144.rész

Sziasztok! 

Sajnálom, de szörnyű ihlet hiányban voltam, vagyis inkább írás válságban, mert ötletem az volt, csak egyszerűen nem tudtam megírni a dolgokat... :(

De végre sikerült hoznom az új részt, ami aranyos lett, és remélem, hogy nektek is tetszeni fog :3 

Nagyon szépen köszönöm a sok komit, (olvasok, és boldog vagyok, hogy ennyit kaptam az előző részhez *-*) annyira jó volt olvasni őket, és olyan jó, hogy még mindig, ennyi idő után is ennyire szeretitek, amit csinálok! <3 És persze azt, hogy még mindig itt vagytok velem! 
Köszönöm az újabb féliratkozókat is! *-*

Jó olvasást kívánok! 

Puszi

Dreamy Girl 

Harry

Álmosan, nagyokat ásítozva mentem be a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magamat. A kanapén alvás nem volt valami jó ötlet, de az éjszaka folyamán már nem volt annyi erőm, hogy felmenjek, főleg nem Louval a karjaimban, aki, amint letette a fejét, máris álomba szenderült, nekem pedig nem volt szívem felébreszteni őt, tudva, hogy így is lesz elég baja, amint felébred. Jobb, ha kialussza magát, bár az sem fog sokat segíteni a másnaposságán. Beálltam a zuhany alá, élvezve a bőrömre zúduló hideg vizet, ami felfrissítette az egész lényemet. Miután végeztem, kiléptem a kabinból, majd a törölközővel szárazra töröltem a testemet, és a hálóba mentem, ahol felkaptam egy laza fehér pólót meg egy szürke melegítő nadrágot. Mikor be akartam csukni a szekrény ajtaját, megakadt a szemem a kedvenc sötétkék pulóveremen, amit a kezembe véve mentem vissza a nappaliba, ahol Louis még mindig az igazak álmát aludta, nagyokat horkolva. Érdekes, hogy sosem bírtam elviselni, ha valaki horkol, de ő ezt is olyan aranyosan művelte, hogy csak mosolyogni tudtam rajta. Mielőtt betakartam volna a pulcsimmal, végignéztem meztelen testén, amin jól láthatóak voltak az éjszakai szex nyomai. Beharapott alsó ajakkal fedeztem fel az imádott testet, aminek már minden egyes szegletét ismertem. Ahogy egy-egy részhez érem hagytam, hogy elragadjanak az emlékképek, amiktől vágyakozó sóhajok hada tört fel belőlem. Annyira hihetetlen, hogy még mindig, ennyi idő után is ilyen hatással van rám. Elég csak egy pillantást vetnem rá, vagy hallanom a magas, mégis rekedtes hangját, és máris vadul ver a szívem. Óvatos puszit nyomtam a homlokára, majd felkapkodtam a szétdobált ruháinkat, amiket a szennyestartóba dobáltam. Ezek után a konyhába vezetett az utam, hogy főzzek egy jó erős kávét, ami talán felpörget, mert hiába nem ittam sok alkoholt, és aludtam majdnem délig, akkor is rohadt fáradtnak éreztem magamat. Benyomtam a kávéfőző gombját, és amíg vártam, hogy elkészüljön, azon agyaltam, hogy meglepem Lout egy levessel. Nagyon megkívántam, és neki is jót fog tenni a másnaposság ellen. Halk léptekkel osontam fel az emeletre, ahol a kezembe kaptam a laptopot, amin keresek majd egy receptet, mert, ha a magam eszétől kellett volna bármit is csinálnom, tuti, hogy nem ment volna, és nem akartam, hogy ennek a konyha lássa a kárát. A pultra helyeztem a gépet, majd felnyitottam a képernyőt, megnyitva a keresőt, ahova beírtam, hogy "leves elkészítése". Több oldalt kiadott, amikből találomra választottam egyet, ahol persze annyi féle recept volt, hogy csak úgy kapkodtam a fejemet. 

- Szuper - morogtam az orrom alatt. Kiválasztottam a legegyszerűbbnek tűnőt, amit reméltem, hogy el is tudok majd készíteni. Nem igazán voltam oda a főzésért, mindig Louis csinálta a kajákat, én meg figyeltem őt, ahogy buzgón sürgött-forgott a konyhában. Jó, azért volt, hogy én is besegítettem, de őszintén megvallva, ez nem sokszor fordult elő. Szerencsémre Lou imádott főzni, ezért ezen sosem vesztünk össze. Megnéztem a hozzávalókat, és mázlimra minden volt itthon, így legalább a bevásárlással nem kellett vesződnöm. Mindent előkészítettem, aztán a recept szerint haladva nekiláttam. Közben a kávé is lefolyt, aminek a felét kiöntöttem, a másikat pedig meghagytam Lounak, hátha most megissza, habár tudom jól, hogy nem szereti. Tovább olvastam, és megdöbbentem, hogy legalább két és fél óra kell mire megfő, ha nem több. 

- Jézus atyám, az hosszú idő! - hüledeztem, majd vállat vontam, mert rájöttem, hogy addig legalább kutakodhatok a neten. A csészémmel és a laptoppal együtt az asztalhoz ültem, és amint elhelyezkedtem, megnyitottam a Londoni ingatlan oldalakat, hátha találok valami otthonos kis házat nekünk. Igaz, Louis nélkül sosem döntenék semmiben, de nézegetni azért szabad, és ha netán megtetszik valamelyik, akkor azt lementem, a többit pedig együtt megbeszéljük. Elég sok házat találtam, szebbnél szebbeket, amiknek az áruk nem volt valami olcsó, de ez engem egy cseppet sem érdekelt, mivel van elég pénzem. Viszont tudom jól, hogy Lou ki fog akadni ezen, szóval valamit ki kell találnunk, hogy megoldjuk ezt a problémát. Nekem csak az számít, hogy ő boldog legyen, és otthon érezze majd magát az új közös házunkban. Nem tudom mennyi idő telhetett el a neten való szörföléssel - talán úgy egy óra, ha nem több - mikor morgást, utána pedig egy halk szitkozódást hallottam a nappali felől. Elmosolyodtam, ahogy magam elé képzeltem az éledező, másnapos Louist. Felálltam, és kiöntöttem a csészéjébe a kávét, amit megkóstoltam, hogy ellenőrizzem mennyire hűlt ki. Pont jó volt. Öntöttem mellé egy pohár vizet is, és közben a levest is ellenőriztem, aminek kellett még egy kis idő, ahhoz hogy elkészüljön. Visszaültem a gép elé, hallgatva a meztelen lábak tompa zaját, amik egyre csak közeledtek, aztán elhallgattak. Mosollyal az arcomon emeltem fel a fejemet, hogy az ajtó felé nézzek, ahol a kis kócos hajú, másnapos pasim állt. Az ajtófélfának dőlt, miközben a résnyire nyitott, duzzadt szemeivel engem pásztázott, ha netán látott valamit. Hiába, nekem még így is eszméletlenül dögös volt, főleg, hogy csak a pulcsimat viselte, amivel direkt azért takartam be, hogy amikor felébred, legyen valami amibe belebújhasson. Olyan nagy volt rá, hogy egészen a combja közepéig ért, aminek köszönhetően láthattam vékony, mégis izmos lábait, amiken újra és újra végigvezettem tekintetemet. 

- Ne vigyorogj! - szólalt meg rekedtes, fáradt hangon.

- Jó reggelt, vagyis napot! - javítottam ki magamat, mire szemeit lehunyta, és a fejéhez kapott. 

- Ne ordíts, kérlek! - morogta, amit kuncogva fogadtam. Így jár az, aki többet iszik a kelleténél. Ellökte magát az ajtófélfától, és lomha léptekkel megindult felém, majd se szó, se beszéd, az ölembe ült. Átkarolta a nyakamat, az arcát pedig a vállamba fúrta. Azonnal átöleltem kicsiny testét, lágy puszikat hintve a feje búbjára. Meleg lehelete bőrömet csiklandozta, libabőrt eredményezve az érintett részen. 

- Szarul vagy, mi? - kérdeztem halkan, tudva, hogy milyen szörnyű érzés ilyenkor a hangos beszéd. Nem válaszolt, csak bólintott, amit egy nyöszörgés is követett. - És még én ne igyak... - forgattam meg a szemeimet, még mindig mosolyogva. 

- Dugtunk, nem? - motyogta a bőrömnek, mire hangosan felnevettem. Ujjaimmal a hajába túrtam, próbálva visszarendezni kósza tincseit, amik nem igazán akartak szót fogadni nekem. Továbbra is összevissza meredeztek, ezért feladtam a próbálkozást. 

- Igen, dugtunk, de még hogy! - emlékeztem vissza az estére, amitől melegség öntött el, és az alhasam is bizseregni kezdett. - Eszméletlen voltál! Szexi, és huncut! - suttogtam a füléhez hajolva, amibe belecsókoltam, kuncogást kiváltva belőle. 

- Fáj is a fenekem... A fejemről meg ne is beszéljünk... És hányingerem van, ja, és rohadt fáradt vagyok... - panaszkodott, még mindig engem ölelve. 

- Csak ennyi? - nyomtam egy puszit az arcára. 

- Nem elég? 

- Tudod, mit szoktak mondani erre? Aki éjjel legény, az...

- Hagyd abba, vagy behúzok egyet! - fenyegetett, amire újból kitört belőlem a nevetés. - Nem vagyok valami jó kedvemben, szóval vigyázz! - morogta, de erre már nem válaszoltam, csak lágyan simogattam a hátát, amit elégedett nyöszörgésekkel jutalmazott. Pár percig cirógattam még, mire lassacskán elhalkult, ami kezdett gyanús lenni, ezért megtörtem a csendet:

- Csináltam neked kávét, jó lenne, ha meginnád, bár tudom, hogy nem szereted, de... - akadtam meg a mondandómban, amit Lou egyenletes szuszogása, és elernyedt teste szakított félbe. - Kis tigris? - suttogtam, gyengéden megrázva a testét, amire semmi reagálást nem kaptam. - Idealudtál? - kérdeztem, de inkább csak magamtól. - Ide hát... - mosolyogtam, és megpróbáltam felkelni vele az ölemben, de nem tűnt egyszerűnek a dolog.

- Ne menj el. - motyogta a nyakamba, még jobban hozzám bújva. 

- Csak felviszlek az ágyba, jó?

- Nem akarom, nekem így pont jó!  - nyöszörögte, amit mosolyogva hallgattam. 

- De nekem elég kényelmetlen, már most zsibbad a lábam, Lou. - simítottam el a homlokára lógó tincseit, nézve a hosszú szempilláit, amik mindig ámulatba ejtettek. Válaszul csak egy morgást kaptam, aztán lassan kimászott az ölemből, és sértődött, kómás fejjel nézett le rám. 

- Csináltam kávét, kortyolgasd el! - mutattam az asztalon lévő csészére. 

- Nem szeretem... - ásított egy nagyot, aztán megdörgölte a szemeit. 

- Akkor vizet? - fogtam meg a poharat, amit felé nyújtottam. Elvette, és egyből le is hörpintette. - Lesz leves is, ha minden igaz! - amint ezt kimondtam, szemei kikerekedtek. 

- Te főztél? - kérdezte ledöbbenve. 

- Igen! - válaszoltam büszkén, mire elmosolyodott, és a nyakam köré fonta a karjait, lágy csókot nyomva ajkaimra.

- Imádlak! -  motyogta a számra, én pedig megragadtam a derekát, hogy még közelebb húzhassam magamhoz. Teljes teste az enyémhez simult, ami kellemes melegséggel töltött el. Ajkai újra az enyémen voltak, a kezeim pedig egyre lejjebb vándoroltak, bekúszva a pulcsi alá, rásimulva a fedetlen kis gömbökre. Louis élesen beszívta a levegőt, ahogy rámarkoltam a fenekére. 

- Csak óvatosan, mert érzékenyek! - suttogta, elhúzódva tőlem, kékségeit a zöldjeimbe fúrva.

- Sajnálom - feleltem aggódva, mert hiába szerettük mindketten a durvaságot, azért féltettem őt, és nem akartam fájdalmat okozni neki. Szeretetteljesen elmosolyodott, amitől megkönnyebbülve sóhajtottam fel, puszit hintve ajkaira. 

- Mindenem fáj... - morogta, ahogy elhajoltam tőle. - A nyakam, a hátam... - körözött a fejével, és kihúzta magát, mindehhez fájdalmas arcot vágva. 

- Mi lenne, ha lezuhanyoznál, vagy vennél egy forró fürdőt, aztán kezelésbe vennélek? - kérdeztem, és láttam felcsillanni kékjeit. 

- Komolyan? Megmasszírozol? - vigyorgott olyannyira, hogy szinte a füléig ért a szája. Mosolyogva bólintottam válaszul. - Akkor gyors zuhany lesz! - lelkesedett egy sietős csókot nyomva a számra, és már ment is a lépcső felé, én pedig követtem őt, mert biztos akartam lenni abban, hogy épségben eljut a fürdőig. 

- Követsz? - huncut vigyorral fordult felém a lépcső aljánál. Bólintottam. - Ugye tudod, hogy nem jöhetsz velem? 

- Tudom, mert nem bírnál magaddal! - kacsintottam rá, mire megforgatta a szemeit, és hátat fordítva nekem haladt tovább felfelé. Ahogy előttem lépdelt, nem bírtam megállni, hogy ne húzzam fel a pulcsit, meglesve meztelen fenekét. 

- Hé! - húzta vissza, eltakarva a gömbjeit. - Nem szabad! - kuncogott, majd ismét elindult, én pedig újra felhúztam. - Na, jó, nem jöhetsz utánam! - fordult felém mérgesen, amire nevetéssel válaszoltam.

- Nagyon piros... Adjak rá puszit? - húzogattam a szemöldököm. 

- Nem, mert abból nem csak puszi lesz, és én most nem bírnék ki egy újabb menetet! - felelte, aztán már fent is volt. Én is felbattyogtam, de nem Louis után, hanem a szobába, ahol kivettem a szekrényből egy tiszta bokszert, amit a fürdőbe vittem, ahova belépve a víz hangos csobogása fogadott. 

- Hoztam alsót! - kiabáltam, mire elzáródott a csap, majd nyílt a zuhany ajtaja, amin Lou samponozott feje jelent meg.

- Mit mondtál? - hunyorgott.

- Hoztam alsót! - mutattam az említett ruhadarabra, amit a szennyes tetejére tettem.

- Nadrág? - kérdezte törölgetve a szemeit, amibe folyton belefolyt a hab.

- Szeretném, ha ma csak a bokszert, és a pulcsimat viselnéd! Olyan szexi vagy benne! - mosolyogtam, mire ő is. 

- Oké! - bújt vissza a zuhanyzóba, becsukva a kabin ajtaját. Visszamentem a konyhába, és mikor épp leültem volna a laptop elé, csengettek. Ez meg ki a fene lehet? Indultam el a bejárat felé.

- Megyek! - kiáltottam ki, és pár perccel később már nyitottam is az ajtót. Abban a pillanatban, amint megláttam a két zsarut a küszöbön álldogálni, lefagytam. A vér is megfagyott az ereimben, ahogy engem pásztáztak. Annyira ledöbbentem, hogy azt sem tudtam, mit kellene tennem, mert erre aztán nem voltam felkészülve. Bárki mást, csak őket nem akartam újra a házunknál látni. Nagyot nyelve néztem hol az egyik rendőrre, hol pedig a másikra. A tenyerem izzadni kezdett, a szívem pedig a torkomban dobogott. Nem lehet igaz.... Minden olyan jól alakult, erre... Bassza meg! - káromkodtam magamban, és már láttam a lelki szemeim előtt, ahogy bilincsbe fognak, és elvezetnek. Szedd össze magad, az istenit! - korholtam le magamat gondolatban, majd minden erőmet összeszedtem, és végre kinyögtem:

- Jó napot, biztos urak! Miben segíthetek? - mondtam olyan nyugodtan, ahogy csak tellett tőlem a jelen pillanatban.

- Jó napot! - köszönt először a magasabbik, akivel kezed fogtam. - Roger! A társam pedig Mark! - mutatott a mellette álló rendőrre, és vele is kezet ráztam.

- Harry Styles! - mondtam. - Bár gondolom, ezt tudják! - tettem hozzá, mire bólintottak. - Miben segíthetek? 

- Csak egy pár percet kérnénk öntől, meg Louis Tomlinsontól! - Megrezzentem Lou nevét hallva, és ha lehet, még idegesebb lettem. Ebben a pillanatban szállt el minden reményem.

- Rendben, fáradjanak be! - tártam szélesebbre az ajtót, beinvitálva a rendőröket, majd egyenesen a nappali felé vezettem őket. - Louis épp fürdik, de ha gondolják, szólok neki! - annyira ideges voltam, hogy összevissza mutogattam a kezemmel. 

- Igazából nem szükséges, ön is elmondhatja neki! - válaszolta Roger. 

- Rendben.. ööö... Megkínálhatom önöket egy kávéval? Vagy üdítővel? - udvariaskodtam a tarkómat vakarva idegességemben.

- Köszönjük nem! - utasították vissza kedvesen, ezért lehuppantam a velük szemben lévő fotelra. 

- Tisztázni szeretnénk a Shane Winston meggyilkolásával kapcsolatos ügyet! - mondta a másik rendőr, akinek most hirtelen nem emlékeztem a nevére, annyira ideges voltam. Akkor nem Lucasról akarnak beszélni, ami jó nem?! Nem találták meg a holtestét, nem tudnak semmit. Hála az égnek! 

- Miről lenne szó? Találtak valamit? - érdeklődtem nyugodtabb hangnemben, bár még nem teljes nyugodtsággal, mert bármi kiderülhet Shane ügyében is, ami szívás lehet rám nézve. Ki tudja, hogy Lucas mi a faszomat csinált, még mielőtt a halába nem küldtük.

- Igen, pár nappal ezelőtt valaki beküldött az őrsre egy videofelvételt, amit a kávézó rejtett kamerája rögzített. 

- Kamera? - kérdeztem ledöbbenve. - Nem azt mondták, hogy nincs kamera a kávézóban? - teljesen lesokkolódtam. Úgy tudtam, hogy nincs. Louis azt mondta, hogy emiatt nem tudták tisztázni az ügyet, erre most kiderül, hogy mégis volt?...

- Mindenki úgy tudta, de ezek szerint mégiscsak volt! A kávézó főnöke se tudott róla! Valaki odarakhatott egyet, de azt még nem tudjuk, hogy ki! A lényeg az, hogy önt felmentették, mert tisztán látszik a felvételen, ahogy ön bemegy a kávézóba, aztán az is, hogy dulakodnak...

- Igen... - hajtom le a fejem. - De nem öltem meg! - hangom erélyesebb volt, mint ahogy terveztem. - Feldühített, de aztán lenyugodtam, és leültünk megbeszélni a dolgokat! Bocsánatot kért, én pedig megbocsátottam neki, aztán elköszöntem, beültem a kocsimba, és hazajöttem! 

- Ezt már mi is tudjuk! Láttuk, hogy amint elhagyta a kávézót, pár percre rá egy csuklyás alak közelítette meg az épületet, aki aztán bement, és letámadta az áldozatot! Sajnos nem tudunk semmit a támadóról, még folyik a nyomozás! De egy valamiben biztosak vagyunk, hogy nem ön az elkövető! - Amint ezt kimondta, megkönnyebbülve sóhajtottam fel. El sem hiszem, hogy ennek is vége, mert vége, ugye? 

- Ez azt jelenti, hogy felmentenek a vádak alól? Szabad vagyok? - kérdeztem biztos, ami biztos alapon, és míg vártam a válaszra, szétharapdáltam a számat.

- Igen, önt kihúztuk a gyanúsítottak listá...

- Harry? - Louis hangja kúszott be a tudatomba, mire azonnal a lépcső felé néztem, ahol megláttam őt, sietve lépdelve lefelé. - Készen állok a hosszú ujjaidra, a... - állt meg a lépcső alján, mikor a szemei megakadtak a rendőrökön. - Ó... - pirult el, lejjebb húzogatva a pulóvert, így próbálva eltakarni csupasz lábait. Alig bírtam ki, hogy fel ne nevessek a helyzeten. 

- Jó napot, biztos urak! - köszönt a rendőröknek, akik visszaköszöntek. - Mi akkor nem is zavarnánk tovább! - álltak fel a kanapéról, én pedig kikísértem őket, miután elköszöntek a még mindig döbbenten álldogáló Louistól.

- Még annyit - fordult felém Roger, mikor már kint álltak az ajtó előtt. - hogy majd kapnak egy értesítőt, és az azon feltüntetett napon be kellene jönniük, hogy megnézzék a felvételt, hátha önök felismerik az elkövetőt! 

- Rendben, köszönöm! - fogtam velük kezet.

- További szép napot! - mondta a kisebbik egy mosollyal az arcán, aztán hátat fordítottak nekem, elindulva a járőrkocsijuk felé. Vigyorogva csuktam be az ajtót, és mentem vissza a tégla vörös arcú Louhoz, aki még mindig ott állt a lépcső előtt.

- Basszus, Harry! Ez rohadt égő volt! - takarta el az arcát a kezeivel. - Legalább szólhattál volna, vagy nem tudom... - motyogta a tenyerébe. 

- Szerinted, hogy? - lépdeltem oda hozzá. - Ne emészd magad ezen, nem történ semmi! - öleltem át a mellkasomhoz húzva. 

- Ez annyira gáz... - dörmögte a felsőmbe.

- Azért én szexibb voltam rendőrként, nem? - vigyorogtam, mire elhúzódott morcos képet vágva.

- Most komolyan? Leégettem magam két zsaru előtt, te meg poénkodsz? - mérgelődött, aztán mintha leesett volna neki, hogy mi is történt, elhallgatott. Láttam rajta, hogy gondolkodik, arcára pedig döbbenet ült ki, mikor felnézett rám. 

- Várj! Egyáltalán mit akartak? Baj van? Jézusom, mondd, hogy nincs baj! - hangja kétségbeesett volt. 

- Semmi baj! Felmentettek! Bizonyítékuk van arról, hogy nem én öltem meg Shanet! - mondtam boldogan, mire Louis szemei azonnal felcsillantak, szája pedig hatalmas vigyorra húzódott.

- Komolyan? Istenem! Olyan boldog vagyok! - ugrott a nyakamba, ami kicsit váratlanul ért, mert majdnem hátraestünk, de az utolsó pillanatban sikerül valahogy visszanyernem az egyensúlyomat. Felnevettünk, az ajkai pedig az enyéimre tapadtak. Kezeimmel a fenekét fogtam, és a kanapé felé hátráltam, amire leültem, Louval az ölemben. Csupasz lábai a combjaim két oldalán foglaltak helyet, amiken végigsimítottam, egészen fel a derekáig, majd a hátáig, megállapodva a haján, amibe beletúrtam, miközben szüntelenül faltuk egymást.

- És igen - lihegte a számba, kezeivel közrefogva az arcomat.

- Mi igen? - értetlenkedtem.

- Sokkal szexibb voltál rendőrkén! - harapott az alsó ajkamba, amit játékosan meghúzott. Felsóhajtottam, amit egy nyögés követett, ahogy lassan mozogni kezdett az ölemben, ezzel az őrületbe kergetve engem.  - Szent egek! Ha ezt most azonnal nem fejezed be, akkor megint alattam fogsz kikötni! - lihegtem megmarkolva a derekát, leállítva a mozgásban., mert ő nem igazán szándékozott megállni. Elvigyorodott, és mielőtt leszállt volna rólam, egy gyors csókot nyomott a számra.

- És mi lesz a masszírozással? - mosolygott. - Még mindig áll? - kérdezte huncutul. Vigyorogva néztem le a nadrágomra, ami igencsak dudorodott.

- Áll! De még hogy! - kacsintottam Loura, aki felkuncogott.

- Akkor? Jössz? - fordult meg, és felhúzta a pulóverét, megmutatva a fekete, szűk bokszerbe bújtatott fenekét, ami tökéletesen kiadta a kerek formákat. Azonnal felpattantam, mire felsikoltott, és sietve felszaladt az emeletre, én pedig utána rohantam.