138. rész

Újra jelentkezem :D 

Szerettelek volna meglepni benneteket egy résszel a 2 év alkalmából, ezért igyekeztem minél hamarabb kijavítani ezt a részt, de így is késtem fél órát, remélem nem haragszotok érte! ;) Ez kicsivel rövidebb lett mint az eddigiek, de mindenféleképpen akartam hozni nektek egy részt! <3 És mint említettem, a következőkben Larry veszi át a főszerepet, amit már én is nagyon vártam, de azért remélem, hogy ez a rész is tetszeni fog nektek! <3

Köszönök mindent! 

Jó olvasást!

Puszi 

ui. bocsánat az esetleges hibák miatt, de már alig látok :D

Dreamy Girl 

Niall 

Amint becsuktam magam mögött az ajtót, úgy éreztem, megfulladok. Az ajtónak döntve a hátam hunytam le a szemeimet, mély levegőt vettem, majd kifújtam. Ezt még egy párszor megismételtem, de nem sokat segített, ugyan olyan ideges voltam, mint eddig. 
- Meg tudom csinálni, menni fog! - motyogtam magam elé, aztán kinyitottam a szememet, és elindultam a konyha felé, ahol anya már nagyban készítette az ebédet, aminek isteni illata volt, de ez most nem tudott érdekelni, mert jelent pillanatban olyan kicsire szűkült a gyomrom, hogy enni sem tudnék. 
- Miért nem maradt a barátod? - szólalt meg, amint észrevette, hogy bejöttem.  Lehuppantam a konyhapult melletti bárszékre, mire felém fordult, kérdő tekintettel meredve rám. 
- Dolga akadt. - zártam le ennyivel a témát, és azon kezdtem el agyalni, hogy hogyan is fogjak hozzá a beszédemhez. Csak simán mondjam ki, hogy "anya, én biszex vagyok, és Zayn a pasim?" vagy hogy? Hogyan lehet egy ilyen dolgot közölni a szülőkkel? Mondjam ki kerek perec, vagy inkább szép lassan vezessem rá őket? 
- Niall?! - kaptam fel a fejem a nevemre. - Jól vagy? Itt beszélek neked pár perce, te meg csak bámulsz magad elé! Baj van? - lépett közelebb a pulthoz, és átnyúlt a remegő kezemért. - Látom rajtad, hogy valami nincs rendben! - hiába, mégis csak az anyukámról van szó, aki azonnal kiszúrja a dolgokat. - Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Tudom, hogy nem vagyok egy minta anya, de nagyon szeretlek, és te vagy nekem a legfontosabb! - mondta, mire nagyot nyeltem, és úgy éreztem menten elájulok. - Megijesztesz! - láttam az arcán a rémületet.
- Csodálatos anya vagy! - szedtem össze magamat. - Nálad jobbat nem is kívánhatnék! - hajoltam előre, hogy egy puszit nyomjak arcára, amitől elhomályosult a tekintete az előtörni készülő könnyektől. 
- Jajj, szívem! - szipogott, szemeit törölgetve, majd visszafordult egy pillanatra a sütőhöz, aztán újra előttem állt várva, hogy folytassam. Nagy levegőt vettem, és kimondtam:
- Valamit el kell mondanom nektek... - sóhajtottam, és ha lehet még idegesebb lettem, mert tudtam, hogy innen már nincs visszaút. Anya ijedten meredt rám, kezét a mellkasához kapva.
- Már rosszul kezdődik... - hangja megremegett. - Mondd, hogy nincs nagy baj! 
- Nem tudom, hogy ez mennyire nagy baj, de nem haldoklom vagy ilyesmi! - szavaim hallatán, mintha egy kicsit megkönnyebbült volna. 
- Akkor mi ez az egész? - kérdezte. - Jajj, fiam, a frászt hozod rám!
- El fogom mondani, de szeretném, ha apa is itt lenne! - mondtam, mire bólintott, aztán felsietett az emeletre, én pedig próbáltam minden bátorságomat összeszedni. Valamiért anyutól kevésbé féltem, - bár azért benne sem voltam biztos - mint apától, aki mégiscsak egy férfi, és gondolom neki nehezebb lesz feldolgoznia azt, hogy az egyetlen fia nem csak a lányokat részesíti előnyben. Idegesen kopogtam a konyhapulton az ujjaimmal, és a lábam is úgy járt, mint egy idegbetegnek. Csak legyünk már túl ezen az egészen, mert mindjárt elájulok. Ijedten ugrottam meg, amikor megrezzent a telefonom a zsebembe. Remegő kezekkel, hevesen dobogó szívvel halásztam ki a készüléket, majd kioldottam a billentyűzárat. Egy sms jött Zayntől. 

" Sikerülni fog! Minden rendben lesz! Szeretnek, és én is szeretlek! 
  Alig várom a hívásodat! Z"

Hatalmas vigyor terült szét az arcomon. Egyszerűen hihetetlen ez a pasim, mintha csak megérezte volna, hogy biztatásra van szükségem. Melegség járta át a szívemet, és a gyomromban a pillangók is repdesni kezdtek. Zayn mindig is meg tudott nyugtatni, elég volt tőle egy szó vagy egy érintés, és máris lehiggadtam.  Nagyon szeretem őt, és ha a szüleim nem is fogadnak el, akkor is ott van nekem ő, aki az életi nekem. Gondolkodásomból a fentről hallatszódó léptek halk zaja zökkentett ki, amik egyre csak hangosodtak,  ahogy a konyha felé közeledtek. Amint megjelentek, a szívem hevesen kezdett el verni, a tenyerem pedig izzadni kezdett. Velem szembe álltak, nekidőlve a pultnak, és ijedt tekintettel méregettek. 
- Menjünk be a nappaliba, vagy itt is jó lesz? - kérdeztem remegő hanggal. 
- Itt is jó, csak mondd, mert kezdesz tényleg nagyon megrémiszteni bennünket!- szólalt meg apa. 
- Rendbe, akkor itt... - vettem egy nagy levegőt, becsuktam a szemem, és Zaynt képzeltem magam elé, mire elmosolyodtam, és kinyitottam a szemeimet. - Szóval, nem is tudom, hogy hogyan kezdjek neki... - kerestem a megfelelő szavakat, de anyu közbeszólt.
- Csak mondd ki! - biztatott egy halvány mosollyal. 
- Biszex vagyok... - hunytam be újra a szemem, mert nem akartam látni a reakciójukat, és így valahogy könnyebb volt kimondani. - És Zayn a barátom... - jelentettem ki, de még mindig, és vártam. Semmi kiabálás, vagy bármi, ezért kinyitottam az egyik szemem. Anyuék ugyanúgy álltak, és úgy néztek rám, mintha várnának még valamire. Rájuk néztem, az arcukat kémleltem, amin se undort, se csalódottságot, se szomorúságot nem láttam. 
- Ennyi? - kérdezte anya, nekem pedig gyakorlatilag leesett az állam. Kellett egy pár perc, mire sikerült összeszednem magam annyira, hogy meg tudjak szólalni.
- Most vallottam be, hogy a fiúkat is szeretem, és hogy van egy pasim, ennyi nem elég? - pislogtam nagyokat, mert még mindig nem tudtam felfogni ezt az egészet. Egymásra néztek, majd elmosolyodtak, ami végképp összezavart. 
- Édesem - lépett előrébb anya, majd apa is követte őt. - Mi ezt már rég sejtettük, ezért nem ért meglepetéskén minket. Liamnél kezdtük el észrevenni a dolgot, de most, hogy láttunk Zaynnel, biztosak lettünk benne. - Meg sem tudtam szólalni, csak tátogtam, keresve a szavakat.
- É-és ez... szóval... - dadogtam. - Nem zavar titeket? - kérdeztem még mindig ledöbbenve. 
- Fiam - szólalt meg végre apa is. - nekünk az a fontos, hogy te boldog legyél, és mi úgy látjuk, hogy nagyon is az vagy! - mosolygott rám. - Jó, először, mikor anyád azzal állt elő, hogy szerinte meleg vagy, elvicceltem a dolgokat, és mondtam neki, hogy ne hülyéskedjen, és ennyivel le is tudtuk az egészet, vagyis azt hittem, de nem. Folyton ez járt a fejemben, ezért elkezdtelek figyelni Liam közelében, és rá kellett jönnöm, hogy anyádnak igaza lehet. Ledöbbentem, és nem akartam elhinni, de aztán rájöttem, hogy akár mi is lesz, te mindig is a fiam leszel! - mondta az egészet egy szuszra, majd vett egy mély levegőt, és folytatta: - Zayn rendes srácnak tűnik, bár először mikor megláttam, nem igazán örültem neki... - mosolyodott el, mire én is, mert tudtam jól, hogy mire gondol. A sok tetkó, a kis karika a fülében, a bagózás, a folyton fekete ruha viselése. - de utána rájöttünk, hogy nem is olyan, mint ahogy elsőre hittük. - fejezte be a beszédét, amit hatalmas vigyorral hallgattam. Megkönnyebbültem. Olyan jó volt ezt hallani a szüleimtől. 
- Szeretünk, fiam! - fogta meg a kezem anyu, mire felnéztem rá. - És bármi is történjen, mi mindig szeretni fogunk, és mindig a mi kis fiúnk leszel! Igaz kicsit elszomorít a tudat, hogy nem lesznek unokáim... - biggyesztette le ajkait. 
- Örökbe is lehet fogadni... - jelentettem ki, és elképzeltem, ahogy Zayn fog a kezében egy kisbabát, ami a miénk. Kicsit furcsa, én erre még nem vagyok felkészülve, és szerintem ő se, ahogy ismerem, szóval ezen még nagyon nem kellene agyalnom. Ez nem most fog bekövetkezni az is egyszer biztos. - De ezzel még várjunk, ne siessünk ennyire előre! - nevettem fel, és lemásztam a bárszékről, hogy ölelésbe vonjam anyut, aki lágyan simogatta a hátamat, aztán apát is átöleltem, persze csak férfiasan röpke másodperce. 
- Akkor ehetünk? - kérdeztem, mire anyu kivette a tányérokat, és az evőeszközöket, majd megterítettünk. Amint leültünk írtam egy sms-t Zaynnek, hogy minden rendben van, és hogy később felhívom. Ahogy ültünk az asztalnál, és ettük a finom falatokat, hirtelen eszembe jutott, hogy a másik fontos dolgot még meg sem említettem nekik, és ettől újra görcsbe rándult a gyomrom. 
- Igazából lenne itt még valami... - törtem meg a csendet. Mindketten megálltak az evésben, és rám emelték a tekintetüket. - Van egy kis... szóval... Zayn... Londonban kapott állást, és oda fog költözni, én pedig... 
- Nem! - szólt közbe anya, szinte kiabálva, amitől megrezzentem, de nem csak én. Ahogy láttam apát is váratlanul érte a dolog. 
- Szívem - nyúlt apa, anyu kezéért. - hagyd, hogy...
- Nem, nem és nem! Az egyetlen fiam, nem akarom, hogy elmenjen! Nem akarom elveszíteni! - ugrott fel az asztaltól, és sietve felrohant az emeletre, én pedig szomorúan néztem utána. 
- Elcsesztem... - sóhajtottam csalódottan. 
- Nem csesztél el semmit, csak hirtelen jött, és tudod, most kapott vissza... - nyugtatgatott, és teljesen igaza volt. Pár napja csak, hogy felébredtem, én meg jövök ezzel az elköltözős dologgal. Nem is csodálkozom, hogy kiakadt. 
- Felmegyek hozzá! - akartam felállni, de leintett. 
- Ne! Hagyd egy kicsit magára, hadd eméssze meg a hallottakat! Meg fogja érteni, csak egy kis idő kell neki! - Lehet, hogy igaza van, jobb, ha most nem zargatom. 
- Remélem... - motyogtam magam elé, a villával turkálva a tányéromban. Már nem voltam éhes, az étvágyam is elment, ahogy az előbbi jókedvem is seperc alatt elszállt. Megértettem anyát, és egyre jobban kezdett mardosni a bűntudat, amiért csak a saját érzéseimre gondoltam, az övére pedig nem. Csendben ültünk tovább, és vártunk, hátha lejön, de nem tette, ezért felálltam, összeszedtem a tányérokat, és az evőeszközöket, majd belepakoltam a mosogatóba. Apa is felállt, felém sétált, aztán a vállamra tette a kezét, amit lágyan megszorított. 
- Nem lesz baj, felmegyek hozzá, és beszélek vele, rendben? - kérdezte, mire csak bólintottam. Nagyon reméltem, hogy igaza lesz, mert nem tudnám elengedni Zaynt. Ő a mindenem, és én vele akarok élni. Nekiláttam a mosogatásnak, hogy addig is hasznossá tegyem magam. Amint kész lettem, felbaktattam a szobámba, leültem a babzsák fotelomra, és a kezembe vettem a mobilom, hogy felhívjam Zaynt, mert nagyon nagy szükségem volt rá. Épp le akartam nyomni a zöld gombot, mikor is kopogás hallatszott az ajtó felől. 
- Gyere! - szóltam ki, és azonnal nyílt is az ajtó, majd anya feje jelent meg. Szemei duzzadtak, és vörösek voltak a sírástól.
- Bejöhetek? - kérdezte, én pedig bólintottam. Lassan lépdelt az ágy felé, aminek a szélére ült, pont velem szembe. 
- Figyelj anya, én... - kezdtem volna bele, de megállított.
- Sajnálom, hogy így reagáltam, csak olyan hirtelen jött ez az egész, és megijedtem... - emelte rám a könnyektől csillogó szemeit. - Megijedtem, hogy elveszítelek, egyszer már majdnem elveszítettelek, de visszakaptalak. Kaptam egy új lehetőséget, hogy jobb anya lehessek, mint voltam... És az, hogy elköltözöl... - törölte meg az arcát, amin a könnyei csillogtak. Felálltam, és mellék ültem. 
- Itt vagyok, nem fogsz elveszíteni! - fogtam meg kezét. - De meg kell értened, hogy szeretem őt, és vele akarok lenni! - amint ezt kimondtam, mosoly jelent meg az arcán. 
- Tudom, látom rajtad, ahogy ránézel, és én ennek nagyon örülök, csak... - újra szipogni kezdett. - csak nagyon hiányozni fogsz...
- Ne sírj, kérlek! Nem a világ végére költözök, bármikor meglátogathattok, és mi is titeket! - ölelte magamhoz. - Nem fogsz elveszíteni! - biztosítottam róla újra. 
- Tudom, most már tudom! - sóhajtott egy nagyot, majd elhúzódott, és egy puszit nyomott a homlokomra. 
- Akkor nem haragszol? - kérdeztem, mire felnevetett.
- Dehogy, sosem tudnék rád haragudni! - mosolygott megtörölgetve szemeit. - És mikor mentek? 
- Ha minden igaz, kb egy hét múlva, de lehet, hogy hamarabb, még Zayn sem tudja! - mondtam. 
- Túl hamar... - biggyesztette le a száját. - De túl fogom élni, azt hiszem! - újra mosolygott. - Csak kell egy kis idő, hogy megszokjam, hogy nem leszel itthon! 
- Köszönöm, szeretlek! - mosolyogtam boldogan. 
- Én is, fiam! - mondta, és mindketten összerezzentünk mikor megszólalt a telefonom. - Hagylak is! - állt fel, majd kiment, és amint becsukódott az ajtó, felvettem.
- Szia! - szóltam bele vidáman. Eljátszottam a gondolattal, hogy megtréfálom, de úgy sem sikerült volna, mert le sem tudtam vakarni magamról a vigyort, annyira boldog voltam. És tuti, hogy azonnal észrevette volna, hogy nem mondok igazat, ezért meg se próbálkoztam vele. - Nem tudtál várni? - nevettem fel.
- Nem! Elolvastam az üzeneted, de akkor is a te szádból akartam hallani! Na, mesélj! 
- Volt egy kis sírás, mármint nem az miatt, hogy pasim van, hanem az miatt, hogy elmegyek, de most már minden rendben, szóval, irány London! - nevettem, és hallottam, ahogy Zayn megkönnyebbülve sóhajt fel a vonal túlsó végében.
- Bizony, szöszke! Irány London! Alig várom! - lelkesedett. 
- Én is! 
- Figyu, van egy pár elintézni valóm a szalonnal kapcsolatban, aztán elmegyek érted, és ellátogatunk Harryékhez, oké? 
- Okés, akkor később találkozunk, szia! - köszöntem le.
- Szia! - szakítottam meg a vonalat, én pedig még mindig vigyorogtam hátradőlve az ágyon.