137.rész

Haliihóóóó!

Megérkeztem egy újabb résszel! ;) Egy kis Ziall, de hamarosan Larry veszi át a szerepet <3  Remélem tetszeni fog, mert én imádtam írni :D 
Lassan, ha minden igaz közeledünk ahhoz, hogy több időm lesz az írásra, amit már nagyon várok, mert megőrülök, hogy nem írhatok! Talán 2-3 hét, vagyis nagyon remélem, és akkor felszabadulok kicsit ;) Köszönöm a kitartásotokat, és a csodálatos szavaitokat! Imádlak benneteket <3 

Hoztam egy blogot is, ami friss és ropogós és Larrys  :D Olvassátok el a bevezetőt, ha tetszik iratkozzatok fel! Élete első blogja, bár én már egy ideje olvasom az irományait, és egyszerűen imádom őket, szóval szerintem érdemes benézni hozzá! :3 Ide kattintva érheted el -> Closer to me <3 

Jó olvasást!

Puszi 

Dreamy Girl 

Niall

Izgatottan ültem a kórházi ágyon, hol az ajtót, hol az órát figyelve. Már rég itt kellene lenniük. - morogtam magamban egy nagy sóhaj kíséretében. Alig vártam már ezt a napot. Az orvos reggel megvizsgált, és azt mondta, hogy semmi akadálya annak, hogy végre hazamehessek. A sebem szépen gyógyult, bár eléggé fájt, ha olyan mozgást végeztem, de a fájdalomcsillapítók valamilyen szinten enyhítettek rajta. Nagy szerencsémre nem ért fontos szervet, de ez csak alig pár centin múlott. A doki azt mondta, hogy ha egy kicsivel is arrébb ér a golyó, akkor már rég nem élnék, ami elég durva. Kirázott a hideg is a gondolatra. Szörnyű volt, és az emlékek is folyton visszatértek. Mindig azért imádkozom, hogy bárcsak elfelejthetném őket, de sohasem fogom tudni, mert ez az egész végigkíséri majd az életemet, akárcsak a heg, ami már örökre ott marad, emlékeztetve arra a borzalmas napra. Bár Zaynnel próbáltuk elpoénkodni, hogy lesz egy harci hegem, amivel majd keménykedhetek, de tudtam jól, hogy őt is megviselte a dolog. Az a nap szerintem mindannyiunkat még jobban összekovácsolt. Mind az ötünket. Liam sokszor bejött hozzám, és örömmel láttam, hogy elég jól kijönnek Zaynnel. Harry is meglátogatott, és az utolsó pár napokban Lou is, amitől még boldogabb lettem. Nem haragudtam rá, amiért nem jött be, mert jól tudtam, hogy min megy keresztül, és neki sokkal nehezebb, mint nekünk. De az, hogy láttam rajta a pozitív változást, megnyugtatott. A tegnapi nap olyan volt, mint régen. Mind a négyen bejöttek, és csaptunk egy kis bulit. Nevetgéltünk, poénkodtunk, és jól elbeszélgettünk minden hülyeségről, ami csak az eszünkbe jutott. Még mindig mosolygok, ha csak rágondolok. Szuper kis csapat vagyunk így öten. Az egyetlen dolog, ami bántott, hogy Zayn ma nem tudott eljönni, hogy hazavigyen, mert valami dolga akadt, de aztán úgy voltam vele, hogy úgyis az egész délutánt, és az estét együtt fogjuk töltjük. A gondolatra a pillangók repdesni kezdtek a gyomromban, és mint egy idióta vigyorogtam. Alig vártam, hogy végre kettesben lehessünk, mert itt a kórházban ez lehetetlen volt. Folyton benyitottak, vagy jöttek megvizsgálni, nem volt egy pár perces nyugtunk sem. Gondolkodásomat az ajtó halk nyikorgása zavarta meg, mire odakaptam a fejemet. Meglepetten néztem, mikor nem anyu és apu állt az ajtóban, hanem Zayn. A mosolyom fülig ért, ahogy becsukta maga mögött az ajtót, és megindult felém. A szívem hevesen kezdett dobogni, és a hasamban egyre erősödött a bizsergés, ami az egész testemre átterjedt, pedig még hozzám sem ért. 

- Bocs, hogy késtem, sikerült kifogom az összes kibaszott piros lámpát! - morgott, miközben elém lépve a lábaim közé furakodott, hogy egy lágy csókkal üdvözöljön. 

- Hogyhogy te? - kérdeztem csodálkozva. - Nem azt mondtad, hogy nem érsz rá? 

- Baj? - kérdezett vissza, majd lassan elhúzódott tőlem. - Akkor el is megyek! - fonta karba kezeit, és sértődöttséget tettetve nézett rám.  Még mielőtt elindulhatott volna, megragadtam a felsőjét, és magamhoz húztam, ami nem volt valami jó ötlet, mert a sebembe erős fájdalom hatolt. Összeszorított szemekkel, szisszentem fel. - Jól vagy? - simította végig kezét a karomon. 

- Meg ne próbálj elmenni! - jelentettem ki erélyesen, mire huncut mosoly jelent meg arcán.

- Miért, mit teszel? Elfenekelsz? - húzogatta a szemöldökét nekem pedig a szavaitól, és a mély hangjától azonnal problémák adódtak odalent. Mocorogni kezdtem, amin Zayn jót nevetett. - Mi van szöszi? Áll a zászló? - vigyorgott önelégülten.
- Kapd be! - ütöttem a mellkasába, amitől ismét fájdalom járta át a testem.
- Meglesz az is! - kacsintott rám egyre közelebb hajolva arcomhoz, de mielőtt megcsókolhatott volna, elhúzódtam. Felmordult, és újra próbálkozott, én pedig megint elhúztam a fejem. - Ne szórakozz velem, szöszi! - suttogta mély hangon, ahogy a szex közben is szokta. Azonnal ellepték az agyamat a mocskosabbnál mocskosabb képek, amitől fészkelődni kezdtem az ágyon. 
- Mi? Én nem is csináltam semmit! - adtam az ártatlan, ezzel tovább húzva az agyát. Morgott egyet, majd tarkómra simította a kezét, így húzva olyan közel magához, hogy ajkain szinte összeértek, de nem csókolt meg, csak várt. Éreztem meleg leheletét, ami cirógatta bőrömet. 

- Nagy mázlid van, hogy az orvos azt mondta, nem szabad megerőltetned magad, mert ezek után olyat kapnál szöszke, hogy egy hétig nem tudnál lábra állni! - fenyegetett, majd megharapta alsó ajkamat, játékosan meghúzva azt. Rekedtes sóhaj hagyta el a számat, és elöntötte a testemet a forróság. Lihegve nyitottam szét az ajkaimat, hogy bejutást adjak Zayn türelmetlen nyelvének, ami azonnal letámadta az enyémet. 
- Ne csak mindig mondogasd, tedd is meg végre! - suttogtam a szájába, miközben durván faltuk egymást. 

- Ne húzd tovább az agyam Niall! Nagyon ki vagyok éhezve, és ha nem fejezzük ezt most be, akkor itt foglak a magamévá tenni! - zihálta elválva ajkaimtól, majd homlokát az enyémnek döntötte. Egyet kellett értenem vele, még ha nem is akartam.
- Akkor menjünk! - motyogtam, mikor végre sikerült összeszednem magam. Lesegített az ágyról, felkapta a cuccomat, és kimentünk. Még mielőtt elhagytuk volna a kórházat, alá kellett írnom egy- két papírt, és az orvosomtól is elköszöntem.
- Végre új illatok! - lelkesedtem, amint beültem az autóba. - Már hányingerem volt az undorító fertőtlenítő szagtól... - fintorodtam el, mire Zayn elmosolyodott, és csendben fürkészett csillogó barnaságaival.
- Mi van? - kérdeztem értetlenkedve. 

- Semmi, csak boldog vagyok, hogy itt vagy! - mondta, én pedig elvigyorodtam, majd hozzá hajoltam, és megcsókoltam. 
Az út csendesen telt. Az ablakon bámultam kifelé, és élveztem, hogy végre kint vagyok. Egy örökké valóságnak tűnt ez a pár nap, amit még bent kellett töltenem a kórházban megfigyelésen, de szerencsére Zayn mindig ott volt mellettem, és segített túlélni a napokat. Nélküle nem is tudom, hogy bírtam volna ki, szerintem tuti belehaltam volna az unalomba. Az említett felé fordultam, és próbáltam nem feltűnően fürkészni őt, a két lábon járó tökéletességet. Mert számomra az volt. Tökéletes. A fekete, mindig profin belőtt hajával, amibe imádtam beletúrni. Az igéző barna szemeivel, és hosszú szempilláival, amit minden lány megirigyelhetne. A dús ajkával, amit most a fogaival tépett, miközben az utat figyelte. Annyira szexi, és minden egyes mozdulatával kikészít. Nagyot sóhajtottam, ahogy végigvezettem tekintetem izmos, tetovált karján, majd megállapodtam ujjainál, amik a kormányt szorították. 
- Tudom, hogy dögös vagyok, de ha így nézel, tuti, hogy el fogunk ütni valakit, vagy neki fogunk menni valaminek! - mondta rám sem nézve, huncut mosollyal az arcán. Elpirulva, számba harapva fordultam előre. - De ezt se csináld! - szólal meg ismét, mire értetlenül néztem rá. - Ne harapdáld a szád, mert nem fogok bírni magammal!
- Akkor ne csináljak semmit? - vigyorogtam, és úgy ültem, mint aki karót nyelt. Meg sem moccantam. - Így jó?
- Nem, így is izgató vagy! - jelentette ki, mire mindketten felnevettünk, és alig pár perc múlva már a háznál is voltunk.
- Csak üdvözöljük anyuékat, aztán nekem eshetsz! - kacsintottam rá, miközben kiszálltam a kocsiból. Zayn mellém lépett, de nem volt valami lelkes az arckifejezése. - Valami baj van? - fordultam felé. 
- Nem megyek be, nem akarok zavarni, majd este jövök, oké? - hadarta idegesen, és már be is akart szállni a kocsiba, de megragadtam a csuklóját.
- Hé! Most komoly? Miért zavarnál? - néztem rá kérdőn, 
- Én... - nem tudta folytatni, mert nyílt is a bejárati ajtó, és anya lépett ki rajta. 
- Sziasztok! - mosolygott. - Gyertek be! - Amint kimondta, máris tudtam, hogy mit kell tennem.
- Zayn nem jön, nem akar zavarni! - nyomtam meg az utolsó szót, önelégülten mosolyogva, az említettre pillantva, aki gonosz tekintettel meredt rám. 

- Ugyan már fiam, nem zavarsz, mindjárt kész az ebéd, neked is jut belőle! Na, gyertek! - intett a kezével, hogy menjünk be, majd eltűnt az ajtóból.

- Ezt most muszáj volt? - morgolódott a hajába túrva. 
- Mi van, tán csak nem félsz? - húztam az agyát, ő meg csak dünnyögött az orra alatt. - Menjünk! 
- Előtte el kell szívnom egy cigit! - jelentette ki, és már elő is vette a dobozt, amiből kivett egy szálat, amit ajkai közé vett, közben pedig az öngyújtóját kereste. Nem vagyok oda azért, hogy bagózik, de be kell vallanom, hogy imádom nézni, ahogy behunyt szemmel, élvezettel szívja, aztán pedig kifújja a füstöt. Annyira izgató, de akkor sem örülök annak, hogy mérgezi magát ezzel a szarral.

- Még mindig nem díjazom, hogy ennyit szívsz! - szólaltam meg komoly arcot vágva.

- Annak persze örülsz, ha mást szívok! - lépett elém egy féloldalas mosoly kíséretében.

- Az nem káros! - mondtam, mire a földre dobta a csikket, eltaposott, aztán közel hajolt hozzám. - Zayn ne, megláthatnak! - húzódtam el, és láttam rajta, hogy sikerült ezzel a húzásommal megbántanom őt. - Ne haragudj! - néztem rá bocsánatkérően. - Csak...
- Menjünk be! - indult meg a házunk felé, én pedig követtem, de mikor a bejárati ajtóhoz értünk, előre engedett. Nem akartam megbántani, csak féltem, hogy valaki meglát hat bennünket, és én nem így akarom, hogy megtudják.  Amint beléptünk finom illatok csapták meg az orromat, amitől rögtön éhes lettem. Gyorsan levetettük a cipőinket, aztán a konyhába vettük az irányt, ahol már szépen meg volt terítve. Anyu a sütő előtt sürgött-forgott, én pedig odaléptem hozzá, hogy egy puszit nyomjak az arcára, majd lehuppantam az egyik székre, és megpaskoltam a mellettem lévőt jelezve Zaynnek, hogy foglaljon helyet.

- Végre itthoni kaja! - lelkesedtem, mert már nagyon untam a kórházi kosztot. 

- A kedvencedet csináltam, remélem te is szereted Zayn! - mosolygott kedvesen anyu.

-  Mindent megeszek, nem vagyok válogatós! - mondta viszonozva a mosolyt.

- Tanulhatnál tőle, fiam! - jelentette ki felém mutatva a  fakanállal. 

- Anya, ne már! - pirultam el, Zayn pedig alig bírta visszatartani a kitörni készülő nevetését. Morcosan néztem rá, miközben megrúgtam a lábammal az asztal alatt, de nem értem el vele semmit, továbbra is csak vigyorgott.

- Ezért még kapsz! - morogtam a füléhez hajolva.

- Alig várom! - tátogta rám kacsintva. 
Kicsivel később apa is csatlakozott hozzánk, és elkezdődött a "Faggassuk kis Zaynt" buli. Nem szóltam semmit, csak hallgattam őket, és úgy éreztem, hogy nincs mitől félnem. Imádták Zaynt, aminek én nagyon örültem. Apuval remekül elbeszélgettek a férfias dolgokról, anyu meg szinte minden szavát itta, pedig szerintem fogalma sem volt arról, hogy miről is beszélgetnek. És persze nem úszhattam meg a gyerekkori cikis sztorik mesélését sem, amitől szinte lángolt a képem. Rászóltam anyára, hogy hagyja abba, de csak kedvesen mosolygott rám. Zayn jókat kuncogott a hallottakon, én pedig folyton belerúgtam a lábába, de közben meg le sem lehetett vakarni az arcomról a vigyort. Olyan jó volt így látni őket. Elbambulásomból egy kéz ébresztett fel, ami a combomra simult, és lágyan megszorított. Ránéztem a mellettem ülőre, aki csak apát figyelte, hallgatva a mondandóját, néha-néha bólintva egyet. Ezt jelnek vettem, és mikor apa végre befejezte a beszédét, megszólaltam:

- Felmennénk, ha nem baj? - keltem fel az asztaltól, és velem együtt Zayn is, de anyu leállított minket.

- És a sütivel mi lesz? - kérdezte lebiggyesztett szájjal. Zaynre néztem, aki meg rám, és megadóan bólintott. Visszaültünk, anyu pedig elénk rakta a hatalmas sütis tálakat, amik telis-tele voltak finomságokkal. Egy örökké valóságnak tűnt, mire végre befejeztük az evést.

- Köszönöm szépen, nagyon finom volt! - szólalt meg Zayn, majd én is megköszöntem, és sietve felálltam a helyemről, remélve, hogy most már nem tartanak vissza.

- Szívesen, örülök, hogy ízlett! - mosolygott anya, mi meg felsiettünk az emeletre, vagyis én siettem, és húztam magam után Zaynt.

- Végre! - lélegeztem fel, amint becsuktam magunk mögött az ajtót.

- Azt mondtad, csak üdvözöljük a szüleidet! - fújt egy nagyot Zayn, majd lehuppant az ágyamra, és elterült rajta. Elmosolyodtam, és mellé feküdtem, mire átkarolt, én pedig a mellkasára helyeztem a fejemet.

- Azt hittem, hogy ennyivel megússzuk! - vigyorogtam, majd ujjaimmal pólóján keresztül simogattam hasát. - De amint látom nagyon megkedveltek! És úgy érzem, kész vagyok arra, hogy elmondjam nekik, hogy te vagy a pasim! Szerintem elég jól fogadnák! - köröket kezdtem el rajzolni az ujjaimmal pólója anyagán.

- Elmondod nekik? - kérdezte, mire bólintottam. Beletúrt a hajamba, összekócolva tincseimet. - Amúgy igazad van, szerintem sem lesz gond, de ha netán igen, tudod, hogy én itt vagyok neked! - mondta, amitől a pillangóim újra repdesni kezdtek. Felnéztem rá, és gyors csókot nyomtam ajkára.

- Tudom! - fúrtam bele arcom a nyakába. - Nem baj, ha most alszom egyet? Fáradt vagyok!

- Aludj csak! - puszilt bele hajamba.

- Ott a távirányító az éjjeli szekrényen, ha unatkoznál! - mutattam az említett tárgyra, mire Zayn kicsit elfordult, és elvette, hogy bekapcsolja a tévét. Lehunytam a szemem, és hallgattam az egyenletes szívdobogását, ami keveredett a tévé halk duruzsolásával, amiktől gyorsan elnyomott az álom.

Arra ébredtem, hogy elzsibbadt a karom. 

- Jó reggelt! - hallottam meg Zayn mosolygós hangját. Dünnyögtem egyet, kicsit kinyújtóztatva lábaimat, majd felnéztem rá. 

- Sokat aludtam? - dőltem vissza mellkasára.

- Két órát! 

- Jézusom! - emeltem fel a fejem. - És azóta rajtad fekszem? - kérdeztem elhúzva a számat, és lassan legördültem róla, hogy kinyújtóztassam elgémberedett végtagjaimat.

- Egyszer lemásztál rólam, aztán újra rajtam kötöttél ki! - nevetett fel, mire én is. 
- Bocsi... - néztem rá bocsánatkérően, ő pedig csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem probléma. Lassan kimásztam az ágyból, és a fürdőbe mentem, hogy könnyítsek magamon. Mikor végeztem megmostam a kezem, aztán az arcom, hogy egy kicsit felfrissítsem kómás ábrázatomat.

- Nézz valami filmet, jó? - kiabáltam ki.

- Horrort? - kérdezett vissza, mire kikukucskáltam a szobába hevesen bólogató fejjel.

- Megint az ölemben akarsz kikötni? - húzta az agyam, miközben még mindig a fürdőben pakolásztam.

- Már ne is haragudj - csuktam le a szennyesem tetejét, és kimentem a szobába - de, számtalan horrort néztünk együtt - másztam hozzá az ágyra. - mégsem kötöttem ki az öledben! Nem tudom, miről beszélsz! Nem vagyok egy beszari típus! - bújtam közel hozzá, ő pedig átkarolt.

- Aham... Akkor biztos rosszul emlékszem... - nevetett, mire megböktem karommal az oldalát. - Bátor kis szöszi vagy! - túrta össze a hajam. Mosolyogva felé fordultam, és csókot nyomtam szájára.
- Mit találtál? - kérdeztem. 
- A kopogó szellem, jó lesz? Ez volt a legnormálisabbnak tűnő film...
- Jól hangzik, indítsd el! - bújtam még közelebb hozzá, miközben Zayn elindította a filmet, amit izgatottan vártam. 
Újabb csalódás ért, mikor vége lett a filmnek. Ez sem volt valami nagy szám, bár azért voltak olyan részek, ahol kicsit megugrottam, pedig tudtam jól, hogy lesz valami.

- Jobb, mint a semmi... - kapcsoltam ki a tévét egy nagy ásítás kíséretében.

- Jobb! - értett velem egyet. - Elmegyek letussolok, oké? - kérdezte, mire bólintottam, és kiengedtem ölelésemből. Néztem, ahogy végigsétál a szobán, majd eltűnik a fürdőben. Elterültem az ágyon, és hallgattam a fürdőből kihallatszódó víz zubogását, amivel Zayn halk dudorászása keveredett. Elmosolyodtam. Imádtam hallgatni, ahogy énekel, bár ezt csakis a zuhany alatt teszi. Hiába könyörögtem neki, hogy énekeljen nekem, nem tette, de én nem adom fel, addig nem nyugszom míg legalább egyszer nem hallhatom a hangját. Nagyot ásítottam, és éreztem, hogy le akarnak ragadni a szemeim. Most aludtam egy két órát, nem lehet, hogy megint álmos vagyok. - morgolódtam felkelve az ágyról, mert ha rajta fekszem, tuti, hogy el fogok aludni, és én nem akartam. Mivel ma már tussoltam, úgy döntöttem, hogy még egyszer nem fogok, meg elég macerás is a seb miatt, ezért csak lemosakodok, hogy azért mégse így feküdjek be az ágyba. Kivettem egy pólót meg egy bokszert a szekrényemből, és bementem Zaynhez, aki épp akkor lépett ki a zuhanyzóból csurom vizesen. Megálltam, és a szám is tátva maradt a látványtól. Kicsit megrázta, aztán hátratúrta fekete haját, amitől megfeszültek karján az izmai. Ámulattal figyeltem, ahogy a cseppek végigszántottak tökéletesen kidolgozott mellkasán, hasán, követve az izmai vonalát. Nagyot nyeltem, ahogy tekintetemet büszkeségére vezettem. Nem állt készenlétben, de így is hatalmas volt, és gyönyörű. Megnyaltam a szám, ami teljesen kiszáradt, majd beharaptam az alsó ajkamat, hogy elfojtsak egy kisebb nyögést. Éreztem, ahogy elönti a testemet a forróság, és minden porcikámat átjárja. Elvett egy törölközőt a fogasról, és mikor meglátott önelégülten vigyorgott.
- Mi a baj szöszke? - húzogatta a szemöldökét mindentudóan, miközben épp arra készült, hogy megtörölgesse magát, de én gyorsabb voltam. Ledobtam a kezemben tartott ruhákat, és egy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot. Kikaptam a kezéből a törölközőt, amit ledobtam a földre, majd a hajába túrtam, és magamhoz húztam egy csókra. Meglepődött, de azonnal nyitotta a száját, és fürge nyelvével enyémet kezdte cirógatni. Kezei derekamba markoltak, még közelebb húzva magához, amitől merevedésünk összeért.
- Bazdmeg, Niall! - lihegte a számba, teljesen hozzám préselve testét. 

- Zayn! - ziháltam a szájába, mire kettőnk közé nyúlt, és nadrágon keresztül marokra fogott. Nem teketóriázott, azonnal dörzsölni kezdett, amitől az eszemet vesztve fúrtam bele arcomat a nyakába. - Nem bírom! Akarlak! Most! - nyöszörögtem, elkezdve hátrafelé lépdelni magammal húzva őt is. Hajába túrtam, aztán ismét ajkára tapadtam, és el nem válva egymástól lépdeltünk el az ágyig, amire a derekamnál fogva ráfektetett. Felhúztam magam egészen a párnákig, de ez rossz ötletnek bizonyult, mert az előbbi fájdalomnak legalább a kétszerese hasított az oldalamba, amit próbáltam nem kimutatni, és amint láttam sikerült is, mert Zayn még mindig vággyal telve mászott fölém, erőszakosan rátapadva számra. Megharapta alsó ajkamat, amit játékosan meghúzott, elfeledtetve velem a fájdalmat.

- Dugj meg! - lihegtem, mire elhúzódott tőlem, és a kéjtől elsötétült szemeivel enyéimet pásztázta.

- Tudod, hogy ez minden vágyam, de az orvos azt mondta...

- Leszarom! Nem bírok várni! - türelmetlenül kaptam a nadrágom övéhez, amit kicsatoltam, de még mielőtt bármit is tehettem volna, Zayn elkapta a csuklómat. 

- Ha bajod esik emiatt...

- Ha baj lesz, szólok, ígérem! De nem bírom tovább, érezni akarlak! - néztem rá könyörgően.

- Oké... - adta meg magát. - De előtte bezárom az ajtót! - vigyorgott, majd felkelt az ágyról, amitől rögtön hiányérzetem támadt. Nyálcsorgatva, ajkamat harapdálva figyeltem kerek, feszes fenekét, ringatózó csípőjét, és a kidolgozott hátát, amin a mozgástól meg-megfeszültek az izmok. Megőrjít.

- Siess már! - türelmetlenkedtem, ő pedig direkt húzta az időt, és az agyamat is. Lassan zárta be az ajtót, és csigalassúsággal indult vissza felém. - Zayn Malik! - szóltam rá erélyesen, de ő csak önelégült vigyorral, ráérősen lépdelt az ágy felé. Ezért még kapni fog! - morogtam magamban, miközben szétharaptam a szám, le sem véve szemeimet duzzad, merev farkáról. Fölém mászott, lábaim közé furakodva, csókot nyomva ajkaimra. 

- Nem baj, hogy a szüleid a másik szobában vannak? - kérdezte, én pedig megforgattam a szemeimet.

- Majd csendben nyögök! - suttogtam, mire kitört belőle a nevetés.

- Te meg a csend... - kacsintott rám.

- Tapaszd be a számat, és már meg is van oldva! Ennyi! - túrtam bele ujjaimmal sűrű fekete hajába. - De most már fogd be, és dugj meg! - markoltam meg a tincseit, kicsit meghúzva azokat, élvezetes nyögést váltva ki belőle. Elvigyorodott, és megcsókolt. Lágyan masszírozta nyelvemet, miközben kezeivel oldalam simogatta, aztán áttért a hasamra. Lassan felhúzta a pólómat, de csak félig, majd elvált ajkaimtól, és a hasamat vette célba, nedves csókokat lehelve a felforrósodott bőrömre, amitől lihegni kezdtem, erősen markolva fekete tincseit. Mellkasomig húzta a felsőt, miközben nyelvével belenyalt a köldökömbe, aztán folytatta tovább a csókokat, mígnem felért a mellkasomig, ahol izgatni kezdte a mellbimbómat. Nyöszörögve, karjába markolva vonaglottam alatta, ahogy körkörös mozdulatokkal kényeztette, szívta, harapta a bimbómat. Mikor az egyikkel végzett ugyanezt megcsinálta a másikkal is, én meg már nem bírtam magammal. Azt akartam, hogy most azonnal bennem legyen! 
- Kérlek... - lihegtem, mire elmosolyodott, és le akarta húzni a felsőmet, de felszisszentem. 

- Bocsi - húzta el a száját. - Nem muszáj levenni! - engedte vissza a pólómat.

- Semmi baj, húzd le! - emeltem fel a karomat, amitől húzódott a sebem, de próbáltam nem kimutatni mennyire is fáj. Miután végre lekerült rólam a felső, végignézett rajtam, majd rám mosolygott, és megcsókolt.

- Gyönyörű vagy! - suttogta a számba. - Imádom minden egyes porcikádat! - simogatta hasamat, majd mellkasomat, aztán a karomat, miközben érzékien játszott nyelvemmel. Minden egyes érintése lágy, és szeretetteljes volt, amit egyre jobban kezdtem élvezni. Igaz jobban imádtam a durvábbik énjét, de ez is tetszett. Más volt. Keze levándorolt a nadrágomhoz, és végigsimított a merevedésemen.

- Hmm... - nyöszörögtem, ahogy forró tenyerével dörzsölt, hol lassan, hol gyorsabban. Kikapcsolta az övemet miközben nyelve még mindig az enyémet masszírozta. Lassan lehúzta rólam a nadrágot, amitől az oldalamba újra hatalmas fájdalom nyilallt.

- Jól vagy? - ült fel, és aggódó tekintettel méregetett. Csak bólintottam, mert meg sem tudtam szólalni. Lehúzta a nadrágomat, széttárta lábaimat, ami közé beférkőzött, olyan közel, hogy merevedésünk egymáshoz simult. Nyakamra hajolt, amiket csókokkal halmozott el, én pedig nyaka köré fontam a karomat, hogy még közelebb érezhessem magamhoz. Mozogni kezdett felettem, amitől hátravetettem a fejem, és éreztem a bizsergető érzést, ami szétáramlott a testemben.
- Gyorsabban! - nyögtem, mire gyorsabb tempóra váltott, és erőteljesebben lökte csípőjét felém. - Istenem! - ziháltam, a gyönyörtől. Felhúztam a lábaimat,  hogy dereka köré fonjam így tudva őt még közelebb hozzám, de ekkor az eddigieknél is nagyobb fájdalom hasított az oldalamba, ami nem akart alább hagyni. - Niall?! - szólalt meg Zayn aggódó hangon.

- S-semmi... b-baj... - nyúltam a sebemhez.

- A fenéket! - morgott Zayn. - Látom, hogy nem vagy jól!! Mondtam, hogy ne csináljuk!! - idegesen mászott le rólam, és kétségbeesetten ült fel mellettem. 
- Nincs baj! - sziszegtem, kicsit összegörnyedve. Dehogy is nem, baj volt, mert ennyire még sosem fájt.
- Mondtam, hogy ne, de te erőszakoskodtál! Mi van, ha átvérzik a sebed, ha? Tudod jól, hogy akkor vissza kell menned megint? - korholt le, majd felhúzta a felsőm, és megvizsgálta a kötésem. - Szerencséd van, hogy nem vérzett át, de azért leszedem a kötést, és megnézem! Hozok egy másik kötszert, addig meg ne mozdulj nekem! - állt fel, aztán kiment a szobából. Nagyokat sóhajtva próbáltam enyhíteni a fájdalmon, ami kezdett egy kicsit alább hagyni. Alig telhetett el pár másodperc, Zayn már bent is volt a kötszeres dobozzal a kezében. 
- Na, nézzük! - vette le a kötést. - Nem látok rajta semmit, egy kicsit piros, de nem vérzik, szerencsére! Fáj még? - nézett rám, mire megráztam a fejem.
- Annyira már nem, de hozhatnál egy fájdalomcsillapítót! - Bólintott, majd újrakötözte a sebem, és kiment a gyógyszeremért. Miután lenyeltem a bogyókat, bebújtunk a takaró alá, és addig, míg el nem álmosodtunk csak beszélgettünk.

Másnap kómásan keltem. Zayn még nagyban horkolt mellettem, ezért óvatosan másztam ki az ágyból, hogy fel ne ébresszem őt. 
- Hova szöksz? - morogta reggeli rekedtes hangján. Elmosolyodtam, és az ágy felé fordultam, ahonnan egy kómás arc nézett rám. Szemei csak résnyire voltak nyitva, és az arcán látszódtak a gyűrődések, amitől mosoly kúszott az ajkamra. Imádom a reggeli ábrázatát, főleg az össze-vissza meredező haját. - Bújj vissza! - dünnyögte visszaejtve fejét a párnára. 
- De fel kéne már kelni, mert a hasadra süt a nap! - mondtam, de már ott is voltam mellette. Felém fordult, arcát a nyakamba temette, és csókokkal lepte be, halk sóhajokat kiváltva belőlem.
- Nem akarok kikelni! - suttogta a bőrömbe, majd átkarolt, a bal lábát pedig átdobta az enyémen, így egész teste az oldalamhoz simult. Mellkasomon pihenő karját cirógattam, és láttam, hogy libabőrössé válik tőle. 
- Úgy döntöttem, hogy ma elmondom nekik! - jelentettem ki egy kisebb csend után, és bár úgy éreztem tegnap, hogy nem lesz baj, most mégis a gyomrom is összeugrott, ahogy kiejtettem a szavakat. Felemelte a fejét, és egyenesen a szemeimbe nézett. 
- Minden rendben lesz! - húzta fel magát, hogy egy gyors csókot nyomjon a számra. - Ígérem! - halvány mosolyt küldött felém, amit viszonoztam. - Addig én elmegyek, oké? Úgy is körül akartam kicsit nézni a városban! 
- Rendben, ezt úgy is egyedül kell elintéznem! - túrtam bele hajába, elrendezve kusza tincseit. 
Fél órával később már a kocsijánál álltam, behajolva az ablakon.
- Hívj, amint túl vagy rajta! - indította be a motort, majd igéző barna szemeit rám emelte. Csak bólintottam, és előre hajoltam, hogy adjak neki egy csókot, de eltolta magát, és idegesen tekintett körbe. Összevont szemöldökkel figyeltem őt, majd elmosolyodtam, mikor is leesett, hogy miért is csinálta ezt.
- Már nem érdekel! - hajoltam előrébb, hogy egy hosszú, érzéki csókban forrjunk össze. Még mielőtt elhajoltam volna, egy utolsó gyors puszit nyomtam a szájára, aztán felléptem a járdára, és figyeltem, ahogy elhajt. Amint eltűnt a szemem elől, megfordultam, és a bejárati ajtónkat vizslattam. A gyomrom összeugrott, a torkomban pedig akkora gombóc nőtt, hogy féltem, megfulladok. - Menni fog! - biztattam magam. Egy hatalmasat sóhajtottam, és megindultam a házunk felé...