136.rész

Haliii! 

Meghoztam a kövi részt, ami nem onnan folytatódik ahol abbamaradt, mert nem akartam tovább húzni a kórház dolgot, remélem nem baj! :) A kövi részben pedig ismét Ziallé a főszerep :) Sajnos a helyzet változatlan hiába is léptünk be a szeptemberi hónapba... Még mindig alig van időm, nem tudom mikor javul a helyzet, de remélem hamarosan, mert már nagyon szégyenlem, hogy ilyen későn kaptok részeket... Sajnálom :( 

Nagyon szépen köszönöm a komikat, és az újabb feliratkozókat, már 232-en vagyunk :o Köszönöm a 483,981 oldalmegjelenítést is! Hihetetlen, és nem tudom elégszer megköszönni, hogy itt vagytok, és kitartotok mellettem! <3 Imádlak benneteket <3 

Remélem sikerül túlélnetek a suli első hetét! Kitartás! Én ezzel a résszel szeretnék nektek szép hétvégét kívánni, pihenjétek ki magatokat! ;)

Puszi, és jó olvasást! 

Dreamy Girl

Harry

Kinyitottam a kocsim hátsó ajtaját, és kivettem az ülésről a bevásárolt dolgokat, amiket próbáltam úgy elhelyezni a kezemben, hogy ne kelljen kétszer fordulnom, mert hát eléggé hideg volt idekint, és minél hamarabb bent akartam lenni a kellemesen meleg lakásban.

- Segítek! - lépett mellém Louis, és kivett a kezemből pár szatyrot, ezzel megkönnyítve a dolgomat, aztán besietett a házba. Végre sikerült kimozdítanom otthonról, ami nagy szó volt. Bár még mindig nem volt valami beszédes, de én nem adtam fel. Folyton dumáltam, kérdezgettem, és próbáltam szóra bírni. Eddig nem sok sikerrel jártam, de éreztem, hogy hamarosan meg fog nyílni, csak türelmesnek kell lennem, ami az idő előrehaladtával egyre nehezebb volt. Miután mindent kivettem, becsuktam az ajtót, megnyomtam a gombot, hogy bezárjam a kocsit, majd én is bementem. Amint beléptem, lerúgtam magamról a cipőmet, és bevittem a csomagokat a konyhába, amiket a pultra helyeztem. Louis már nagyban pakolt kifelé, mikor megakadt a tekintetem egy tábla csokin, ami a konyhapulton hevert. Az az ötletem támadt, hogy csinálhatnék egy kis forró csokit, amit eliszogathatnánk filmezés közben, hátha Lounak is meghozná a kedvét.

- Csináljak forró csokit? - kérdeztem tőle, miközben én is nekiálltam kipakolni.

- Nekem mindegy... - válaszolta unottan, vállat vonva. Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy felmenjen bennem a pumpa. Ezzel a két szóval az őrületbe kergetett. Akár mit kérdeztem tőle, mindig mindenre ez volt a válasza. Már majdnem nyitottam a számat, hogy elmondjam neki, mennyire elegem van ebből az egészből, de szerencsére sikerült időben visszafognom magamat. Csak lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem, amit lassan ki is fújtam. Nyugi Harry! Azzal, hogy leordítod a fejét, nem mész semmire! Türelem! Nyugodj meg! - nyugtatgattam magam. Mikor úgy éreztem, hogy ismét tudok józanul gondolkodni, kinyitottam a szemem, Lou pedig épp akkor fordult felém.

- Elmegyek tussolni! - vetette oda nekem, és már itt sem volt. Nagyot sóhajtva, reményt vesztve huppantam le a székre, és csak néztem magam elé. Zayn új taktikája, miszerint csináljak úgy, mintha mi sem történt volna, és ne faggassam a kérdéseimmel, főleg ne azzal, hogy hogy van, semmit sem ért. Elég hülye ötletnek találtam már akkor is, mikor felhozta, de úgy voltam vele, hogy úgy sincs más ötletünk, és nem veszíthetünk vele semmit, ha kipróbáljuk. Nem volt könnyű. Ezek a napok teljesen kikészítettek, mégis kitartottam, mert megfogadtam magamnak, hogy bármennyire is nehéz lesz, végig fogom csinálni. A további erőt pedig Niall adta azzal, hogy végre felébredt. Az orvosok szerint minden rendben van vele, csak pár napot kell még bent maradnia megfigyelésre. Olyan jó volt újra mosolyogni látni a kis szöszit, és Zaynt is. Boldog voltam, hogy ők jól vannak, már csak Lounak kellene helyrejönnie, és akkor minden rendben lenne. Csak hát ez nem ilyen egyszerű... Sóhajtottam egy nagyot, aztán felálltam, és nekiláttam a forró csoki elkészítésének. Elővettem a tejet a hűtőből, meg egy kisebb lábost, amibe vizet öntöttem. Feltettem a tűzhelyre, majd egy üvegtálat helyeztem a lábos fölé, amibe beletördeltem a csokikat, és amikor olvadni kezdett, lassan kevergetni kezdtem. Mikor már teljesen elolvadt hozzáöntöttem a tejet, egy kicsit még hagytam, hogy felforrjon, aztán levettem, és egy-egy bögrébe beleöntöttem, a tetejükre pedig mályvacukrot tettem. A csoki illata betöltötte az egész lakást, és boldogsággal töltött el. Valahogy úgy éreztem, ez a mai nap más lesz. Leültem a kanapéra, a bögréket pedig a kisasztalra helyeztem. Úgy döntöttem megvárom Louist, és együtt választunk ki filmet, még akkor is, ha tudtam jól, hogy mit fog rá válaszolni. Már épp kezdtem feladni, hogy valaha is lejön, mikor meghallottam halk lépteit, ahogy lefelé jött a lépcsőn. Feléje fordultam, és végigmértem. A haja kicsit vizes volt, és összevissza meredezett, amit annyira imádtam. Legszívesebben bele túrtam volna, magamhoz vonva egy hosszú, érzéki csókra. Beharapott alsó ajakkal követtem minden egyes mozdulatát, és elképzeltem, hogy mi mindent csinálhatnánk mi együtt. Szinte hallottam a nyöszörgését, a sóhajait, és éreztem magamon forró érintését, amiktől azonnal gondok támadtak odalent. Nem emlékszem, hogy mikor értünk utoljára egymáshoz, de már nagyon rég volt, és kezdtem egyre frusztráltabb lenni, de nem akartam letámadni, főleg nem ilyen lelkiállapotban. Leült mellém, persze nem olyan közel, amilyen közel szerettem volna, de nem akartam szóvá tenni. A kisasztalhoz hajoltam, hogy felvegyem a bögréjét, és odaadjam neki, amit egy halvány mosollyal és egy "köszönömmel" fogadott el. Hátradőltem a forró csokival a kezemben, és óvatosan, centiről centire közelebb húzódtam hozzá, amit azonnal észre is vett. Rám nézett, majd hosszasabb gondolkodás után közelebb jött, és szorosan beférkőzött mellém. Az, hogy a testünk összeért, még ha csak ruhán keresztül is, akkora boldogság volt a számomra, hogy a szívem hevesen kezdett el dobogni, a pillangók pedig éledezni kezdtek a hasamban. A vigyor, ami kiült az arcomra, levakarhatatlan volt. 
- Nézünk valami filmet? - kérdeztem, mikor végre sikerült összeszednem magam. 

- Nekem mindegy. - jött a szokásos válasza, ami most valahogy nem tudott érdekelni. Nem fogom felhúzni magam ezen, választok egy filmet, és megnézzük. Talán valami romantikus, vagy valami vicces jól jönne. Keresgéltem a címek között, miközben ittam a finom csokoládét, ami kellemesen felmelegített. Mikor megtaláltam a tökéletes filmet, megnyomtam a lejátszás gombot, és izgatottan figyeltem a képernyőt. Már az elején jókat nevettem, és legnagyobb meglepetésemre Louis is nevetgélt. Nem volt az az igazi nevetés, de én ennek is nagyon örültem. Lopva rá-rápillantottam, figyelve reakcióit. A mosolya ott bujkált arcán, és láttam rajta, hogy tényleg tetszik neki. Belekortyoltam az italomba, aztán letettem a kisasztalra, majd újra a filmre koncentráltam, jókat nevetve. Jól esett kicsit kikapcsolódni, nem gondolni semmi rosszra, és reméltem, hogy Louisnak is jót fog tenni. Halk kuncogásai egyszer csak elmaradtak, és ahogy felé fordultam, a mosoly is lefagyott az arcomról. Maga elé bámult, és tisztán látszott rajta, hogy nem itt van. Még közelebb bújtam hozzá, egyik kezemmel átkaroltam a vállát, a másikkal pedig combját simogattam. Hirtelen megugrott az érintésemre, és döbbent arccal nézett rám, majd küldött felém egy apró mosolyt, ami nem volt valami őszinte. Egész testén éreztem, hogy be van feszülve, mintha egy ismeretlen karjaiban lenne. Az arcához hajoltam, lágy puszit hintve rá, amitől egy pillanatra lehunyta a szemét, és nagyot nyelt. Újabb puszit nyomtam arcára, aztán lassan lejjebb haladtam, puha csókokkal ellepve fülét, majd nyakát. Kezemmel lágyan cirógattam combját, amitől megremegett. Nem akartam ágyba cipelni, csak éreztetni akartam vele, hogy itt vagyok neki. Mikor kicsivel feljebb vándoroltam a kezemmel, és a számmal pedig érzékeny pontját ízlelgettem, hirtelen eltolt magától.

- Most ne! - nézett maga elé, miközben a kezei mellkasomat tolták, hogy minél messzebbre kerüljek tőle, de én nem engedtem, hogy ellökjön magától. 

- Lou... Én nem akartam, csak... - csuklott el a hangom. - Csak tudatni akartam veled, hogy itt vagyok neked... - suttogtam, majd kezemmel arcához nyúltam, és finoman magam felé fordítottam, de nem mert rám nézni, mindvégig a lábait figyelte. - Nézz rám! - mondtam gyengéd hangon. - Kérlek... - könyörögtem kétségbeesetten, mire rám emelte könnyektől homályos kékségeit. A szívem összeszorult a látványra. - Mondd el mi a baj! - néztem a szemeibe, mire elhúzódott tőlem. 

- S-semmi... - szipogta, majd felállt, és zavartan nézett körbe. - L-lefekszem - jelentett ki, és már ment is felfelé, otthagyva engem egyedül a kanapén. Keserű sóhajjal dőltem hátra, kezeimet a fejem alá téve, majd behunytam a szemeimet. Nem gondoltam semmire, próbáltam kiűzni mindent a fejemből, és lenyugodni. Amint sikerült, kikapcsoltam a tévét, kivettem a bögréket a konyhába, majd elindultam fel az emeletre. Úgy döntöttem lezuhanyzom, hogy felfrissítsem magam, de ahogy felértem, és a fürdő kilincséhez nyúltam, furcsa hang csapta meg a fülemet, ami a haló felől jött. Összehúzott szemöldökkel, halk léptekkel mentem az ajtó felé, ami résnyire nyitva volt. Lassan benyitottam, és a szívem apró darabokra hullott. Louis az ágy szélén ült, arcát a tenyerébe temetve, és zokogott.

- Lou?!... - szólaltam meg fojtott hangon, mire azonnal felkapta a fejét, és kezével próbálta letörölni könnyeit, eltüntetve sírásának bizonyítékát. 

- Azt... hittem... - szipogott. - hogy nem jössz fel... - törölgette kisírt szemeit felsőjébe. Sietve átszeltem a köztünk lévő távolságot, és leguggoltam elé, kezeimet combjára helyezve. 

- Tudom, hogy baj van, látom rajtad! - néztem fel rá, de kerülte a tekintetemet. - Nézz rám, kérlek! - kérleltem, miközben kicsit szétnyitottam a lábait, hogy beférkőzzek közéjük. Vöröses, duzzadt szemeivel egy pillanatra az enyéimbe nézett, majd lecsukta őket, és nagyokat lélegzett. - Semmi baj, csak mondd ki! Itt vagyok, nem lesz baj! -  biztattam amennyire csak tudtam. - Ha nem mondasz semmit, nem tudok segíteni! Nem akarom, hogy magadba fordulj, érted? Tudom, hogy nehéz, de hidd el, egy kicsivel könnyebb lesz, ha kimondod! - ahogy kimondtam, újra sírni kezdett, egész testében remegett. Gyönyörű kék szemeiből csak úgy potyogtak a könnyek, lefelé haladva arcán, eláztatva felsőjét. A szívem kettéhasadt, a gyomrom görcsbe rándult. Szörnyű volt így látni őt, de az, hogy előttem sírt, és kimutatta az érzésit sokat jelentett. Tudtam jól, hogy ez az a pont, amikor már nem tudja magában tartani. 

- É... Én... - dadogta levegőért kapkodva. 

- Sss - csitítottam. - Csak nyugodtan, kis tigris! - simogattam lágyan a combját. - Semmi baj - mondtam halkan, mire zihálni kezdett. Láttam rajta, hogy alig kap levegőt. - Louis, nyugodj le! - tudtam, hogy ha így folytatja, rohama lesz. - Mély levegő! - utasítottam nyugodt hangon, de továbbra is csak zihált. - Gyerünk Louis, vegyél mély levegőt! - mind hiába, nem hallgatott rám. - Louis!! - szinte kiabáltam, ezzel kizökkentve, amitől alábbhagyott zihálása. - Most fújd ki! - folytattam nyugodtan, mire tette, amit mondtam. - Oké, ezt még csináljuk meg párszor! - vettem egy mély levegőt, ahogy ő is, aztán kifújtuk. 

- É-én egy... - próbált meg beszélni, amint helyreállt a légzése. - e-egy gy-gyilkos vagyok! - Megöltem a testvérem! - remegett egész testében. - Egy embert! Egy... - temette arcát tenyerébe.

- Édesem... - álltam fel, majd leültem mellé, és derekánál fogva az ölembe húztam, mire ő azonnal átkarolt, arcát a mellkasomba fúrva. - Semmi baj, add ki! - simogattam nyugtatólag a hátát. Még mindig remegett, és zokogott. Nem akartam feleslegesen beszéltetni, ezért csak hagytam, hogy kiadja magából, és mikor kicsit alább hagyott a sírása, ő szólalt meg:

- Megöltem őt... - dünnyögte a felsőmbe, kezeivel erősen markolva az anyagot. - Megöltem, meg sem érdemlem, hogy éljek, egy gyilkos vagyok...

- Ne mondj ilyeneket! - szóltam rá kicsit erélyesebben, mint ahogy szerettem volna. - Ő az, aki nem érdemelte meg az életet! Bántott téged, és az édesanyádat! Meg akarta ölni a barátaidat, és téged is! Ő nem egy ember, ő egy állat! - jelentettem ki, és olyan dühös voltam, hogy szinte fújtattam. Utáltam, hogy Lou emiatt a faszfej miatt van ennyire ki. Arra sem méltatott, hogy eltemessék, nem hogy sírjanak miatta, főleg nem Louis. - Még állatnak sem nevezném, mert azok is különbek! Egy őrült, egy elmebeteg, akinek semmi keresni valója nem volt az életben! Hidegvérrel lelőtte volna Niallt Zayn, és a mi szemünk láttára, utána ugyanezt megetette volna velem is! - szorult össze a torkom az emlékre, ahogy ott térdeltünk mindannyian, várva arra, hogy végre vége legyen ennek a szörnyűségnek. Borzalmas volt, és ezt sosem tudom majd elfelejteni, örökre az emlékeimbe égett. - Te csak jót tettél! - pusziltam meg feje búbját. - Tudom, hogy nehéz feldolgozni, ami történt, de túl leszel rajta, én pedig itt vagyok, és segítek neked! - öleltem magamhoz még szorosabban. 

- Sajnálom - szipogta. - Sajnálom, hogy így viselkedtem, de nem ment... nem tudtam elmondani... 
- Megértelek, mindenki máshogy dolgozza fel, de örülök, hogy végre elmondtad! - húzódtam el tőle, hogy puszit nyomjak arcára.

 - Szeretlek! - törölte meg könnyektől csillogó arcát pulcsija ujjával. 

- Én is szeretlek, kis tigris! - küldtem felé egy mosolyt, amit viszonzott. - És ne emészd magad ezen, oké? Lucas megérdemelte azt, amit kapott, bár így is túl kegyesek voltunk hozzá... - simítottam ki arcából az oda nem illő tincseket. - Csak gondolj mindig arra, hogy mit tett veled, és mit akart tenni velünk! Rendben? - Bólintott, majd átkarolt. - Minden rendben lesz! Niall felébredt, és napról napra egyre jobban van, és te is jól leszel, csak kell még egy kis idő!

- Be se mentem hozzá... - nézett fel rám. - Egy barom vagyok, meg sem látogattam, csak a saját bajommal voltam elfoglalva.... 

- Louis! - fogtam kezeim közé arcát. - Fejezd be! Niall is, és Zayn is megérti, ne edd magad ezen, oké? Amint jobban leszel, bemegyünk hozzá, emiatt ne aggódj, kérlek! - hajoltam közel arcához, és vártam, hogy mit fog reagálni. Féltem, hogy talán elhúzódik, de nem tette. - Megcsókolhatlak? - kérdeztem, mire elmosolyodott, és a számra hajolt. Ahogy puha, sós ajkai enyémhez értek, szemeimet lehunytam, és élveztem a jóleső bizsergést, ami szétáramlott a testemben. Annyira hiányzott már ez, nem is tudom, hogy hogyan bírtam ki eddig csókjai, és érintései nélkül. Szétnyitotta a száját, én pedig azonnal nyelve után kaptam, amit lágyan, minden egyes percét kiélvezve masszíroztam enyémmel. Finoman a hajába túrtam, játszadozva tincseivel, amit halk nyöszörgéssel fogadott. Kezei hátamra vándoroltak, majd bebújva felsőm alá cirógatták bőrömet, amitől libabőr futott végig rajtam, egy hangosabb sóhaj kíséretében.

- Annyira hiányoztál! - lihegtem a szájába, el nem válva ajkától. Nem tudtam elengedni, nem ment. Csak csókolni akartam, érezni őt. Derekába markoltam, és még közelebb húztam magamhoz, ha ez egyáltalán lehetséges volt. Testünk minden egyes porcikája összesimult, és még így, ruhán keresztül is éreztem felforrósodott bőrét, amitől az enyém is szinte lángolt. Miután a levegőhiány miatt elváltunk egymástól, újra magamhoz öleltem arcomat nyakába fúrva, élvezve bőrének kellemes melegét, és finom, mámorító illatát.

- Köszönöm - suttogta a fülembe, egy csókot hintve rá. Megremegtem forró ajkának érintésére, meleg leheletének csiklandozására. Visszatért hozzám! Ő az én Louisom! - mondogattam magamban, puszit hintve nyakhajlatába. Egy pár percig még csendben ölelkeztünk, majd elengedtük egymást. 

- Letussolok, oké? - kérdeztem.

- Rendben! - mosolygott rám, majd bebújt a takaró alá, amit egészen az arcáig felhúzott. Jót vigyorogtam a látványra. 

- El ne aludj nekem! - hajoltam a szájára egy újabb csókra.

- Siess vissza! - suttogta a számba, én pedig ismét birtokba vettem ajkait, amik készségesen nyíltak szét utat engedve nyelvemnek, amivel táncba hívtam az övét. Ujjai most a göndör fürtjeimet vették célba, és kicsit meg is húzta, amitől belemosolyogtam csókunkba. Imádtam, mikor ezt csinálja. Hosszas csók után, nagyokat zihálva húzódtam el tőle, és pár percig csak néztem gyönyörű kékségeit, amik az én zöldjeimet figyelték. 
- Tökéletes vagy! - mondtam, mire láttam, hogy zavarba jött. Beharaptam alsó ajkam, majd egy gyors puszit nyomtam szájára, aztán nagy nehezen lemásztam az ágyról, és beviharzottam a fürdőbe. Életemben nem tussoltam le még ilyen gyorsan, mint most. Visszasiettem a szobába, de mikor benyitottam, Louis már édesen, orrági felhúzva a takarót aludt. Még ez a gyorsaság sem volt elég.... - mosolyodtam el a gondolatra, majd kivettem egy tiszta alsót, amit felhúztam, aztán óvatosan, hogy fel ne ébresszem, másztam be mellé, olyan közel bújva hozzá, amilyen közel csak tudtam. 

- Nem voltál elég gyors! - motyogta csukott szemmel, halványan mosolyogva. Megpusziltam arcát, mire kinyitotta kékségeit. - Nagyon szeretlek! - bújt hozzám, teste minden porcikája az enyémhez ért, arcát pedig mellkasomba fúrta. - Te vagy a mindenem! - suttogta, én pedig  a hajába túrtam játszadozva tincseivel, míg meg nem hallottam halk, egyenletes szuszogását.

- Szeretlek kis tigris, az életemnél is jobban! - fúrtam bele arcomat hajába, és átöleltem testét, lágyan cirógatva hátát. Az, hogy újra magamhoz ölelhettem, csókolhattam, és láthattam önfeledten mosolyogni, a legnagyobb boldogság volt a számomra, és tudtam, hogy ezek után tényleg minden rendben lesz. Megnyugodva, Louis halk szuszogását hallgatva, bőrének melegségét érezve hunytam le a szemeimet, és hagytam, hogy elragadjon az álom.