2015. június 16., kedd

132.rész


Sziasztok!

Kicsit megkésve, de meghoztam a kövi részt! Köszönöm szépen az előző részhez érkezett komikat, tudjátok jól, hogy nekem nagyon sokat jelentenek a szavaitok, és hálás vagyok amiért szántok rám annyi időt, hogy elmondjátok mit gondoltok az aktuális részről! Imádlak benneteket, és köszönöm, hogy itt vagytok velem! <3 
(amint tudok válaszolok az előző kommentekre is) 
A részről most nem mondok semmit, sajnos nem éppen vidám részek fognak következni, de azért remélem, hogy ezeket is szeretni fogjátok...
Jó olvasást! :)
Szeretnék reklámozni egy blogot (Larrys), amit én személy szerint nagyon imádok! Nemrég találtam rá, és azonnal beleszerettem! <3 Azoknak ajánlom, akik szeretik a The Walking Deadot, vagy a zombikat!  -->Hell Breaks Loose Nem bánjátok meg, a blog írónője csodálatosan ír! :) 
Puszi, és hatalmas ölelés mindenkinek! Ja és élvezzétek ki a nyári szünetet! ;)



Harry

Minden olyan gyorsan történt. A számat betapasztó kéz eltűnt, a hozzátartozó hatalmas test pedig mellém zuhant, elterülve a kemény betonon. Újabb lövés dördült el, majd folytonos tűzharc következett, ami végre észhez térített. Felálltam, megfordultam, és jó erősen tökön rúgtam a másik izomagyat, aki fájdalmas nyögések közepette, a farkát markolva rogyott térdre előttem. Egy erőteljes rúgással fejbe rúgtam, amitől a robusztus test a földre esett. A nyakamat behúzva, kicsit meggörnyedve próbáltam védeni a testemet a golyózáporok ellen. Fogalmam sem volt, hogy merre menjek, de valaki megragadta a karomat, és a fal melletti ládákhoz húzott.
- Sajnálom Harry, elkaptak... - mondta Zayn, miközben kicsomózta a csuklómat szorító kötelet. Mikor végzett, felé fordultam, és a vállára tettem a kezem.
- Semmi baj! Ne foglalkozz ezzel! Niall? - kérdeztem.
- Minden olyan gyorsan történt... - mondta kétségbeesetten. - Nem tudom hol van, eltűnt a szemem elől! - A hangja megremegett, és láttam a szemeiben a rémületet.
- Nyugodj meg! Biztos elbújt! - nyugtatgattam, majd a földet kémleltem, egy fegyver után kutatva, amit meg is találtam nem messze tőlem. Leguggoltam, és óvatosan kinyúlva a ládák takarásából megragadtam, de mikor felálltam, egy pasassal néztem farkasszemet, aki egyenesen a homlokomnak szegezte a fegyverét. Ledermedtem, de szerencsémre Zayn kiütötte az alak kezéből a stukkert, aztán kivette a kezemből az enyémet, és lelőtte.
- Kösz! - sóhajtottam, mire biccentett.
- Megkeresem Niallt! Fedezz! - adta a kezembe a pisztolyt, és még mielőtt elindult volna, kilestem, hogy felmérjem a terepet. A tekintetem megakadt Lucason, aki a gyárépület másik felébe lopakodott. Menekül a rohadék! - morogtam magamban, majd becéloztam, és lőttem. 
- Baszódj meg! - káromkodtam, mikor láttam, hogy célt tevéztettem, mert annak a szemétnek épp sikerült beugrani egy fémláda mögé.
- Basszátok meg, rohadt kis buzik! - ordította kétségbeesetten. Érzi a vesztét! - vigyorodtam el, és behúzódtam a hozzám legközelebb álló oszlop mögé, majd mikor csend telepedett a helyiségre, sietve átszaladtam a másik oszlophoz, ahol Louis feküdt, még mindig megkötözve. Leguggoltam mellé, magamhoz öleltem, és beljebb húztam magunkat, hogy minden testrészünk takarásban legyen. 
- Nyugi, minden rendben lesz! - suttogtam a fülébe, és megsimogattam az arcát. - Most leszedem, oké? - kérdeztem, mire bólintott. Óvatosan lehúztam a szájáról a tapaszt, majd kiszabadítottam a kezeit is.
- Hazza - csuklott el a hangja, majd még jobban hozzám bújt. 
- Semmi baj! - lágyan simogattam a hátát. - Itt vagyok! 
- Sajnálom, én… - Szájára tapasztottam a tenyerem, majd a mutatóujjamat a számhoz emeltem jelezve, hogy maradjon csendben. 
- Ezt ne most beszéljük meg, oké? - suttogtam egy puszit nyomva a homlokára, majd az ajtó felé néztem, ahol egy alak állt. A vér is megfagyott bennem. Nem tudtam kivenni az arcát, mert árnyék vetült rá, de mikor felmutatta a hüvelykujját, rögtön tudtam, hogy Liam az, és megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Szerencsére ő is jól van. Várjunk. A gyomrom görcsbe rándult, mikor eszembe jutott Zayn, és Niall, akiket nem láttam sehol, hiába is kapkodtam a fejem jobbra-balra. Elfogott a rémület, ami egyre jobban fokozódott bennem, mikor megláttam a betonon a vércsíkot, ami az egyik láda mögé vezetett. Valamelyikük megsérülhetett… 
- Mi az? - kérdezte Lou, az ijedt arcomat látva.  
- Maradj itt! - mondtam figyelmen kívül hagyva a kérdését. - Bármi történjék is, ne mozdulj! Liam itt van, majd kivisz, oké? - Meg akart szólalni, de megráztam a fejem, jelezve, hogy semmiféle kifogást nem fogadok el. - Rendben? - kérdeztem erélyesen, mire halványan bólintott. Liam felé néztem, aki óvatosan belépett az épületbe, és jeleztem neki, hogy fedezzen. Biccentett, én pedig felálltam, és kilestem az oszlop mögül előre szegezve a fegyverem.
- Gyere elő, te féreg! - mondtam undorral a hangomban. - Most legyen nagy a szád, faszfej! - léptem ki az oszlop takarásából magam előtt tartva a pisztolyt, mindvégig a hatalmas helyiséget pásztázva. - Egyedül maradtál! Vége a játéknak! - egyre előrébb lépdeltem, és a egyik fémhordó mellé álltam.
- Harry!! - kiáltott Liam, mire lövések dördültek el, és az egyik golyó a fejem mellett suhant el. Azonnal lebuktam, és odakúsztam a hordóhoz, aminek háttal nekidőltem. 
- Bassza meg! - morogtam, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Louis ijedten nézett rám, de elsuttogtam neki egy “minden okét”, amitől láttam, hogy egy kicsit megnyugodott. 
- Meg fogtok dögleni! - ordította torkaszakadtából Lucas. Lassan felemelkedtem, mire újra elsütötte a fegyverét. Fájdalmasan felszisszentem, és a vállamhoz kaptam, de nem törődve a lüktető fájással lőni kezdtem. A rohadéknak sikerült egyre hátrébb és hátrébb mennie, mindvégig az oszlopok mögé bújva.
- Meg fog lépni! - termett mellettem Liam. Lucas már az épület másik végében volt, majd hirtelen eltűnt, és csend telepedett a helyiségre.
- Nem hagyhatom meglógni! - morogtam. Azt már nem! Lehet, hogy ez az utolsó esélyem arra, hogy elkapjam. - Te maradj itt a többiekkel, én utána megyek! - néztem Liamre, akinek az arcából ki tudtam olvasni, hogy nem igazán díjazza az ötletemet. 
- Nem mehetsz egyedül! - jelentette ki.
- Keresd meg Zaynt és Niallt! - utasítottam nem törődve az előbbi kijelentésével. - Valami baj...
- Megyek veled! - lépett mellénk Louis, én pedig összevont szemöldökkel néztem rá.
- Nem! - közöltem ellentmondást nem tűrő hangon. - Ezt verd ki a fejedből, nem...
- Harry? - hallottam meg Zayn elcsukló hangját, mire mindannyian odakaptuk a fejünket. Ledöbbenve néztem a haveromat, aki Niall elernyedt testét tartva a karjaiban lépett elő a ládák mögül. - Niall... - suttogta alig hallható, remegő hangon.
- Úristen! - kaptam a szám elé a kezem. - Nem! Ez nem lehet! - hitetlenkedtem. - Ez nem történhet meg! - mondtam, és csak álltam a kis szöszit nézve, akinek a karjai lelógtak, a mellkasa pedig csupa vér volt. Zayn sírva rogyott térdre, magához ölelve Niall testét.
- Niall! - rohant oda Louis, majd Liam is.
- A kurva életbe! - ordítottam idegesen beletúrva a hajamba. Egész testemben reszkettem, a torkom pedig összeszorult. 
- Harry?!.. - nézett rám Zayn könnyes szemekkel. A szívem majd meghasadt, és éreztem, hogy könnyek mardossák a szemem.  
- Azonnal vigyétek be a kórházba!! - utasítottam őket, de senki sem mozdult. - Halljátok?? - kiabáltam hisztérikusan. - Liam!! - fordultam az említette felé, aki azonnal ugrott. Leguggolt Zayn mellé, akinek az egész teste remegett a zokogástól. Felsegítette, majd sietve elindultak az épület kijárata felé. 
- Harry? - lépett mellém Louis sápadt, rémült arccal. 
- Menj velük! - mondtam, de még mindig nem tértem magamhoz a látottaktól. 
- És te? - nézett rám ijedt, könnyekkel áztatott kékségeivel. 
- Nekem még van egy kis elintézni valóm! - szorítottam ökölbe a kezem, és éreztem, ahogy elönti a testemet a bosszúvágy. - Nem hagyhatom, hogy meglógjon! Meg kell fizetnie mindenért! - szűrtem ki a fogaim közül.
- Ne menj egyedül, kérlek! - ölelt át Louis, mire én is átkaroltam.
- Menj velük! Hallod? - toltam el magamtól épp csak annyira, hogy a szemeibe nézhessek.
- De mi lesz ha...
- Lou! - szóltam rá kicsit erélyesebben, amit azonnal meg is bántam. Kezeim közé fogtam könnyektől áztatott arcát, és mélyen a gyönyörű kékségekbe néztem. - Menj! Vigyázz rájuk, oké? Szükségük van rád! - suttogtam lágyan, és közelebb hajoltam hozzá.
- Ígérd meg, hogy visszajössz! - mondta remegő hanggal.
- Ígérem! Szeretlek! - hintettem gyengéd csókot ajkaira.
- Én is szeretlek! - suttogta a számba, majd megcsókolt. Nehezen tudtam csak elengedni, de muszáj volt, mert minden egyes perc számított. Kibontakoztam az öleléséből, és egy utolsó gyors puszit nyomtam ajkaira, majd Lucas után rohantam. Utol kell érnem, muszáj! Ha most nem kapom el, akkor lehet, hogy soha! - mondtam magamban, miközben a másik kijáratot kerestem, amin az a rohadék távozott. Megragadtam a kilincset, és olyan erővel rántottam ki az ajtót, hogy félő volt, hogy kiszakad a helyéről. Épp mikor kiléptem, egy fekete autó száguldott el előttem. 
- Baszd meg! - morogtam, és a kocsi kerekét megcélozva adtam le pár lövést. - Ezt nem hiszem el! - ütöttem a falba dühösen, amiért nem sikerült eltalálnom. Azonnal rohanni kezdtem az autó utána. - Nem szökhetsz meg te rohadék! Nem hagyom!! - kiabáltam, és olyan gyorsan futottam, mint még életemben soha. A gyűlölet, a harag, és a bosszúvágy volt az, ami vezetett előre. Láttam magam előtt Louist, ahogy megkötözve feküdt a földön, Niallt, akinek vérben úszott a teste, Zaynt, aki kisírt szemekkel rogyott a földre, és Liamet, aki aggódva fogta a szöszi kezét. Fújtattam, mint egy felbőszült bika, és ha lehetséges, még gyorsabban rohantam. Még sikerült elkapnom a tekintetemmel Lucas fekete kocsiját, ami a főútra érve jobbra kanyarodott. Mikor odaértem a kocsimhoz, azonnal beugrottam, és benyúltam a zsebembe, hogy kivegyem a kulcsot, de nem volt benne. Hosszas káromkodás, és keresgélés után sem találtam meg, pedig mindenhol megnéztem. Biztos kieshetett útközben. - Ezt nem hiszem el, hogy rohadna meg! - ütöttem a kormányt idegesen, majd kiszálltam, és belerúgtam a kerékbe, aztán rácsaptam a motoháztetőre. - Kurva életbe! - ordítottam, de elhallgattam, mikor meghallottam egy nagy sebességgel közeledő autó motorzaját. Megláttam a vakító fényszórókat, amik pont a szemembe világítottak. A gyárépület felől jött, amiből rögtön tudtam, hogy Zaynék azok. A jármű élesen balra kanyarodott, majd hirtelen, hatalmasat fékezve megállt, és valaki kiszállt belőle. Amint becsukódott az ajtó, az autó teljes gázzal indult el. Rögtön felismertem az alakot, aki felém futott.
- Ezt keresed? - zihálta Lou felmutatva a kulcsomat.
 Felém dobta, én pedig a jó reflexeknek köszönhetően elkaptam. 
- Hogy?!... - ennyit tudtam csak kinyögni, de Louis nem válaszolt, hanem a kocsi ajtajához sietett, és még mielőtt beült volna rám nézett.
- Mire vársz?! Meg fog lógni, ha nem indulunk! - Egy gyors mozdulattal ott teremtem a jármű mellett, és behuppantam. Bedugtam a kulcsot, elfordítottam, és a gázra lépve, fékcsirogatva kifaroltam, majd olyan hévvel vettem be a jobb kanyart, hogy majdnem felborultunk.

- Te meg, hogy… - szólaltam meg,  de Lou közbe szólt:
- Kiloptam a kulcsot a zsebedből, mert tudtam jól, hogy nem fogod engedni, hogy veled jöjjek! Itt az idő, hogy a sarkamra álljak, és én is tegyek végre valamit! - jelentette ki, mire egy pillanatra felé néztem, majd vissza az útra.
- De…
- Nincs semmi de, Hazza! - vágott a szavamba. - Meg kell tennem, ez az én harcom! - mondta magabiztosan, mire a combjára tettem a kezem, ő pedig az övét az enyémre helyezte, és összekulcsolta ujjainkat.
- Tudom, hogy nem tudtalak nagyon felkészíteni, de én itt vagyok veled, és együtt megcsináljuk! - biztató mosolyt küldtem felé, mire halványan bólintott. - Csapassuk kis tigris!
- Csapassuk! - szorította meg a kezemet. - Ez a féreg meg kell hogy fizessen mindenért! - morogta, mire megjelent a lelki szemeim előtt Niall. 

- Niallért! - mondtam, és éreztem, hogy elszorul a torkom.
- A szösziért! - csuklott el a hangja, és még jobban összefűzte az ujjainkat. Nagyon remélem, hogy Niallnek nem lesz semmi baja, és hogy a fiúk időben beérnek vele a kórházba, ami nem épp a közelben van... Túl sok vért vesztett, és elég szörnyen nézett ki... Mi lesz ha..Nem! - állítottam le magam. Túl fogja élni! Túl fogja élni! - mondogattam magamban, elterelve a gondolataimat a szörnyű dolgokról.
- Nem lehet, hogy elvesztettük? - szakított ki az agyalásomból Louis hangja. - Már mióta jövünk, és sehol sem látjuk!
- Ez az út egy helyre vezet, nem térhetett le! - néztem a messzi távolba egyre idegesebben. Erősen markoltam a kormányt, az ujjaim kifehéredtek az durva szorítástól. Nem veszthettük el!
- Ott! - kiáltott fel Louis, előre mutatva. Felcsillant bennem a remény, és még jobban rátapostam a gázra. A kilométeróra százharmincat mutatott, amivel sikerült behoznunk a hátrányt. 

- Meg vagy te gerinctelen féreg! - morogtam összeszorított fogakkal. Mikor már közvetlen mögötte voltunk, megszólaltam: - Kapaszkodj! - utasítottam Lout, aki azonnal keresett valami kapaszkodót. - Rázós menet lesz! - nyomtam rá a gázra, mire nekiütköztünk a kocsi hátsójának. Akkorát dobott az autó, hogy majdnem bevertem a fejem a kormányba. - Jól vagy? - kérdeztem mindvégig az utat figyelve. Egy “ühüm” volt a válasza, amitől megnyugodtam. Az adrenalin végigszáguldott a testemben, a vérem pezsgett, és most jöttem rá csak igazán, hogy ez nekem mennyire hiányzott. Újra rátapostam a gázra, és megtoltam a kocsit. Felnevettem, ahogy láttam, hogy kezdi elveszíteni az uralmát a jármű felett. - Még egy-két lökés, és véged! - húztam győztes mosolyra a számat, és újra neki akartam menni, de hirtelen kitért előlem a másik sávba, így egymás mellett száguldottunk.
- Te mocsok! - morogtam, és balra rántottam a kormányt, ezzel nekiütközve az oldalának. Louis kétségbeesetten kapaszkodott mellettem. Visszarántottam, majd újra nekihajtottam oldalról. - Vedd ki a pisztolyt, itt van a nadrágom hátuljában! - húzódtam kicsit előre az ülésben, hogy hozzáférjen.
- Mit csináljak vele? - kérdezte rémülten, a fegyvert tartva a kezében. Lehúztam az ablakot, mire Lou kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Célozd a kerekét! Tudod, ahogy mutattam! - próbáltam tartani az irányt, Louisra is, és az útra is figyelve. Láttam rajta, hogy meg van ijedve. - Meg tudod csinálni! Gyerünk kis tigris! - kacsintottam rá, majd újra az útra szegeztem a tekintetemet. Egyre nehezebben tudtam tartani az irányt, mert ez a rohadék folyton nekem jött, próbálva lesodorni az útról. Erősen markoltam a kormányt, és igyekeztem egyenesben tartani a járművet. - Louis!! - szóltam rá erélyesen. - Nincs több időnk!! Csináld!! - kiabáltam, és láttam, ahogy kihajol az ablakon, maga elé tartva a pisztolyt. Ekkor viszont Lucas is lehajtotta az ablakot, és rögtön tudtam, hogy baj van. - Bukj le!! - ordítottam, mire azonnal előre dőlt, a golyó pedig az ülése fejtámlájába fúródott. - Maradj úgy! - rántottam a kormányt balra, ezzel elérve azt, hogy újra a miénk legyen az előny. - Most!! - utasítottam, mire felegyenesedett, aztán lőtt. Tudtam, hogy nem találta el, de ez nem vette el a kedvét, újra bemérte, és elsütötte a fegyvert. Lucas autója ide-oda cikázott, hol nekünk ütközve, hol pedig lesodródva a füves részre.
- Sikerült!! - örvendezett Louis, én pedig nagyon büszke voltam rá.
- Kapaszkodj! - mondtam, majd egy utolsó rántással nekimentem a kocsi oldalának, amitől a jármű kisodródott, és legalább háromszor megpördült a tengelye körül. Lelassítottam, majd lefékeztem. - Add ide a fegyvert! - nyújtottam ki a kezem, mire a tenyerembe tette. - Ügyes voltál! Büszke vagyok rád! - kacsintottam rá, ő pedig rám mosolygott.  - Maradj itt, oké?
- Nem! Én is megyek! - Ráztam meg a fejem kijelentésére. - Együtt! Emlékszel? - Nagyot sóhajtva adtam fel.
- Oké, de maradj mindig mögöttem! - hajoltam hozzá egy gyors csókot hintve ajkára. - Csak akkor gyere ki, ha jelzek, rendben? - kérdeztem, mire bólintott. Kiszálltam, és a fegyveremet előre szegezve, lopakodva indultam meg a felborult autó felé. Jobbra-balra tekingettem, de nem láttam semmi mozgást, és nem is hallottam furcsa zajokat. Intettem a kezemmel Lounak, aki kiszállt az autóból, és sietve mögém lépdelt. A szívem a tokomban dobogott, ahogy egyre közeledtünk a kocsi felé. Mikor odaértünk, megragadtam a behorpadt ajtó kilincsét, amit óvatosan nyitottam ki, és ijedten ugrottunk hátra, a rajta kidőlő test látványtól. Louis a karomba markolt, és az arcát a hátamba fúrta. Lucas feje tiszta vér volt,  akárcsak a mellkasa. Minden felé zúzódások, csúnya sebek tarkították a testét. Megrúgtam, de semmi reakciót nem kaptam válaszul.
- Meghalt? - szólalt meg Louis remegő hanggal. Az nem lehet! Éreztem, ahogy elönti a düh a testemet. Nem lehet csak így vége! 

- Nem dögölhetsz meg csak így!! - ordítottam, erősen belerúgva az élettelen testbe...

68 megjegyzés:

  1. Istenem ha tudnád mennyire vártam am ezt a részt.!! és Niall. :o :"( miért mond miért kell eszt csinálnod velem.. tiszta Depressziós leszek már miattad.. Imádtam és imádlak.! de nagyon szépen kérlek ne legyen semmi baja Niall-nak istenem miért? MIÉRT? nem teheted ezt. velem Zayn-el senkivel sem.!! Lucas h dögölnél meg. ja már megdöglött .. :D hála a jó égnek. xd Jjajaj istenem kicsi Loukám annyira büszke vagyok rá h az nem igaz.. Hazza örülj h meg hallt.. bár szívesen röhögtem volna szét magam ha ő maga ölte volna meg. xd Nagyon szépen kééérlek h siess a kövivel. semmi csúszás nem engedem meg,! xd IMÁDLAK.. ÖRÖKKÉ KEDVENC ÍRÓNŐM MARADSZ ÉS A BLOGOD IS..! Puszi. Larry xoxo U.I ne sirass meg, mert ez már nem lehet kibírni.! XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Larry! ;)
      Imádlak, annyira örülök, hogy még mindig odavagy az írásomért, és hogy mindig itt vagy, és kommentelsz! <3 Jajj, sajnálom, hogy ilyen depressziós részeket, hozok (sajnos egy ideig most azok lesznek :() de most ennek van itt az ideje, de egyszer minden jó lesz! Reméljük, hogy megdöglött... Igen, Louis kicsit megtáltosodott ;)
      Köszönöm szépen a csodálatos szavakat! <3
      Igyekszem hozni! Pusziii

      Törlés
  2. Köszönöm, ezt vártam már mióta

    VálaszTörlés
  3. Neeee NIALL!!!! :'( :'(
    PLS NOOO
    Drága Dreamy Girl!
    Úgy vártam már az új részt és végre itt van *w*
    Niall miatt nagyon szomorú vagyok, majd megszakadt a szívem: „Zayn sírva rogyott térdre, magához ölelve Niall testét."
    Remélem nem lesz semmi baja! :(
    Louis milyen kis ügyes :) úgy szeretem Larryéket...ez főleg a te érdemed Dreamy :)
    Csodás ez a történet ♥
    És Lucas... Nem halhat meg csak így, szenvednie kell, ahogy megérdemli!! >.<
    Olyan jó lenne ha többször lenne rész! Az is borzasztó volt amikor eltűntél egy teljes hónapra :(
    Várom a kövit, ügyesen, így tovább! ;)
    Puszil: Szilvi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Szilvi! :3
      Jajj sajnálom, hogy szomorúvá tettelek, de kitartás, egyszer minden jó lesz :)
      Igen, Louis kicsit beindult ;) Örülök, hogy szereted Larryt, és annak is, hogy ez az én érdemem is <3 Ezt olyan jó olvasni :3 Köszönöm szépen, és azt is, hogy még mindig itt vagy ;)
      Én is szeretném, ha tudnék hozni többször részt, de egyre jobban besűrűsödnek a napjaim :( Sajnálom, igyekszem többi nem eltűnni!
      Puszi

      Törlés
  4. Ugyan úgy kezdem mint előző kommentemet... Utállak! Hogy képzeled hogy kegölöd Niallt? Itt sírok már kb a rész eleje óta! Nem teheted tönkre a többiek életét! El tudod kèpzelni hogy mekkora nyomot hagyna bennük?! Zayn és Liam teljesen magába foedulna! Könnyek csillognanak a szemükben és az indulat rázná a testüket! Louis öngyilkos lenne, mert gyenge lelke van! Követné Niallt hogy vele maradjon legjobb barátja! Hazza? Hazza nem mutatná ki, de belül nem lenne épp! Alkoholhoz és droghoz nyúlna hogy legalább egy kis időre ne érezze az a fájdalmat ami belülről emészri! Magát fogja okolni nert ha akkor nem titkolózik Louis nem menekük el tőle így nem is rabolják el!
    Nagyon ajánlom hogy az orvosok tudjanak tenni valamit a szösziért!
    Hozd hamar a következőt!
    Ui.: igazából nem utállak! Nagyon szeretlek!!
    -Sonia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sonia!
      Sajnálom, kitartás csajszi, ígérem egyszer minden jóra fordul majd... Tudom... :( Reménykedjünk, lassan megtudjátok, hogy mi lesz Niallal, igyekszem hozni, ahogy csak tudom :)
      Puszi <3

      Törlés
  5. Oké, megleplek egy rövid sztorival.
    Egyszer volt hol nem volt volt egyszer egy lány(ez lennék én) aki egy klasz részt olvasott a telefonján úgy éjféltájban. A lány egy nagyon hosszú kommentet írt de a végét a szar telefon elszarta ( bő szókincs) a lány kis hijján agyvérzést kapot de megpróbálta újra de a telefon még jobban elszarta. A lány mérgében a falhozvágta a telefon a földön landolt és ott volt büntiben mostanáig. Nagyobb kára nincs de a lány még mindig utálja. Vége !
    Remélem tetszett ! Na de megirom megint a komit és remélem ez el is jut hozzád.
    Vááááá ! Ez a rész eszméletlen volt ! Tudtam, tudtam, tudtam hogy nem Niallt lőtték akkor le az elején. De utána igen ! :( Túl fogja élni tudom ! Ugye ? Ugye?!?!?! Lucasra most az összes szitok szó illik. Hogy merészelt csak így meghalni ? Éleszék fel majd kínlasszák halálra, de így nem szenvedett !!!!!! Ha nem hozod a kövi részt én komolyan felkesreslek ! Imádom ahogy írsz !!!!!! Örökké os el tudnálak olvasni ! Csak hozd a kövi részt léci !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És elküldte !!!!!!!!!!!!

      Törlés
    2. Jó ég ilyen hosszú komit se írtam még!

      Törlés
    3. Szia Mag Megy!
      Igen, megkaptam, és nagyon imádlak :3 Tetszett a kis sztorid, bár elég szar érzés, mikor megírod a komit, és az a rohadék nem küldi el!! Jártam már így én is, és olyankor legszívesebben kivágtam volna az ablakon a laptopom! :)
      Nem árulhatok el semmit, a köviben majd megtudod, amit igyekszem hozni! Köszönöm, örülök, hogy így vélekedsz az írásomról, és annyit tudok mondani, hogy egy jó ideig még olvashatod ;)
      Puszi :3

      Törlés
  6. Szia! :) Bocsáss meg, hogy itt írok, de chatablak híján csak ez a lehetőség adott számomra, szóval meg szeretném kérdezni, hogy benne vagy-e egy cserében? :) Előre is köszönöm a választ, kérlek az én oldalamon található chatablakban üzenj, de ha Neked itt könnyebb, akkor itt válaszolj! :)

    http://perfectimperfectionlarrystylinson.blogspot.com/

    Köszönöm! :)

    ~Dess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dess!
      Semmi baj, nyugodtan írhatsz ide is :) Sajnos nem tudom megnyitni az oldalad, így nem tudok oda írni, ezért ide írom. Sajnálom, de már nem szoktam cserélni :(
      Nm :)

      Törlés
  7. Na jó! Én én meghaltam! Vagyis én nem, de Lucas igen! :D Niall-t pedig ne nyírd ki kérlek!! :((((
    Louis-ra olyan büszke vagyok kis ügyes!!! Harry pedig tényleg inkább örülne hogy Lucas halott, jó értem én hogy inkább kínozta volna egy kicsit,de hát most na.... :D
    Várom a folytatást
    Jah és már akkor könnybe lábadt a szemem mikor csak láttam, hogy új rész van... :)
    Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Dreamy!
      Köszönöm szépen, annyira örülök, hogy ennyire vártad az új részt :3
      A köviben kiderül minden, amit igyekszem hozni amint tudok :) Louisra én is büszke vagyok, egy kicsit megbátorodott a kis drága :3
      Puszi :3

      Törlés
  8. OMG ez ez ez áááá eszméletlen volt tudtam hogy Liam az jeee hogy sikerűlni fog.nekik.!! NIALL nEEEEEEEEEE nem halhat meg !!!! És Lucas nem halhat csak igy meg a rohadék de na legalább meghalt xD úgy vártam már ezt a részt hogy nagyon !!!
    Alig várom a kövi részt ezt is reszketve olvastam végig :) Imádlak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Melánia!
      Váááá, annyira boldog vagyok, hogy ennyire tetszett!! :3 Féltem tőle, de már megnyugodtam, látva a komikat! ;) A kövikben lassan minden kiderül :)
      Puszi

      Törlés
    2. lig várom már csináltam egy új profilt úgyhogy mostantól itt vagyok :) és nagyon várom :) olyan jók ezek a blogok hogy nem tudok választani melyik a kedvencem de rájöttem mindegyiket szeretem és nagyon várom már hogy végre legyen rész kirakva minden nap megnézem mikor lessz 133 :) Szeretünk

      Törlés
  9. Úristeeeeeeeeeeeeeeeen.
    Most úgy érzem, nem fogok tudni normális mondatokat írni. De azért megpróbálom:
    Ez a rész rohadt izgalmas volt, még nekem is dobogott a szívem! (Mondjuk, ez nem meglepő, de most úgy nagyon-nagyon.xD)
    Szegény Niall, nem nyírhatod ki! Tudom, hogy nem fogod kinyírni! Ugye...?!
    Lucas meg meghalt? Most neee.. Nem halhat meg csak így! Szenvednie kell a kis köcsögnek. ><'

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Yuno!
      Örülök, hogy sikerült átadnom az izgalmakat! ;) Nem mondhatok semmit, hamarosan minden kiderül :) Igen, Lucasnak szenvednie kell... A szemét! Köszönöm hogy itt vagy és hogy írtál ;)

      Törlés
  10. FHÚÚ...ez a rész nagyon jól sikerült,gratula.Az elején mikor Nilcsi megsélüt kicdit könyezni kezdet a szemen.Remélem nem lessz semmi baja:'( .
    Mar napok ota vartam est a reszt ...és iszonyatosan várom a kövi részt.Szijja :D!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Anita!
      Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett ;) Jajj, nem akartalak megsíratni benneteket de sajnos ez történt... Igyekszem a kövivel :)

      Törlés
  11. Neeeeeee.....ne ne ne ne ne!!! Niall-el nem lesz semmi remélem! Happy End-nek kell lennie nem ilyennek! Nem engedem, hogy a szöszi elmenjen, a-a! Rohadna meg Lucas, kurvára....wááá!
    Nem lesz semmi baja, ugye??? És siess a kövivel kérlek!
    Mellesleg még mindig fantasztikusan írsz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andrea!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy még mindig tetszik amit csinálok! :3 Nem mondhatok semmit, de hamarosan kiderül, hogy vajon mi lesz a kis szöszivel... :)

      Törlés
  12. Szia, ezután a rész után vegyes érzelmek fogtak el! :O Őszintén most nem tudom mivan... Először is Niall, nem élhetek nélküle, nem halhat meg, nem és nem... másodszor, most Lucas halott????? :O És most hogyan tovább, most mi lesz a következő lépés?! :OOO Dreamy egy egész olvasótábort ölsz meg és nem viccelek! Miután elolvastam a részt egyből ez a és most mivan? Hogyan tovább? Mi lesz Niallel? :O A legfőbb kérdés mi lesz az L&P-vel? Sajnálom nem tudok nélküle élni... bocsánat... :( Imádlak és ezt a blogot is, az elsők között volt, mint Larry-s blogom, szóval rengeteg mindent köszönhetek neki, köszönöm, hogy elkezdted írni és hogy nem hagytad abba, remélem még most sem lesz vége, elnézést, nem lehet vége! :) Puszi! :* #L&P #NiallHasToBeImmortal

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Alice! :3
      Jajj, a szavaid könnyeket csaltak a szemembe :') <3 istenem, még mindig nem tudom felfogni, hogy ennyire szeretitek a történetem <3 hihetetlen :3
      Huh ez jó sok kérdés ;) A köviben mindent megtudunk Lucasról, aztán pedig lassan Niallröl is...
      Az LP meg megy tovább, nem hagyom abba, amíg van ötletem, és ihletem folytatom :3 A szívemhez nőtt a történet, ahogyan a karakterek is, és még nem tudom elengedni őket, és nem is akarom! <3 Még nincs vége! ;) Még boldogítalak benneteket :D
      Köszönöm a csodás szavakat, imádlak <3
      Puszi

      Törlés
  13. Annyira de annyira jó volt!! *-* IMÁDOM!!!! siess a kövivel. Puszii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy imádod :3 Puszi

      Törlés
  14. Már két napja elolvastam, csak éjjel tettem és olyan fáradt voltam, hogy nem volterőm komentet írni, azóta meg nem volt időm. De itt vagyok, nem szabadulsz tőlem! ;)
    MI A SZAR?!?! NIALL?! Ha megmered ölni, akkor én téged öllek meg! És ezt már tényleg vehetted fenyegetésnek! :D Szegéééény! Én pici drága lelkem! Harry Lou-t védte, azt másnak esett baja... Bár itt nyilvánult meg a legjobban Zayn szerelme iránta...ahogy tartotta a kezében, és zokogott...meg persze, ahogy az elöző részben könyörgött, hogy ne a szöszit öljék meg, hanem őt... Édes Zaynom, annyira szeretlek! :) Lou én is büszke vagyok rád! Az a lélekjelenlét, ami nálad volt...én tuti lefagytam volna. De te nem, te szétlőtted annak a faszkalapnak a kerekét! Pacsiiit! :D Hazza, te pedig igazán rájöhetnél, hogy Louis tud már vigyázni magára, és nem kell a széltől is óvni...majd a gyereketeket! :DD Liam...Liam-re sose tudok semmit mondani...mindig ott van ahol kell, akkor amikor kell... :)
    Várom a kövit! Még mindig imádooom! :)) És benéztem az említett blogba, és tényleg nagyon jóó! :D
    Puszi: Bogi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Bogi! :3
      Jajj, annyira sajnálom, hogy nem válaszoltam, pedig megnéztem, hogy mindenkinek válaszoltam-e, bocsááának <3
      Nem is akarok szabadulni tőled, mert imádom a komijaidat :D Ajja, ez már tényleg fenyegetés, kezdek komolyan félni! Hamarosan mindent megtudunk Niallről is ígérem :) Igen, Zayn nagyon szerelmes a szöszibe, de ez majd még jobban kijön a kövi utáni részekben, ahol Ziallé lesz a főszerep. Louisra én is büszke vagyok, mindig meglep :3 Harry meg mindentől óvni akarja <3 Liam mindig jókor van jó helyen <3 de hiszen ők öten együtt a legjobbak :3
      Örülök, hogy tetszik a blog, amit megemlítettem, én nagyon imádom <3 :D
      Puszii, és még egyszer sajnálom :(

      Törlés
    2. Ez azz!! Ziall! Minél több Ziall-t követelek!! :D C:

      Törlés
  15. Édes istenem ez annyira jó ...mondtam már ez ez egyik kedvenc blogom??? Valami eszméletlen fasza !! Siess a kövivel
    Puszi : Kornélia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Kornélia!
      Köszönöm szépen, annyira boldog vagyok, hogy tetszik! :3 Jajj, az egyik kedvenc?? Aww, ezt olyan jó olvasni! :3 :') <3
      Puszi

      Törlés
  16. (halvány lila gőzöm sincs hogykéne elkezdeni)
    najóó szóval...
    MEGÖLTÉL
    ez nem a legjobb kezdés de legalább igaz..
    megint mellébeszélek...szóval..
    MONDTAM HOGY LIAM VOLT
    vagyis akkor ez most Liam volt? jól vettem le igaz?
    miazhogy Zayn hogy elkaptak? teged nemszokás csakúgy elkapni!
    HOL VAN NIALL????? NIALLT AKAROM!! MOST!! DREAMY!!
    neee Zayn hangja megremegett úristeen sírni fogok...
    ,,- Basszátok meg, rohadt kis buzik! - ordította kétségbeesetten. Érzi a vesztét! - vigyorodtam el,.."--1.ne merj így beszélni a borsóimmal 2.ÉREZZE IS..(amikor elindulunk Deaneket megkeresni útközben megállhatunk belerúgni kettőt Lucas hullájába? kérleeeek)
    ,,Liam felé néztem, aki óvatosan belépett az épületbe, és jeleztem neki, hogy fedezzen. Biccentett, én pedig felálltam, és kilestem az oszlop mögül előre szegezve a fegyverem."--Liam faszacsávóó<3333
    LUCAS TAKARODJON VISSZA HOGY VÉGRE MEGDÖGÖLHESSEN...már nagyon elegem van belőle..
    mindjárt meghalok olyan ideges vagyok istenem
    ,,- Harry? - hallottam meg Zayn elcsukló hangját, mire mindannyian odakaptuk a fejünket. "--NEMNEMNEM TUDOM MI ENNEK A FOLYTATÁSA ÉS MOST MONDOM NEKED TÖRÖLD KI ÉS NEM
    ,,Ledöbbenve néztem a haveromat, aki Niall elernyedt testét tartva a karjaiban lépett elő a ládák mögül. - Niall... - suttogta alig hallható, remegő hangon.
    - Úristen! - kaptam a szám elé a kezem. - Nem! Ez nem lehet! - hitetlenkedtem. - Ez nem történhet meg! - mondtam, és csak álltam a kis szöszit nézve, akinek a karjai lelógtak, a mellkasa pedig csupa vér volt. Zayn sírva rogyott térdre, magához ölelve Niall testét."---NENENENENENEEEE NEM NEM EZT NEM TEHETED...OKÉ SÍROK...LEVEGŐ BE KI BE KI..NENENEEE KÉRLEK NEEE....zokogok nem Niallnek nemlesz semmi baja, nem kérlek..Zayn istenem had menjek oda és ölelgethessem hahálraa fülébe suttogva hogy minden rendben lesz....nembírom fáj...
    ,,- A kurva életbe! - ordítottam idegesen beletúrva a hajamba. Egész testemben reszkettem, a torkom pedig összeszorult.
    - Harry?!.. - nézett rám Zayn könnyes szemekkel. A szívem majd meghasadt, és éreztem, hogy könnyek mardossák a szemem. " szerintem is a rohadt büdös kurva életbe...mindenki bassza meg magát (te ne, meg Becca Silver Jen Ami Alíz Réka Klau se de mindenki más nyugodtan..ja a fiúk se, max Harry Lout meg Zayn Niallt miután felépült (!!!))
    ,,- Azonnal vigyétek be a kórházba!! - utasítottam őket, de senki sem mozdult. - Halljátok?? - kiabáltam hisztérikusan. - Liam!! - fordultam az említette felé, aki azonnal ugrott. Leguggolt Zayn mellé, akinek az egész teste remegett a zokogástól. Felsegítette, majd sietve elindultak az épület kijárata felé. '--pontosan ilye hisztérikusan kiabálok én is magam sem tudom kinek...úristen nembírom h így kell látnom Zaynt...bőgök mint valami idióta..
    Larry párbeszéd ez kellmég ide hát persze...
    #i'mnotokay
    nagyon nem..éniiis szeretlek titeket:c
    normális ha Harry reprezentálja a gondolataimat?
    ,,Mikor odaértem a kocsimhoz, azonnal beugrottam, és benyúltam a zsebembe, hogy kivegyem a kulcsot, de nem volt benne. Hosszas káromkodás, és keresgélés után sem találtam meg, pedig mindenhol megnéztem. Biztos kieshetett útközben. - Ezt nem hiszem el, hogy rohadna meg! - ütöttem a kormányt idegesen, majd kiszálltam, és belerúgtam a kerékbe, aztán rácsaptam a motoháztetőre. - Kurva életbe! - ordítottam, de elhallgattam, mikor meghallottam egy nagy sebességgel közeledő autó motorzaját."--MIAZISTEN HARRY??? ne idegeítsetek mostmár mert felrúgok valakit...khmmmLucaskhmmmm
    ,,Megláttam a vakító fényszórókat, amik pont a szemembe világítottak. A gyárépület felől jött, amiből rögtön tudtam, hogy Zaynék azok. A jármű élesen balra kanyarodott, majd hirtelen, hatalmasat fékezve megállt, és valaki kiszállt belőle. Amint becsukódott az ajtó, az autó teljes gázzal indult el. Rögtön felismertem az alakot, aki felém futott."--okéé tekintsünk el attól a ténytől hogy a szívem összetört, zokogok mint valami idióta és ideges vagyok mint a kurvaisten és valljuk be hogy ez rohadt menő és szexi volt #sorry

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ,,- Ezt keresed? - zihálta Lou felmutatva a kulcsomat. Felém dobta, én pedig a jó reflexeknek köszönhetően elkaptam.
      - Hogy?!... - ennyit tudtam csak kinyögni, de Louis nem válaszolt, hanem a kocsi ajtajához sietett, és még mielőtt beült volna rám nézett.
      - Mire vársz?! Meg fog lógni, ha nem indulunk! - Egy gyors mozdulattal ott teremtem a jármű mellett, és behuppantam. Bedugtam a kulcsot, elfordítottam, és a gázra lépve, fékcsirogatva kifaroltam, majd olyan hévvel vettem be a jobb kanyart, hogy majdnem felborultunk.
      - Te meg, hogy… - szólaltam meg, de Lou közbe szólt:
      - Kiloptam a kulcsot a zsebedből, mert tudtam jól, hogy nem fogod engedni, hogy veled jöjjek! Itt az idő, hogy a sarkamra álljak, és én is tegyek végre valamit! - jelentette ki, mire egy pillanatra felé néztem, majd vissza az útra. "--ÚRISTEEEN*----* LOU BEINDUL HOGY EGYEMMEG...őis megy a csatába*-* *mostféltenemkénedetúlszexiahogyelképzelem #sorry2.0
      ,,- De…
      - Nincs semmi de, Hazza! - vágott a szavamba. - Meg kell tennem, ez az én harcom! - mondta magabiztosan, mire a combjára tettem a kezem, ő pedig az övét az enyémre helyezte, és összekulcsolta ujjainkat.
      - Tudom, hogy nem tudtalak nagyon felkészíteni, de én itt vagyok veled, és együtt megcsináljuk! - biztató mosolyt küldtem felé, mire halványan bólintott. - Csapassuk kis tigris!
      - Csapassuk! - szorította meg a kezemet. - Ez a féreg meg kell hogy fizessen mindenért! - morogta, mire megjelent a lelki szemeim előtt Niall.
      - Niallért! - mondtam, és éreztem, hogy elszorul a torkom.
      - A szösziért! - csuklott el a hangja, és még jobban összefűzte az ujjainkat."---1.szerintem sincs semmi de Hazz! Lou megy és kész! és együtt jól kinyírjátok a picsába Lucast...én akartam kapni eme dicső feladatot de nektek átengedem....2.sÍrook...Niall:'c
      ,,Nagyon remélem, hogy Niallnek nem lesz semmi baja, és hogy a fiúk időben beérnek vele a kórházba, ami nem épp a közelben van... Túl sok vért vesztett, és elég szörnyen nézett ki... Mi lesz ha..Nem! - állítottam le magam. Túl fogja élni! Túl fogja élni! - mondogattam magamban, elterelve a gondolataimat a szörnyű dolgokról."--Dreamy en nem nagyon remélem én NEM AJÁNLOM NEKED H BÁRMI BAJA LEGYEN..különben nem megyünk sehová! és kiszúrom a kocsi kerekét meg beköplek a reptéren és csinálok valamit h ne engedjenek át a határon (nem mehetsz nélkülem)
      DEHOGY VESZTETTÉTEK EL!
      ÚRISTEN TISZTA FAST&FURIOUS ÉS ATYAVILÁG EZ DE KURVA MENŐŐ O_O *--------* ÉS SZEXI ÉS AHWWWWWW...
      ,,- Vedd ki a pisztolyt, itt van a nadrágom hátuljában! - húzódtam kicsit előre az ülésben, hogy hozzáférjen.
      - Mit csináljak vele? - kérdezte rémülten, a fegyvert tartva a kezében. Lehúztam az ablakot, mire Lou kikerekedett szemekkel nézett rám.
      - Célozd a kerekét! Tudod, ahogy mutattam! - próbáltam tartani az irányt, Louisra is, és az útra is figyelve. Láttam rajta, hogy meg van ijedve. - Meg tudod csinálni! Gyerünk kis tigris!"--na neeeee ezt nem mondhatod komolyan...lelkifurdalást akarsz nekem itt csinálni? hogy miközben Niallen aggódok és sírok közben még belehaljak abba a szexiségbe és a mindenbe amit a fegyvert tartó Lou látványa jelent...Dreamy én most neeeeeee
      de kistigris<3 eztúgyimádoom<333
      úristen de édes és szexi és dögös és meghalok és beteg vagyok o.O
      ,,- Maradj itt, oké?
      - Nem! Én is megyek! - Ráztam meg a fejem kijelentésére. - Együtt! Emlékszel? - Nagyot sóhajtva adtam fel.
      - Oké, de maradj mindig mögöttem! - hajoltam hozzá egy gyors csókot hintve ajkára. - Csak akkor gyere ki, ha jelzek, rendben? - kérdeztem, mire bólintott."---AHHWWWW<333333 én már kifogytam a szavakból kész ennyi belehaltam nemmegy..

      Törlés
    2. ,,- Meghalt? - szólalt meg Louis remegő hanggal. Az nem lehet! Éreztem, ahogy elönti a düh a testemet. Nem lehet csak így vége!
      - Nem dögölhetsz meg csak így!! - ordítottam, erősen belerúgva az élettelen testbe..."-- ÉN MEGHALTAM!!! Ebben 1000%ig biztosak lehettek!! de amúgy ha tényleg halott akkor: ÚRISTEN HALLELUJAH HARSONA TÜZIJÁTÉK DOBPERGÉS CSINNADRATTA MINDEN AMI KELL KÖSZÖNÖÖÖM..azse érdekel már ha nem lesz megkínozva de MEGDÖGLÖTT A PICSÁBA!!!!!!!!!! ha meg nem halt meg: KÍNOZZÁTOK MEG A PICSÁBA!!
      *amúgy sztem te külön élvezed hogy chatben állandóan elbizonytalanítasz ezekkel az "ennyire biztos vagy benne?" meg "nem mondtam hogy ..." Dreamy ez gonosz dolog ugye tudod?*
      de így szeretlek<3 kis rohadfélelmetesinkábbnemakaromtudnimivanafejébenagyúm<333
      úristeen imádtam meghaltam áhhhhhhhhhh kövit kéreeek*-------------------* MOST
      és ha kimered nyírni Niallt (tudomh nem teszed!) nemtudom mit csinálok veled...Ziall az életed nem tennéd ezt velük..*igen ilyen biztos vagyok benne*
      nagyon szeretlek köszönöm hogy vagy<333
      puszi: Dórii :*

      Törlés
    3. Drága Dóri <3
      A kommented mindig örömet visz a mindennapjaimba! Egyszerűen imádom olvasni a szöveged! ;) Hihetetlen vagy, és annyira jó érzés, hogy ennyire bele tudod élni magad egy egy részbe! Jajjj annyira imádlak <3 Mindig várom a komidat, és még el sem olvasom, de már mosolygok :3 Mondjuk most sajnos nem valami boldog részeknél vagyunk... Bocsánat, hogy megsiratlak, de ilyen is kell a történetbe... Hidd el minden jó lesz, megígérem neked <3 Kitartás!

      "ÚRISTEN TISZTA FAST&FURIOUS ÉS ATYAVILÁG EZ DE KURVA MENŐŐ O_O *--------* ÉS SZEXI ÉS AHWWWWWW..." ezzel konkrétan megöltél! Ez WÁÓ!! Gyilkos a kedvenc filmsorozatomhoz hasonlítani az írásom, mert kinyírsz!!! <3 A Fast and Furious adta az ihletet, mindig is akartam egy kis autóüldözést írni, és most kiélhettem magam! Ez a rész a mindenem, és hogy ennyire tetszett nagyon sokat jelent nekem <3
      Köszönök mindent, imááádlak <3 Puszii

      Törlés
  17. Úristen Sziia megint még mindig sírok és azt hiszem folytatni is fogom
    "Minden olyan gyorsan történt. A számat betapasztó kéz eltűnt, a hozzátartozó hatalmas test pedig mellém zuhant, elterülve a kemény betonon. Újabb lövés dördült el, majd folytonos tűzharc következett, ami végre észhez térített. Felálltam, megfordultam, és jó erősen tökön rúgtam a másik izomagyat, aki fájdalmas nyögések közepette, a farkát markolva rogyott térdre előttem. Egy erőteljes rúgással fejbe rúgtam, amitől a robusztus test a földre esett. A nyakamat behúzva, kicsit meggörnyedve próbáltam védeni a testemet a golyózáporok ellen. Fogalmam sem volt, hogy merre menjek, de valaki megragadta a karomat, és a fal melletti ládákhoz húzott.
    - Sajnálom Harry, elkaptak... - mondta Zayn, miközben kicsomózta a csuklómat szorító kötelet. Mikor végzett, felé fordultam, és a vállára tettem a kezem.
    - Semmi baj! Ne foglalkozz ezzel! Niall? - kérdeztem.
    - Minden olyan gyorsan történt... - mondta kétségbeesetten. - Nem tudom hol van, eltűnt a szemem elől! - A hangja megremegett, és láttam a szemeiben a rémületet."-Miiiii Mii Úristen szóval ki volt az ki volt az valaki lelőtt valaki aztán mindneki mindenkit és Hol van Nial Niall hol van Niall !!!! NIALL!!!!
    "- Nyugodj meg! Biztos elbújt! - nyugtatgattam, majd a földet kémleltem, egy fegyver után kutatva, amit meg is találtam nem messze tőlem. Leguggoltam, és óvatosan kinyúlva a ládák takarásából megragadtam, de mikor felálltam, egy pasassal néztem farkasszemet, aki egyenesen a homlokomnak szegezte a fegyverét. Ledermedtem, de szerencsémre Zayn kiütötte az alak kezéből a stukkert, aztán kivette a kezemből az enyémet, és lelőtte.
    - Kösz! - sóhajtottam, mire biccentett.
    - Megkeresem Niallt! Fedezz! - adta a kezembe a pisztolyt, és még mielőtt elindult volna, kilestem, hogy felmérjem a terepet. A tekintetem megakadt Lucason, aki a gyárépület másik felébe lopakodott. Menekül a rohadék! - morogtam magamban, majd becéloztam, és lőttem.
    - Baszódj meg! - káromkodtam, mikor láttam, hogy célt tevéztettem, mert annak a szemétnek épp sikerült beugrani egy fémláda mögé.
    - Basszátok meg, rohadt kis buzik! - ordította kétségbeesetten. Érzi a vesztét! - vigyorodtam el, és behúzódtam a hozzám legközelebb álló oszlop mögé, majd mikor csend telepedett a helyiségre, sietve átszaladtam a másik oszlophoz, ahol Louis feküdt, még mindig megkötözve. Leguggoltam mellé, magamhoz öleltem, és beljebb húztam magunkat, hogy minden testrészünk takarásban legyen.
    - Nyugi, minden rendben lesz! - suttogtam a fülébe, és megsimogattam az arcát. - Most leszedem, oké? - kérdeztem, mire bólintott. Óvatosan lehúztam a szájáról a tapaszt, majd kiszabadítottam a kezeit is.
    - Hazza - csuklott el a hangja, majd még jobban hozzám bújt.
    - Semmi baj! - lágyan simogattam a hátát. - Itt vagyok!
    - Sajnálom, én… - Szájára tapasztottam a tenyerem, majd a mutatóujjamat a számhoz emeltem jelezve, hogy maradjon csendben."-Hol van Niall ugye Liam jött? Vagy lebújt vagy mi van ahhh Istenem ki a faszom hány embere van ennek a rohadéknak na ne vicceljen már velem, mert kinyírom a mocskos szemétládát Megkeresi Niallt awh legyen meg ajánlom mindnekinek, hogy legyen meg! Louis awh Louis ott van Louis ott van Harry awh Louis-val van Harry ♥... Lucas neked annyi lesz nem érdekel valaki ki fog nyírni "-Haza"- sírok és még bocsnatot akar kérni oké zokogok
    " A vér is megfagyott bennem. Nem tudtam kivenni az arcát, mert árnyék vetült rá, de mikor felmutatta a hüvelykujját, rögtön tudtam, hogy Liam az, és megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Szerencsére ő is jól van. Várjunk. A gyomrom görcsbe rándult, mikor eszembe jutott Zayn, és Niall, akiket nem láttam sehol, hiába is kapkodtam a fejem jobbra-balra. Elfogott a rémület, ami egyre jobban fokozódott bennem, mikor megláttam a betonon a vércsíkot, ami az egyik láda mögé vezetett. Valamelyikük megsérülhetett…
    - Mi az? - kérdezte Lou, az ijedt arcomat látva. "-Liaaam jól van Liam ♥ :") Mi neeem mi nem ki sérült mg Neeeem!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "- Gyere elő, te féreg! - mondtam undorral a hangomban. - Most legyen nagy a szád, faszfej! - léptem ki az oszlop takarásából magam előtt tartva a pisztolyt, mindvégig a hatalmas helyiséget pásztázva. - Egyedül maradtál! Vége a játéknak! - egyre előrébb lépdeltem, és a egyik fémhordó mellé álltam.
      - Harry!! - kiáltott Liam, mire lövések dördültek el, és az egyik golyó a fejem mellett suhant el. Azonnal lebuktam, és odakúsztam a hordóhoz, aminek háttal nekidőltem.
      - Bassza meg! - morogtam, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről. Louis ijedten nézett rám, de elsuttogtam neki egy “minden okét”, amitől láttam, hogy egy kicsit megnyugodott.
      - Meg fogtok dögleni! - ordította torkaszakadtából Lucas. Lassan felemelkedtem, mire újra elsütötte a fegyverét. Fájdalmasan felszisszentem, és a vállamhoz kaptam, de nem törődve a lüktető fájással lőni kezdtem. A rohadéknak sikerült egyre hátrébb és hátrébb mennie, mindvégig az oszlopok mögé bújva.
      - Meg fog lépni! - termett mellettem Liam. Lucas már az épület másik végében volt, majd hirtelen eltűnt, és csend telepedett a helyiségre."-Nem lehet megint mázlija nem lehet nem lehet....Teremejen már ott valami manó és lőjje agyon légyszi mert felgyújtom Nem lóghat meg nem lehet nekiii NEM NEM!!! meglőtte Harryt ne már!!! Ez egy kurva szerencsés dög!!!
      Harry!!!!! Ne légy hülye megint....Megsebesültél hát én feladom Harry!!! Idióta nem normális miért csinálja ezt?
      "- Megyek veled! - lépett mellénk Louis, én pedig összevont szemöldökkel néztem rá."-Hát Louis meg megzabálom ♥
      " - Harry? - hallottam meg Zayn elcsukló hangját, mire mindannyian odakaptuk a fejünket. Ledöbbenve néztem a haveromat, aki Niall elernyedt testét tartva a karjaiban lépett elő a ládák mögül. - Niall... - suttogta alig hallható, remegő hangon.
      - Úristen! - kaptam a szám elé a kezem. - Nem! Ez nem lehet! - hitetlenkedtem. - Ez nem történhet meg! - mondtam, és csak álltam a kis szöszit nézve, akinek a karjai lelógtak, a mellkasa pedig csupa vér volt. Zayn sírva rogyott térdre, magához ölelve Niall testét.
      - Niall! - rohant oda Louis, majd Liam is.
      - A kurva életbe! - ordítottam idegesen beletúrva a hajamba. Egész testemben reszkettem, a torkom pedig összeszorult.
      - Harry?!.. - nézett rám Zayn könnyes szemekkel. A szívem majd meghasadt, és éreztem, hogy könnyek mardossák a szemem.
      - Azonnal vigyétek be a kórházba!! - utasítottam őket, de senki sem mozdult. - Halljátok?? - kiabáltam hisztérikusan. - Liam!! - fordultam az említette felé, aki azonnal ugrott. Leguggolt Zayn mellé, akinek az egész teste remegett a zokogástól. Felsegítette, majd sietve elindultak az épület kijárata felé."-Niall éreztem, de miért :( Istenme miért Niall Nialll!!!!!!!!!!!!!! Édes szivem!!!! azt hiszem meghaltam túl sok ez nekem egy délutánra nem vagyok normális... Zayn szegény Zayn a szivem hasad meg Niall !!! Valki csináljon valamit!! Kórházba vigyétek MOST!!
      - Nekem még van egy kis elintézni valóm! - szorítottam ökölbe a kezem, és éreztem, ahogy elönti a testemet a bosszúvágy. - Nem hagyhatom, hogy meglógjon! Meg kell fizetnie mindenért! - szűrtem ki a fogaim közül.
      "- Ne menj egyedül, kérlek! - ölelt át Louis, mire én is átkaroltam.
      - Menj velük! Hallod? - toltam el magamtól épp csak annyira, hogy a szemeibe nézhessek.
      - De mi lesz ha...
      - Lou! - szóltam rá kicsit erélyesebben, amit azonnal meg is bántam. Kezeim közé fogtam könnyektől áztatott arcát, és mélyen a gyönyörű kékségekbe néztem. - Menj! Vigyázz rájuk, oké? Szükségük van rád! - suttogtam lágyan, és közelebb hajoltam hozzá.
      - Ígérd meg, hogy visszajössz! - mondta remegő hanggal.
      - Ígérem! Szeretlek! - hintettem gyengéd csókot ajkaira.
      - Én is szeretlek! - suttogta a számba, majd megcsókolt. Nehezen tudtam csak elengedni, de muszáj volt, mert minden egyes perc számított."-Harry istenem ne csináld ezt :( Én bízom Harryben és tisztelem, de mit csinál ne :( de viszont ha meg nem mgy utána visszatér azt meg nem hagyhatja Harry :"( Ígéri vissza fog jönni!! Szereti bele fogok halni a következő részekbe ez már biztos

      Törlés
    2. "Utol kell érnem, muszáj! Ha most nem kapom el, akkor lehet, hogy soha! - mondtam magamban, miközben a másik kijáratot kerestem, amin az a rohadék távozott. Megragadtam a kilincset, és olyan erővel rántottam ki az ajtót, hogy félő volt, hogy kiszakad a helyéről. Épp mikor kiléptem, egy fekete autó száguldott el előttem.
      - Baszd meg! - morogtam, és a kocsi kerekét megcélozva adtam le pár lövést. - Ezt nem hiszem el! - ütöttem a falba dühösen, amiért nem sikerült eltalálnom. Azonnal rohanni kezdtem az autó utána. - Nem szökhetsz meg te rohadék! Nem hagyom!!"-Annyira szurkolok azért, hogy elkapja ezt a mocskot,mint még soha semmiért!!!! Ne már megint elment!!! Már megint!!! Lucas Ír vagy mi franc, hogy ennyire szerencsés? Nem hagyhatod!!! ahh de vigyázz magadra!!
      "A gyűlölet, a harag, és a bosszúvágy volt az, ami vezetett előre. Láttam magam előtt Louist, ahogy megkötözve feküdt a földön, Niallt, akinek vérben úszott a teste, Zaynt, aki kisírt szemekkel rogyott a földre, és Liamet, aki aggódva fogta a szöszi kezét. Fújtattam, mint egy felbőszült bika, és ha lehetséges, még gyorsabban rohantam. Még sikerült elkapnom a tekintetemmel Lucas fekete kocsiját, ami a főútra érve jobbra kanyarodott. Mikor odaértem a kocsimhoz, azonnal beugrottam, és benyúltam a zsebembe, hogy kivegyem a kulcsot, de nem volt benne. Hosszas káromkodás, és keresgélés után sem találtam meg, pedig mindenhol megnéztem. Biztos kieshetett útközben. - Ezt nem hiszem el, hogy rohadna meg!"-Esküszöm téged Harry meg megtkoztak , a telefon, aztán a kocsikulcs a kurva rohadt szentségit már a kocsikulcsba
      "- Kurva életbe! - ordítottam, de elhallgattam, mikor meghallottam egy nagy sebességgel közeledő autó motorzaját. Megláttam a vakító fényszórókat, amik pont a szemembe világítottak. A gyárépület felől jött, amiből rögtön tudtam, hogy Zaynék azok. A jármű élesen balra kanyarodott, majd hirtelen, hatalmasat fékezve megállt, és valaki kiszállt belőle. Amint becsukódott az ajtó, az autó teljes gázzal indult el. Rögtön felismertem az alakot, aki felém futott.
      - Ezt keresed? - zihálta Lou felmutatva a kulcsomat. Felém dobta, én pedig a jó reflexeknek köszönhetően elkaptam.
      - Hogy?!... - ennyit tudtam csak kinyögni, de Louis nem válaszolt, hanem a kocsi ajtajához sietett, és még mielőtt beült volna rám nézett.
      - Mire vársz?! Meg fog lógni, ha nem indulunk! - Egy gyors mozdulattal ott teremtem a jármű mellett, és behuppantam. Bedugtam a kulcsot, elfordítottam, és a gázra lépve, fékcsirogatva kifaroltam, majd olyan hévvel vettem be a jobb kanyart, hogy majdnem felborultunk.
      - Te meg, hogy… - szólaltam meg, de Lou közbe szólt:
      - Kiloptam a kulcsot a zsebedből, mert tudtam jól, hogy nem fogod engedni, hogy veled jöjjek! Itt az idő, hogy a sarkamra álljak, és én is tegyek végre valamit! - jelentette ki, mire egy pillanatra felé néztem, majd vissza az útra.
      - De…
      - Nincs semmi de, Hazza! - vágott a szavamba. - Meg kell tennem, ez az én harcom!"-Awh awh jó most csapkodok,mnt egy pingvin ohh Lou te kis huncut, hát miket nem csinálsz Ez az ő harca meghalok megeszem ♥

      Törlés
    3. "mondta magabiztosan, mire a combjára tettem a kezem, ő pedig az övét az enyémre helyezte, és összekulcsolta ujjainkat.
      - Tudom, hogy nem tudtalak nagyon felkészíteni, de én itt vagyok veled, és együtt megcsináljuk! - biztató mosolyt küldtem felé, mire halványan bólintott. - Csapassuk kis tigris!
      - Csapassuk! - szorította meg a kezemet. - Ez a féreg meg kell hogy fizessen mindenért! - morogta, mire megjelent a lelki szemeim előtt Niall.
      - Niallért! - mondtam, és éreztem, hogy elszorul a torkom.
      - A szösziért! - csuklott el a hangja, és még jobban összefűzte az ujjainkat. Nagyon remélem, hogy Niallnek nem lesz semmi baja, és hogy a fiúk időben beérnek vele a kórházba, ami nem épp a közelben van... Túl sok vért vesztett, és elég szörnyen nézett ki... "-Életeim Niallért meghasad szivem nins olyan, hogy nem épül fel minden rendben lesz.. Mindennek rendben kell lennie. Muszáj!!! Niall fel fog épülni muszáj neki!! Csapasátok életeim! Jaaaj Larry akcióban szabad sírni? (megint)
      "- Ott! - kiáltott fel Louis, előre mutatva. Felcsillant bennem a remény, és még jobban rátapostam a gázra. A kilométeróra százharmincat mutatott, amivel sikerült behoznunk a hátrányt.
      - Meg vagy te gerinctelen féreg!"Ahhh Mondtam már, hogy imádlak krimi, izgalom, szerelelem,mindent túlszárnyal barátság,bizalom és bátorság, az a bizonyos "érte bármit"-már önmagában is a halálom, de amikor még belerakod a száguldást az a vég az utolsó lélegzetvételem Kurvára kell nekem ez egy filmben de jaaaj nagyon *-* ♥
      " Kapaszkodj! - utasítottam Lout, aki azonnal keresett valami kapaszkodót. - Rázós menet lesz! - nyomtam rá a gázra, mire nekiütköztünk a kocsi hátsójának. Akkorát dobott az autó, hogy majdnem bevertem a fejem a kormányba. - Jól vagy? - kérdeztem mindvégig az utat figyelve. Egy “ühüm” volt a válasza, amitől megnyugodtam. Az adrenalin végigszáguldott a testemben, a vérem pezsgett, és most jöttem rá csak igazán, hogy ez nekem mennyire hiányzott. Újra rátapostam a gázra, és megtoltam a kocsit. Felnevettem, ahogy láttam, hogy kezdi elveszíteni az uralmát a jármű felett. - Még egy-két lökés, és véged! - húztam győztes mosolyra a számat, és újra neki akartam menni, de hirtelen kitért előlem a másik sávba, így egymás mellett száguldottunk."-Ez mennyire brutális vááááá *--* Úristen érzem ahogy szguldozik a vér az ereimben , a pulzusom 250 azt a rohadt!!! Ahhhhhh
      "- Te mocsok! - morogtam, és balra rántottam a kormányt, ezzel nekiütközve az oldalának. Louis kétségbeesetten kapaszkodott mellettem. Visszarántottam, majd újra nekihajtottam oldalról. - Vedd ki a pisztolyt, itt van a nadrágom hátuljában! - húzódtam kicsit előre az ülésben, hogy hozzáférjen.
      - Mit csináljak vele? - kérdezte rémülten, a fegyvert tartva a kezében. Lehúztam az ablakot, mire Lou kikerekedett szemekkel nézett rám.
      - Célozd a kerekét! Tudod, ahogy mutattam! "-Ahhhh Louis lönni fog Louis lőnni fog!!!!
      "- Meg tudod csinálni! Gyerünk kis tigris!"-Ettől a kistigris jelzőtől még mindig kivagyok *--*
      " - Nincs több időnk!! Csináld!! - kiabáltam, és láttam, ahogy kihajol az ablakon, maga elé tartva a pisztolyt. Ekkor viszont Lucas is lehajtotta az ablakot, és rögtön tudtam, hogy baj van. - Bukj le!! - ordítottam, mire azonnal előre dőlt, a golyó pedig az ülése fejtámlájába fúródott. - Maradj úgy! - rántottam a kormányt balra, ezzel elérve azt, hogy újra a miénk legyen az előny. - Most!! - utasítottam, mire felegyenesedett, aztán lőtt. Tudtam, hogy nem találta el, de ez nem vette el a kedvét, újra bemérte, és elsütötte a fegyvert. Lucas autója ide-oda cikázott, hol nekünk ütközve, hol pedig lesodródva a füves részre.
      - Sikerült!! - örvendezett Louis, én pedig nagyon büszke voltam rá. "-Louis lőtt! Louis megcsinálta sikerült! Ugye megdöglött az a szemét ugye meg?

      Törlés
    4. "- Kapaszkodj! - mondtam, majd egy utolsó rántással nekimentem a kocsi oldalának, amitől a jármű kisodródott, és legalább háromszor megpördült a tengelye körül. Lelassítottam, majd lefékeztem. - Add ide a fegyvert! - nyújtottam ki a kezem, mire a tenyerembe tette. - Ügyes voltál! Büszke vagyok rád! - kacsintottam rá, ő pedig rám mosolygott. - Maradj itt, oké?
      - Nem! Én is megyek! - Ráztam meg a fejem kijelentésére. - Együtt! Emlékszel? - Nagyot sóhajtva adtam fel.
      - Oké, de maradj mindig mögöttem! - hajoltam hozzá egy gyors csókot hintve ajkára. - Csak akkor gyere ki, ha jelzek, rendben? - kérdeztem, mire bólintott. Kiszálltam, és a fegyveremet előre szegezve, lopakodva indultam meg a felborult autó felé."-felborult az autó, ahogy ott pörög a saját tengelye körül ahh csodálatos *--* látom... "Együtt.Emlékszel?"- Ahhhhhhh kivagyok ne készíts ki még jobban ne kérlek ahhhh *--*
      "Louis a karomba markolt, és az arcát a hátamba fúrta. Lucas feje tiszta vér volt, akárcsak a mellkasa. Minden felé zúzódások, csúnya sebek tarkították a testét. Megrúgtam, de semmi reakciót nem kaptam válaszul.
      - Meghalt? - szólalt meg Louis remegő hanggal. Az nem lehet! Éreztem, ahogy elönti a düh a testemet. Nem lehet csak így vége!
      - Nem dögölhetsz meg csak így!! - ordítottam, erősen belerúgva az élettelen testbe..."-Ne az nem lhet a faszom, hogy ennek a genyládának még most is mázlija van, így csak úgy nyugodtan feldobja a talpát egyszerre csak lelövi Louis és megdöglik neeem!!! Kurva élet szenvednie kell minden egyes porcikájában éreznie kell azt a kínt,amiket ő okozott minden egyes porcikájában

      Azt a rohadt kikészültem vergődök, pedig azt csak szexrész után szoktam, de ez ez azt hiszem ez felért egy nagyon durva szexrésszel ahhhhh bassza meg nagyon kivagyok. El nem tudod képzelni, hogy én ezt mennyire imádtam nagyon nagyon! Rohadtul ahhh vááá ordítook azt hiszem szét kell vernem valamit az adrenalin flemészt valamit szét kell vernem Fhú de nagyon imádtam én ezt a részt húu de nagyon!!!! Minden tisztelenetem a tiéd!!!Fenomenális és űberfasza rész lett!!! annyira hogy KO-zom mingyárt saját magam ha nem hoz nekem valaki egy bokszzsákot kell!!! ♥
      Imádlak IMÁDLAK! ♥ köszönöm jaaj istenem most püfölöm a párnát Ki fogsz csinálni te nő ugye tudod? Hihetetlen vagy!! Leírhatatlan mennyire varázslatos! Imádom ezt, hogy ennyi kalandot viszel bele és el sem tudom képzelni, hogy jutnak eszedbe ezek és hogy tudod beleépíteni a már ígyis 200-ra felvivő pulzusos történetbe, most sikeresen már 300 szóval ahhh Imádom ♥ De nagyon imádom és most ha iszed ha nem de egyre jobban és jobban!!! ♥

      Törlés
    5. Drága Tünde! <3
      Mindig alig várom a komidat, és mikor meglátom, hogy írtál izgatottan nyitom meg a blogot, hogy elolvashassam! El sem tudom mondani milyen sokat jelent nekem a kommeneted, hihetetlen vagy, és nagyon köszönöm, hogy mindig ennyit áldozol az idődből, csak hogy kielemezd a részeket! Imádlak <3 Köszönök mindent! <3

      "Ahhh Mondtam már, hogy imádlak krimi, izgalom, szerelelem,mindent túlszárnyal barátság,bizalom és bátorság, az a bizonyos "érte bármit"-már önmagában is a halálom, de amikor még belerakod a száguldást az a vég az utolsó lélegzetvételem Kurvára kell nekem ez egy filmben de jaaaj nagyon *-* ♥ " Istenem, kész, végem van, mindig kinyírsz!! :') Jujj de jó is lenne egy film ;) Most megint pityergek :')

      ""-Ez mennyire brutális vááááá *--* Úristen érzem ahogy szguldozik a vér az ereimben , a pulzusom 250 azt a rohadt!!! Ahhhhhh" omg!! annyira örülök, hogy ennyire imádtad, és hogy ennyire át tudtad élni!! Jajj, most it vigyorgok mint egy idióta!! nekem ez nagyon sokat jelent!! izgultam, hogy hogy fog sikerülni, de ezek szerint sikerült jól megírnom <3

      Az utolsó bekezdésed pedig még jobban megbőgetett!! :') <3 istenem, el sem tudom hinni, hogy ennyire imádtad, és hogy imádod! Szóhoz sem tudok jutni, csodálatos vagy, köszönöm, hogy itt vagy, és mindig szánsz rám időt, hogy elmondd mit éreztél egy egy rész alatt! <3 Meghatottak a szavaid :')
      Imáááádlak <3 Nagyon!! Köszönök mindent <3 Pusziii

      Törlés
  18. Remélem tényleg meghalt Lucas.
    Annyira imádom, hogy nem tudom elmondani.
    Niall remélem jobban lesz, és életbe marad.
    Most megyek sírni, és imádkozok Niallért.
    Nem tudok mást írni..fu lekellnyugodnom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Daenerys, boldog vagyok, hogy imádod :3 A köviben a Lucas dolog lesz, és lassan Niallról is többet tudunk majd :)
      Jajj ne sírj, egyszer minden jó lesz :3

      Törlés
  19. Szia Dreamy Girl!
    Hogy hogy a fine selection blogotokat csak meghívott személyek olvashatják?:/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Daenerys!
      Sajnos a blognak vége, nincs semmilyen meghívott személy, csak erre lett beállítva :( Ne haragudjatok :(

      Törlés
  20. Szia kedves Iro!
    Most jutottam el a blogod ezen reszehez es imadom! Le sem tudtam tenni!
    Remelem minel hamarabb jon a folytatas es sosem hagyod abba!♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eliza!
      Jajj de örülök nekii :3 Akkor egy újabb olvasót köszönthetünk a köreinkben ;) Köszönöm szépen, remélem a továbbiakban is itt leszel velem/velünk :3

      Törlés
  21. szia dreamy girl!
    :( szomorú vagyok mert nem tudom elolvasni a fine selection blogot, pedig annyira vártam már a folytatást.
    Ez a rész szuper lett, imádtam a kocsis jelenetett.
    Remélem Ni-nek nem esett komoly baja!
    Kérlek küldj meghívót a fine selectionhoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Erzsébet!
      Sajnálom, de sajnos a blog bezárt, nincs semmilyen meghívó :(
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, főleg hogy a kocsis jelenet ugyanis az volt a kedvencem, imádtam írni :3

      Törlés
    2. Szia Dreamy!
      Sajnálom, hogy bezárt a blog nekem nagyon tetszett.:(
      Alig várom ennek a kövi részét. Kérlek siess vele.
      Puszi

      Törlés
  22. sziaaa
    imadom a blogodat , remelélem Niallnak semmi komoly baja nem lesz!
    szeretnék kérni meghívót a fineselection-hoz. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik! :3
      Sajnos a blognak vége, nincs semmilyen meghívó :(

      Törlés
  23. Szia ! Wow ! Én még csak ma tudtam elolvasni ezt a részt de már nagyon várom a következőt ! olyan jól írsz , imádlak ! Most nagyon tetszik a történtem ,mert olyan sok izgalom van benne meg jól mozgatod a szálakat .
    A Five Selection-nal mi van ? Mert szeretném olvasni de nem tudom , azt írja hogy csak meghívott emberek olvashatják :(
    Grétaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gréta!
      Váó, köszönöm szépen, jajj, most nagyon boldog vagyok, annyira jól esnek ezek a szavak! :3 Igyekszem mindig izgalmassá tenni, és örülök, hogy sikerül ;)
      Sajnálom, de az FS sajnos megszűnt személyes okok miatt... :( és nincs semmilyen meghívásos dolog, csak arra lett állítva :(
      Puszi

      Törlés
  24. Istenem.. de genya vagy.. Először azt hittem szopatsz és nem fog semmi baja esni de... Ah... Nem tudok szebb szavakat használni. A kurva életbe! Vagy 3órája küszködök, hogy összetudjak hozni egy mondatot bőgés nélkül de nem megy.. Túl tökéletesen van megírva. Nekem elhiheted. Az egyetlen blog amin sístam egy csomószor az a tied. A csavarok, az izgalmak, a párveszédek tökéletes összeolvasztása, új szereplők akik viszonylag hamar eltűntek. Sosem gondoltam volna, hogy egy blog ilyen hatással lesz rám. A csavarokra visszatérve olyan fordulatok vették kezdetét amiről álmodni sem mertem volna. És itt van. Az a bizonyos 132.fejezet amin még mindig bőgök. Valószínűleg a következőket is végig fogom. 😢 annyira de annyira szeretem ezt a blogot de ő nem szeret engem mert mindig megsirat!!! Nagyon szeretlek de tényleg! Nagyon találkoznék veled a valóéletben is, hogy ott is megmondjam mennyire tehetséges vagy és mennyire szeretlek. Siess vissza. Ha úgy írzad mrg, hogy mrgölöd Niallt lehetőleg kínéld meg a szenvedéstől. Jaj de annyira szeretlrk!💜💜💜 :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia BlackNess!
      Sikerül könnyeket csalnod a szemeimbe a kommenteddel! :') El sem tudom hinni, hogy ennyire szereted a történetem, és hogy így vélekedsz róla! Jajj istenem, nem tudok szóhoz jutni, nagyon szépen köszönöm ezeket a csodálatos szavakat! <3
      A tökéletestől nagyon messze van, de aranyos vagy, hogy így vélekedsz a blogomról :3 El sem tudom mondani milyen sokat jelent ez nekem! <3
      Imááádlak, köszönöm, hogy itt vagy <3

      Törlés
  25. Szia Dreamy Girl!
    Andrea Valocsay ajánlotta a blogod, én pedig kíváncsiságból neki kezdtem. Az utolsó két hétben csak úgy faltam a részeket és nem tudtam betelni velük. Iszonyatosan élképesztően fantasztikus, ahogyan írsz! Mihamarabb gépelj be nekünk egy happy részt és remélem, hogy még a blog vége előtt láthatunk egy Nialltop-os részt. Amióta behoztad Ziallt egy Nialltopos részért imádkozom:D imádom a blogod és örömömben kiugranék az ablakon, ha válaszolnál:3 Soha ne hagyj fel az írással!
    Ölel,
    Lettie sohannemfogokilyenjólírnibárhogyisprobálkozom Reegal

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lettie!
      Jajj, egy új olvasóval bővültem, amint látom! :3 Köszönöm Andreanak hogy ajánlotta, és annyira boldog vagyok, hogy ennyire megtetszett!! :3
      Hát a happy rész még nem most lesz, sajnos, de ígérem, hogy egyszer minden rendben lesz ;) Huh, nem ígérhetek Nialltop-ot, nekem valamiért nem, én inkább Zayntopos vagyok, de ki tudja még mi lesz, bármi megtörténhet! ;)
      De aranyos vagy <3 Az írás a mindenem, nem szeretnék felhagyni vele :)
      Te is írsz?
      Puszii
      Ui. válaszoltam, de ki ne ugorj az ablakon, mert mi lesz velem az új olvasóm nélkül? ;) :3

      Törlés
  26. Szia Dreamy!
    Nagyon szeretem a blogodat, mindig is olvastam csak mikor komizni akartam mindig közbejött valami :(
    DE!
    Most itt vagyok és írok, és az első kérdésem...mikor lesz új rész?????? És Ziall rész??? Kiváncsi vsgyok Zayn érzéseire Niall iránt.
    Ha nem is írsz róla ide a blogba, akkor nem akarsz nyitni egy blogot nekik? :D
    Visszatérve ide, mivel ez Larrys blog...imádom! ❤
    Larry fan is vagyok, (de első helyen Ziall/Ziam.)
    Kiváncsian várom, hogy mi lesz ezután.
    Ui: Mikor lesz új rész???
    Puszi:
    Halls

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. Szia Hallie!
      Köszönöm szépen, örülök hogy tetszik a blogom, és annak is hogy írtál! ;)
      Nem tudom, jelenleg örülök, ha gép elé tudok jutni, sajnálom, de el vagyok havazva rendesen...
      Persze hogy lesz Ziall, a köviben is lesznek meg az utána lévőben is ;)
      Imádom Ziallt írni, annyira édesek együtt, de nekem Larry a mindenem, ők az elsők, de attól még a két kis muki is benne lesz továbbra is, mint ahogy eddig is, de Larryé a főszerep ;)
      Pusziii

      Törlés
  27. Drága Dreamy Girl ! tudom már írtam komit de nagyon hiányzol és az írásod is. nem bírom ki . :D tűkön ülve várom a kibaszott cuki részeket. :D tudom nem érsz rá. de én várok. de lassan depis leszek ha nem lesz új rész. :D körmömet vágva várom és folyamatosan a bloggert frissítem hát ha van már kövi rész, de semmi. :( ami elszomorít .. DE ÉN VÁROM. AMI KÉSIK AZ NEM MÚLIK.!! :) <3 Te mindig akkor hozod amikor szükségem van rá... !! és mikor meglátom h van új rész, repdesek az örömtől . :D Nem tudom mit fogok csinálni ha vége lesz a blognak. de az biztos még élek, mindig olvasni fogom. :D IMÁDLAK ÉS A BLOGODAT IS. KÉÉÉREM AZ ÚJ RÉSZT.!!! <3 Puszil. Larry xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia te drága! :3
      Nekem is hiányzik az írás, és igyekszem, de teljesen be vagyok havazva... :( sajnálom... Jajj, ne légy depis kérlek :3 sietek ahogy csak tudok <3 Imádlak, köszönöm csajszi :3
      Pusziii <3

      Törlés
  28. Megint eltelt egy hónap :'(
    Várok tovább :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom :'( most épp azon vagyok, hogy hétvégére ki tudjam tenni a részt :) kitartást <3

      Törlés