130. rész

Halihóó! 

Meghoztam a kövi részt ezzel kívánva nektek további szép hétvégét! Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, igyekszem mindegyikre válaszolni, csak kicsit el vagyok maradva mindennel! Annyira imádlak benneteket, és nem tudom elégszer elmondani milyen sokat jelentetek nekem! :3 Imádlak benneteket!

ÉÉÉÉS ÚRISTEN!! Meg van a 200 feliratkozom!! Te jó ég!! :O El sem tudom mondani, hogy milyen boldog voltam, mikor feljöttem, és megláttam, hogy túl léptem a 200-at! Körbeugráltam a szobámat, és elsírtam magam! Köszönöm!! <3 Annyira szeretném nektek ezt meghálálni, annyi mindent tettetek értem, és ez nekem nagyon sokat jelent! Köszönöm, hogy vagytok!!  :') Szeretlek benneteket! <3 Még mindig hihetetlen, hogy idáig eljutottam, amit szintén nektek köszönhetek, mert ti tartjátok bennem a lelket! Annyira, de annyira köszönöm nektek! 

UI: Szeretettel várunk minden kedves olvasót az új blogunkba, amit Beccával, és Silverrel hárman írunk! Már fent van az első rész -> Fin/v/e selection  Erősen +18-as történet lesz! ;)

Jó olvasást!

Millió pusziii

Dreamy Girl

Harry 

A napok csak teltek, az agyam pedig szüntelenül kattogott. Alig aludtam, és alig fogtam fel valamit a körülöttem zajló eseményekből. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak az ismeretlen férfira, és az ajánlatára. Még mindig nem tudtam mi tévő legyek. Ha egyedül vágtam volna bele ebbe az egészbe, akkor azonnal igent mondtam volna, de így, hogy a négy jó barátom életét is vásárra viszem, sokkal nehezebb volt a döntés, főleg úgy, hogy köztük van a számomra legfontosabb személy is, akit az életemnél is jobban szeretek. Gondolataimat, amik már napok óta kavarogtak a fejemben, Louis szakította félbe, óvatosan mellém ülve, a kezét a combomra simítva. Szeretetteljes mosolyt küldtem felé, és összefontam a combomon lévő ujjait az enyéimmel. Elmosolyodott, majd előre hajolt, hogy egy gyors puszit hintsen ajkaimra, de nekem ez nem volt elég. Szabad kezemmel megragadtam a tarkóját, így húzva vissza őt a számhoz, hogy hosszas, érzéki csókot váltsunk.

- Miért nem mondod el, hogy mi bánt? - kérdezte aggódva, miután elváltunk egymástól. - Hátha tudok segíteni. 

- Nincs semmi, csak... csak fáradt vagyok... - hazudtam, és előre hajoltam, hogy újra ajkaira tapadhassak, ezzel elvonva a figyelmét, de elhajolt.

- Fáradt?? - emelte fel a hangját. - Ne hazudj nekem, Harry! Egy hete fáradt vagy?! Komolyan?? - hangja egyre erélyesebbé vált. - Egy kibaszott hete?? - kelt fel a kanapéról, és idegesen járkált fel-alá. - Olyan vagy mint egy zombi! Semmit nem csinálsz, csak meredsz magad elé egész nap, és ha hozzád szólok, akkor is csak hümmögsz! Mi a fene bajod van??

- Semmi, tényleg… - motyogtam magam elé.

- Mit beszéltük meg? - áll meg, mérges pillantást lövellve felém. - Azt, hogy mindent elmondunk egymásnak!! Mindent!! - nyomta meg erélyesen az utolsó szót. - Erre te mit csinálsz?! Nem mondasz semmit, magadban tartod, holott látom rajtad, hogy rohadt nagy baj van!

- Sajnálom Lou, de nem tudsz segíteni, ezt nekem kell megoldanom, de amint tudok valamit, megosztom veled is, csak adj egy kis időt, és bízz ben...

- Nem tudok segíteni?? - vágott közbe dühösen. - Honnan gondolod?! Megpróbáltad? - nézett rám felhúzott szemöldökkel. - Nem, inkább elhallgatod előlem... - fordult meg, és a bejárat felé ment, ahol felhúzta a tornacipőjét. 

- Mit csinálsz? - ugrottam fel a kanapéról. 

- Kiszellőztetem a fejem. - morogta, miközben magára kapta a dzsekijét. - Majd szólj, ha végre visszatértél az életbe!

- Louis! Ne menj el! - siettem oda hozzá, hogy elkapjam a karját, de elhúzta.

- Hagyj! - szűrte a fogai közül, miközben megragadta a kilincset, de mielőtt kilépett volna az ajtón, még hozzátette: - Azt hittem mindent meg tudunk beszélni... - csukta be maga mögött az ajtót, én pedig csak álltam, magam elé meredve. Bassza meg! - káromkodtam, mikor végre sikerült összeszednem magam. Azonnal felkaptam a cipőm, és sietve rohantam ki az utcára. 

- Louis!! - kiabáltam, mikor megláttam vékony alakját, ami egyre messzebb került tőlem. - Állj meg! - szóltam utána, de mint aki meg se hallotta ment tovább, megszaporázva apró lépteit. A hátam mögül felmordult egy autó motorja, amivel nem igazán foglalkoztam, de mikor hatalmas csikorgás csapta meg a fülemet, hátrafordultam. A fekete terepjáró nagy gázzal haladt el mellettem, és mikor megláttam a sötétített ablakokat, rossz érzésem támadt. A gyomrom görcsbe rándult, a szívem pedig vad kalapálásba kezdett. Tudtam, hogy baj van.

- LOUIS!! - ordítottam, ahogy csak a torkomon kifért. - AZONNAL FORDULJ VISSZA!! - mintha puskából lőttek volna ki, úgy iramodtam feléje. A kocsi csikorogva fékezett le Louis mellett, én pedig, ha ez egyáltalán tehetséges, még gyorsabb tempóra kapcsoltam. - FUSS!! - üvöltöttem, mire két izomagy ugrott ki a járműből felkapva Lout, aki a nevemet kiabálva kapálódzott szüntelenül. - LOUIS!! - ordítottam kétségbeesetten, miközben a szemem láttára tuszkolták be a kocsiba, és én semmit sem tehettem ellene. A terepjáró teljes gázzal hajtott el, én pedig meg sem állva rohantam utána, azt gondolva, hogy talán utolérhetem. Zihálva néztem az autót, ami befordult a sarkon eltűnve a szemem elől. Sírva, tenyerembe az arcomba temetve rogytam az aszfaltra. - Louis... Nem... Istenem... - zokogtam keservesen. Az egész testem remegett, és úgy éreztem hánynom kell a gyomromat mardosó idegtől.. - Nem... Nem... - csak ezt az egy szót ismételgettem szüntelenül. Nem tudom meddig térdelhettem a hideg betonon az utat kémlelve, remélve, hogy talán visszajönnek, mikor megszólalt a telefonom. Kihalásztam a zsebemből, és erőtlenül emeltem a fülemhez.

- Mizu van? - szólt bele Zayn jókedvűen. Nem tudtam megszólalni, egyszerűen nem jött ki egy hang sem a számon. - Harry? Baj van? - kérdezte aggódva. - Harry, ne ijesztgess! 

- L... Louis... - dadogtam nagy nehezen.

- Mi van Louisval? Mi történt?? - hangja egyre idegesebbé vált.

- E-el... elrabolták... - mikor kimondtam, újra előtörtek a könnyeim, eláztatva az arcomat. Mi lesz vele? Mit fognak tenni vele? Istenem, mi lesz ha bántják? Nem! Nem tehetik! 

- Miről beszélsz? - zökkentet ki Zayn hangja. - Ki rabolta el? Hogyan? Mi ez az egész? Mondja már valamit!! - idegeskedett. 

- Nem tudok semmit... - szipogtam. - Nem tudok semmit... - ismételtem. 

- Hol vagy most? - kérdezte.

- A ház előtt... - motyogtam remegő hanggal.

- Maradj ott, odaküldöm Niallt! És én is hamarosan ott leszek!! 

- Jó... - csak ennyit tudtam mondani.

- Leteszem, aztán visszahívlak! - Szakadt meg a vonal. Miután letette, a készülék képernyőjét nézegettem, amin Louis édes mosolya nézett vissza rám. - Nagyon szeretlek! - suttogtam remegő ajkakkal, miközben végigsimítottam ujjaimmal a kijelzőt, ami hirtelen tűnt el, és Zayn neve kezdett el villogni helyette.

- Mindjárt ott lesz Niall! - szólt bele, mikor felvettem. - Addig beszélgessünk oké? - mondta, én pedig csak bólintottam, bár fogalmam sincs mire, mert szavai nem jutottak el tudatomig. - Harry! Itt vagy? - kérdezte, mire hümmögtem. - Mondd el mi történt! 

- E-elrabolták…- szörnyű volt kiejteni ezt a szót a számon, főleg, hogy Louisról volt szó.

- Hogy? Kocsival? Hányan voltak? Mit láttál? - zúdította rám a kérdéseket, ami közül alig fogtam fel valamit. 

- Egy fekete kocsi… - mondtam, és a gyomrom összeugrott, mikor eszembe jutott, hogy összekaptunk. - Veszekedtünk... Istenem… Nem kértem bocsánatot tőle! 

- Harry nyugodj meg! Milyen autó volt? - kérdezett, de nekem csak azon járt az agyam, hogy haragban váltunk el. Mi lesz, ha nem tudok bocsánatot kérni tőle? Mi lesz, ha nem látom soha többé? 

- Harry!! - Zayn erélyes hangja zökkentett ki a gondolatimból. - Milyen kocsi? 

- Nem tudom... 

- Gondolkozz! Tudom, hogy most nehéz, de gondolkozz! - mondta, mire összeszorítottam a szemeimet, és lejátszottam a történteket. Erősen koncentráltam a fejemben lezajló eseményekre. 

- Talán egy Chevrolet… Igen! Egy Chevrolet volt! 

- Biztos vagy benne? - kérdezett vissza.

- Igen! Egy fekete terepjáró! 

- Oké, rendszám? - kérdezte.

- Nem emlékszem! Nem tudom! Csak Louist láttam, meg a két izomagyat, akik betuszkolták... Istenem, biztos nagyobb meg van rémülve! Louis! Mi lesz, ha bántják? Nem vagyok ott vele! Nem tudok segíteni neki! Zayn! - hirtelen kikapta valaki a kezemből a készüléket, én pedig felnéztem az illetőre, aki a kis szöszi volt.

- Itt vagyunk Zayn! - mondta Niall. - Oké! - tette le a telefont, majd felsegített. 

- Gyere Harry, bemegyünk! - karolt át Liam, akit csak most vettem észre, és bekísértek a házba. Amint beléptünk megcsapta az orromat az ismerős illat, és újra térdre rogytam. A fiúk azonnal felkaptak, és a kanapéra ültettek. 

- Hozz egy nyugtatót, és egy pohár vizet! - mondta Niall remegő hangon. Felnéztem rá, és láttam rajta, hogy ő is tiszta ideg. 

- Niall... - szólaltam meg, majd felálltam, és átöleltem. Szorosan ölelt magához, és éreztem, hogy a teste reszket, akárcsak az enyém. - Mondd, hogy minden rendben lesz! - szipogtam. 

- Minden rendben lesz, Harry! - csuklott el a hangja.

A kanapén ültem, és ezerrel kattogott az agyam. Kicsit megnyugodtam a nyugtatóknak hála, így jobban tudtam gondolkodni. Meg kell találnom Louist, még ma! Ha kell egész éjjel kutatok utána, de nem hagyhatom, hogy ott legyen azoknak a faszfejeknek a kezében. Ki tudja, mit tesznek vele… Egyedül van, meg van rémülve, és...

- Bassszameg!! - ugrottam fel a kanapéról, mire mindketten rám néztek. - Mi van, ha Louis rohamot kap? - túrtam bele a hajamba idegesen. - Nincs nála a gyógyszere! - kapott el a kétségbeesés. - Nem bírom ezt tovább!! - járkáltam fel-alá. - Tudnom kell, hogy hol van, és mi van vele!! - mikor kimondtam, Zayn lépett be az ajtón idegesen, zihálva. Odasiettem hozzá, és magamhoz öleltem.

- Louis... - mondtam, és éreztem, hogy újra könnyek gyűlnek a szemembe, de nem engedtem szabadjára őket. Erősnek kell lennem. Louisnak szüksége van rám.

- Megtaláljuk! Ígérem! - tolt el, hogy a szemeimbe nézhessen. - Rendszámtábla? - ráztam meg a fejem. Akárhogy is próbáltam visszaemlékezni, nem ment. Nem tudtam felidézni. - Rendben, akkor kitalálunk valami mást! - veregette meg a vállamat, majd mindannyian elkezdtünk hangosan gondolkodni. 

- Biztos, hogy Lucas volt! - kezdett bele Zayn, mire bólintottunk. Tudtam jól, hogy csakis ő keze lehet benne, csak még azt nem értettem, hogy miért, mert az az ismeretlen alak azt mondta, hogy előtte kell cselekednünk, és adott egy hetet, hogy gondolkozzam, ami azt jelentett, hogy Lucas még nem most akart lecsapni ránk. - Ez azt jelenti, hogy itt van! - szakított ki a gondolataimból a legjobb haverom. - Itt kell keresnünk a városban!

- Valahol biztos van egy búvóhelye, ahova elvitte Louist! - szólaltam meg én is, és a szívem majd megszakadt, ahogy kimondtam ezeket a szavakat. Annyira féltettem őt, a védtelen, törékeny kis lelkét. Nem akartam, hogy bármi baja essen. Nekem ő a mindenem, nélküle semmit sem érek. 

- Valami elhagyatott hely! - mondta Liam. 

- Az nem sok van Doncasterben! - szólalt meg Niall, akinek igaza volt. Ebben a városban, alig van egy-két ilyen hely, de nekem volt egy olyan érzésem, hogy nem itt kell keresünk, és ez még rosszabb. 

- Nem hiszem, hogy a városon belül van! - szólaltam meg. - Valahol kintebb kell keresnünk! - szorult el a torkom, mert tudtam, hogy mire az összes ilyen területet átfésüljük lehet, hogy Louis már... Nem! - ráztam meg a fejem, kiűzve ezeket a gondolatokat. - Louis él, és meg fogjuk találni! Lucasnak élve kell, nem ölné meg! 

- Telefon? - kérdezte Niall, mi pedig értetlenül néztünk rá. - Nála van a telefonja, nem? - ekkor csaptam magam homlokon gondolatban.

- A kurva életbe, hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe! - mérges voltam magamra, hogy ekkora barom voltam, és ilyen sok időt elvesztegettem. Azonnal kikaptam a mobilom. - Lou telefonjában van nyomkövető! Most nemrég rakattam be Tommyval! - izgatottan oldottam ki a képernyőzárat, és azonnal megnyitottam a programot, majd beírtam a kódot. Szinte tapintani lehetett a feszültséget a levegőben, ahogy arra vártam, hogy betöltsön ez a szar. Imádkoztam, hogy működjön, és hogy Lounál legyen még a telefon. Mikor megláttam a piros pöttyöt, megkönnyebbülten sóhajtottam fel. 

- Megvan!! - kiáltottam fel, miközben a térképet néztem. Annyira remegtem, hogy át kellett adnom Zaynnek a készüléket, mert nem láttam a képernyőt. 

- Ez tudom, hol van! És te is! - nézett rám a haverom, felém mutatva a telefont. - Tudod, az a régi ipartelep, amerre a...

- Tudom! Menjünk! - kaptam ki a kezéből a mobilt, és felrohantam a szobába. Elővettem a fegyvert, a kocsi kulcsát levettem az asztalról, aztán levetkőztem, hogy felvegyem a fekete kapucnis pulóvert, meg a fekete nadrágom. Leszaladtam a lépcsőn egyenesen a bejárati ajtóhoz, és egy gyors mozdulattal felhúztam a szintén fekete cipőmet. 

- Harry! Várj! - állított le Zayn, mire megálltam a mozdulatomban. Mind a hárman engem néztek, én pedig összevontam a szemöldököm. 

- Nincs semmi tervünk! Nem állíthatunk csak úgy oda! - idegeskedett a fekete haverom. - Fel sem készültek! - mutatott hátra a két megszeppent srácra, akiken látszott, hogy most fogták fel csak igazán, hogy mire is vállalkoztak.

- Nem is kell terv! Lesz, ami lesz! Nem érdekel semmi, meg kell mentem Louist, és nem várhatok vele! Én odamegyek, te pedig hozz még pár embert a régi bandából! A legtöbbjük úgy is tartozik eggyel! - húztam fel a kapucnimat. 

- Nem mehetsz oda egyedül! - jelentette ki erélyesen. 

- Neked Niallal, és Liammel kell lenned! Én egyedül is megleszek! Nem kell féltened! - biztosítottam. - Csapassuk! - nyújtottam felé az öklömet, mire nekiütötte az övét.

- Csapassuk! - kacsintott rám. - Vigyázz magadra! - tette még hozzá.

- Ti is! - biccentettem, és kiléptem a hűvös éjszakába. Szívtam egy kis friss levegőt a tüdőmbe, majd sietve a kocsihoz mentem, és bepattantam. Elfordítottam a kulcsot, gázt adtam, és hangos csikorgással faroltam ki, majd teljes gázzal hajtottam a célirány felé. Tövig nyomtam a gázt, és őrült tempóban hajtottam át a városon, ahol ilyenkor már nem igen volt élet. Erősen szorítottam a kormányt, és ideges harapdáltam az alsó ajkamat, miközben folyton a pirosan villogó pontot figyeltem. - Tarts ki Louis! Megyek!