124.rész

Halihóóó! 

Ki merem jelenteni, hogy már jobban vagyok, újra belelendültem az írásba, ezért hoztam is a kövi részt, ami remélem tetszeni fog nektek! :) Most erre a történetre szeretnék jobban koncentrálni, de ígérem a Just a gamet is folytatni fogom! 

Nagyon szépen köszönöm a 181! féliratkozót (OMG!!!! ) <3  Mikor megláttam majdnem elájultam, annyira hálás vagyok nektek, hogy azt lehetetlen lenne szavakba önteni! Köszönöm a csodás kommenteket, amiket mindig mosolyogva, és olvadozva olvasok! Nagyon sokat jelentenek a szavaitok, azokból merítek erőt az újabb részek megíráshoz! <3

Jó olvasást, és szép hétvégét!

Dreamy Girl

Louis

- Imáááádom ezt a számot is! - keltem fel a kanapéról, nem törődve Zayn előbbi mondatával. Felhangosítottam a zenét, és elkezdtem ringatózni a lágy ritmusra, majd mikor a refrénhez ért a dal, teli torokból kiabálni kezdtem Bob Marley számát:

Singin': "Don't worry about a thing,

'Cause every little thing gonna be all right.

Singin': "Don't worry about a thing,

'Cause every little thing gonna be all right! "

- Énekelj velem! Gyerünk! - kiabáltam a kanapén szétterülő Zaynnek. Felemelte a kezét, majd velem együtt énekelte a dalt. Odatáncoltam hozzá, mire felém tartotta a jointot, amiből mélyet szívtam. 

- Kajás vagyok! - jelentette ki. 

- Ott a konyha! - mutattam az említett helység felé. - Vagy szolgáljalak ki, Hercegnőm? - vigyorogtam idétlenül. 

- Végül is én vagyok a vendég, nem?! - mondta, mire megforgattam a szemeim. Kimentem a konyhába, kivettem pár csipszes zacskót, és egyéb nyalánkságot a konyhaszekrényből, majd egy üveg ásványvizet is, mert rohadt szomjas voltam.

- Hé! Azért segíthetnél!! - kiabáltam ki Zaynnek, aki pár perc múlva meg is jelent a konyhában, és kikapta a kezemből a rágcsálni valót. Magamhoz vettem két poharat, aztán visszamentem a nappaliba, ahol Zayn már nagyban tömte magába a csipszeket. Jót nevettem rajta, ahogy teli pofával próbált mondani valamit. Hirtelen én is megéheztem, ezért lehuppantam a fekete mellé, és együtt falatoztunk. Megittam egy pohár vizet, de még mindig úgy éreztem, hogy kiszáradok. Zayn kinyitotta az M&M’s csomagját, és kiszórta az asztalra, amitől a kis színes golyók csörömpölve gurultak szanaszét.

- Volt egy csajom, - szólalt meg, miközben az m&m’s-eket vizsgálta - vagyis csak pár napos csajom - röhögött. - Mindig csak a barnát ette meg, a többit meg eldobta, mondván, - emelte rám a tekintetét - abben van a legkevesebb mesterséges színezék! - forgatta meg a szemeit, majd folytatta: - Bassza meg, akkor minek veszi meg! Árulnak rendes csokit is, nem?! Istenem! Hülye liba! - kapkodta be a színes csokigolyókat, majd párat a markába vett, és fejét hátradöntve elterült a kanapén. Kinyitotta a száját, és feldobta a piros M&M’s-t, majd megpróbálta elkapni, de nem sikerült. A hasam fogtam a röhögéstől. 

- Béna! - cukkoltam.

- Mert te jobb vagy, mi?! - morogta, mire hevesen bólintottam. - Na, lássuk! Nyisd ki a szád! - fordult velem szembe. - Jó nagyra! Tudod, mint mikor Harry faszát szopod! - vigyorgott, én pedig felmutattam neki a középső ujjam. Kacsintott, és lövő pozícióba állt. Eltátottam a számat, és vártam, hogy beledobja.

- Hoppá, elsőre! - vigyorogtam büszkén, mire nekem dobott egyet, ami pont az orromat találta el. - Rohadék! - kaptam fel a maradék csokigolyót az asztalról, és arcon dobtam velük.

- Ha harc, hát legyen harc! - üvöltött fel, mint egy csatába induló harcos, majd elkezdődött a vérre menő küzdelem. 

Kifulladva a küzdelmes harcban, a csipszekkel, és az M&M’s-ekkel körülvéve feküdtünk a szőnyegen, még mindig röhögve. 

- Van még füved? - kérdeztem a mellettem szétterülő Zaynt. 

- Szerintem nem kellene többet szívnod... - mondta, mire morcos képet vágva, finoman hasba vágtam.

- Kell még! - könyörögtem. Morgott egyet, miközben kihalászta a cigit a farmere zsebéből. Meggyújtotta, szívott belőle, aztán átadta nekem. Amint letüdőztem a füstöt, máris éreztem a kellemes hatását, amitől ismét boldognak, és gondtalannak éreztem magam. - Kanos vagyok! - jelentette ki Zayn egy hosszabb csend után. Felnevettem.

- Menj haza, és kapd le Niallt! - mondtam, mire felhorkantott.

- Mintha az olyan egyszerű lenne... Rohadtul hiányzik a szex, és nem akarom elhinni, hogy neki nem! Ez kínzás! Megőrülök, érted?! - nyúlt át, hogy kivegye a számból a jointot. 

- Nem kellett volna másnak az ágyában hemperegned! 

- Ne kezd megint, mert nem szívhatsz többet! - fenyegetett, de én csak nevettem. Kicsit sajnáltam Zaynt, bár tudom, hogy hibázott. Elővettem a telefonom, mert támadt egy jó ötletem. Megkerestem Niall számát, ami elég nehezen ment, mert alig láttam a betűket. - Mit művelsz? - kérdezte.

- Felhívom a pasidat, és megmondom neki, hogy hagyja magát megdugni! - röhögtem, miközben vártam, hogy a szöszi felvegye a telefont. Alig bírtam abbahagyni a nevetést. Csak az üzenetrögzítő jelentkezett, de ez sem tudott lelombozni.

- Üzenetrögzítő! - mondtam Zaynnek, majd folytattam a telefonba: - Niiiaall drááágaaa! - nyújtottam el a köszöntést. - Itt van mellettem Zayn, aki el van keseredve, mert az ő drágalátos pasija nem engedi be a gatyájába! - felkuncogtam. 

- Igen, teljesen kivagyok! - mondta hangosan Zayn. - Szexet akarooook! - kiabálta, mire egyszerre nevettünk fel.

- Látod, Ni! Engedd, hogy megdugjon, csak egy picit! - mondtam nyájas hangon, majd odasúgtam Zaynnek: - Szerintem ezek után pucéran fog várni rád az ágyban! - vonogattam a szemöldököm.. - Sziiiiaaa, szösziii! - kiabáltam bele a készülékbe, és kinyomtam. 

- Kösz, haver! - nyújtotta felém az öklét, amit nagy nehezen összeütöttem az enyémmel. - Megérdemled, hogy szívj még egy slukkot! - tette bele a számba a cigit. A szőnyegen fetrengve a plafont bámultam, és rájöttem, hogy rohadt uncsi fehér színe van, és még a lámpa is egy ócska szar. Na mindegy, majd lesz valami. Kifújtam a füstöt karikát formálva belőle.

- Elsőre sikerült! - örvendeztem a művem figyelve, ami felfelé szállt a szobában. Zayn ujjongott. - Alig várom, hogy megmutassam Harrynek! - mosolyogtam, majd le is lombozódtam, mikor eszembe jutott, hogy nincs itt. - Tudod Zayn, én nagyon szeretem őt! Bizony ám! Annyira, hogy az már fáj! - sóhajtottam egyet, aztán folytattam: - Boldoggá tette az életemet, ami pocsék volt, de aztán megjelent ő, és minden szebb lett. Hazza egy angyal, aki lejött hozzám odafentről, hogy a földön vigyázzon rám tovább - fejeztem be a monológom, mire hangos nevetés hallatszott mellőlem. Zayn sírva röhögött.

- Ez elég nyálas duma volt, és úgy látszik, még betépve is hányni tudok az ilyen szövegtől! - nevetett szüntelenül.

- Mert egy érzéketlen dög vagy! - bokszoltam vállába, már amennyire sikerült. 

- Nem igaz! Képzeld, nekem is van szívem, még ha úgy is tűnik, hogy nincs! - vette ki a kezemből a jointot, majd megszívta, és felém fordult, az arcomba fújva a füstöt, amit a fejem előtt hadonászva próbáltam elhessegetni. 

- Szemét! - nyújtottam rá a nyelvem. - Tudom, hogy szerelmes vagy Niallba, csak gyáva vagy beismerni! - jelentettem ki, mire csend telepedett közén. Figyeltem Zayn arcát, ami mindent elárult. - A hallgatás beleegyezés! - húzogattam a szemöldököm vigyorogva, mire felnyúlt a kanapéra, és arcomba vágta a párnát. Nem érdekelt, mit csinál, én boldog voltam, mert ha nem is mondta ki, világossá vált előttem, hogy igenis a menő Zayn beleszeretett a kis szöszibe. Fülig érő vigyorral néztem rá.

- Ne vigyorogj már, annyira idegesítő! - kelt fel a szőnyegről, és felmászott a kanapéra, majd elnyúlt rajta. - Én asszem alszom egyet… - morogta lehunyva a szemeit. Jót nevettem a terelésén. Nem értettem, miért olyan nehéz kimondania azt, hogy szereti Niallt. 

- Tudom, hogy nem alszol, engem nem csapsz be! - mondtam, miközben felültem. - Zaaaayn! Ne terelj! Mondd már meg neki, hogy mennyire szereted, mindkettőtöknek sokkal könnyebb lenne! - jártattam a számat, de mind hiába, nem reagált rá. Elvigyorodtam, mikor eszembe jutott, hogy mivel is tudnám felkelteni az érdeklődését. - Hmm, tudod, milyen jó érzés, mikor Harry hatalmas farka az én szűk seggembe hatol?! Ah! Azonnal el tudnék menni! - próbálkoztam, de semmi. Halk hortyogás hallatszott csupán felőle. Felsóhajtottam, és elterültem a szőnyegen. Elkalandoztam, majd azon kaptam magam, hogy behunyom a szemem, és minden megszűnik körülöttem. 

Harry 

- Nem tudok mást mondani! - jelentettem ki hátradőlve a széken. Próbáltam higgadt maradni, és figyelni arra, hogy mit mondok. Egyetlen nyelvbotlás, és sittre kerülök, azt pedig nem hagyhattam. - Tegnap már elmondtam mindent a kollégájának! - néztem a nyomozó szemébe, aki összehúzott szemöldökkel méregetett. Tudtam, hogy nem hisz nekem, láttam a tekintetéből. 

- Az egyetlen nyom magához vezet, Styles - mondta komor hangon. 

- Egy névtelen telefonáló?! Tudják, ki az? Nem. Akkor meg… - hirtelen elhallgattam, a nyomozó pedig összehúzott szemmel nézett rám. Bassza meg! Le kell higgadnom, vagy lecsukatom magam egy életre. - Elnézést, csak… csak kivagyok... - sóhajtottam egy nagyot, majd folytattam: - Shanenel volt egy kis nézeteltérésünk, de semmi több. - Néztem ismét a nyomozó szemébe. - Azért mentem aznap éjszaka a kávézóba, hogy megbeszéljem vele a dolgokat! De nem öltem meg őt! 

- Milyen nézeteltérés? - kérdezte engem fürkészve.

- Ráhajtott a pasimra, de ez nem elég indok arra, hogy megöljem! - mondtam komoly hangon.

- Meglepődne, ha tudná, hogy mennyi gyilkosság történik féltékenységből! - Hangja gúnyos volt. 

- Nem öltem meg Shanet! - ismétlem már nem is tudom hanyadjára. - Megbeszéltük a dolgokat, és elmentem onnan. Még élt, mikor otthagytam! - mondtam, majd egy kisebb csend állt be közénk.

- Rendben, tételezzük fel, hogy nem ön ölte meg Shane Winstont - törte meg a csendet. - Akkor ki tehette? Látott netán valami gyanús dolgot, miután elhagyta a kávézót? - kérdezte. Visszaemlékeztem arra a napra. Lejátszottam agyamban a történteket. Shane minden egyes mondata újra elhangzott a fejemben, és ekkor tudatosultak bennem csak igazán a szavai.

- Shane viselkedése elég gyanús volt - kezdtem bele a monológomba. - Olyan volt, mintha búcsúzkodott volna, mintha tudta volna, hogy hamarosan el fog menni… - gondolkodtam el, majd folytattam tovább: - Bocsánatot kért, és azt mondta, hogy vigyázzak Louisra - Meg, hogy idővel mindent meg fogok érteni - tettem hozzá magamban. Úgy voltam vele, ezt jobb, ha nem tudják, mert rám fognak szállni. 

- Búcsúzkodott? - zavarta meg a gondolataimat a nyomozó.

- Igen, de nem tudom miért… Azt viszont tudom, hogy nem én öltem meg! 

- Rendben! Van még valami, ami eszébe jut? Valami apró, de mégis fontos dolog? - kérdezte, én pedig gondolkodóba estem. 

- Amikor megérkeztem a kávézóhoz, olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne, de nem láttam senkit. Aztán mikor hazaindultam, akkor is ugyanezt éreztem - mondtam elgondolkodva. Miért csak most gondolkozom el ezeken?! Miért nem foglalkoztam én ezzel hamarabb?! 

- Köszönöm, Styles, haza mehet! - állt fel a székből, és felém nyújtotta a kezét. El se akartam hinni, hogy hazaengednek. - De nem hagyhatja el a várost, mert még mindig gyanúsított! 

- Én köszönöm, Carson nyomozó! - fogtam kezet vele. - Nem fogok lelépni! - biztosítottam.

Boldogan töltöttem ki a papírokat az őrsön, majd sietve indultam a buszmegállóhoz, mivel a kocsim otthon maradt. Amint elfoglaltam a helyem, elővettem a mobilom, és tárcsázni akartam Lou számát, de aztán eltettem, mert úgy gondoltam, inkább meglepem. Fáradtan, mégis megkönnyebbülten dőltem hátra az ülésben, és alig vártam, hogy végre otthon legyek a saját ágyamban, Louisval. Gondolataim azonban most más felé kalandoztak. Az őrsön volt időm gondolkodni a kávézóban történtekről. Nem értettem, hogy akkor, ott, miért nem estek le nekem ezek a dolgok?! Shane szavai annyira nyilvánvalóak voltak, így visszagondolva. Volt valami, amit eltitkolt, valami, ami miatt megölték. De mi lehetett az?! Milyen ügybe keveredhetett, amiért az életéért kellet fizetni?! Kifújtam a bent tartott levegőt, és a hajamba túrtam. Mi ez az egész? Gondolkodtam. Talán Shanenek köze lehet Lucashoz?! Talán neki dolgozhatott?! De miért ölte volna meg Lucas a saját emberét?!... Hirtelen egyenesedtem ki a székben. Ha Shane Lucasnak dolgozott, akkor Louis mindvégig bajban volt!! Egy besúgó volt köztünk, ezért tudott mindent rólunk ez a mocskos dög!! Vajon a bocsánat kérés is a terv része volt?! Hogy megbízzunk benne?! A jó büdös életbe! - szorítottam ökölbe a kezem. Én meg azt hittem, hogy Shane rendes srác volt! Bazdmeg Harry! Túrtam bele idegesen a hajamba. De akkor sem értem... Miért ölte volna meg a besúgóját?! Vagy csak azért tette, hogy engem a sittre juttasson?! Képes volt ezért végezni az egyik emberével?! Számtalan kérdés kavargott a fejemben, amikre választ akartam kapni. De kitől?! Shane halott, Lucas meg ki tudja hol van... Teljesen összezavarodtam, már azt se tudtam, hogy én kivel vagyok. Gondolataimat a megálló busz és a tömeg morajlása szakította félbe. Lekászálódtam, majd nagyot szívtam a friss levegőből, ezzel elűzve az előbbi gondolataimat. Csak Louisra koncentráltam. Arra, hogy végre magamhoz ölelhetem, és megcsókolhatom. Őrülten hiányzott, pedig csak egy éjszakát voltam távol.

Izgatottan nyitottam ki a bejárati ajtót, ami nem volt bezárva. Amint beléptem, fura szag csapta meg az orromat. Lerúgtam a cipőm, majd felakasztottam a kabátom, és sietve lépdeltem a nappali felé. 

- Louis megjöt… - akadtam el a mondandómban, ahogy megláttam Zaynt és Lout a földön fekve egymást ölelve. Éreztem, ahogy elönti az agyam a féltékenység és a düh, ami vulkánként tört ki belőlem. - Mi a jó büdös fene folyik itt?! - kiabáltam idegesen, mire mindketten felemelték a fejüket, és mikor megláttak engem, szétugrottak. 

- Harry? - szólalt meg Louis, majd lassan feltápászkodott Zayn mellől. - Hogyhogy itt vagy? Kiengedtek? Annyira hiányoztál! - lépdelt felém, elég kómás fejjel, a szemei vörösek voltak.

- Látom, rohadtul hiányoztam! - morogtam, és elléptem Louis ölelésétől.

- Mi csak szórakoztunk, haver! - állt fel, Zayn is. - Semmi...

- Látom, bazdmeg! Látom! - vágtam szavába. - Most azonnal húzz el innen! - szűrtem a fogaim közül, nagyokat fújtatva.