123.rész

Sziasztok! 

Meghoztam a kövi részt. Nagyon sajnálom, hogy mostanában kevésszer jelentkezem, de a válságom még mindig tart. Igyekszem túltenni magam rajta, mindig próbálok írni, még akkor is ha nem megy, mert nem akarlak rész nélkül hagyni bennetek. Nem érdemlitek meg, hogy ennyit várjatok egy-egy részre! Szörnyen érzem magam emiatt, és meg is értem, ha leléptek, vagy nem kommentel vagy ilyesmi, mert meg sem érdemem, hogy itt legyetek nekem... Annyira sajnálom! :( Igyekszem összeszedni magam, amennyire csak tudom! 

Köszönöm az újabb felirtakozókat, a tetszikeket és a csodás kommenteket! Imádlak benneteket! <3 

Jó olvasást! :)
Ui: Nézzetek be a one-shot blogunkra, amit Silver Breeze-vel közösen vezetünk! Olvassátok el az első Ziall-os történetét, és kérlek komizzatok, mert nagyon sokat számít nekünk az olvasók véleménye!! <3

Dreamy Girl 

Harry

- Jó napot! Ön Harry Styles? - kérdezte az egyik rendőr komoly hangon. 

- Jó napot! Igen, én lennék. Miben segíthetek? - próbáltam higgadt maradni. 

- Be kell jönnie velünk az őrsre! - jelentette ki a másik fakabát.

- Mi? M-miért? - dadogott Louis mellettem, mire átkaroltam derekát. Épp szólásra nyitottam a számat, de az egyik zsaru megelőzött:

- Szeretnénk feltenni önnek pár kérdést, Shane Winston meggyilkolásával kapcsolatban!

- Miért?! Harry nem ölt meg senkit! Nem őt tette! - akadt ki Louis. - Nem vihetik be! Nem!

- Megbocsátanak egy pillanatra? - kérdeztem a rendőröket, akik bólintottak. - Azonnal jövök! - csuktam be az ajtót, és tenyerem közé fogtam Lou kétségbeesett arcát. 

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj, oké? - néztem ijedten csillogó kékségeibe.

- De-de mi ez az egész? Miért? T-te nem… Harry?! - hangja remegett, szemeiben könnyek csillogtak. 

- Semmi baj, csak kihallgatnak. Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akit behívtak. Ez a dolguk, ne aggódj, oké? Pár óra, és itthon leszek! - erőltettem egy mosolyt magamra, hogy megnyugtassam, majd az ajkára hajoltam, és megcsókoltam. Elkeseredetten kapott a szám után, kezével szorosan ölelt, és nem akart elengedni. - Mennem kell! - suttogtam a szájába. - Lou… 

- Én is megyek! - jelentette ki.

- Nem lehet, itthon kell maradnod! Csak pár óra az egész! - cirógattam meg az arcát. - Szeretlek!- mosolyogtam.

- Én is szeretlek! - húzta halvány mosolyra a száját, majd újra egymás ajkait kezdtük kényeztetni.

- Amint tudok valamit, hívlak! - léptem ki az ajtón. Az egyenruhások kíséretével lépdeltem a rendőrautó felé, aminek a hátsó ülésére ültettek. Lou az ajtóban állt, és láttam a kétségbeesést az arcán. Mindvégig őt figyeltem, mígnem a látótávolságomon kívül nem esett meggyötört arca. Hátradőltem az ülésen, behunytam a szemem, és beletúrtam a hajamba. Ezt megszívtam… Ezt rohadtul megszívtam!

Louis 

Idegesen járkáltam fel- alá a házban, folyton a telefonomat figyelve. Nem hívott. Már több mint három órája oda van, és semmi hír róla. Megígérte, hogy amint tud valamit, értesíteni fog. De semmi. Kezdtem egyre idegesebb lenni. Minden kocsi zúgásra, ajtó csapódásra azt hittem, hogy ő jött, de nem. Fel akartam hívni, mégsem tettem. Mi van, ha megzavarom a kihallgatást!? Vagy nem tudom… Mi van, ha lecsukják?! Úristen! Nem, nem tehetik meg, hiszen nem ő tette. Gondolataimat a telefonom csörgése szakította meg, amit remegő kezekkel kaptam fel.

- Harry? - kérdeztem elcsukló hangon. 

- Louis… - hangján érezni lehetett, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. - Bocs, hogy csak most hívtalak, de eléggé elhúzódott a kihallgatás… - egy kis szünetet tartott, majd folytatta. - Ne ijedj meg… - nagyot sóhajtott.

- Mi történt? Ne ijesztgess, kérlek! - úgy éreztem, mindjárt elájulok, annyira ideges lettem. A gyomrom görcsösen rándult össze, a szívem a torkomban dobogott. A legrosszabbra számítottam. - Zayn nemsokára ott lesz, és veled marad estére, vagy ameddig kell…

- Estére?! Vagy ameddig kell?! Miről beszélsz? Mi folyik itt? - szakítottam félbe. - Harry! - éreztem, ahogy kicsordulnak a könnyeim. Nem lehet igaz, ez nem történhet meg velünk. - Mondd, hogy nem csuknak le… - hangom elhalkult a mondat végére. Még kimondani is szörnyű volt.

- Bent tartanak éjszakára... - mondta, mire úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok, ezért lehuppantam a kanapéra, és mélyeket lélegeztem.. - Ennél többet nem tudok mondani, talán majd holnap. Zayn vigyáz rád, ne aggódj, kérlek! - hangja fáradt volt, és éreztem, hogy ő is kétségbe van esve, akárcsak én. 

- Szeretlek, Haz! - ennyit tudtam csak mondani. A hangom elcsuklott, fuldokoltam a rám törő kétségbeeséstől. 

- Szeretlek, Lou! Minden rendben lesz! Csók - tette le a telefont, mire tenyerembe temettem az arcomat, és próbáltam visszafojtani a kitörni készülő könnyeimet. Ez nem lehet igaz. Ez nem történhet meg. - mondogattam magamban. Idegeskedésemet kopogás zaja zavarta meg. Nagyot sóhajtottam, letöröltem a kézfejemmel az arcomon végigfolyt könnycseppeket, aztán megnéztem magamat a bejáratnál lévő tükörben. Ismét kopogtak. 

- Megyek már! - morogtam, majd kinyitottam az ajtót. 

- Szeva! - köszönt Zayn, morcos képpel.

- Szia! - üdvözöltem kicsit se kedvesen. Kitártam az ajtót, és beengedtem. Levette a kabátját, majd lerúgta a bakancsát, amit rosszallóan néztem. Tisztára, mint Hazza, szanaszét rúgja a cipőit. - Tedd a helyére a szartaposóidat, légyszi! - húztam el a számat, mire felhorkant, és bement a nappaliba. - Seggfej! - morogtam, miközben sorba raktam a cipőjét, és utána mentem. Kényelmesen elterült a kanapén, lábait felrakta az asztalra, és unottan kapcsolgatta a tévét. Sóhajtottam, majd lesöpörtem a lábait, mire morgott egyet, aztán, csak hogy bosszantson, gúnyos mosollyal az arcán visszarakta őket. - Miért vagy ilyen tapló? Nem elég, hogy kivagyok Harry miatt, most még te is cseszegetsz?! Mi a fene bajod van? - kérdeztem karba font kézzel. 

- Nem mindegy az neked?! - dörmögte.

- Akkor fordulj fel! - rúgtam meg a lábát. - Még jó, hogy Niall otthagyott, megérdemelted! - gúnyos mosolyt villantottam felé, mire felnevetett.

- Már megbocsátott! - jelentette ki büszkén. Kikerekedett szemekkel és leesett állal próbáltam feldolgozni a szavait. Nem beszéltem a barátommal egy jó pár napja, és tessék... Megbocsátott?!

- Mi?? Képes volt megbocsátani neked, azok után, hogy lefeküdtél egy csajjal?! - hitetlenkedtem. - Egyáltalán, hogy gondoltad azt, hogy megcsalod?! Niall sokkal jobbat érdemel nálad! Szegény, túlságosan beléd van esve, és nem lát a rózsaszín ködtől! 

- Te ezt nem értheted Louis, szóval szállj le rólam! - nézett rám szúrós tekintettel. 

- Mit? 

- Azt, hogy ez nem ilyen egyszerű! Neked ez természetes, a szűzies életeddel, de én máshogy éltem idáig. Minden hétvégén másnak az ágyában kötöttem ki, lényegtelen, hogy az illető fiú vagy lány volt- e, csak dugni akartam!- ült fel, és rám nézett. 

- Tudom, ismerlek már… De ez nem mentség! Az ember meg tud változni! - mondtam, mire felhorkant.

- Nem! - ingatta a fejét. 

- Dehogynem! - vágtam rá azonnal. - Akit szeretsz, azért igen! Nézd meg Hazzát, ő…

- Ez csak egy átmeneti állapot, a rózsaszín köd… - vágott a szavamba, én pedig összevont szemöldökkel vártam, hogy folytassa. - Eljön majd az az idő, amikor rájön, hogy hiányzik neki a szórakozás. Valami újat akar majd, ahogyan te is. Hiszen neked ő volt az első…

- Nem! - szinte kiabáltam. - Harry más, ahogy én is! Ne hasonlítsd magadhoz! - dühösen meredtem rá. Szavai felháborítottak. Hogy képzeli, hogy így beszél Hazzáról, és a kapcsolatunkról?!

- Hitegesd csak magad, ha ettől jobban alszol! - Hangja gúnyosan csengett. 

- Hogy te mekkora egy pöcs vagy! - húztam undorra a számat. Felnevetett. 

- Te meg egy hisztis kislány, aki rózsaszín ködbe burkolózva él! - horkantott fel. - Inkább vagyok egy pöcs! - röhögött, miközben kihalászott egy cigis dobozt a farmerja zsebéből, és kivett egy szálat, majd a szájába tette, közben tovább kutakodva a nadrágjában. Előkapta az öngyújtót is, mire rászóltam:

- Mit művelsz??

- Rágyújtok, nem látszik?! - fintorgott. 

- Azt már nem! - akartam kitépni a szájából, de gyorsabb volt, és elkapta csuklóm, majd leültetett a kanapéra.

- Nem nyúlka piszka! - vigyorgott, majd rágyújtott. 

- Ez az én házam, takarodj ki a teraszra, büdös bagós! - morogtam a fogaim között, de ő csak nevetett. 

- Ilyen kibaszott hidegben?! Hülyének nézel?! - horkantott fel, és éreztem a füstöt, ami elárasztotta a szobát. Más volt a szaga, édeskés, nem olyan, amit eddig éreztem. 

- Leszarom! - szólaltam meg. - Legalább lefagy a tököd, és letörik! - mondtam dühösen. 

- Ne pofázzál, inkább szívjál! - mosolygott felém nyújtva a cigit. Megráztam a fejem. - Na! Ettől ellazulsz, ami valljuk be, rád férne már! - közölte féloldalas mosollyal. Már az illatából sejtettem, hogy ez nem egy sima cigi. 

- Mire készülsz? Ki akarsz ütni? Nem szívok füves cigit! - fontam karba a kezem. 

- Ne legyél nyámnyila! Itt a lehetőség, hogy bizonyíts, férfi vagy, nem pedig egy kislány! Nincs itt a pasid, hogy megszabja mit tegyél! - tolta még közelebb a bagót, szinte már az arcomba nyomva. - Amúgy joint, oké?! Sokkal menőbben hangzik!- nevetett. 

- Ide vele! - mondtam, és kikaptam a kezéből. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy egy beszari alak vagyok. Laza és menő akartam lenni, akárcsak Hazza és Zayn. Megszívtam, mire köhögőroham tört rám. Azonnal visszanyújtottam neki, de ő csak megrázta a fejét. - Tüdőzd le! Az elején kicsit szar, de hamar megszokod! - mondta, mire én újra az ajkaim közé vettem, és letüdőztem. Még mindig köhögtem, de ahogy egyre többször megszívtam, már nem volt olyan vészes. Az ízét nem tudom mihez hasonlítani, de édes volt és kellemes. Megmondom őszintén, tetszett.

- Van valami jó zenéd, vagy valami, amivel elüthetnénk a Hazza- mentes időt? - kérdezte, én pedig csak vigyorogtam, és alig akartam odaadni Zaynnek a cigit, aki jót röhögött ezen. Odamentem a laptopomhoz, rámentem a kedvencek listájára, és benyomtam a hangulathoz illő zenét.

- Oh, igeeen! - örvendezett a fekete, mikor meghallotta Bruno Mars és Damien Marley Liquor store blues dallamát felcsendülni. - Nem is vagy olyan béna, Louis! - állt fel, és elkezdett táncolni a zenére. Jól szórakoztam rajta, ahogy próbált valami ritmust felvenni a lábával. - Gyere Louis, táncolj velem! - kiabálta, a bömbölő zenét túlharsogva. Elvigyorodtam, és átszeltem a köztünk lévő távolságot. Megragadta a derekamat, közelebb húzva magához, hogy együtt mozogjunk a zene ritmusára. Egyik kezében a jointtal, másikkal a derekamon dülöngéltünk. - Nyisd ki a szád! - motyogta, mire azonnal tettem, amit mondott. Beleszívott a cigibe, és belefújta a számba, elég közel hajolva ajkával az enyémhez. Borzongás futott végig a gerincemen. Felnevettem, és a nyakába borultam. Minden olyan jó volt. Boldognak éreztem magam, az összes gondom elszállt, és csak élveztem a pillanatot, amitől a fellegekben jártam. Bárgyún vigyorogtam, és énekeltem a szöveget Zaynnel együtt, aztán lehuppantunk a kanapéra, és tovább szívtunk. - Van Xboxod? - nézett rám fülig érő szájjal, elhomályosult tekintettel. Hevesen bólogattam. - Hát akkor, mire várunk?! Játszunk, baszki! - ütött a combomra, majd a tévé képernyője felé intett a fejével. Feltápászkodtam a kanapéról, hogy bedugdossam a zsinórokat, ezzel életre keltve a készüléket. Kicsit lejjebb hajoltam, mire egy füttyszó zavart bele a zenébe. Hátrafordultam. Zayn a hüvélykujját mutatva felém, teli szájjal vigyorgott rám. Értetlenül néztem rá. - Tetszett a látvány, édes! Szép kerek! - mondta, és rám kacsintott. Zavaromban elnevettem magam, és a fenekem elé tettem a kezemet, hogy eltakarjam előle. 

- Nem a tiéd! - mondta, mikor leültem mellé az Xbox beindítása után, és kezébe nyomtam az egyik konzolt.

- Még bármi megeshet ezen az estén! - húzogatta a szemöldökét a combomba markolva. - Játszunk a fenekedért! - jelentette ki, én pedig rácsaptam a kezére. 

- Kapd be! Nem eladó! - kuncogtam elindítva a játékot. 

- Így már nem is akarok játszani… - húzta el a száját. - Nincs semmi tétje, uncsiiiiii…. - dobta el a konzolt. - Inkább mesélj arról, hogy mit műveltek az ágyban Hazzával! - hajolt közel hozzám, füstös lehelete az arcomat simogatta. Libabőr futott végig rajtam a cirógató érzéstől. - Szeretem hallgatni a szaftos részleteket, meg amúgy is kanos vagyok. A szöszi nem enged be a gatyájába, és ez rohadtul kikészít! - morgott, én pedig elnevettem magam. 

- Jól teszi! - kuncogtam. - Én is ezt csináltam Harryvel! - mondtam, és kiöltöttem a nyelvem. 

- Szóval akkor tőled tanulta! - morgott. - Kösz, Louis! Igazán köszönöm! - szívott egyet a jointból, majd füstkarikákat fújt, amit csodálkozva figyeltem. 

- Wáó! - ámuldoztam, és megtapsoltam Zayn mutatványát. - Nem semmi! - biccentettem elismerésül. - Én is akarok ilyet!! - kiabáltam lelkesen. - Hogy kell? 

- Nem való ez neked kicsi Louis, ez a nagyok játéka! - gúnyolódott, mire ököllel a vállába ütöttem. - Héé! - morgott. Könyörgő szemekkel néztem rá. - Oké! Szóval, szívj egy jó nagy slukkot, de ne tüdőzd le teljesen. A száddal formálj “o” betűt, és nagyon lassan engedd ki a füstöt, mintha lehelnél, de közben a nyelved hátul legyen, és mikor fújod ki, lökj rá egyet a nyelveddel! - magyarázta, én meg bambán figyelem a szája mozgását. - Figyelj! - mondta, majd szívott egy nagyot a cigiből, és “o”-t formált a szájával, amiből egy sűrű karika bukkant ki. Felnevettem, és szétromboltam az ujjaimmal, amin jót röhögtem, Zaynnel együtt. - Próbáld ki! - nyújtotta felém a jointot, mire bevettem az ajkaim közé, és megszívtam. Igyekeztem nem letüdőzni, és úgy tenni, ahogy Zayn mondta, de nem sikerült. Még jó párszor megpróbáltam, mire egy majdnem karika forma tűnt fel a levegőben. 

- Láttad?! Nézd! - üvöltöttem fel örömömben. - Már majdnem! - mondtam, és tovább próbálkoztam. Kellett jó pár gyakorlás, mire sikerült karikát varázsolnom a füstből. - Baszki! - néztem a levegőben mozgó karikámat. - Kibaszott jó vagyok, Zayn! 

- Nem is rossz! - nyújtotta felém az öklét, amit vigyorogva, büszkén ütöttem össze az enyémmel. - Na, de most már igazán beavathatnál a hálószoba titkaitokba! - kacsintott rám, huncut mosollyal az arcán.