120.rész

Kedves Olvasóim! 

Nagyon szépen köszönöm a csodás kommenteket, az újabb feliratkozókat és a díjakat is, amiket már nem szoktam kitölteni. Ne haragudjatok, de sok időt elvesz és már nincs is mit leírnom. :/ 
Nagy nehezen sikerült ezt a részt is megszülnöm. Remélem tetszeni fog nektek, még akkor is, ha nem egy vidám rész... De hát nem lehet minden happy.
Imádlak benneteket! :3 Nem is dumálok többet, jó olvasást! 
<3

Dreamy Girl

Niall

Lehuppantam a kanapéra, feltettem a lábam a kisasztalra és a popcornos tállal a kezemben indítottam el a filmet. Jó lesz egy kis lazítás a kétnapos hajtás után. Elindult a film, de nem sokáig élvezhettem, mert megszólalt a telefonom. A gyomrom összeugrott arra a tudatra, hogy talán Zayn az. Kivettem a zsebemből és megnyugodva néztem a képernyőt, amin Louis neve villogott. Azért egy kicsit csalódott is voltam. 

- Hello! - szóltam bele a telefonba.

- Szia! Mizu? - kérdezte. 

- Épp filmet nézek és kipihenem a hajtást - feleltem, majd belekortyoltam a kólámba. 

- Az jó! Nem akarok zavarni, csak szeretném megkérdezni, hogy ráérsz-e a hétvégén? 

- Asszem igen, szombaton nem dolgozom. Miért? Mi lesz? - érdeklődtem. 

- Nem tudom. Harry nem árulja el, még nekem se. Liam-et is megkérdezed? 

- Persze, úgyis nemsokára átjön. - mondtam. 

- És mi van Zaynnel? Változott valami? - kérdezte, mire gombóc keletkezett a torkomban. Nagyot sóhajtottam összeszedve minden erőmet. Nem akartam gyengének látszani, holott legszívesebben elbőgtem volna magam. 

- Semmi... Négy szavas smsekkel bombáz, ennyi. Néha felveszi a telefont, néha pedig felhív, de valami nem stimmel vele és kezdek megijedni. - A hangom elcsuklott a mondat végére. 

- Sajnálom. Beszéld meg vele, mert minél tovább halogatod annál rosszabb lesz. 

- Tudom, csak félek. Mi van, ha már nem kellek neki? Ennyi lett volna? - tettem fel a kérdéseket, amik régóta foglalkoztattak. 

- Nem ismerem Zaynt, fogalmam sincs mi járhat a fejében, de abban biztos vagyok, hogy elcsavartad a fejét, elég rendesen. Harry is nagyokat bólogat itt mellettem. - Az utolsó mondatra elvigyorodtam. Irigyeltem Louist, hogy ilyen jól megvannak. Zayn nehéz eset, de akkor is szeretem. Talán pont ez az, ami annyira megfogott benne, hogy nem egyszerű, nem olyan, mint a legtöbb ember. Ő különleges. És akárhogy is viselkedik, imádom őt.

- Nagyon remélem, hogy igazatok van. Kösz, Louis. Majd hívlak a hétvégével kapcsolatban - mondtam, majd elköszöntem és letettem. El akartam űzni a gondolataimat, ezért rögtön elindítottam a filmet, hogy gondolkodni se legyen időm. Egy jó kis thriller jót fog tenni. 

Miután vége lett a filmnek, még jó pár percig a hatása alatt voltam. A telefonom csörgésétől is majdnem szívrohamot kaptam, pedig nem vagyok az az ijedős típus.

- Szia, Liam! - köszöntem.

- Szia! Ne haragudj, de nem tudok átmenni - mondta, mire lebiggyesztettem ajkaimat. Az egyetlen dolog, amit ma vártam, hogy Liam átjöjjön. De hát ez van. 

- Kár... De semmi baj, majd bepótoljuk! - mondtam kicsit vidámabb hangon, nehogy rosszul érezze magát miattam. 

- Alig vártam én is, de segítenem kell az egyik haveromnak, amit nem utasíthattam vissza.

- Megértem. - feleltem - Jaj, majdnem elfelejtettem. - ugrott be - Hétvégén ráérsz? - kérdeztem.

- Igen, miért? 

- Louisékhoz kell mennünk. Gondolom a Lucas ügy miatt - mondtam.

- Ja, oké! Most viszont mennem kell, majd még beszélünk. Szia. - Én is elköszöntem, és letettem. Magam elé meredtem a tévé fekete képernyőjét bámulva. Most mit fogok csinálni?! Úgy döntöttem, ha már így alakult, akkor kitakarítom a házat, aztán szörfölök egy kicsit a neten és utána talán felhívom Zaynt, hogy tisztázzuk a dolgokat. Már attól gyomorgörcsöm volt, hogy rágondoltam. 

Fáradtan dőltem az ágyra, miután végeztem a takarítással, és az ölembe helyeztem a laptopom. Felnyitottam a képernyőt és mikor végre kényelmesen elhelyezkedtem, csengettek.

- Ezt nem hiszem el! - morogtam, majd letettem az ágyra a laptopom és lementem, hogy kinyissam az ajtót. - Mégiscsak el tudtál jönni Liam? - Vigyorogva nyitottam ki, de mikor megláttam a fekete felzselézett hajat és az igéző barna íriszeket, lehervadt a mosolyom. 

- T-te mit keresel itt? - döbbentem le. Erre nem számítottam. 

- Liam?? - tért ki a kérdésem elől. Láttam, hogy ideges. 

- Igen, Liam! - mondtam keményen. - Mit keresel itt? - kérdeztem ismét, még mindig az ajtóban állva. 

- Szóval találkozgatsz vele, mi?? Itt a házban? Kettesben?? - morogta, és kezeit ökölbe szorította. - Hozzád jöttem, hogy meglepjelek, de látom rohadtul nem érdekel... - hangja kicsit lágyabb volt. Ettől a mondatától felment bennem a pumpa. 

- Még te vonsz kérdőre?? - emeltem fel a hangom. - Alig hívsz!! Letudsz egy négy szavas sms-el és azt várod el, hogy a nyakadba ugorjak, mintha semmi sem történt volna?? Felejtsd el!! Inkább húzz vissza Londonba a haverjaidhoz!! - akartam becsapni az ajtót, de megállította a kezével. 

- Te meg itthon enyelegsz azzal a kis seggdugasszal!! - lökött arrébb és beviharzott. 

- Fejezd be Zayn!! Semmi okod nincs arra, hogy mérges legyél rám!! - csaptam be az ajtót és felé fordultam. - Nem én járkálok el majdnem minden este a haverokkal, akikkel ki tudja mit csinálsz!! Nyugodtan valld be, ha van valakid, vagy ha megdugtál valakit! Vagy ha nem érdekellek!! Nem számít, csak mondj valamit!! - ordítottam hisztérikusan. - Mondd, hogy nem akarsz!! Mondd hogy meguntál!! Kérlek, ezt nem bírom már tovább! Tudni akarom, hogy mi bajod van - halkult el a hangom a végére. A fejem lüktetett az idegtől, a szívem majd kiugrott a helyéről és a sírás kerülgetett. Csend telepedett a házra, ami ijesztő volt. Éreztem, hogy olyat fog mondani, amivel összetöri a szívemet. 

- Lefeküdtem valakivel... vagyis...

- Takarodj! - és ekkor kitört belőlem a sírás. Tudtam, éreztem. Mégis imádkoztam, hogy ne legyen igazam. 

- De, Niall... - lépett közelebb hozzám, én pedig hátráltam.

- Azt mondtam, takarodj! - szipogtam az ajtó felé mutatva. - Menj el! Felejts el örökre! - tettem még hozzá, mire lehajtott fejjel az ajtóhoz lépdelt. Potyogtak a könnyeim, eláztatva az arcom. 

- Sajnálom... - suttogta, majd kiment. Ahogy becsukódott az ajtó zokogva rogytam a földre. Ez egy szörnyű álom. Fel akarok ébredni. Arcom a tenyerembe temetve zokogtam. A szívem darabokra hullott. Miért teszi ezt velem? Miért kellett beleszeretnem? Miért pont Zaynbe? Mit hittem? Hogy megváltozik? Értem?! Ugyan már Niall, te kis naiv. Majd pont miattad... Ki vagy te, hogy megváltozzon érted?! Egy senki... 

Az egész délutánt bőgéssel töltöttem. Azt hittem, hogy elfogyott az összes könnyem, de kiderült, hogy nem. Letusoltam, hogy felfrissítsem magam. A hideg víz, ami a fejemre zúdult, segített kitisztítani a gondolataimat. Kicsit jobb volt. De csak egy kicsit. A szemeim duzzadtak és vörösek voltak az órákon át tartó sírástól. Felhúztam egy bokszert és egy régi pólót, majd az ablakhoz mentem, hogy elhúzzam a sötétítő függönyt. Megpillantottam Zayn kocsiját, ami még mindig a házam előtt állt. A szívembe ismét fájdalom hasított és hallottam szavait a fejemben visszhangozni. "Lefeküdtem valakivel." Ismét sírni kezdtem és mérgesen behúztam a függönyt, hogy ne is lássam őt. Befeküdtem az ágyba, majd hosszas bőgés és forgolódás után, párnámat szorítva nyomott el az álom. 

Másnap fájó szemekkel ébredtem. Az első dolgom az volt, hogy kinézzek az ablakon. Zayn kocsija még mindig ott állt, ahol az este. A hó, ami gondolom egész éjszaka hullott mindent fehérre festett. Láttam Zayn alakját a kocsiban. Nyilván itt töltötte az éjszakát. Visszamásztam az ágyba és csak bámultam a plafont. Vegetáltam. Mikor úgy éreztem elég volt, felöltöztem, rendbe szedtem magam és leslattyogtam a konyhába. Feltettem forrni egy kis vizet, majd a nappaliban lévő ablakhoz sétáltam. Még mindig itt volt. Az autójának dőlve szívta a cigit, a hóesésben. Láttam, hogy fázik. Megsajnáltam és máris utáltam magam azért, amit most készülök tenni. Az ajtóhoz mentem, és mielőtt kinyitottam volna, egy nagyot sóhajtottam. 

- Gyere - mondtam rá se nézve. Nyitva hagytam az ajtót és a konyhába mentem, hogy elkészítsem a teát. Pár perc telhetett el, mikor meghallottam lépteit, majd az ajtó csukódását. Halkan jött be a konyhába, fejét lehajtva tartotta. Feltettem még egy kis vizet, majd elé léptem és odanyújtottam a forró teát. Felemelte a fejét, a szemembe nézett, miközben elvette a bögrét. Kezünk egy pillanatra összeért, és éreztem mennyire hideg. 

- Kösz - motyogta. 

- Kint kellett volna hagyjalak... - ültem le az asztalhoz. 

- Meg se érdemlem, hogy itt legyek... - ült le velem szembe a teás bögréjét figyelve. 

- Ebben egyetértünk - mondtam és felemeltem a fejem. Tekintetünk találkozott. Nem szóltunk semmit, csak néztük egymást. Láttam a szemeiben az őszinte megbánást. - Miért tetted? - kérdeztem alig hallható hangon. - Már nem kellek? Ennyi volt? - nyeltem egy nagyot, és éreztem a gombócot a torkomban. Szívem vadul vert, gyomrom görcsösen ugrott össze, várva a válaszára.

- Részeg voltam és... 

- Ez nem mentség, Zayn! Te is tudod jól! - emeltem fel a hangom. 

- Befejezhetem? - morogta összehúzott szemöldökkel. - Tegnap se engedted, hogy elmondjam, most legalább hallgass meg! Kérlek.

- Csak tessék, meg se szólalok - dőltem hátra durcásan, karomat összefonva a mellkasom előtt, szemeibe nézve. 

- Igazából nem emlékszem semmire. - mondta, mire megforgattam a szemem. Jó duma... - Reggel egy ismeretlen ágyban ébredtem, egy... - lesütötte a szemét - csajjal... - ökölbe szorítottam a kezem, legszívesebben felpofoztam volna ott helyben, de visszatartottam dühkitörésemet. - Ő se emlékezett semmire... 

- Most komolyan azt hiszed, hogy ezt beveszem?! Mondd ki, hogy megcsaltál, ennyi! Nem kell magyarázkodni! - förmedtem rá. Nem tudom miért kell hazudni, mondja ki nyíltan. Megcsaltalak. Ennyi. 

- Nem hazudok, Niall! - csapott az asztalra, mire megugrottam. Fújtatott, arca vöröslött a dühtől, hogy nem hiszek neki. Becsukta a szemét és vett egy mély levegőt, aztán rám emelte barna íriszeit. - Az igazat mondom! Nem emlékszem semmire, az egész este kiesett! 

- És mit vársz tőlem? Hogy örömtáncot lejtsek?! - mondtam gúnyosan. - Ezek után hogy tudnék megbízni benned?! 

- Sajnálom, Niall... - nézett rám bocsánatkérően. - Próbálok megváltozni.

- Elég szarul csinálod... - húztam el a számat, majd felálltam, hogy levegyem a forrásban lévő vizet. Beleöntöttem a bögrémbe, és beletettem egy teafilter. Megfordultam, mire két erős kéz megragadta a derekam és nekitolt a konyhapultnak. Teljes testével nekem feszült, ajkai súrolták az enyémet. Éreztem a cigiszagot a leheletén. Szívem vadul kalimpált, lihegtem, a bőröm pedig felforrt a közelségétől. 

- Csak te kellesz nekem! - suttogta számra. Beleremegtem, ahogy meleg lehelete ajkamat cirógatta. Behunytam a szemem. Nem engedhetek neki. Ilyen könnyen nem úszhatja meg. 

- Ezen előbb is gondolkodhattál volna... - mondtam, mire közelebb hajolt, de elhúztam a fejem. - Tartsunk szünetet - toltam el magamtól. 

- Mi?? - kérdezte ledöbbent arccal. 

- Jól hallottad, tartsunk szünetet! Gondolkozz el a történeteken, aztán ha rájöttél, hogy mit akarsz, hívj fel! 

- Téged akarlak! - mondta kétségbeesetten.

- Most már menj el! Kérlek! - remegett meg a hangom. Fájt kimondani, de nem tehettem mást. Éreztem, hogy a sírás fojtogat, amit próbáltam visszatartani. Nem láthatja, hogy gyenge vagyok. Arcomhoz hajolt, és puszit nyomott rá.

- Sajnálom - suttogta, majd még utoljára a szemembe nézett, gyönyörű barna íriszeivel, aztán elment. Amint hallottam becsukódni az ajtót, sírva rogytam a földre.