2015. január 1., csütörtök

118.rész



Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!! 

Nagyon szépen köszönöm nektek ezt a csodás évet, amit együtt töltöttünk! Ti vagytok azok, akik boldoggá tettétek a mindennapjaimat! <3 Imádlak benneteket, köszönöm, a támogatást és a csodálatosabbnál csodálatosabb kommenteket, amiket sokszor örömkönnyekkel olvastam végig! :3 Mindenkinek azt kívánom az új évre, hogy teljesüljön minden vágya! :)
Puszi <3
Jó olvasást!

Dreamy Girl


Louis

Több mint egy hét telt el Shane temetése óta. Nem mentem vissza dolgozni, nem tudtam volna ott lenni, ahol megölték őt, ezért felmondtam, amit a főnök meg is értett. Sokszor eszembe jutott Shane, és sokat beszéltem róla, ami jól esett. Kicsit megnyugtatott. 
- Lou? Ide tudnál jönni egy percre? - kiabált ki a szobából Hazza, kiszakítva gondolatomból. 
- Mindjárt - kiabáltam vissza, majd gyorsan megszárítottam a hajam, és sietve lépdeltem be a hálóba, ahol Harry állt, huncut mosollyal az arcán. - Mit vigyorogsz? - kérdeztem fülig érő szájjal. 
- Még hogy én vagyok a trehány?! - mutatta fel a már jó pár hete keresett nadrágomat. 
- A farmerem! - ugrottam Hazzához, hogy kikapjam a kezéből, de maga mögé dugta. - Hé! Az az enyém, és nem vagyok trehány! Csak egyszer történt meg, te pedig folyton széthagyod a ruháidat, én meg megyek utánad, és összeszedem! - morogtam durcásan. - Még hogy én vagyok trehány?! Ez felháborító! Rám nyújtotta a nyelvét.
- Mit kap az, aki megtalálta a nadrágod? - kacsintott rám, és már ettől bizseregni kezdtem odalent. 
- Hááát… - hajoltam közelebb hozzá, és hatalmas cuppanós puszit nyomtam arcára. 
- Ennyi? - biggyesztette le ajkait. Meglöktem a mellkasánál, mire az ágyra eset. Beültem az ölébe, és megcsókoltam a nyakát. - Hmm… Ez már valami, de… -sóhajtott egyet, mikor megszívtam a jól ismert érzékeny pontját. - Többet akarok! - fogta meg a derekam. 
- Mit szeretnél, Hazza? - nyaltam bele a fülébe.
- Dugj meg! - markolt bele a fenekembe, amitől egy apró nyögés szökött fel a torkomból. - Érezni akarlak! - suttogta. Felkuncogtam. 
- Majd este! - másztam le róla, mire kikerekedett szemekkel nézett rám. 
- Mi? Azt már nem, most akarlak, nem bírok várni! - mutatott le a nadrágjára, ami igencsak feszült az ágyékánál. Forróság öntötte el a testem, ahogy beharapott alsó ajkakkal vizslatott engem. Elmosolyodtam, majd megragadtam a felsőm alját, és lassú mozdulattal lehúztam magamról. - Ezt már szeretem - búgta mély hangján, miközben elhelyezkedett az ágyon, nekidőlve a háttámlának. Megpörgettem a fejem felett a pulcsimat, aztán Harrynek dobtam, aki megszagolta, megnyalta az ajkát és rám kacsintott. Fülig érő szájjal, simogattam végig meztelen felsőtestemen, majd ágyékomon. - Imádom, mikor ezt csinálod! - nyúlt a nadrágjához. 
- Verd ki! Nézni akarom, hogy juttatod magad a csúcsra! - mosolyogtam, majd kigomboltam a nadrágom, és lerángattam. Egy szál fehér bokszerben álltam az ággyal szemben. Végigmért, aztán le se vette a tekintetét a farkamról. Megnyalta az ajkát, és erősen dörzsölte magát. Annyira izgató volt, ahogy saját magát kényeztette, szája elnyílt az apró nyögésektől, nekem pedig elszorult a torkom. Benyúltam a gatyámba és megragadtam kemény férfiasságom. Felnyögtem, mire Hazza is. - Vedd le! - lihegte. Egy mozdulattal lehúztam magamról, majd végighúztam az ujjamat a farkamon, aztán fejni kezdtem. - Ez az, Baby! - nyögte Harry, mindvégig engem figyelve, péniszét markolva. Erősen markoltam, egyre gyorsabban mozgott a kezem, és már elég közel voltam, hogy elmenjek, mikor megszólalt a csengő. 
- Bazdmeg! - mondtuk egyszerre. 
- Rohadtul fáj! - nyöszörögtem, mire Hazza felkelt az ágyról. 
- Tudom, édes! - mondta, és újra megszólalt a csengő. - Gondolj valami lohasztóra! - nyomott egy puszit arcomra. - Vagy… - markolta meg feszülő farkam, mitől hatalmas nyögés hagyta el a számat. - segítek, úgyis mindjárt eldurransz! - ahogy kimondta, és megsimogatta makkom, megragadtam bicepszét, és belemélyesztettem körmöm. Szemébe néztem, miközben egyre közeledtem a csúcs felé. Nyöszörögtem, ahogy heréimet markolászta, majd fenekembe markolt egyik kezével, és bejáratom simogatta. - Élvezz el! Érezni akarom forró nedved! - Nyögtem egyet, beterítve Hazza kezét, a magommal. Elmosolyodott, és egy csókot nyomott ajkamra, aztán szájához emelte a kezét és mindvégig a szemembe nézve lenyalta fehér nedvem. Ez nem igazán tett jót, mert annyira szexin művelte, hogy ismét éreztem a forróságot szétáradni a testemben. 
- Ne csináld, mert begerjedek! - nyomtam egy puszit arcára. - Este te következel! - húztam fel a ruháimat, és együtt mentünk le. Kinyitottam az ajtót, és leesett az állam. Niall állt az ajtóban egy kislánnyal a kezében, aki üvöltött. 
- Sziasztok! Kellene egy kis segítség! - láttam arcán a kétségbeesést. 
- Helló! Gratulálok! Apa lettél? - röhögött Harry, mire oldalba vágtam és beinvitáltam Niallt. 
- Fogd be, és inkább segíts! Folyton sír! - mondta, miközben levette a kislányról a sapkát, és a kabátot. Barna, hullámos haja, kócosan meredezett mindenfelé. - Adtam neki enni, megnéztem a pelenkáját, próbáltam elaltatni, de egyszerűen nem akar elhallgatni. Már egy órája sír! Megőrülök tőle! - tette le a kezében lévő táskát, és bementünk a nappaliba.
- Hogy hívják? - kérdeztem.
- Molly! - válaszolt. 
- Szia, Molly! Louis vagyok! - mosolyogtam rá, mire alább hagyott a sírása - Gyönyörű barna szemeid vannak, te kis szépség! - fogtam meg a hónaljánál és magamhoz vettem. - Hiányzik az anyukája, gondolom - néztem Niallra.
- Nem tudtam mit csinálni vele! Kétségbeestem! - tisztára kész volt, láttam rajta, hogy teljesen kikészült. 
- Oké, nyugodj meg, mert a gyerek megérzi, ha te is megrémülsz! - mondtam a szöszinek, miközben a kis Mollyt csitítgattam. 
- Van valami játéka? - kérdeztem, mire Niall kiment, és behozta az előbb lerakott táskát. Kivett belőle egy homokóra alakú csörgőt, ami pompás színekben virított. Odaadta neki, de eldobta. - Nem kell neki! - nevettem fel. 
- De kis szépség vagy! - jött oda Harry és megsimogatta a kislány fejét. - Rám mosolygott! - újságolta boldogan Hazza. 
- Köszönöm, hogy segítetek! - Mindketten Niall felé fordultunk.
- Nem csináltunk semmit! - nevettem fel. 
- Sikerült lenyugtatnotok! Végre… - dőlt le a kanapéra, amin jót mosolyogtunk Hazzával. - Nekem nem valóak a gyerekek… Nem tudok velük bánni… - láttam, hogy elszomorodott. Átadtam, Mollyt Harrynek és leültem Niall mellé. 
- Ugyan már, csak bepánikoltál, amit ő is megérzett! - néztem a kis szépségre, aki olyan jól elvolt Harry karjaiban. 
- Honnan tudod ezt? - kérdezte a szöszi.
- Régebben vigyáztam a szomszéd gyerekekre, kb annyiidősre is, mint Molly. - bólintott. 
- Akkor… - szólalt meg, de nem bírta befejezni a mondatát, mert megcsörrent a telefonja. Felvette, míg én Hazzához mentem. 
- Nagyon jól áll a kezedben! - mondtam, mire hatalmas mosollyal nézett rám. - És szeret téged, mondjuk ezen nem csodálkozom! - pusziltam meg szerelmem arcát. 
- Engem csak szeretni lehet! - Megforgattam a szemem a kijelentésén. 
- Tedd le! - mondtam, majd kinyitottam a táskát, amiben jó pár játék lapult. Kivettem egy-kettőt, és letettem mellé a szőnyegre. Azonnal a kezébe vette a csörgőt, és rázogatni kezdte. Harryvel jót nevettünk, ahogy vigyorogva eldobta, majd utána mászott. 
- Srácok? - ült le közénk Niall. - Megtennétek nekem valamit? - nézett hol rám, hol Hazzára. - Most hívott a főnököm, hogy be kell mennem. Vigyáznátok Mollyra? - húzta el a száját, én pedig boldogan mondtam igent. - Komolyan? 
- Persze! - szólalt meg Harry. - Örömmel! 
- Imádlak benneteket! Egyszer majd meghálálom! - vigyorgott Niall. 
- Van valami amit tudnunk kell? Mondjuk, hogy mikor alszik, eszik vagy valami ilyesmi? - kérdeztem, mire mindent elmondott. - Oké, megleszünk! Mikor jössz?
- Este hat felé! - mondta, majd elköszönt Mollytól, én pedig kikísértem. Egy ideig csak figyeltem Harryt, ahogy négykézláb mászott a kis hercegnő után, aki nevetve próbálta lerázni őt. Odaosontam a göndör mögé, és ráültem a hátára, mire majdnem összecsuklott. 
- Gyí, paci! - ütöttem a fenekére, jót nevetve. 
- Kicsit nehéz a lovasom! - csuklott össze, én pedig legurultam róla röhögve. Molly leült, és minket nézett. Hazza felém mászott, és megcsókolt. - Ne haragudj, édes, nem akartalak ledobni! - puszilgatta a nyakam, csikizve a bőröm. Fuldokolva nevettem, és próbáltam lelökni magamról, mert már alig kaptam levegőt, és a szemem is könnybe lábadt. Abbahagyta kínzásom, amiért nagyon hálás voltam. Hátrahajtottam a fejem, hogy láthassam Mollyt, aki tapsolt és nevetett. - Tetszett neki! - mosolygott Hazza, majd megcsókolt és leszállt rólam. Megfordultam, és négykézláb odamásztam a kis hercegnőhöz. Olyan gyorsan telt az idő, hogy mire észbe kaptunk, már három óra volt. Niall mondta, hogy van bébiétel, amit csak fel kell melegíteni, aztán oda is adhatjuk neki. Míg én megcsináltam, addig Harry foglalkozott vele. Jó volt egy kicsit pihenni, ugyanis kicsit leszívta az energiám. Olyan volt, mint egy Duracell nyuszi, akit felhúztak, és egész nap pörög. 
- Hoztam egy kis fincsi kaját a mi hercegnőnknek! - mentem be a nappaliba. 
- Hmm… Nyami-nyami! - mondta Harry, majd az ölébe vette Mollyt. Feltettem az előkéjét és elkezdtem etetni. Az első falatnál fintorgott, de utána már előre nyitotta a száját, hogy adjam már neki. Nagyon édes volt. 
- De fincsi hami! - mosolyogtam, majd miután lenyelte a falatot, odaadtam neki a cumisüveget, amit ügyesen megfogott, és a szájához emelte. - Imádnivaló! - néztem Hazzára, aki megpuszilta a kis hercegnő feje búbját.
- Az! - fogta meg a kezem, és küldött egy puszit. Mire befejeztük az etetést, mindannyian a kajában úsztunk. Megmostam a kicsi arcát és kezeit, meg a nyakát is, ahol szintén voltak ételmaradékok. Niall közben hívott, hogy nem tud jönni, ezért Molly szülei idejönnek hozzánk, este hét felé. Visszavittem a szőnyegre a kis csöppséget, hogy tovább játsszon. Bekapcsoltam a tvt-t, és leültünk Hazzával a kanapéra, figyelve Mollyt, ahogy játszik. Néha belekapaszkodott a nadrágomba, és felhúzta magát, hogy láthasson bennünket. Felkaptam az ölembe, mire Harry elkezdte csikizni, amitől örömteli kacagások lepték be a házat. Már öt óra lehetett, mikor ismét megetettük, aztán folytatódott tovább a játék. 
- Sosem fárad el? - kérdeztem szerelmem, miközben a levegőbe dobáltam Mollyt. 
- Nem tudom… Aludnia kellene már, nem? - mondta. 
- Próbáljuk meg elaltatni! - ültem le a kanapéra, ölemben Mollyval. Hazza a szájába helyezte a cumit, majd betakarta és helyet foglalt mellettem, fáradtan sóhajtva. Fél óra is eltelt, de semmi, hiába ringattam, nem akart elaludni. Eszembe jutott valami. - Énekelj neki! - fordultam szerelmem felé, aki meglepetten nézett rám. - Na, biztos imádni fogja! 
- Mit énekeljek? - kérdezte. 
- Bármit, a kedvenc számod, vagy ami éppen eszedbe jut! - ringattam Mollyt. Hazza kisebb gondolkodás után elkezdett énekelni, amitől hamar lecsukódtak a kis csöppség szemei. Nagyot sóhajtva döntöttem hátra a fejem és lassan én is elszundítottam. Arra ébredtem, hogy mocorogni kezdett az ölemben. - Felébredtél? - pusziltam arcára, majd Harry felé fordultam, aki nagyban durmolt. Elmosolyodtam, és óvatosan felkeltem a kanapéról. Kicseréltem Molly pelenkáját, majd adtam neki egy kis vizet és játszottam vele. 
- Miért nem ébresztettél fel? - hallottam meg Hazza rekedtes hangját, majd megéreztem kezeit, amik hasam köré fonódtak, ahogy leült mögém. Fejem hátrahajtottam vállára. 
- Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni! - pusziltam meg arcát. Még egy órát játszottunk, mikor megérkeztek a szülei. Nagyon rendesek voltak, megköszönték, hogy vigyáztunk Mollyra. Elmondtuk, hogy semmi baj nem volt vele, aztán elköszöntünk a mi kis hercegnőnktől. Amint becsuktuk az ajtót, fáradtan dőltünk le a kanapéra. Beledőltem Hazza ölébe, míg ő a tincseimmel játszadozott. 
- Kifáradtam! - mondta, majd lehajolt, hogy csókot hintsen ajkaimra. 
- Akkor nem folytatjuk, amit délelőtt elkezdtünk? - kuncogtam, mire ő is felnevetett. 
- Ilyet se hallottál még tőlem, de most nem fog menni! - csókolt meg. - Kiszívta az összes energiám a mi kis hercegnőnk!

36 megjegyzés:

  1. ELSŐŐŐŐŐŐ! :DDDDDD
    Ilyen se volt még xdd
    Annyira cuki hogy belehaloooooooooooooooooooooooooooooooook! :3 igazán megölhettél volna még egy cuki baba képpel is :3333
    Nagyon nagyon nagyon nagyon jó rész volt, már tűkön ülve vártam :D De egy gyerekre nem számítottam... Kicsit korai még, nem? :P
    Na de most csak ennyit írok, nehogy valaki megelőzzön és hamarabb tegyen kőzzé komit, mint én :P
    Szere van :D
    Zuzaa x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sikerült!! ;) Köszönöm szépen, igyekeztem cukira írni :3 Muszáj volt ennyi szomorúság mellett egy kis vidámságot is belerakni :) Kerestem, de semmi normálisat nem találtam :(
      Örömet akartam okozni azoknak is, akik szeretik a gyerekes részeket, ezért gondoltam beletenni ilyet :)
      Puszi :3

      Törlés
  2. Ne már :DDD
    a legjobb résznél fárad el?? Máris nem szimpi az a kislány :D
    nagyon jó lett, remélem hamar lesz kövi amiben csak durvaság lesz vègig:33 Larryt akaroook:)))
    <3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Bocsi, de ez most így jött ki, de ne aggódj lesznek itt még pikáns jelenetek ;)
      Köszönöm szépen, igyekszem sietni, ahogy csak tudok! :) Lesznek durvaságok, remélem sikerül jól megírnom... kicsit félek...

      Törlés
  3. Tudtam ! Úgy tudtam ! Hogy mit is ? Hát elmondom! :D Kb. tizenegykor felléptem mint mindíg és szomorúan láttam, hogy nincs új rész, de tíz perc múlva újra megnéztem és tádám ! Egy újjabb csodálatos és fergeteges rész. Azt hogy hogy került Niallhoz Molly nem jöttem rá, de akkor is ez a rész annyira aranyos volt (igen, még az eleje is ;) ) ! Siess a kövivel és neked is Boldog Új Évet !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy sikerült örömet okoznom, azzal, hogy ma felraktam! :3 Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! :3
      A köviben ki fog derülni, hogy hogyan került hozzá :)
      Köszönöm :3

      Törlés
  4. IMÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁDOM. .ANNYIRA ÖRÜLÖK MIKOR MEG LÁTOM H VAN ÚJ RÉSZ.. TE TESZED JOBBÁ A NAPOMAT..!! imádlak.! a legjobb írónőm vagy.. <3 Boldog Új évet neked is. :) és új ihletek is szálljanak meg téged. sok rész kell még. :D nagyon cuki rész volt. jajj istenem most elképzeltem hogy mind a ketten játszanak vele. nagyon aranyos rész lett. :D Imádtam. xd meg eszem őket. tök jó lenne ha lenne gyerekük. de most komolyan. nem gondolkoztál még el rajta. ? :D nem úgy h Lou szül. hanem örökbe fogadna pl: egy kis fiút jajj nagyon cukik lennének. :D ez csak az én elképzelésem. xdd remélem lesz még LARRY SZEX .. :D és Ziall páros is. mert hiányoznak ők is!! Puszi .Larry xoox

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így vagyok, mikor kommenteket kapok! Akkor vagyok a legboldogabb! :3 Köszönöm szépen, annyira aranyos vagy! Elolvadtam ;)
      Köszönöm, remélem sok ihlet megszáll, mert szükségem van rá! :)
      Gondolkodtam rajta, de még nem jutottam el oda, hogy legyen nekik, korai még, sztem, bár sosem lehet tudni semmit előre :D
      Lesz minden benne, ígérem ;)
      Puszi :3

      Törlés
  5. Meghaltam!!!!! Olyan aranyos, édes mrg minden ez a rész. Most a felét nem fogod érteni annak amit most írok, de nem baj. Szóval, imádom. Tökéletes mint mindig. És annyira aranyosak voltak Harryék, hogy na. Azt hiszem, megyek megint meghalni. xx Amanda
    UI: Neked is boldog újévet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :3 Gondoltam beleteszek egy kis aranyosságot, mert már hiányzott :)
      Köszönöm :)

      Törlés
  6. Tyűű!!!Már nagyon vártam ám...!!!!
    Tényleg annyira örültem,hogy van új rész:)
    Ismét fergeteges lett,és örülök,hogy egy kicsit elterelted a figyelmet a következő részek szívszorongató pillanataitól..bár ki tudja mit tervezel a továbbiakba,de biztos teszel bele egy kis akciót.:D
    Szóval Gratulálok,csak így tovább,boldog új évet!
    Szeretleeek!!!❤❤❤❤ :"D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, annyira jó olvasni, hogy így várod/várjátok a részt :3 Igen, ez volt a célom, egy kis vidámság :) Lesz benne akció, kicsit félek is tőle, remélem sikerülni fog :)
      Köszönöm szépen, imádlak :3 <3

      Törlés
  7. Először is: Boldog Új Évet Kívánok te csodás írónő!:)

    Jájj, de extraűbercuki volt!:) Teljesen el tudtam képzelni, ahogy a kisbabával játszanak, annyira jól állhatott nekik!:D A végén felnevettem, hogy a NAGY Harry Stylesnak nincs energiája...XD Hahaha:D
    Csak ma reggel tudtam elolvasni, de annyira jó, hogy már az újév első napjaiban is olvashatom a kedvenceim írásait, hogy teljesen feltölt energiával!:)
    Elmondom mit kaptam tőled a 2014 es évben:
    A várakozás örömét, az elvarázsoló történet csodáját.
    Mikro először pár hónapja megtaláltam a blogod, még magam sem gondoltam volna, hogy az életem részévé válik, hogy várjam a részeket és istenítsem az íróját, de így lett. Azóta kétszer ugye végig olvastam és megtenném még százszor is, úgyhogy remélem tudod, hogy csodás vagy!:)
    Remélem 2015 is dúskál majd Love-ban és Pain-ben!:)
    BUÉK és imádlak!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, annyira imádlak, köszönöm szépen! :3 El se tudom mondani mennyire sokat jelentenek nekem a szavaid! :3 Örülök, hogy el tudtad képzelni, mert akkor sikerült jól megírnom :) Gondoltam írok egy kis cukiságot, mert már hiányzott :3 Lesz Love és Pain is 2015-ben ;)
      Köszönöm <3

      Törlés
  8. Awwww ez olyan aranyos volt! És hogy Harrynek nincs energiája...
    Nagyon jó a rész! Siess a kövivel!

    Ui.: Búék!

    Xoxo:~DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XD Ezt is megéltük, Harrynek nincs energiája... :D Köszönöm szépen :3
      Puszi

      Törlés
  9. Nagy Krisztofer2015. január 2. 14:35

    Dreamy köszönjük a szép a szavaidat és ezt a sok fantasztikus történetet :D neked is boldog új évet és remélem neked is teljesül minden vágyad :) ha te nem lennél nem tudnám mit kezdjek magammal :D de mindig itt leszek, olvaslak pipálok, ha tudok kommentelek mert egy csodálatos személyiség vagy akit szerencsém volt megismerni az elmúlt hetekben. :) soha nem tudnék leállni a történeteiddel, számomra ezek már a drogjaim, függőjük lettem, de az igazi droggal ellentétben te Dreamy nem ártasz a szervezetre. Te csak segítesz annak a boldogsághormon termelésében :D
    Puszi Krisztofer :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy itt vagy/vagytok! :) Oh, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen, örülök, hogy ennyire szereted az írásom :3
      Puszi

      Törlés
  10. Óóóó,de cuki! Nem várom a végét,de a végén örökbe fogathatnának egy kisbabát,de az remélhetőleg nem most lesz! Nagyon aranyos volt. Az eleje vad,a vége kis aranyos. Niall....hát,belőled sem lesz egyhamar apa,de Zayn-ből sem,azt már látom....
    Várom a kövit ide,és a One-shot-ba!
    xxCoolGirls

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm, örülök, hogy tetszett! Huh, ki tudja mi lesz a végén... még én sem :D
      Kis cukik lennének pedig egy gyerekkel, jót vigyorgok, ahogy elképzelem Ziallt egy kisgyerekkel ;)
      puszi

      Törlés
  11. Nagyon cuki rész lett, az elejéről meg ne is beszéljünk, nagyon tetszett!! :)
    Jaj Niall, mi lesz majd így veletek Zaynnal? Amúgy a kislány hogy került Niall-hez?
    A vége meg nagyon tetszett, a nagy Harry Stylesnak nincs már energiája egy körre, mert egy kislány kifárasztotta. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy tetszett! :3 Pedig kis cukik lehetnek egy gyerekkel, vicces :D A köviben ki fog derülni :)
      Igen, megértük, hogy Harrynek nincs energiája a szexhez :D

      Törlés
  12. Ugyan, csajszi! :D Mindenhol megköszönöd nekünk, hogy itt vagyunk neked egy éve, (jó, én csak pár hónapja, de nagyon megszerettelek. :D ) de szerintem nekünk kellene megköszönnünk, hogy írsz. Több tucat olvasód teszed ezzel olyan boldoggá, hogy leírni nem lehet. Röstellem, hogy nem vettem észre tegnap a részt, de hát khm. Na. Aludtam. :D
    A rész csodásan édes lett, melegség öntötte el a szívem az olvasása közben. :D Mindig, mindig, mindig, sőt talán örökké csodásan írtál, írsz és fogsz írni, de a fejlődés valami hihetetlen. Ja, igen, megint elkezdtem olvasni. :D És még mindig találok benne újat! :D hihetetlen vagy! Boldog új évet, drága Dreamy!
    xx, Lara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy itt vagytok, mert nélkületek nem jutott volna el idáig a történet, ti vagytok azok, akik tovább éltetik :3
      Örülök, hogy így éreztél az olvasása közben. Annyira aranyos vagy, imádlak :3 Köszönöm ezeket a csodás szavakat! :3
      Puszi

      Törlés
  13. Úrísten ez annyira de annyira édes lett,hogy vegem awh awh <3 A nagy Harry Styles-nek nincs energiája ilyan sem volt még imádom <3 Molly Édes Istenem <3 Niall xd :-D hát Draga Niall meg gyakorolnod kell!
    Imadtam az elejét is awh egyszeruen zsenialis imádom. Gyorsan a kövit <3 es Boldog Új Evet! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, annyira jó ezt olvasni, ilyenkor nagyon boldog vagyok! :3 Igen, Harryt leszívta egy kislány XD Van mit gyakorolnia, kis édes :3
      Puszi

      Törlés
  14. Édes, dràga, egyetlen, utànozhatatlan, csodàlatos, nagyszerü, imàdni való két szóval Dreamy Girl!!!!(csak kicsit imàdlak)
    Mikôzben olvastam majdnem elolvadtam (tényleg anyumnak lassal felkellett volna kaparni a fôldrôl, ritkàn jàr a szemét tengerében amit én csak szobànak hivok) olyan cukik, hogy wàooow ;)
    És Mollyval, mint hab a tortàm!
    Neked is nagyon boldog új évet!!!(utólag is)
    És most komolyan? A szexmàniàs félistenek nincs energiàja a szexhez? Na, mond, hogy csak vicc! (Ha nem bevàgom a durcàt!!!!)
    És siess a kövivel mert a egyerek börtön mondjàrt kezdödik és csak Te adsz erõt hozzà!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de édes vagy, elolvadtam csodás szavaidat olvasva :3
      Örülök, hogy tetszett, szerettem írni, kis cukik voltak :3
      XD Igen, Hazza a nagy szexmániás elfáradt, de majd bepótolják :p
      Igyekszem ahogy csak tudok :)
      Imádlak :3

      Törlés
  15. ugye tudod, hogy engem ez a rész totál hazavágott??, hogy a gyerekes cuccal ki tudsz nyírni...??? persze, h tudtad,,,, kis dög vagy, de nem baaaaj...... alégtételt veszek én még rajtad...

    és az eleje...khmmm...valamiért ez jobban kiütött, mintha egy három oldalas, részletes szexjelenetet írtál volna, akrobatikus elemekkel:))) nekem ez nagyon bejött...szeretem, ha Lous kicsit bevállalós... és mostanában egyre nyitottabb, úgy veszem észre... :P:P

    Imádom, még mindig, és ez nem fog már változni soha.

    Ez a tuti, meg a halál... :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtam, hogy tetszeni fog, mert oda vagy a gyerekes cuccokért :D Ajajj, kezdek félni ;)
      Még mindig nem értem, hogy mi az ami ennyire kiütött, de nagyon örülök, hogy ennyire bejött ;) :p Sosem gondoltam volna... Lassan, de változik a kis drága :3
      Imádlak :3

      Törlés
  16. Sajnálom hogy még csak most komizok, de azért elmondom hogy annyira megtetszett a blog hogy alig tudom abba hagyni ezeknek az izgalmas soroknak az olvasását!!! Nagyon édi lett!!!♥♥♥Nagyon imádlak Dreamy Girl!!!! Siess!!!
    XxNessy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De édes vagy, nagyon szépen köszönöm :3 Én is imádlak, és örülök, hogy tetszett! ;)
      Puszi

      Törlés
  17. Szia!:D
    Egyszeruen imadom a blogod*-*
    Kb 2-3 napja kezdem el olvasni es mar itt tarok :) szavakkal nem lehet elmondani :3
    Gyorsan kovit:D❤️


    Dézi:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello :)
      Köszönöm szépen, én meg téged imádlak :3
      Puszi

      Törlés
  18. Szia. Imadom a blogod :3 egyszeruen nem birom:D ha szabad kerdeznem mikor lesz kovi?:)
    Klauxoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! :3 Örülök, hogy tetszik :) Fogalmam sincs mikor lesz új rész, próbálom összeszedni magam.
      Puszi :

      Törlés