2014. november 23., vasárnap

109.rész



Sziasztok!

Először is köszönöm a csodálatos szavakat, amikkel írásom, és blogom illetitek, a 151! feliratkozót, és a tetszikeket! <3 El sem tudom mondani milyen sokat jelent nekem az, hogy itt vagytok velem és biztattok, hálás vagyok nektek! (amint tudok, válaszolok az előző rész kommentjeire is)
Másrészt pedig, nem tudom mikor tudok hozni részeket, próbálom tartani a heti egyet, de most elég nagy hajtás van nálam, és alig van időm írni. Ez a hónap és sztem a következő is igen húzós lesz, ezért ne haragudjatok, ha netán később érkeznek a részek, tényleg igyekszem! Köszönöm megértéseteket! :) 
Éééés amit muszáj megosztanom veletek: (Becca küldte nekem! <3) Minden Larrysnek kötelező megnézni!! Imádom, egyszerűen ááááááááá!! XD Majd meglátjátok ti is, én sírva röhögök rajta, még mindig! :D SZUPER!!





Louis

Szomorúan néztem Harryre, aki magához ölelt. 
- Minden rendben lesz, ki fogjuk bírni! - cirógatta hátamat, én pedig próbáltam visszatartani a könnyeimet, melyek kitörni készültek. Mélyet sóhajtottam, majd beszívtam mámorító illatát. - Át kell öltöznöm, hozol nekem egy tiszta nadrágot, míg kinyitom az ajtót? - elhúzódtam tőle, és bólintottam. Felszaladtam a szobába, kivettem egy nadrágot, majd magamnak is, és átöltöztem. Mikor visszatértem a nappaliba, Zayn huncut vigyorral nézett rám. 
- Kidugtátok magatokat? - kérdezte nevetve. Morcosan néztem rá, miközben Hazza kezébe adtam a tiszta nadrágot.
- Igen! Orrba-szájba! - morogtam. - Nem látod?! - mutattam Harry foltos nadrágjára. Mindketten meglepődve néztek rám, és magam is meghökkentem azon, amit mondtam. Éreztem, hogy arcom lángba borul. Hazza kuncogott, miközben áthúzta a nadrágját, majd magához húzott egy csókra, ami elég hosszú nyelvcsatába torkollt.
- Khm! - krákogott Zayn, mire abbahagytuk a smárolást. - Én is itt vagyok ám, de ne zavartassátok magatokat! Tőlem aztán megdughatjátok egymást, itt és most, szívesen végignézem, csak adjatok egy tál popcornt is! - vigyorgott, mire megforgattam a szemeimet. 
- Egy hónapig nem látjuk egymást, szóval kussolj, haver!! - morgott Hazza, majd hajamba túrt és újra megcsókolt. 
- Elég legyen már, mert sosem érünk oda! - mondta, majd megfogta a kikészített bőröndöt, és Harry kezébe nyomta. - Azt hitted majd viszem helyetted? Majd ha piros hó esik! - röhögött és kiment. Nagyot sóhajtottam, aztán utána mentünk, és bepakoltuk a bőröndöt a kocsi hátuljába. Zaynre néztem, aki nagyon keresett valamit, vagy valakit, mert folyton az utca végébe pillantott. Hirtelen mosoly terült az arcára, és mikor odanéztem, megláttam egy alakot. Niall volt az. Meglepődtem, mert azt hittem, hogy összevesztek, és nem szólnak egymáshoz, de úgy tűnt már minden rendben van köztük.
- Hát te? - kérdeztem a Szöszit, mikor mellém ért. Öklöztünk, majd odaintett a többiekhez.
- Hosszú, majd mindent elmesélek! - mosolygott. - De előbb elköszönök az ördögtől! - nevetett fel, és odament Zaynhez. 
- Kibékültek? - kérdezte Hazza, mikor elém lépett. Láttam, hogy ő sem érti a dolgot. Megvontam a vállam.
- Fogalmam sincs, azt mondta Niall, majd elmesél mindent - öleltem magamhoz izmos testét, arcom mellkasába fúrva. Beszívtam utánozhatatlan illatát, mire megjelentek azok a fránya könnyek a szememben. Halkan szipogtam, miközben nyugtatóan simogatta a hátam.
- Ne sírj, kérlek! - tolt el magától, épp csak annyira, hogy a gyönyörű zöld íriszeit enyéimbe fúrja. - Hidd el, hamar elrepül az idő, észbe se kapsz és már itthon is leszek! Ha bármi van, azonnal hazajövök! - törölte le ujjaival az arcomon lefolyó könnycseppeket. - Nekem is nagyon nehéz... - biggyesztette le csodaszép ajkait, majd enyémre tapasztotta. Ez a csók más volt, mint az eddigiek, sós, a könnyeimtől, és keserű az érzéstől, hogy egy hónapig nem ízlelhetem őket. Kezemmel hátát simogattam, majd az egyikkel selymes, göndör fürtjeibe túrtam. Nem akartam elválni tőle, de egy idő után muszáj volt. Homlokát enyémnek döntötte, kezeivel pedig fenekembe markolt. Elmosolyodtam, mire ő is. Újra egymás szájába voltunk, nyelvünk szenvedélyes táncot járt. Sóhajok sorozata hagyta el a számat, ahogy egyre vadabb tempóra kapcsoltunk. 
- Hé! - Szétugrottunk a váratlan hang hallatán. - Nincs időnk a nyáladzásra, sem a dugásra, szóval álljatok le, mielőtt még nem késő! - figyelmeztetett minket, Zayn. 
- Ne légy irigy! - csókoltam meg Hazzát. - Ígérd meg, hogy minden este beszélünk, és amint odaértek felhívsz! 
- Megígérem, Kis Tigris! - Még váltottunk egy csókot, ami elég hosszúra sikeredett. 
- Indulás! - kiáltotta Zayn. Mérges pillantást lövelltem felé, mire ijedtséget színlelt, majd elnevette magát. 
- Seggfej vagy! - húztam el a szám.
- Neked meg túl nagy lett a szád! - mondta. - Biztos Harry vastag farka kitágította! - Ajkait gúnyos mosolyra húzta, bennem meg felment a pumpa. Neki akartam esni, de Hazza mintha előre érezte volna, hogy támadni akarok, megfogta derekamat, és karjával magához láncolt. Zayn jót nevetett. - És még harcias is! Vad lehetsz az ágyban! - kacsintott rám. 
- Zayn!! - szólt rá Hazza. - Állítsd le magad! - mondta komolyan. 
- Besavanyodott banda! Már viccelni sem lehet? - Legyintett egyet, mire Niall tarkón csapta. - Hé!! - morgolódott, az ütés helyét masszírozva. - Ezt most miért? - kérdezte, mi pedig felnevettünk. 
- Azért mert egy idióta vagy! - adott még egy tockost a Szöszi, Zayn pedig elkapta, és magához húzta. Belesuttogott valamit a fülébe, amitől Niall nagyot nyelt, az arca pedig elvörösödött. Hazza megfordított, hogy ismét csókban forrjunk össze. 
- Azt szeretném, ha mindenhova a kocsimmal mennél, és lehetőleg egyedül sehova ne tedd ki a lábad, rendben? - mondta komoly arccal, miután elváltak ajkaink. Csak bólintottam. - Szeretlek! - suttogta.
- Szeretlek! - adtam egy utolsó csókot a szájára. Nagyot sóhajtva, szomorúan néztem, ahogy beülnek az autóba, és elhajtanak. Egy pár percig még kint álltunk, aztán bementünk a házba. 
- Már most hiányzik! - rogytam le a kanapéra.
- Tudom... - ült le mellém Niall. 
- Kérsz valamit inni? - fordultam felé, mire csak megrázta a fejét. - Tudom, hogy hülyén hangzik, amit most mondok, de nem akarsz ideiglenesen ideköltözni, míg Hazza nincs itt? Nem lennék egyedül, és te sem. És ismét rendezhetnénk filmmaratont meg ilyenek. Mit szólsz? 
- Szuper ötlet! - mondta boldogan. - Mint a régi szép időkben! - ujjongott. - De előtte el kell pakolnom Liamtől, aztán pedig haza kell ugranom egy-két dologért.
- Liam? - kérdeztem, miután felfogtam, hogy mit mondott. - Várj! Amikor hívtál, nála voltál, igaz? - most ugrott be, hogy az ő hangját hallottam a telefonban. - Tán csak nem?... - emeltem fel a szemöldököm.
- Nem-nem! Újraélesztjük a barátságunkat, és elég jól haladunk! - mosolygott. 
- Ez remek! Akkor ha lesz ideje, vagy kedve, nyugodtan átjöhet ő is, csapunk egy jó kis bulit, hármasban! - mondtam lelkesen, hiszen örültem, hogy visszakapjuk Liamet. Még is csak a csapatunkhoz tartozik, és nagyon kedvelem őt. 
- Rendben, megemlítem neki! - állt fel, mire én is, és kikísértem az ajtón. Miután becsuktam, és bezártam, a szívem összeszorult a házat ellepő csendtől. Nem is tudom, hogy hogyan bírtam volna ki egyedül... Szerintem sehogy... Úgy döntöttem, hogy kitakarítok, legalább gyorsan eltelik az a pár óra, míg Niall ide nem ér. Megrezzent a telefonom. Kihalásztam a zsebemből. 

"Máris hiányzol! :( Csók"

Hatalmas mosoly kúszott az ajkaimra, de hamar el is tűnt, ahogy bepötyögtem az üzenetem.

"Te is nekem! Nem tudom, hogy fogom kibírni nélküled! :( Csók"

Visszahelyeztem a farmerom zsebébe, majd nekiláttam a házimunkának. Először elpakoltam a poharakat, és a pizzás dobozokat, aztán elmosogattam. Betettem egy adag szennyest a mosógépbe, utána pedig felporszívóztam és felmostam. Minden ragyogott. Készítettem egy melegszendvicset, meg egy bögre teát, és leültem a kanapéra, hogy nyugodtan elfogyasszam. Miközben falatozgattam, folyton a telefonom képernyőjét vizslattam. Már eltelt legalább három óra, és semmi hír a fiúkról. Kezdtem ideges lenni. Feltárcsáztam Hazza számát, de több csörgés után sem vette fel. Próbáltam Zaynt is, az övé ki volt kapcsolva. Ezek után egy falat se ment le a torkomon. A legrosszabb dolgok jutottak az eszembe. Mi a fenéért van az a rohadt telefon, ha egyiket sem tudom elérni?!?! - morgolódtam magamban, mikor egy halk kopogást hallottam. Kimentem a bejárati ajtóhoz.
- Niall? - kérdeztem.
- Igen! - jött azonnal a válasz. Az ajtóban állt, egy táskával a kezében. - Még szerencse, hogy a közelben lakom, így nem kell sok cuccot hoznom! - nevetett fel, de mikor meglátta arcomat, komorrá vált. - Valami baj van? - kérdezte aggódva, miközben letette a cuccát. 
- Nem tudom elérni egyikőjüket sem! Mi van ha valami... - mondtam kétségbeesetten.
- Biztos csak nem hallják, vagy nagy a kavarodás! Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni! - rakta vállamra nyugtatólag a kezét. - Nézzünk valami filmet, vagy beszélgessünk, hátha eltereli a figyelmed - vezetett be a nappaliba, majd leültünk a kanapéra. A melegszendvicsem már rég kihűlt, ahogy a teám is.
- Kérsz melegszendvicset? Mert csinálok, ha éhes vagy.
- Nem kell, köszi, ettem. De amint látom te nem - nézett a dohányzó asztalon lévő szendvicsre, - Ne aggódj, ha... - nem tudta befejezni, mert a telefonom pittyegése megzavarta. Azonnal feloldottam a képernyőt, és megnyitottam az üzenetet. 

"Ne haragudj, Lou! Kavarodás van, de élünk! Amint meglesz a szállásunk, hívlak! Szeretlek! Csók"

Megkönnyebbülve dőltem hátra a kanapén, majd Niall felé mutattam a telómat. 
- Na látod, megmondtam, hogy nem kell idegeskedni! - mosolygott. 
- Jó, de Zayn mobilja ki volt kapcsolva! - morogtam, mire felnevetett.
- Mit vártál tőle?! Tuti, hogy lemerült, mert amilyen eszetlen, nem töltötte fel. Sosem figyel ilyen dolgokra... - rázta meg a fejét. 
- Ha már itt tartunk, mi van veletek? Kibékültetek? - kíváncsiskodtam. Elmesélt mindent, én pedig tátott szájjal hallgattam.
- Tökön rúgtad?? - elcsodálkoztam, aztán pedig kitört belőlem a nevetés. Elképzeltem a szituációt, szinte láttam magam előtt, ahogy Zayn a tökét szorongatja. Nem tudtam abbahagyni a röhögést, már fájt. Mikor lecsillapodtam, feltartottam a kezem. - Szuper vagy! Pacsit! - Nevetve csapott bele a tenyerembe. - És akkor most mi van?
- Eldöntöttem, hogy nem nyomulok, nem hívom fel, de ha netán felhívna, amit kétlek, akkor is közömbös leszek vele. Nehéz, de ki kell bírnom - mondta, nagyot sóhajtva. 
- Jó ötlet! Valahogy megpróbálhatnád féltékennyé tenni, az mindig beválik! 
- Hogyan? - nézett rám. - Nincs itt...
- Ez igaz, de valamit csak ki tudunk találni! - gondolkodtam el, és eszembe jutott is egy ötlet. - Mi lenne, ha azt mondanád neki, hogy megismertél valakit. Bár ha nem hív fel... De - mosolyogtam rá. - megbeszélhetem Harryvel, hogy mondja azt, hogy buliba voltunk és megismertél valakit! - lelkesedtem, Niall pedig elgondolkodott. 
- Nem tudom... Majd meglátom - mondta maga elé bámulva. Ezután még legalább egy órán keresztül beszélgettünk, mindenféléről. Jó volt ismét együtt lenni, és felhőtlenül dumálni. Niall felment letussolni, én pedig addig elpakoltam a konyhában, eltörölgettem és kivittem a szemetet. Miután a Szöszi végzett a fürdőben, bementem és letussoltam. Megmostam a fogam, majd a törölközőt derekam köré tekertem és így mentem be a hálóba. Felhúztam egy bokszeralsót, majd Harry felsői közül kivettem egyet és belebújtam. Fájdalmasan összeszorult a szívem, ahogy megéreztem az illatát. Behunytam a szemem, és szinte éreztem a bőrömön a derekamat megragadó, hatalmas, puha kezeit. Képzelgésemet a mobilom csörgése szakította félbe. Harry neve villogott a képernyőn. Mosolyogva szóltam bele: 
- Szia, Hazza! 
- Hello, Kis Tigris! - köszönt vidám, mégis fáradt hangon. - Ne haragudj, kész zűrzavar volt itt! Tudom, hogy hívhattalak volna útközben, de úgy elbeszélgettünk Zaynnel, hogy teljesen kiment a fejemből, aztán odaértünk a szállásunkhoz, ahol kiderült, hogy ma még nem tudjuk elfoglalni... Keresnünk kellett egy másik helyet, ami szintén nem volt egyszerű, mert mindenhol telt ház van, vagy rohadt drága volt, de végül sikerült találni egyet. Hulla fáradt vagyok... - mesélte el a történteket, majd nagyot sóhajtott. - Nálad mizu? 
- Te szegény - mondtam lebiggyesztett ajkakkal. - Nem haragszom, a lényeg, hogy megvagytok! Nálam nem sok, Niall beköltözött, szóval nem leszek egyedül, és ő sem - mondtam, miközben az ágy felé lépdeltem és elterültem rajta.
- Ennek örülök, nyugodtabban alszom, hogyha tudom, nem vagy egyedül. Bár jobban tetszene, ha mellettem feküdnél! - sóhajtott bánatosan. Szavaitól szomorúság költözött a szívembe.
- Én is örülnék neki, őrülten hiányzol, pedig csak most mentél el... 
- Tudom... Én is így vagyok... - fájdalmasan felsóhajtott. - Nagyon szeretlek, és szívesen beszélgetnék még, de tényleg hulla fáradt vagyok! Nem haragszol, ha leteszem? - kérdezte.
- Dehogy, menj csak! Holnap beszélünk! Szép álmokat, szeretlek! - csókoltam bele a telefonba.
- Rólad álmodom! Szeretlek! Millió csók! - köszönt el. Letettem a mobilom az éjjeli szekrényre, és bebújtam az ágyba. 
- Bejöhetek? - kopogott Niall az ajtón. 
- Gyere! - mondtam, mire megjelent a szőke feje. 
- Kaphatok ágyneműt? - kérdezte.
- Itt van! - mutattam mellém az ágyra. - Nem kell a kanapén aludnod, hiszen számtalanszor aludtunk egy ágyban! Szóval gyere! - mosolyogtam. Befeküdt mellém, majd jó éjszakát kívántunk egymásnak és lehunytam a szemem. Az álmok világa hamar beszippantott.


18 megjegyzés:

  1. Jaaaaj de édes rész. *-* Lou, Hazza. :'( De ezaz Niall, tedd féltékennyé!:D jahhhj, Zayn és Niall jöjjetek már össze. Egyébként annyora bírom mikor Lou harcias. :'D És csak most találtam rá a one shotokra de valami eszméletlenek. :D :o köviit.
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szegénykéim, igen, most külön lesznek... :( Niallnak mindent be kell vetnie, ha azt akarja, hogy Zayn észhez térjen ;) Cuki mikor beindul :)
      Oh, ennek örülök, köszönöm szépe :3
      Puszi

      Törlés
  2. Hát ez valami szuper rész volt! Ne tudd meg mennyire örültem, mikor észrevettem, hogy írtál egyet így, hajnal fél 3-kor! (At least akkor vettem észre, hehe)
    Hát ez valami hihetetlen édes volt! Itt-ott felvettem, Zayn még mindig semmit sem változott a perverz beszólásaival és hülyeségeivel, de őt így szeretjük! Viszont: Hajrá Niall, hadd legyen csak féltékeny! És jöjjenek össze minél hamarabb, az idő meg teljen minél gyorsabban, újra együtt akarom már tudni Lout és Hazzát!
    Nagyon várom a következő részt! Puszi~ C:
    Raven Agrippa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen, örülök, hogy tetszett! :3 Nem akarom megváltoztatni, mert így szeretjük, ő már csak ilyen ;) Mindent be kell vetnie a kis Szöszinek, ha azt akarja, hogy az ördög belé szeressen :3 Gyorsan fog telni, ígérem, hamar együtt lesznek ;)
      Igyekszem hozni. :)
      Puszi

      Törlés
  3. szomorú vagyok.. mert Hazza elment és Lou meg jajj remélem nem lesz semmi baja. bár van egy olyan érzésem hogy Lucas felbukkan. de akkor eskü meglátogatlak este.-. :D Imádtam a részt. nagyon jó lett. nem baj ha későn hozod vagy ha késel vele. csak hozd... ! várok ameddig kell. !! :) Puszi. Larry xoxo u.i aranyos rész lett.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, én is... :( De ígérem hamar vissza fog jönni, és újra együtt lesznek :) Nem árulhatom el, majd meglátod mi fog történni.
      Köszönöm szépen, imádlak :) Igyekszem azért hamar hozni.
      Puszi

      Törlés
  4. Aranyos rész lett, remélem az az egy hónap hamar elmegy majd és minél előbb megint együtt lesznek. :)
    Zayn nagyon nagy, imádom a beszólásait, Niall meg tegye csak féltékennyé, legalább észhez térne már Zayn és akkor végre együtt lehetnének. :)
    Nagyon várom a kövi részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :) Hamar el fog repülni az az egy hónap.
      Zayn jó arc, én is imádom :) Reméljük, hogy meghozza az eszét, ha Niall féltékennyé teszi ;)

      Törlés
  5. Megérte várni rá!*_*De annyira félek ettől a London témától....Valamelyikükkel biztos lesz valami...jajj ne csináld ezt!:D Izgatottan várom a folytatást nagyon.:)))Niall remélem jó kis tervet eszelt ki, és Zayn végre észhez tér! Louis meg...egyem a kis aggódós szívét...:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem árulhatok el semmit, minden ki fog derülni, hamarosan :) Szeretem mikor izgultok ;)
      Reméljük, hogy sikerül a terve Niallnak ;) Louis kis cuki :3

      Törlés
  6. Én ezt nézem folyton: https://www.youtube.com/watch?v=EGQZk9F6Dxs&index=159&=PLujRCRESF5VkXLwddve47Zd29aVZt5aW8 Meg ott van mellette a 2. rész is, azt is szeretem. Tudom, ezek nem olyan vicces dolgok, de én inkább a kettőjük közti szoros (szerelmi!!!) kapcsolatot szeretem megcsodálni.:)

    Jaj, meg van itt valami, amit meg akartam veled osztani. Itt van ez a kvíz (http://www.buzzfeed.com/kelleydunlap/which-member-of-one-direction-should-you-be-dating), amiben nekem az jött ki, hogy Louval kellene randiznom. Én meg rögtön arra gondoltam, hogy kösz, inkább nem, meghagyom Harrynek.:D

    A blogodat, az írásodat még mindig imádom. Habár nem kommentelek annyit, tudd, hogy csendben meglapulva továbbra is nyálcsorgatva olvasom.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a videót én is imádom, már vagy ezerszer láttam :3 Én is így vagyok velük, imádom őket, kis édesek <3
      XD Én is ezt mondtam volna :D Egyetértek veled ;) (bár szívesen mennék Louval, de ő Harryé! :3)
      Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagyok, és örülök, hogy még mindig tetszik! :)

      Törlés
  7. Hellooooo:)))
    Ez annyira jó rész lett! Pont, mint a többi:))
    Ezt a blogot SOHA nem fogom megunni,mert mindig meg tud újulni....és ez hihetetlen. Leborulok előtted, mert ennyi idő után is ugyanolyan várakozással tölt el minden rész, és soha nem okoz csalódást.
    Kívánom, hogy London hozzon új ihletet, rengeteg új lehetőséget és még sok-sok új részt NEKÜNK!

    Szerintem Harryék epekedni fognak egymás után, ( most beindult a nyáltermelésem...ez biztos frontot jelez:P:P) és reménykedem, hogy Zayn is epekedni fog a szöszi után..... nagyon megszerettem őket együtt.

    Puszi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy még mindig szereted, ennyi rész után is :) Igyekszem minél több résszel megörvendeztetni benneteket, reméljük sikerülni fog.
      Biztos vagyok benne, hogy így lesz :P Az pedig, hogy Zayn epekedni fog-e a szöszi utána, majd kiderül :)
      <3

      Törlés
  8. Szia! Én még csak most találtam a blogodat és elolvastam az összes rész nagyon tetszett hamar hozd a kövit mert nem birom remélem még nem tervezed h abba hagyod mert nagyon tehetséges vagy hozzá remélem még sokáig olvashatom a tökéletes irományod! Csak így tovább :) <3
    Puszi: Nónó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy egy újabb olvasóval gazdagodott a blogom, és annak is hogy tetszik :) Még nem tervezem, ameddig van ihletem, és ki tudok hozni újat a történetből, addig folytatom :) Köszönöm szépen, aranyos vagy :3
      Puszi

      Törlés