107.rész

Kedves Olvasóim!

Nagyon imádlak benneteket, köszönöm, hogy itt vagytok velem, és hogy, ilyen csodás kommenteket írtok nekem! :3 Mindig elolvadok, mikor olvasom őket! <3 

Blog reklám: 

My saving grace
As you wish

Nagyon imádom őket, ha van kedvetek nézzetek be hozzájuk, szerintem nem bánjátok meg! ;)

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Niall

Csendben ültem az ebédlőasztalnál, és néztem az előttem lévő szendvicset, amit Liam csinált nekem. Nagyon hálás voltam, amiért befogadott, nem akartam otthon lenni, mert Zayn tuti, hogy nem hagyna békén.
- Ő hívott? - ült le velem szembe.
- Nem, Louis volt. Azt mondta ott volt náluk Zayn, és teljesen ki volt akadva...

- Ő volt kiakadva?? - horkantott fel Liam. - Mitől? - Vállat vontam, mert nem tudtam mi miatt őrjöngött, nem mondta el Louis. Biztos szarul esett neki, hogy leordítottam a fejét. De megérdemelte. Mégis rosszul éreztem magam miatta…
- Nem tudom mit csináljak Liam - néztem szemeibe. - Rohadt nagy seggfej, mégis szeretem őt! Miért? Miért nem tudom utálni? Apró darabokra törte a szívemet... - sóhajtottam, és próbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Mert... - kezdett volna bele Liam, de a telefonom csörgése belé fojtotta a szót. Zayn neve villogott a képernyőn. Eltettem vissza a zsebembe. - Lehet, hogy beszélned kellene vele - mondta. - Talán megjött az esze, talán rájött, hogy nem akar elveszíteni. Bármi megtörténhet, de ha nem veszed fel, soha nem tudod meg mit akar - Lehajtottam a fejem és az előttem lévő szendvicset vizslattam. Lehet hogy igaza van, talán meg kellene hallgatnom. Kihalásztam a zsebemből a mobilom, és a képernyőn villogó nevet figyeltem. - Vedd fel! - biztatott Liam. - Ha nem lennél fontos neki, akkor nem hívna állandóan, tegnap óta számtalan sms-t küldött, és vagy ezerszer hívott. Beszélj vele! - Fel állt, berakta a mosogatóba a tányért, majd otthagyott engem, a rezgő telefonommal a kezemben. Hosszas morfondírozás után remegő kezekkel fogadtam a hívást. A fülemhez emeltem a mobilt, és beleszóltam:
- Mit akarsz? - kérdeztem, kicsit sem kedves hangon. 
- Niall?! Miért nem vetted fel, számtalanszor hívtalak, és írtam, miért teszed ezt velem? Tudod mennyire megijedtem?! - mondta egy szuszra. 
- Megijedtél, oh, te szegény - gúnyolódtam.
- Nem akarok megint veszekedni!
- Akkor meg mit akarsz, nyögd már ki végre, nem érek rá egész nap! - morogtam, de persze nem voltam mérges rá, egyszerűen nem tudok az lenni, amint meghallom a hangját, vagy meglátom, minden haragom elszáll. Utáltam, hogy ilyen hatással van rám.

- Beszéljük meg, kérlek! - könyörgött.
- Hallgatlak!
- Személyesen! - mondta, mire nagyot sóhajtottam. Nem találkozhatom vele, megint elbűvöl, az ujjai köré fog csavarni. Tudom jól, és ezt nem akarom. Nem! - Kérlek, Niall, nem akarok úgy elmenni, hogy összevesztünk, légyszi! - könyörgött tovább. - Szeretném, ha megbeszélnénk a dolgokat!
- Rendben, fél óra múlva a házam előtt! - tettem le, meg sem várva a válaszát. Elpakoltam a szendvicset, amibe bele sem haraptam, nem bírtam egy falatot se letuszkolni a torkomon. Felmentem, hogy átöltözzek, mert még mindig pizsamában voltam. Felkaptam egy sötétkék pulcsit, meg egy farmernadrágot.
- Na, mit mondott? - lépett be Liam a szobába.
- Találkozom vele, meg akarja beszélni a dolgokat, mielőtt elmegy - mondtam, miközben felé fordultam. - Félek, Liam - ültem le az ágy szélére.
- Mitől? - ült le mellém. - Attól, hogy miután elmondod neki hogy kedveled, otthagy? - bólintottam. - Tudom hogy nehéz, de ha nem lépsz, akkor soha nem tudod meg mi lett volna, ha... Ha pedig Zaynre vársz...
- Tudom, megőszülök! - engedtem el egy mosolyt.
- Akkor hajrá! Menj! - sürgetett, mire idegesen fújtam ki a levegőt. Kilépve az ajtón megcsapott a friss őszi levegő, amibe beleszippantottam. Elindultam a házam felé, közben figyeltem a fákat, melyeknek levelei csodás színekben pompáztak. A park mellett elhaladva, gyerekek kacajai, sikolyai hallatszottak, ahogy fogócskáztak, vagy épp hintáztak. Mosolyogva haladtam el mellettük. Egyre közelebb értem a házamhoz, amitől a gyomrom görcsbe rándult. Nagyon féltem, sőt rettegtem. A fejemben százszor lejátszottam, hogy mit fogok mondani neki, de mikor megláttam őt a házam ajtaja előtt ülni, mindent elfelejtettem, még a nevemet is. Fekete bőrdzsekit viselt, egy szakadt farmerral. A haja égnek állt, a szájából pedig a cigi lógott ki. Hogy lehet valaki ennyire dögös? Sóhajtottam egy nagyot, majd leszegett fejjel indultam meg felé. A szám kiszáradt, a tenyerem izzadni kezdett, a szívem pedig a torkomban dobogott. Ahogy odaértem felállt, és egymás szemébe néztünk.
- Hello! - szólalt meg, miközben eldobta a cigiét, és eltaposta.
- Szia! Hallgatlak! - fontam össze kezeim a mellkasom előtt. Közelebb lépett hozzám, meg akart érinteni, de elhúzódtam tőle.
- Sajnálom Niall! - görbítette le a száját, és barna íriszeit az enyéimbe fúrta.
- Ennyi? Ez rohadt kevés... Ezért kár volt találkoznunk! - morogtam.
- Százszor lejátszottam a fejemben a szavakat, amiket a fejedhez vágtam, nem tudom miért mondtam ilyen szörnyű dolgokat neked... Egy... egy... pöcs voltam... - mondta, mire halványan elmosolyodtam, de csak egy pillanatra. Nem akartam, hogy észrevegye. Elvégre mérges vagyok rá, viszont vicces volt az ő szájából hallani azt, hogy mekkora egy pöcs.
- Az! Örülök, hogy végre beismerted! Egy nagy pöcs vagy! - jelentettem ki, mire összevont szemöldökkel nézett rám.

- Tudod én nem akarok kapcsolatot, ezért mentem bele a csak szex dologba - mondta. Ismét egy fájdalmas tőrt szúrva a szívembe, de lassan már megszokom. - De amiket mondtál... Olyan érzésem támadt, hogy te... - lépett közelebb - hogy te talán többet érzel irántam? Jól gondolom? - fúrta barna szemeit enyéimbe. Nagyot nyeltem, majd válaszoltam:

- Nem! Nem! Én csak... csak rosszul esett, hogy nem voltál képes hamarabb szólni, tudom, hogy nem járunk, de megérdemeltem volna, hogy elmondd! - megint hazudtam, pedig elmondhattam volna neki, viszont az a mondata, miszerint nem akar kapcsolatot, eltántorított.

- Tudom, hogy el kellett volna mondanom, sajnálom... Megbocsátasz nekem? - kérdezte kiskutya szemekkel. - Behúzhatsz egyet, tökön rúghatsz, akár mi, csak bocsáss meg, kérlek! - halványan elmosolyodtam, majd megtettem, tökön rúgtam. Fájdalmasan kapott a farkához és összegörnyedve térdelt le a járdára. - Baszd meg! - káromkodott.

- Te mondtad! - nevettem fel, aztán a kezem nyújtottam neki, és felsegítettem a földről.

- Nem hittem volna, hogy megteszed! - markolta még mindig magát. - De megérdemeltem!

- Szerintem is!

- Én... - kezdte volna a mondandóját, de a telefonja csörgése félbeszakította. - Bocs - húzta el a száját, majd felvette. Nem hallottam semmit a beszélgetésből, mert arrébb sétált. Mikor befejezték a csevegést, visszasétált hozzám, legörbült szájjal. Tudtam, hogy nem jó hír... - El kell mennem, sajnálom, pedig szerettem volna ma veled lenni - lépett közelebb, amitől a szívem vadul kalimpálni kezdett. - Holnap eljössz Harryékhez? Onnan indulok, örülnék, ha ott lennél! - mondta, mindvégig a szemembe nézve. Nem mondhattam nemet, és nem is tudtam volna. Bólintottam, mire csókot lehelt ajkaimra. Miért teszi ezt velem? Miért nem hagyott csak itt, miért kellett megcsókolnia? Most még jobban fáj a szívem. - Akkor holnap! - fordult el, és elsétált.

- Holnap... - suttogtam. Mikor eltűnt a szemem elől, megindultam Liamhez. Szomorúan baktattam ugyanazon az úton, amin jöttem. A fák már nem voltak olyan pompázatosak, a gyerekkacajok sem tudtak rajtam segíteni, semmi az égvilágon nem fog többet boldoggá tenni. Lerúgtam a cipőmet, és egyenesen a nappaliba mentem, ahol lehuppantam a kanapéra.

- Niall? - jött le a lépcsőről Liam. Ahogy meglátta az arcomat, szája legörbült. - Nem mondtad el neki, igaz? - ült le mellém.

- Azt mondta, nem akar kapcsolatot, ezek után, hogy mondhattam volna neki, hogy szeretem? - bámultam magam elé.

- Sajnálom - simogatta hátam - Talán, így lesz a jó, hagynod kell, hogy elmenjen. Az, hogy egy hónapon keresztül nem leszel mellette, lehet, hogy észhez téríti. Ha pedig ez sem segít, akkor kitalálunk valami mást, oké? Nem adjuk fel! - emelte fel a kezét, várva, hogy lepacsizzak vele. Elmosolyodtam, és összecsaptuk a tenyerünk. - Ne búsulj, minden rendben lesz. - Kelt fel mellőlem. - Csinálok pattogatott kukoricát, és nézünk egy filmet, hogy eltereljük a gondolataidat! - ment ki a konyhába. Talán igaza van, nem fogok rámászni, nem fogom hívni, aztán meglátjuk mi lesz belőle.

Louis

- Menjünk fel! - mondta Hazza, kezében a gőzölgő teáscsészékkel. Lefeküdtem az ágyra, mire kezembe adta a bögrémet, majd mellém telepedett és belekortyolt a teájába. Izgatottan vártam, hogy elmondja mi ez az egész. 

- Szóval - fordult felém. - Zayn kapott egy lehetőséget. Londonba mehet dolgozni egy híres tetováló művész szalonjába. Egy hónapra megy ki, amolyan próbaidőre, ha megtetszik nekik, akkor felveszik, és odaköltözik. - így már kezdtem kapiskálni a dolgokat, csak még azt nem tudtam, hogy Hazza miért ment volna.

- És te, hogy kerülsz a képbe? - kérdeztem, kortyolgatva a kedvenc teámat.

- Nagyon tetszett a művésznek a munkám - mosolyodott el - és Zayn szerint, örülnének, ha én is mennék. De nem tudom... 

- Tudod te! - nyúltam kezéért, ami a combján hevert. Összekulcsoltam ujjainkat. Rám nézett, halvány mosollyal arcán. - Menj el, ha szeretnél, megnézed, aztán majd kiderül - szorítottam meg kezét, biztató mosolyt küldve felé.

- Nem hagyhatlak itt, egyedül, egy hónap az sok idő. Nem lehet, jó itt nekünk - próbálta magát boldognak mutatni, de engem nem tud átverni, ismerem már. Nehéz nekem is, és már a gondolatra is összeszorul a gyomrom, hogy egy hónapig nem láthatom őt, de ha szeretsz valakit, bármit megteszel az ő boldogságáért. Itt egy remek lehetőség, amit nem szalaszthat el. Nem igazán szeretném itt hagyni ezt a várost, de ő érte bármit megtennék, mert tök mindegy hol vagyunk, a lényeg, hogy együtt legyünk. 
- Szeretném, ha elmennél, nem lesz könnyű, de kibírjuk! Ragadd meg a lehetőséget, Hazza, ki tudja mikor adódik még egy ilyen alkalom - tettem le a bögrémet az éjjeli szekrényre, és beültem ölébe. 
- Ki fog rád vigyázni? - kérdezte, kezeit combomra simítva - Nem hagyhatlak itt, mi van ha Lucas... - fogtam be a száját ajkaimmal. 
- Megbeszélem Niallal, hogy költözzön ide, biztos neki is jót tenne egy kis társaság - suttogtam szájába. - Vagy... - távolodtam el tőle - itt van Shane is... - ahogy kimondtam, éreztem megfeszülni testét.
- Felejtsd el!! Még egyszer nem akarom hallani a nevét, megértetted?? Ki kellett volna csinálnom réges rég! - mérgelődött, feje vörösen izzott az idegességtől. 
- Állj le! - tettem kezem a szájára. - Shane nem akar tőlem semmit! Jó srác! Bocsánatot kért a csók miatt is... - Harry megfogta a kezem, és elvette szájáról.
- De megfogta a segged! 
- Nem fogta meg, szálljunk már le erről a témáról, légyszi! - mondtam mérgesen, mire morgott valamit, és mikor meg akartam csókolni, elhajolt tőlem. Jó, ha ő így, akkor én is! Másztam le róla, majd lassan kortyolgatni kezdtem a teámat. Ez a rohadt Shane ügy, egyszer vége lesz valaha ennek?! 
- Most tényleg haragszol rám? - fordultam felé, mert nem bírtam tovább a csendet, ami kettő közé telepedett. Hatalmas mosolyra húzta ajkait. 
- Gyere ide, kis tigris! - kacsintott rám, mire letettem a már kiürült bögrém, és visszahuppantam ölébe. - Sosem tudnék rád haragudni! 
- Tudod, Shane nem rossz ember, és szeretném, ha végre tisztáznátok egymás közt ezt a dolgot- fogtam kezeim közé arcát, és gyönyörű íriszeit fürkésztem. - Kérlek, láttam a szemében, hogy őszintén megbánta a csókot. 
- Nem tudom Lou, ha meglátom, azonnal elszáll az agyam, nem hiszem, hogy tudunk normálisan beszélgetni... - csókolt ajkaimra. Elmosolyodtam, majd kezemmel végigsimítottam felső testén, egészen az ágyékáig, amit megmarkoltam. Felnyögött tettemre. 
- Szerintem, rá bírnálak venni arra, hogy elgondolkozz ezen - dörzsöltem egyre erősebben odalent. - Kicsi Harry nagyon örülne a kényeztetésnek - suttogtam füléhez hajolva és bekaptam fülcimpáját. - Viszont, ha nagy Harry nem egyezik bele, abba, hogy beszél Shannel, akkor kicsi Hazza szomorú lesz, mert kielégületlenül marad - csókoltam nyakába, kicsit megszívva érzékeny bőrét. Kigomboltam a nadrágját, és rámarkoltam a farkára, ami kő kemény volt.
- O-oké - nyögte. - C-csak ne h-hagyd abba... - nyöszörögte, csípőmbe markolva. Elvigyorodtam  és letoltam a nadrágját a bokszerével együtt...

- Akkor elmész? - kérdeztem, Hazza mellkasán feküdve. Még mindig szaporán vette a levegőt, az előbb történtektől. Izmos felsőtestét simogattam, apró köröket írva rá.
- Ha beleegyezel! - mondta, mire felemeltem a fejem, hogy gyönyörű szemeibe nézhessek. 
- Nagyon fogsz hiányozni! - emeltem fel magam, és csókot hintettem ajkaira. - Ígérd meg, hogy minden nap beszélünk! - dünnyögtem szájába. Szenvedélyesen faltuk egymást, mígnem levegőhiány miatt el nem váltunk egymástól.
- Ígérem! - puszilt orrom hegyére, majd csikizni kezdte oldalam. 
- Neee! - nevettem fel. - Hazza!! Neee!! - próbáltam eltolni magamtól, de legyűrt, fölém mászott, és folytatta kínzásom. Már folytak a könnyeim is, annyira röhögtem. 
- Mondd a jelszót, és abbahagyom! - vigyorgott, én pedig gondolkodni kezdtem, már amennyire tudtam. Fuldokolva vonaglottam alatta, már nagyon fájt a nevetés.
- Sz-eret-lek! - böktem ki nagy nehezen, mire azonnal abbahagyta és megcsókolt. 
- Szeretlek! - mosolygott bele csókunkba. - Segítesz pakolni? - kérdezte, én pedig csak bólintottam. Felhúzott az ágyról, kihúztam a bőröndjeit az ágy alól, és mikor kifelé másztam, nem bírta ki, hogy ne csapjon rá a fenekemre. Persze nekem kellett bepakolni, míg ő a telefonon lógott, hogy megbeszélje a dolgokat Zaynnel. Sikeresen összecipzároztam mindkét bőröndjét, aztán végig gondoltam, hogy mindent elraktam-e. Örültem, hogy boldognak látom Harryt, de nagyon nehéz lesz kibírnom ezt az egy hónapot nélküle.