99.rész

Halihó Olvasóim! 

El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok nektek, amiért itt vagyok és szebbnél szebb kommentekkel boldogítjátok szívemet, amitől örömmel indulok neki az írásnak! Nélkületek nem lennék itt, nektek köszönhetek mindent! Imádlak benneteket, és legszívesebben mindegyikőtöket átölelném! :3 <3 Túl csöpögős... Befejeztem :)
Remélem tetszeni fog ez a rész is, van benne minden :)

Jó olvasást! 

ui: Még nem tudom mi lesz a meglepi a 100. részre, gondolkodom rajta! De ha van tipp, szívesen fogadom, és meglátom mit tehetek érte! :)

Dreamy Girl

Harry

- Így jó lesz? - kérdezte,  elém tartva egy tükröt, hogy láthassam a betűket, melyek örökké díszíteni fogják bal mellkasomat. 

- Tökéletes! - örvendeztem, fülig érő mosollyal.

- Akkor kezdhetjük! Felkészültél? - kérdezte vigyorogva. - Elég rég tetováltalak már... - mondta, miközben előkészítette a tetováló gépet. Nagyon izgatott voltam, alig vártam, hogy elkészüljön és megmutathassam Lou-nak, bár kicsit féltem is, hiszen nem tudhatom, hogy hogyan fog reagálni rá. Reménykedtem benne, hogy örülni fog neki. - Louis tud róla? - kérdezte, közelebb húzva székét, majd bekapcsolta a gépet, mely halk, megnyugtató zúgással jelezte, hogy felkészült. 
- Nem... Meglepetés lesz. - szisszentem fel, mikor hozzáért bőrömhöz. Már elfelejtettem ezt az érzést, amely olyan, mintha apró tűkkel szurkálnának. - Kicsit félek, hogy mit fog szólni hozzá... Az eddigi tetkóimat sem dicséri... - húztam el számat. - Szóval, vagy boldogan ugrik a nyakamba, vagy kihajít a házból. - nevettem fel, ahogy elképzeltem a szituációt.  Zayn is felkuncogott. 
- Kinek ne tetszene az, hogy ott díszeleg a neve a bőrén, annak, akit a legjobban szeret a világon?! - mosolygott rám. Igaza volt, vagyis remélem... - És hogy fogod közölni vele? Hazamész és ledobod a felsőd, feltárva szőrös mellkasod? - röhögött, abbahagyva a munkát, mert annyira remegett a keze. Vállba ütöttem. 
- Nem is szőrös! - morogtam. - Amúgy fogalmam sincs... Egyenlőre még titok marad, addig pedig kipuhatolom, hogy mit szól ezekhez a dolgokhoz... - mondtam, figyelve Zayn munkáját. - Aztán meg majd lesz valami... Csak nem fog kidobni... - reménykedtem, azon gondolkodva, miként mutassam meg neki a tetoválást. Úgyis egymásnak fogunk esni hamar, így gyorsan ki kell találnom valamit. Gondolkodásom, Zayn nevetése szakította félbe, amire felemeltem a fejem, értetlenül nézve rá, mert nem tudtam, mi olyan vicces. 
- Látom, Louis is kezd bevadulni! - vigyorgott, én pedig összehúzott szemöldökkel vizslattam őt. Nem értettem, ez most hogy jött ide. Látva értetlen fejem, jobb mellkasomra mutatott. Lenéztem, és azonnal leesett minden. 
- Gyorsan tanul! - kuncogtam, ahogy eszembe jutott az az este. Louis kicsit beindult, jobban megszívta bőröm a kelleténél és egy elég szép lilás foltot hagyott bőrömön, ami fájt is jó pár napig, de nem bántam, sőt. 
- Mesélj! - mondta izgatottan. - Mint a régi szép időkben, amikor minden éjszakánkat kitárgyaltuk! - kacsintott rám, nekem pedig leesett az állam. Nagyon reméltem, hogy ezt nem gondolja komolyan, mégiscsak Louról beszélünk, nem holmi egyéjszakás kalandról.
- Ez más, ő a párom, nem fogom kiteregetni a magánéletemet! 
- Ne csináld már! Hiányoznak az ilyesfajta beszélgetések, és mióta dúl a szerelem minden más lett... - dünnyögött, lebiggyesztett ajkakkal. Megforgattam szemeim, egy nagy sóhajt hallatva. Tudtam jól, hogy nem fog békén hagyni, és igazából nekem is hiányoztak ezek a beszélgetések, de ez már más. Mi lesz, ha Louis megtudja?... Ki fog nyírni, vagy soha többé nem fog hozzám szólni, és az is megeshet, hogy le sem fekszik velem többet. Nem kockáztathatok.
- Nem tehetem, sajnálom. - néztem rá bocsánatkérően. Megvonta vállát, majd folytatta tovább tetoválásom. - De, te mesélhetsz! Biztos van valami jó sztorid! - ahogy kimondtam, szája hatalmas mosolyra húzódott, ami pár másodpercen belül le is hervadt. Értetetlenül néztem arcát. Valami nem stimmelt Zaynnal, és kezdtem egyre jobban aggódni miatta, de ő nem a a fajta, aki szereti, ha belekotnyeleskedek az életébe, ezért nem is kérdeztem rá. 
- Nincs... - zárta le a témát, én pedig bólintottam. Tudtam jól, ilyenkor hagyni kell. Ha akarja úgy is elfogja mondani, ha viszont nem, akkor rá kell hagyni. - Mit fogsz tenni Lucassal? - kérdezte más felé terelve beszélgetésünket. 
- Kínozni fogom, aztán kinyírom! Nem hagyhatom életben, mert míg lélegzik, addig veszélyes Louisra, én pedig nem hagyom, hogy bármi baja essen! 
- Gondolkodtam ezen Harry! - mondta komoly arccal, letéve a tetováló készüléket, majd mélyen a szemeimbe nézett. - Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?! Mi van, ha lebukunk, mi van ha kiderül, hogy valami nagy fejes, és feljelent minket?! Bármi megtörténhet, és akkor börtönbe kerülünk, és nem hiszem, hogy ki fogunk jönni onnan... Mi lesz Louisval? Lucas szabadon, mi meg börtönben?! Elgondolkodtál ezen? - átgondolva szavait, nem is mondott hülyeséget. Gyakorlatilag tálcán kínálom neki Lout, azzal, hogy börtönbe kerülünk, viszont ez még nem biztos. Nem hagyhatom annyiban, meg kell fizetni mindazért, amit tett, nem élheti boldogan az életét. Igaz, még magam sem tudom mi lesz, hogy mi fogok tenni, ha a kezeim közé kapom, de tuti nem fogok kíméletes lenni vele, könyörögni fog azért, hogy öljem meg. Én pedig csak akkor leszek nyugodt, ha már nem lesz az élők sorában.
- Tudom, hogy igazad van, de ha nem teszek semmit, akkor egész életünkön át rettegésben kell élnünk! Nem hagyhatom, hogy Louis egyedül legyen, vagy bárhova is egyedül menjen! Ez pedig nem élet! - Zayn egyetértően bólogatott, majd hosszas csend állt be kettőnk közé, ahogy mindketten a gondolatainkba merültünk. Egyedül a gép halk zúgását lehetett hallani, mely betöltötte a kis helységet.
- Kész! - törölte meg mellkasom, majd a kis tükröt felvette az asztalról és felém tartotta, hogy szemügyre vehessem a művét. 
- Wáó! - ennyit tudtam csak kinyögni. Vigyorogva néztem a csodás betűket, melyek örökké tudatni fogják mindenkivel, hogy Louis az enyém. Őröltem, hogy megcsináltattam, boldog voltam, alig várva, hogy megmutassam Lounak. - Kurva jó lett! - emeltem fel kezem, hogy lepacsizzunk. - Eszméletlen! Mennyivel tartozom? - vettem elő a pénztárcám, de Zayn leintett.
- Semmivel! A haverom vagy, és elég sokmindent tettél értem, szóval, a ház ajándéka! - kelt fel, elpakolva a cuccokat. Nem igazán örültem neki, hiszen tudom jól, hogy nem megy az üzlet, én pedig nagyon is akartam segíteni, de ha nem kér meg rá, úgy sem tudok... Nehéz vele... - Viszont, - fordult felém mosollyal arcán. - örülnék, ha beállnál dolgozni, hogy fejlődj! - értetlen arccal néztem rá. 
- Nem azt mondtad, hogy nem megy az üzlet? Én csak kolonc lennék a nyakadon! 
- Háááát.... - mondta sejtelmes mosollyal az arcán, ami felkeltette az érdeklődésem. 
- Mesélj! - ütöttem meg az előttem lévő széket, hogy üljön le. 
- Volt nálam egy ügyfél, aki meg volt elégedve a munkámmal, és ajánlott egy jól fizető állást! - ült le, miközben arcán megannyi érzelem futott át. Boldogság, izgalommal ötvözve, aztán szomorúság, melyet nem igazán tudtam értelmezni. 
- Ez jó hír! - örvendeztem, de rajta nem igazán láttam a lelkesedést. - Vagy nem? - kérdeztem, mire nagyot sóhajtott.
- Londonban van... 
- Ó! - kicsit meghökkentem. Agyamon minden átfutott, tudtam jól, hogy mivel fog járni ez, hogy fájni fog, de akkor is ki kellett mondanom, azt, ami szerintem a legjobb dolog lesz neki, még ha nekünk nem is. - Ez egy nagy lehetőség Zayn, amit meg kell ragadni! Nem szabad futni hagyni! 
- Tudom, de mi lesz veled? - nézett rám komoly arccal.
- Meglátogatjuk egymást! Végül is nem egy kontinens fog elválasztani minket! Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell! - mondtam, de a szívem legmélyén tudtam, hogy ez nem így lesz... Fájt, viszont nagyon boldoggá tett a tudat, hogy Zaynnek végre összejön az, amire mindig is vágyott. 
- Ne hazudj nekem! Te is tudod jól, hogy ez nem fog működni! Még az elején talán, de aztán egyre kevesebbet találkoznánk, mígnem egyszer csak minden megszűnne... Nem akarom a legjobb barátomat elveszíteni... - hajtotta le fejét. - Ezért is gondoltam, hogy társulhatnál hozzám, és együtt elmehetnénk, új életet kezdeni. - szavai jól csengtek, főleg az, hogy új élet. Erre vágytam azóta, mióta megismertem Louist. 
- Nekem itt van Lou, nem hurcolhatom csak úgy el Londonba! Ez nem így megy, meg különben is téged hívtak, nem engem! Neked pedig el kell menned, nem hagyhatod ki ezt a nagy lehetőséget! - mondtam biztatva. Szörnyű belegondolni, hogy el fog menni, de az élet már csak ilyen, sosem tudhatjuk mit hoz... Ha pedig akad egy lehetőség, meg kell ragadni, még ha ezért nagy árat is fizetünk...
- Téged is ajánlottalak, megmutattam az eddigi munkáid, amik elnyerték tetszését. Nem mondott konkrét dolgot, de láttam rajta, hogy te is kellenél neki! - felcsillantak szemeim, szavai hallatán. El sem akartam hinni. Magam elé képzeltem a dolgokat, amitől minden egyszerűbb lenne. Normális munka egy nagyvárosban. Elmehetnénk ebből a múltakkal teli városból, hogy új és jobb életet kezdhessünk Louval.  Éreztem, ahogy mosoly kúszik ajkaimra, a gondolatra, hogy itt hagyhatnánk ezt az életünket, de hamar le is olvadt vigyorom, mert ez mind, csak egy álom, amiből soha nem lesz valóság... 
- Nem tehetem, sajnálom... - álltam fel a székből, mégegyszer szemügyre véve a tetkóm, majd Zayn felé fordultam. - Ragadd meg a lehetőséget! - fogtam vele kezet, majd megölelgettük egymást. - Most viszont megyek!  A partin találkozunk! - veregettem meg hátát, majd elhúzódtam tőle. 
- Azért gondolkozz el rajta, kérlek! Beszéljétek meg Louisval, lehet, belemenne! - bólintottam, miközben felhúztam a felsőmet. Megköszöntem a tetkót, és hazamentem. A nap további része azzal telt, hogy Zayn ajánlatán gondolkodtam. Kezembe vettem a laptopot, az ágyon ülve, és rákerestem Londonra. Mindent megnéztem a várossal kapcsolatban. Jónak tűnt, és szívesen leléptem volna innen, de ezt még át kell gondolnom, és Louval is meg kell osztanom. Miután kiveséztem, Lucas után kezdtem kutakodni, bár fogalmam se volt róla, hogy hol kezdjem, viszont, a végére annyira belejöttem, hogy alig eszméltem fel arra, hogy csörög a telefonom. Kikaptam a zsebemből, és felvettem, miközben még mindig a laptop képernyőjét bámultam. 
- Igen? 
- Hello! Végeztem! - szólt bele a legédesebb hang a világon, amitől mosolyom azonnal megjelent arcomon. Lecsuktam a laptopot és egy mindjárt ott vagyokkal le is tettem.  Ahogy a kávézóhoz értem, leállítottam a motort, és kiszálltam, nekidőlve az autónak, várva, hogy kijöjjön, de nem tette. Bent égett a villany, és kezem ökölbe szorult, mikor megláttam Shanet, majd utána Lout, ahogy a fénybe kilépnek, jókat nevetve. Összeszorított fogakkal figyeltem őket. Láthatólag nem vettek észre, mivel tovább fecserésztek, aztán olyan történt, amitől felforrt az agyvizem. Shane magához ölelte Lout, és láttam kezét lecsusszanni a fenekére, amit senki más nem foghat meg csak én. Fújtatva rontottam be a kávézóba, mire mindketten ijedten ugrottak szét. A kis pöcs rémülten vizslatott engem, tudta jól, hogy most ki fogom csinálni.
- Harry?!... - makogott Lou, de abban a pillanatban semmi sem érdekelt, csak az, hogy kinyírjam Shanet. - HARRY! NE! - kiabálta erélyesen, de nem foglalkoztam vele. Elkaptam a rohadék felsőjét, marokra szorítottam és a pultnak vágtam testét. 
- NEM MEG MONDTAM HOGY TARTS MAGAD TÁVOL TŐLE?! NEM VOLTAM ELÉG MEGGYŐZŐ?! - üvöltöttem egyenesen arcába, mely rettegve figyelt engem. Behúzta nyakát, teste remegett a félelemtől. - Szeretnél még, nem volt elég, amit kaptál?? - markoltam nyakára, mire levegőért kapkodva próbálta lefeszíteni kezemet. A düh szétáramlott bennem, fújtattam, mint egy  felbőszült bika, közben gonosz vigyorra húzva ajkaim. 
- HARRY! - kapta el karom Louis. - Állj le! - parancsolt rám erélyesen, mire felé fordultam. Szemiben rettegést véltem felfedezni, és ahogy markolt, keze remegett.  - H-hagyd békén, k-kérlek! - hangja elcsuklott, ahogy láttam kifolyni könnyeit. És még mindig őt védi...
- Ez a kis pöcs elmondott mindent, hogy ő csókolt meg! Most meg letapizott, pedig világosan megmondtam neki, hogy letépem a tökeit, ha még egyszer hozzád ér! Úgy látom, nem voltam elég meggyőző! - fordultam vissza, hogy rémült szemeibe nézhessek.
- Ezért nem akartam elmondani neked, mert tudtam jól, hogy megvered, ha megtudod! Miért viselkedsz így? Miért nem tudod csak úgy elfelejteni ezt az egészet?? Egyszeri eset volt, mindketten ittunk, mindketten hibásak vagyunk! Nem csak Shane... - markolta még mindig karomat, egyre erősebben.
- Azért nem, - fordultam Lou felé. - mert a tudat, hogy más is megízlelte ajkaid, kikészít!! Akár mennyire is szeretném elfelejteni, nem tudom! Amint meglátom ennek az idiótának az arcát, megjelennek a képek előttem, ahogy mocskos ajkával, édes ajkaidra tapad!! - morogtam,  szorosabban markolva Shane nyakát, aki fuldokolni kezdett. Láttam arcán, hogy egyre kevesebb levegő jut a tüdejébe. 
- Harry! Engedd el, könyörgöm! Meg fogod ölni! - hallottam hangján, hogy sír. 
- Menj a kocsihoz! - utasítottam. 
- Nem!! Nem engedem, hogy bántsd! - tiltakozása egyre jobban feldühített. 
- Menj ki! - morogtam, mérgesen.
- NEM! - kiabálta hisztérikusan.
- Azt mondtam, menj ki a kocsihoz, Lou!! - fordultam felé, szikrákat szórva szemeimmel. Kékségeibe könnyek gyűltek, és láttam bennük a fájdalmat, az ijedtséget, és a csalódottságot, amelytől elborult agyam kezdett kisimulni. 
- Sajnálom, Shane... - mondta, majd lehajtott fejjel kiballagott a kávézóból. Halk csilingelés tudatta velem, hogy már kint van. Elvettem kezem Shane nyakáról és rávágtam ököllel a pultra. A fájdalom mely átjárt, visszatérített józan eszemhez. Bűntudatom támadt, amiért így viselkedtem Louval. Nem lehetek ekkora seggfej, főleg nem vele, hiszen szeretem őt, és számomra ő a legfontosabb. - Ezt most megúsztad! De, soha többé nem akarlak meglátni a közelében, értetted? Nem érdekel, hogy itt dolgozol, vagy sem, szállj le róla! - léptem el tőle, ő pedig remegő testtel bólintott. 
- Sajnálom, én... - suttogta, de leállítottam beszédében. Nem érdekelt mit akar mondani, nem voltam kíváncsi rá. Kiléptem a hideg éjszakába, és nagyot szippantottam a friss levegőből. Lenyugodva ültem be a kocsiba, ahol Lou, tenyerébe temetett arccal szipogott.
- Nem bántottam, de csakis miattad! - indítottam be a motort, majd teljes gázzal elhajtottam a kávézó elől. 
- Viszont előtte igenis megverted! - nézett rám könnyes szemeivel. - Azt mondta, nekiment az ajtónak, de nem így volt, ugye?! - szinte ordított elcsukló hangon. Nem válaszoltam, csak az utat figyeltem. - Miért kell ezt tenned? Értem én, hogy féltékeny vagy, én is az vagyok, hacsak eszembe jut az a számtalan lány, vagy fiú, akit megdugtál előttem, mégsem verem őket péppé!! Tudom, hogy ez más, mert együtt voltunk és akkor történt meg, amit nagyon is bánok, és tudom jól hogy hibáztam. Szerinted, nem mardos a bűntudat azóta is!? -  zokogott, ahogy kimondta a szavait. - De nem tudok változtatni rajta, értsd már meg! Megtörtént és kész! - törölte le könnyeit felsőjével. Lefagyva ültem, próbáltam kinyögni valamit, de nem ment. Igaza volt, ezen már nem tudunk változtatni, és nem lesz semmi sem jobb, ha folyton felhozom... Leállítottam a kocsit, mikor a házhoz értünk, mire Louis azonnal kipattant. Végig kísértem tekintetemmel, ahogy a bejárati ajtóhoz szalad, kinyitja az ajtót, majd bevágja maga után. Homlokom a kormánynak döntöttem, és ütögettem, ezzel büntetve magam. El kell engedem a történteket, nem lovagolhatok rajta folyamatosan. Csak egy csók volt, ami bárkivel megtörténhet. Mindannyian hibásak voltunk. Louis engem szeret, nem őt. Csakis az enyém, senki másé, és ez így is fog maradni, hiszen szeretjük egymást, és semmi, és senki nem állhat kettőnk közé. Fújtam ki a levegőt, kivettem a kocsi kulcsot, majd Louis után mentem...