2014. október 24., péntek

103.rész



Kedves Olvasóim!

Itt is lenne a kövi rész, amit hamarabb hoztam, mivel itt a szünet és gondoltam megleplek vele benneteket! Köszönöm szépen a kedves szavakat, a több, mint 200.000 oldalmegjelenítést és 134 féliratkozót! Wáó! :3 
Egy fontos kérdéssel fordulnék hozzátok, amit szeretném, ha megválaszolnátok. Úgy érzem, már nem köt le benneteket a történet (lehet h csak én érzem így, nem tudom) ezért azon gondolkodtam, hogy lerövidíteném, és hamarosan befejezném. Vannak ötleteim, és szívesen folytatom, ameddig csak bírom, de csak akkor, ha ti is akarjátok. Tehát, az lenne a kérdésem, hogy folytassam vagy hagyjam abba? 
Előre is köszönöm válaszotokat! 
Jó olvasást!

Dreamy Girl


Louis



A napok csak teltek, én pedig egyre fáradtabb voltam, mert Shane lebetegedett, aminek köszönhetően többet kellett dolgoznom. Az új lányt is nekem kellett betanítanom, ami még több energiát leszívott belőlem. Már szinte majdnem minden nap a kávézóban voltam. Ma hamarabb hozott Hazza, mert volt mit elintéznem a nyitás előtt. Az új csajszi, Chloe, ott állt a kávézó előtt, engem várva. Elköszöntem Hazzától, csókot nyomva ajkaira, majd kiszálltam a kocsiból, és a szőke lányhoz sétáltam. Hatalmas mosollyal az arcán üdvözölt.
- Izgulsz? - kérdeztem, miközben kinyitottam az ajtót és előre engedtem.
- Egy kicsit - ment beljebb, majd a pultnak dőlt, engem figyelve.
- Én is ideges voltam az első munkanapomon, de hamar elmúlt, mert nem volt időm ezen gondolkodni, ugyanis a legnagyobb forgalomban kezdtem. Mintha csak tudták volna... - nevettem el magam, mire Chloe is. - Gyere, körbevezetlek, elmagyarázok mindent, aztán majd ha kell segítség, vagy valamit nem értesz, szólj nyugodtan, nem harapok! - vigyorogtam rá, ő pedig egyetértően bólintott. A nap további része gyorsan eltelt, Chloe nagyon ügyes volt, alig kellett valamit segítenem, mindent megoldott magától. A vendégek is meg voltak vele elégedve, főleg a férfiak. Nem csodálkozom, hiszen gyönyörű, kedves, mosolygós lány, aki mindenkit levesz a lábáról, még engem is. Mikor bezártunk, elővettem a telefonom, és írtam Hazzanak, hogy végeztem. Nem szerettem azt, hogy folyton elhozott és értem jött, úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akit nem lehet egyedül elengedni sehova ... Feltakarítottunk, mindent a helyére pakoltunk, aztán kiléptünk a hűvös éjszakába. Megborzongtam. Itt az ősz, és egyre hidegebbek lesznek a napok, nem is beszélve az estéről. Viszont engem nem zavart, imádtam ezt az évszakot, minden gyönyörű színben pompázott, és alig vártam, hogy ihassak egy forró csokoládét, a meleg ágyba bújva, Hazza karjaiban pihenve. Elhessegettem a gondolatokat, és Chloe felé fordultam.

- Milyen volt az első munkanap? - kérdeztem, míg Harryre vártam.
- Szuper! Nagyon élveztem! - lelkesedett, mosollyal az arcán. - Jó voltam? - nézett rám, izgatottan várva válaszomat.
- Igen! Látom, hogy szeretsz ismerkedni, kommunikálni, ami ehhez a munkához nagyon fontos. És imádtak téged a vendégek is, szóval nem lesz gond - simogattam meg a karját. 
- Köszi - pirult el hófehér arca. - Boldog vagyok, hogy így gondolod. De ha nem haragszol nekem mennem kell - mondta kedves hangon.
- Mivel mész?
- Gyalog - felelte.
- Egyedül? - kérdeztem, mire bólintott. - Azt nem engedhetem! Elviszünk, jó? - azonnal tiltakozni kezdett, de hosszas győzködés után nagy nehezen beleegyezett. Nem hagyhattam, hogy egyedül bóklásszon, főleg nem éjszaka. Mikor Hazza megérkezett, mondtam neki, hogy lesz egy fuvarunk, amire rögtön rábólintott. Beszálltunk az autóba, majd bemutattam őket egymásnak.
- Tetszik a kocsid! Imádom benne, hogy ilyen nagy és erős! És a motor búgása, eszméletlen! - lelkendezett Chloe a hátsó ülésen. Harryre vigyorogtam, akinek fülig ért a szája. 
- Köszi - húzta ki magát büszkén. Ő meg a kocsija... 
- Az autója a mindene! - fordultam hátra, megforgatva szemeim. - Szerencséd van, hogy nem fikáztad le, mert különben ki is tett volna... - mosolyogtam a lányra, mire felnevetett. Mikor megérkeztünk a házához, ami jó félórára volt, kedvesen elköszönt tőlünk, majd kecses léptekkel sétált el a bejárati ajtóig. Mikor becsukódott mögötte, Hazza rátaposott a gázra. 

- Aranyos lány - mondta, felém pillantva. - És beléd van esve! - Leesett állal fogadtam szavait. Felnevetett. - Annyira imádom, hogy észre sem veszed a jeleket - nézett az útra, majd vissza rám. Én még mindig döbbenten néztem magam elé. - "Szia, Louis! - utánozta Chloe kedves hangját, majd megrebegtette a pilláit. Vállba vertem, amiért ezt csinálta. - Csak az igazat mondom. Láttam, hogy fülig elvörösödött, mikor azt mondtad neki, hogy holnap találkozunk - vigyorgott rám. Tény, hogy a kávézó előtt is pírba borult, mikor megdicsértem, de nem akarom elhinni, hogy ezért. - Még ha nem is akarod bevallani magadnak, akkor is beléd van esve, szóval vigyáznom kell rád, mert még lecsapnak a kezemről. - Megmarkolta a combom, leállította a kocsit, és felém hajolt, hogy megcsókoljon. - Te kis szívtipró! - dünnyögte számba. Beletúrtam göndör tincseibe, miközben szenvedélyesen faltuk egymást. Nem nagyon izgatott, hogy a lány belém esett-e vagy sem, nekem úgy sem kell senki más, csak Hazza. Dudálás szakította félbe hosszú csókunkat. 
- Zöld van... - nyaltam meg ajkaim, és elhajoltam, visszadőlve az ülésbe. Kinéztem az ablakon, és úgy éreztem, mindjárt elalszom. Szemhéjam folyton le akart csukódni, de erősen küzdöttem ellene. Fáradt voltam, alig vártam, hogy az ágyamban tudhassam magam. 
- Lou! - halk hangjára nyitottam ki a szemem. Csak sikerült elszunnyadnom. Felé fordultam, és gyönyörű zöld íriszeivel találtam szembe magam. A pillantását az enyémbe fúrta, közel hajolt hozzám, szinte összeért az ajkunk. - Nem a kocsim a mindenem! - suttogta. - Más valaki foglalja el az első helyet. - komolyan nézett a szemembe, mire a hajába túrtam, és így húztam magamhoz, hogy csókba forrjunk össze.
- Imádlak! - suttogtam a szájába, majd ismét megcsókoltam. Hatalmas keze, mely combom markolta, felfelé haladt, és felsőm alá csúszva simogatta a hasam. Lihegve toltam el magamtól, ő pedig összevont szemöldökkel nézett rám. - Menjünk be! - mondtam, mire mindketten kiszálltunk. Tudtam jól, hogy mit akar, de hulla fáradt voltam, és egy csepp erőm sem volt, de nem volt szívem nemet mondani, hiszen már több, mint két hete nem szeretkeztünk. Túl fáradt vagyok a munka miatt, és mire hazaérek, semmi másra nem vágyom, csak a pihe-puha ágyikómra, ahogyan most is. Kinyitottam a bejárati ajtót, aztán amint becsuktam magunk mögött, és kattant a zár, Harry felkapott. Lábaimmal átkulcsoltam derekát, karjaimmal pedig a nyakát. Láttam vágytól elsötétült szemeit, melyek szinte felfaltak. Sietve lépdelt felfelé, miközben egyszer sem szakadt el ajkaimtól. Ledobott az ágyra, és azonnal felém mászott. Alig eszméltem fel, hogy az ágyon vagyok, máris nekiesett a nyakamnak. Erősen szívta, én pedig erőtlenül feküdtem alatta, halkan sóhajtozva érintéseire, de semmi többet nem váltott ki belőlem. Nem éreztem az alhasam bizsergését és az ágyékom se lüktetett, pedig ilyenkor már szűkössé szokott válni a bokszerem.
- Annyira kívánlak, Lou! - húzta le rólam a felsőt. - Ki vagyok éhezve rád, szinte ordít a testem, hogy téged akar! - kapta be a mellbimbóm, miközben kezeivel mellkasom, oldalam és hasam simogatta. Nem csináltam semmit, csak feküdtem, mozdulatlanul. Túlságosan kimerült voltam, amit el akartam mondani neki, de elég nehezen sikerült.
- Hazza... - mondtam erőtlenül. 
- Mindjárt, Kis Tigris, csak türelem! - kapcsolta ki az övem, és egy gyors mozdulattal megszabadított a nadrágomtól, majd megállt. Felpillantottam ő pedig döbbent arccal nézett hol rám, hol a bokszeremre, melyben ugyanolyan állapotok uralkodtak, mint mostanában mindig. - Valamit rosszul csinálok? - kérdezte szomorkás arccal. Felkönyököltem, és a szemébe néztem. 
- Nem, dehogy is! Mindent jól csinálsz, csak... kimerültem... Nem megy, fáradt vagyok, majd holnap, oké? Pihenni szeretnék. - Meg akartam csókolni, de felpattant rólam, és idegesen túrt a hajába.
- Mindig fáradt vagy! - bökte ki - Ebben a két- három hétben semmit nem lehet veled csinálni! - mondta erélyes hangon. - Olyan vagy, mint egy robot! Felkelsz, dolgozol, alszol! Ez megy már egy jó ideje! Az istenit, Louis! Az elején még elnéztem, de ez így nem mehet tovább! Szükségleteim vannak, amit nem a kezemmel akarok megoldani!! - járkált fel-alá a szobában, dühösen. 
- Dolgoznom kell, szükségünk van a pénzre! - néztem rá. A szemei szikrákat szórtak. 
- Utálom ezt a kibaszott munkádat!! Így fog menni életünk végig?? Fontosabb a rohadt pénz, minthogy együtt legyünk?! - tudtam, hogy igaza van, de örülnünk kellene annak, hogy egyáltalán van munkám, ami azért elég jól fizet. 
- Nem lesz mindig így! Amint ledolgoztam az elmaradt napjaimat, és Shane is meggyógyul, minden úgy lesz, mint régen. - Feszülten figyelt, láttam rajta, hogy mindjárt felrobban, de ahelyett, hogy rám ordított volna, kiviharzott a szobából, becsapta maga mögött az ajtót, amitől a ház is bezengett. Nagyot sóhajtottam, a hajamba túrtam, aztán kimásztam az ágyból, és egyenesen a fürdő felé vettem az irányt. Már messziről hallottam a víz csobogását. Benyitottam, arcomat megcsapta a forró gőz, ami bepárásította a kis helységet. Hirtelen elállt a víz erőteljes zubogása. Halk nyöszörgés jött a zuhanykabin felől, ezért odaléptem, halkan elhúztam az ajtót. Ami elém tárult, kiverte nálam a biztosítékot. Hazza a csempének dőlve, fejét hátravetve, csukott szemekkel, elnyílt ajkakkal markolta férfiasságát. Folytonos nyögések szakadtak fel torkából, ahogy lassan, majd egyre gyorsabb tempóban fejte magát. Gyönyörű látvány volt, ahogy a testén vibráltak az izmok, és a vízcseppek végig folytak rajta. Haja az arcába lógott, szemhéja remegett, ahogy egyre közeledett a csúcs felé. A legizgatóbb az egészben az volt, ahogy a nevem nyöszörögte. Éreztem a rég eltűnt bizsergést, ami már annyira hiányzott. Felforrósodott a testem, és végre felállt. Kibújtam a ruháimból, beálltam vele szembe, majd elvettem a kezét. Kipattantak a szemei, és a pillantása az enyémbe fúródott. Ajkára hajoltam, fel-le mozgatva kezem lüktető hosszán. Szenvedélyesen faltuk egymást, miközben belemarkolt a fenekembe, nyögést kiváltva belőlem. Közeledett a csúcshoz, ezért még gyorsabb tempóra kapcsoltam, de ahelyett, hogy a tenyerembe élvezett volna, megragadta a csuklóm, és eltolta a kezem. Lihegve néztük egymást, majd nekem esett, nekitolva a falnak, combom alá kapva emelt fel, és ajkaim harapdálta. Automatikusan fontam dereka köré lábaimat. 
- Hazza... - ziháltam. Megijedtem, ugyanis akármennyire akartam, a testemben megszólalt a vészjelző. Próbáltam leállítani Harryt, mert valami nem volt rendben. Belém nyomta ujjait, mire felkarjába markoltam. Összeszorított szemekkel igyekeztem csillapítani a fájdalmam, de nem tartott sokáig. Ajkaival nyakam kényeztette, én pedig úgy éreztem, hogy az a kis erő ami bennem van, menten elhagy. Kihúzta ujjait, ajkaimra tapadt, és lassan belém hatolt. Éreztem, hogy valami nincs rendben. A szívem vadult vert, a légzésem is szapora lett, és úgy éreztem megfulladok. A látásom elhomályosult, ahogy egyre jobban lökte belém magát. Fehér foltok jelentek meg a szemem előtt. - Haz... Valami... - folytatni akartam, de hirtelen elsötétült előttem a világ.

52 megjegyzés:

  1. Sziaa!
    Engem nagyon érdekel a történeted, szerintem semmiképpen ne hagyd abba mert nagyon imádom. Tudom, hogy minden író ilyen kommentmániás, és sajnálom is, hogy nem komizok mindig de egyszerűen már nem tudok mit. Minden része nagyon jó, izgis, erotikus, cuki, fantasztikus, és imádom mindet.
    Jajj, mi történt Lou-val, remélem nem lessssz semmi baja :( Amugy gratulálok a 200.000 megtekintésedhez, csak így tovább.
    <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál, nagyon aranyos vagy! :) Sajnos, mi már csak ilyenek vagyunk, kommentmániásak, de hát kell a visszajelzés, mert akkor az írás is könnyebben megy ;)
      Nem fogom abbahagyni, és lerövidíteni sem, mivel látom, hogy sok az érdeklődő :)
      A köviben ki fog derülni, hogy mi lesz Louval, amit igyekszem hamar hozni. Köszi <3

      Törlés
  2. Abba ne merd hagyni..ez a történet volt az első amit elkezdtem olvasni ..:)
    Annyira megfogott és segített át vészelni a rossz időszakokat az életemben.
    Mindig valami újjal rukkolsz elő és ez az ami miatt egyedi és különleges a sztorid .
    Ha abba hagynád az olyan érzés lenne mint ha egy kisgyerektől elvetted volna a nyalókáját .
    Szóval kérlek szépen ne rövidítsd le és ne hagyd abba amíg van ötleted addig írjad .:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első, tényleg? Wáó :3 Nagyon köszönöm, és örülök, hogy ilyen sokat jelent számodra a blogom, ez annyira jó érzés, hogy nem tudom szavakba önteni <3
      Nem fogom abbahagyni, és lerövidíteni sem, folytatom tovább :)

      Törlés
  3. Szia !
    Ha abba mered hagyni én elmegyek hozzád és kinyírlak !!! Imádom a blogod minden egyes részt kívülről tudok már annyiszor elolvastam mert tudok igen is JÓK !!! imádom a blogot és a stílusát is . Minden egyes részt izgalommal olvasok végig . Még írj jó sok izgalmas (perverz), +18-as , szomorú , vidám , romantikus Larry Stylinson történet mert EGYSZERŰEN IMÁDOM ! Ne hagyd abba !!! Folytasd ameddig csak tudod !!!
    Lillaxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Huh, ez már komoly fenyegetés! ;) Köszönöm szépen, el sem tudom mondani milyen boldog vagyok, ahogy soraidat olvasom. :3 Lesznek benne, megígérem, és azt is, hogy nem hagyom abba :)

      Törlés
  4. folytasd, ez egyértelmű, kevés ilyen színvonalas, +18as, magyar, larry story van, úh ne hagyd abba lécci :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, kedves szavaidat, és azt is, hogy írtál! :3 Nem hagyom abba, folytatom tovább ;)

      Törlés
  5. Imádom.. annyira örülök h hoztál részt. szegény Lou. :( remélem nincs nagy baj vele. .tuti kimerült vagy mi. remélem a kövi részt is meglepsz minket. .ugyan is pont itt kellet ab hagyni.? :D na mind1 legalább izgulhatok. .! :D siess a kövi résszel. :D puszi. Larry xoxo

    VálaszTörlés
  6. MOST OLVASOM ÁT MÁSODSZORRA MI AZ H LE AKAROD RÖVIDÍTENI.?? TE BETEG VAGY.? NE HOGY ABBA MERT HAGYNI MERT NAGYON MEGHARAGSZOK RÁD.!! ÉS NEM VICCELEK.! IMÁDOM A BLOGOD ÉS MINT LÁTOD MINDENKI!!!!!! DE KÉRLEK SZÉPEN NE RÖVIDÍTSD LE..!!!!!!! KEDVENC BLOGOM... ILYEN BLOGOT MÉG NEM OLVASTAM. .ÉS A SZÍVEMBEN VAN./LESZ. ÉS NE NEVESS HOGY EZT ÍRTAM.. :D
    NE MERD ABBA HAGYNI.. SZÜNET VAN ÍRD A RÉSZEKET ÉS LEPJ MEG MINKET ... KÉRLEK SZÉPEN.!!!!!!!!!!! NEM IS ISMERLEK DE SZERETLEK. NEM VAGYOK LESZBIKUS.. MERT AKKOR NEM SZERETNÉM AZ 1D XD NA MIND1 KÉLEK NE HAGYD ABBA.....!!!!!!!!!!!!!! bocsi ha meg bántottalak. de ne hagyd abba légyszí. !!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, mosolyogva olvastam végig a kommentedet, imádlak! <3 Köszönöm szépen :)
      Ígérem, nem fogom még abbahagyni, és lerövidíteni sem, folytatom tovább ;)

      A kövi részben kiderül, hogy mi lesz vele, de nem árulhatok el semmit, majd megtudod :) Szeretem egy kicsit felpörgetni az olvasóimat, és ezért hagyom abba ilyen kegyetlen helyeken :D Bocsi. Igyekszem hozni, amint tudom.
      Puszi

      Törlés
  7. Abba ne hagyd Dreamy draga,fantasztikus vagy,imadom a cukisagaidat *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! :3 Nem fogom abbahagyni, megígérem :)

      Törlés
  8. Én nemrég akadtam rá a blogodra, és nagyon tetszik, mikor beteg voltam, akkor is ezt olvastam. És ne hagyd abba, mert nagyon jó! Nem olvastam még soha ilyen jó blogot, pedig túlvagyok már páron. Még a legtöbb könyvön is túltesz, amit olvastam. Gyönyörűen fogalmazol, a sztori pedig nagyon ötletes, nekem soha nem jutott volna ilyen az eszembe. Szóval ne hagyd abba, és minél előbb hozd a részeket!
    Üdv: Kíra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen kedves szavaidat, el sem tudom mondani milyen boldog vagyok most. :3 Annyira öröm olvasni a kommenteket, mindig felvidítanak :)
      Nem fogom abbahagyni, és igyekszem hozni a kövit :)

      Törlés
  9. ABBA NE MERD HAGYNI
    NE IS RÖVIDISD LE
    MEGÈRTETTED?
    MEG NE PROBÁLD.
    MINDANNYIAN BELEHALNÁNK HA PÁR RÈSZ MÚLVA ABBAHAGYNÁD!
    KÈRLEK NE TEDD!!! :'((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értettem!! ;) Nem fogom abbahagyni, és nem is rövidítem le!
      Nagyon aranyos vagy, köszönöm, hogy írtál! :3

      Törlés
  10. Szia :) remélem nem gondoltad komolyan, hogy abba akarod hagyni!! Tudom hogy várod a visszajelzéseket de tényleg nem tudunk újat mondani neked, mi az összes részt nagyon szeretjük! Minden nap minimum 2-szer megnézem a blogod! Tudom hogy hetente egyszer -most szerencsére kétszer - jön rész, de újra olvasom őket :) nem tudom mi lenne velem nélküle! :) Szóval ne hagyd abba kérlek! :) legyen meg a 200 rész és még több is :D
    További jó munkát a blogodhoz! :)
    Puszi: Szilvi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan gondoltam, de már nem! A csodás kommentek, amiket nekem írtatok, új erőt adtak! Tudom, és megértem, de nagyon fontos a visszajelzés, mert abból tudom meg, hogy jól csinálom-e vagy sem :) Köszönöm szépen, örülök, hogy ilyen sokat jelent számodra a blogom :3
      Nem hagyom abba, folytatom :)
      Puszi

      Törlés
  11. Szia! ☺Én nem szeretném ha abba hagynád, mert te egy fantasztikus író vagy, ez pedig a kedvenc blogom. Kérlek ne hagyd abba💜

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello :) Köszönöm szépen, kedves vagy, nagyon boldog vagyok, hogy ezt gondolod az írásomról. :3 Ígérem addig folytatom, ameddig csak tudom :)

      Törlés
  12. Neeeeeeee ne hagyd abbaaaaaaaaa!!! Imádom a blogod, pedig egyáltalán nem vagyok Larry shipper, mégis ez a kedvenc blogom! Kérlek ne hagyd abba! Minimum 200 rész :D
    A részt nagyon imádtam, szegény Szerelmem, mit csiáltál vele? :S Siess kérlek a kövi résszel, már nagyon nagyon várom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legnagyobb elismerés, amikor egy nem Larrys azt mondja, hogy imádja a blogom, köszönöm szépen! :3 Nem fogom abbahagyni, ígérem, addig folytatom ameddig csak tudom :)
      A kövi részben kiderül, hogy mi is történt, igyekszem hozni.

      Törlés
  13. Ne ne ne ne neeeeeee !!!!!!!! Először is , miért itt hagytad abba ?!?!?!?! Komolyan majdnem elsírtam magam amikor megláttam hogy itt van vége ! Sies a kövivel ! Kérlek ! :(
    Másodszor pedig , amikor azt írtad hogy hamar befejezed kihagyott egyett a szívem ! :( Hidd el sok Larrys és nem Larrys blogot olvasok , de ez a legjobb mindközül ! <3 Amikor azt látom hogy új rész van akkor majd kiugrok a bőrömből ! Szóval ne !
    U.i : Olyan becsapós rész volt ez , mivel az elején azt hiszi az ember hogy nem lesz semmi különleges és akkor Bumm ott van az az írtójó függővég !Imádtam ! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi, ez a mániám, szeretem, mikor az olvasók izgulnak a kövi rész miatt :) Igyekszem hozni, amint tudom!
      Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy ilyet tudok kiváltani belőled az írásommal, ez annyira jól esik! :3
      Örülök, hogy tetszett és hogy így megleptelek a végével :)

      Törlés
  14. Szia Dreamy Girl!
    Nagyon régóta olvasom a blogodat, de most kommentelek először. Légyszives ne hagyd abba, mert nagyon szeretem a blogodat! Minden héten a barátnőmmel várjuk a részt és beleőrülnk ha esetleg késel, vagy ha nem akkor rakod fel, amikorra számítottunk. Ezzel nem arra akarok célozni, hogy nem hozol elég sokszor részt, hanem arra, hogy imádjuk a blogodat! Nagyon szépen kérlek, folytasd!
    Asszem most megyek, mert még nem olvastam el a részt :)
    Anonymus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál, nagyon kedves tőled! :) De édesek vagytok, hihetetlenül jól esett ezt olvasni :3
      Nem fogom abbahagyni, folytatom tovább, és igyekszem hozni a kövi részt :)

      Törlés
  15. Most komoly leszek (pedig nem szoktam) ha.abba hagyom vagy le rovidited meg kereslek el megyék hozzátok este rá szoritom a párnát a fejére és meg fojtalak vele. Remélem teljesen világos voltam.

    Egyébként ez volt a legelső larrys balog amit olvastam (nem vagyok shipper vagy mi) és azóta nem tudok vele be telni és amit írtam az előbb az nyugodtan vehetem halál komolyan *ártatlan pislogás*
    a rész pedig mint mindig csak.jó.remélem nem lesz komolyabb baja Louisnak bár módjukban tényleg így dolgozik akkor más nem jöhet szóba mint hogy 100%-osan le merült az aksi. :-D
    nagyon gyorsan hozd a kövit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh, még egy fenyegetés! :D Kezdek megijedni, komolyan ;)
      Első? Tényleg? És nem vagy shipper? Wáó, ez a legnagyobb dolog, amikor egy nem Larrys ír nekem, hogy tetszik, amit írok! Köszönöm szépen :3
      A kövi részben minden kiderül, amit igyekszem hozni!

      Törlés
  16. Ne merd abba hagyni!! Nem vagyok Larry rajongó, de a te blogodat egyszerűen mádom, nagyon ügyesen és szépen fogalmazol, ez a legjobb blog, amit eddig olvastam!!
    Szegény Lou-val mi lesz? És miért pont itt kellett abba hagyni?! Nagyon siess a következő résszel, mert hihetetlenül kíváncsi vagyok rá!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogom abbahagyni, ígérem, ameddig csak tudom folytatom :)
      Köszönöm szépen kedves szavaidat, és az, hogy nem vagy Larrys, és így is tetszik amit csinálok, egyszerűen szuper érzés! :3
      A köviben kiderül! Bocsi, imádom, ilyen részeknél abbahagyni, én már csak ilyen vagyok :D

      Törlés
  17. NEHOGY ABBAHAGYD!!
    Én azért nem szoktam kommentelni, mert lusta vagyok rá :c xd És gondolom sokan így vannak ezzel, de ez még nem azt jelenti, hogy nem szeretjük a blogod!! Nekem ez az egyik kedvenc blogom, ésés ahwww....*Q* A történet is ahww *Q* ...Na látod, ezért nem tudok komizni. Mert a történet hatása alatt vagyok, és nem tudok megfogalmazni egy normális mondatot se (de azért látod, nagyjából sikerül).
    Szóval: ne hagyd abba!
    És OMG, vajon mi lesz Louvaaaaal?? :o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem fogom, ígérem! :)
      Tudom, csak egy írónak nagyon fontos a visszajelzés, mert akkor könnyebben ír, és sokkal lelkesebben, ezt már megtapasztaltam :) Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy ennyire szereted, amit csinálok :)
      A köviben minden kiderül, amit igyekszem hozni :)

      Törlés
  18. Szia! Nagyon jó részt hoztál nekünk! IMÁDTAM! :D
    És nehogy abba merd hagyni! Csodálatosan írtad meg mind a 103 részt és még egyszer ennyit szeretnék még olvasni tőled. (Ne értsd félre, bármikor abba hagyhatnád, mégsem teszed. És ezért nagyon hálásak lehetünk és vagyunk.) És ahogy Leila. írta, lusták vagyunk kommentelni, de akkor is imádjuk a történeted. :D
    Üdvözlettel: Örök olvasód (Csilla)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :) Ha kitart az ihletem, akár annyi részig is eljuthatunk, sosem lehet tudni ;)
      Nem fogom, most sok lelket öntöttetek belém, és ismét nagy erővel írok :) Tudom, én is szoktam lusta lenni, csak szeretem, ha kapok visszajelzést, mert attól könnyebben állok neki az új résznek :)

      Törlés
  19. Mi ez a duma Nállad meg Beccánál is?!!
    A világ két legszuperebb blogját vezetitek ,amik mellesleg a leghíresebbek is a Larry Stylinson sztorik közül!!Mindenhonnan ez jön...az összes Larrys csopiban amibe benne vagyok IMÁDJÁK!!
    Hogyan is ne lehetne imádni??!!?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kevés volt a visszajelzés, és mindketten letörtünk... Oh, köszönjük szépen, nagyon örülök, hogy így gondolod! :3 Nem kaphatnék egy linket a csoportokról? Kíváncsi vagyok :)
      Köszönöm, hogy írtál :)

      Törlés
  20. Neeee nem hagyhatod abbaaaaaaaaaaaa :'C

    VálaszTörlés
  21. Imádom a blogod, csodálatosan írsz! :)
    De úristen, mi ez a függővég?! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, aranyos vagy! :3
      Bocsi, én már csak ilyen vagyok, kis gonosz :3

      Törlés
  22. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dreamy Girl!
      A rész egyszerűen csodálatos lett, a végét meg már szinte zihálva olvastam, hogy "úristen, mi történik Lou-val???" Ez nálam kiverte a biztosítékot(persze csak jó értelemben), hogy itt hagytad abba. Hát szabad ilyet tenni az olvasókkal?! Na jó, csak vicceltem, de most még jobban várom a folytatását, mint valaha. Egyszerűen...végem van, nincs jobb szó erre. Azért remélem a mi kis Louis-nknak nem lesz semmi baja. Kíváncsi vagyok Hazza reakciójára is.
      Amit pedig még a rész előtt írtál; NAGYON de NAGYON!!!!! remélem, hogy nem akarod most abbahagyni ennek a történetnek az írását, mivel hihetetlenül jól írsz. Szinte minden nap(ha nem is minden nap, minden másnap) fölnézek a blogodra, nem csak azért, hogy van-e új rész, hanem hogy visszaolvassam újra és újra a régebbi fejezeteket. A te írásod komolyan mondom olyan, mint egy drog.:D Egyszerűen van bennem egy hiányérzet, ha nem tudom olvasni a történetedet. Szóval kérlek, ha nem akarod, hogy elvonási tüneteim legyenek, folytasd még jó sokáig az írást, hisz' tehetséges vagy benne. Én hacsak fele ennyire értenék egy másik blog fordításához, már boldogabb lennék. Egy szó mint száz, kérlek Dreamy, folytasd Lou és Hazza történetét.
      További sok sikert,
      Judit.xx

      Törlés
    2. Bocsi, én már csak ilyen gonosz vagyok, szeretem szenvedtetni az olvasóimat :D De kell az izgalom ;) A köviben kiderül, hogy mi is történt Louval. Igyekszem hozni, amint tudom! Meg fogod tudni, ugyanis Harry szemszögéből lesz olvasható a 104. rész :)
      Nem fogom abbahagyni, ugyanis látom, hogy mennyien szeretitek, és ez engem nagyon boldoggá tett. Ameddig csak tudom folytatni fogom, ígérem :) Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy, boldogsággal töltötték meg szívem csodás szavait! :3 Nem tudom megfogalmazni, hogy mennyire jól esnek ezek a kommentek, ilyenkor úgy érzem magam, mintha a felhők felett repülnék :)

      Törlés
  23. Szia!
    Ez a rész is tökéletes volt,tele izgalmakkal,csak úgy mint a többi!Egyszerűen imádtam!☺☺☺☺
    Viszont nem érten,hogy hogy jutott eszedbe olyan,hogy nem köt le minket a történet!Ez a kedvenc blogom,és minden résznél egyre jobban szeretem!��
    Még semmiképp ne hagyd abba!Ha vannak ötleteid mi kíváncsian várjuk őket!Nem is tudom mi lenne velem a blogod nélkül...������
    Puszi:Eszti
    ������������

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy még mindig izgalmassá tudom varázsolni a részeket! Nem tudom, kevés volt a visszajelzés, amiből erre következtem, de most már tudom, hogy nem így van :)
      Nem fogom abbahagyni, ígérem, ameddig csak tudom írni fogom :)
      Köszönöm :) Puszi

      Törlés
  24. Te jooo szent ég! Ez valami fantasztikus esküszöm a kedvenc blogom lett. Ez ez ez men tudok mit mondani..
    Ha nem hozol hamar részt én elsirom magam.. A hatása alatt vagyok... Uram isten hogy Lou kimerült és valami baja lett... Várom Harry reakcioját :33 ez pedig a kedvenc részem lett.. <3:33 légyszives térdelve könyörgök hogy hozz előbb részt. Tudom hogy nehéz és kell pihenő de fantasztikus amit csinálsz! Abba ne merd hagyni 100% ban leköt és szeretem.
    Hűű azt hiszem ennyit akartam:) Tami.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *nem. Bocsi a hibákért csak még mindig remegek*..* :3

      Törlés
    2. Jaa, és majdnem elfelejtettem, hogy Harry szemszöge lesz a következő részben?:D:33 *reménykedik*

      Törlés
    3. :3 Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! :D Igyekszem hozni, amint tudom :) A köviben megtudunk mindent, és Harry reakcióját is, ugyanis az ő szemszögéből olvashatjátok ;) Nem fogom abbahagyni, ígérem :)

      Törlés
  25. Sziaa!
    Eloszor is bocsi hogy nem szoktam irni csak nincs ra idom.Viszont imadom a blogodat pedig nem vagyok Larry shipper,de ez a blog nagyon megfogott es en is azt mondom,hogy ABBA NE MERD HAGYNI!!!!!!!Kedvenc blogom es NEHOGY LEROVIDITSD!Nagyon jol irsz es a fantaziad is megvan hozza!:)
    Ezt a reszt is imadtam! :33Mi van Louval??Remelem nincs semmi komoly baja! Siess a kovivel! :))
    Puszi:Kammy Xx
    U.i.:bocsi a hibak miatt csak telorol vagyok Xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy most írtál! :) El sem tudom mondani milyen jó érzés azt olvasni, amikor egy nem Larry shipper ír nekem, és még tetszik is neki a blogom! :3 Nem fogom abbahagyni, és lerövidíteni sem, ígérem ;) Köszönöm kedves szavaid :)
      A köviben kiderül minden... nem árulhatom el :) Igyekszem sietni :)

      Törlés