98.rész

Sziasztok!

Pár napja azon gondolkodom, hogy mi is legyen a részekkel kapcsolatban, és arra jutottam, hogy hétvégente hozok egyet, amit megpróbálok betartani. Péntek vagy Szombat, de lesznek biztos meglepetés részek is, ahogy megszokhattátok tőlem! :) 

Nagyon szépen köszönöm a sok kommentet, és azt is, hogy ennyien szavaztatok, aminek még jobban örülök. Tehát akkor lesz benne Ziall, mert láttam, hogy mindenki erre voksolt! :)

A másik blogommal kapcsolatban szeretnék elmondani pár dolgot. Amint látjátok nem nagyon frissítek, ami azért van, mert most a Love and Painre koncentrálok, és sajnos a Lost sem megy úgy, ahogyan szeretném... Remélem, hogy visszajön az ihlet, mert ha nem akkor kénytelen leszek feladni, amit nagyon nem szeretnék! Sajnálom, tényleg, de igyekszem valahogy helyrepofozni magam!

Asszem ennyi lenne :D

Jó olvasást!

Dreamy Girl 

Harry

Idegesítő csörgés zavarta meg nyugodt álmomat. Nagyokat pislogva néztem körbe, majd mikor leesett, hogy Louis telefonjának ébresztője szól, morogva fordultam felé, de ő meg sem moccant, még mindig az igazak álmát aludta. Remek... Ezért szól az a rohadt ébresztő, hogy engem keltsen fel, ne a gazdáját...

- Lou, kapcsold ki! - dünnyögtem a fejemre húzva a párnát. - Looouuuiiiisss! - nyavalyogtam. Semmi reakció, és az idegesítő hang még mindig szólt, egyre hangosabban. Mérgesen dobtam le fejemről a párnát, majd átmásztam Lou-n, hogy kikapcsoljam azt a szart. 

- Hazza!! - morogta morcosa. Még neki állt feljebb. - Hagyj aludni! - nyöszörgött csukott szemmel, rekedtes, álmos hangján. 

- Ébresztő álomszuszék! - pusziltam ajkaira, de csak morgást kaptam válaszul. - Munka van! - hintettem be csókokkal fedetlen felsőtestét. Imádtam, mikor egy szál alsóban aludt, mert így reggelente megcsodálhattam testét, melyet napközben nem igazán mutogat, pedig ezt a tökéletességet nem szabadna rejtegetni. 

- Már ennyi az idő? - dörzsölte meg szemeit, majd nagyokat pislogva az órára pillantott, és morcosan csukta le szemhéjait, eltakarva kékségeit. - Nem akarok felkelni, nem bírok! - nyöszörgött. Lemásztam róla, az ágy mellé álltam, és feléje nyújtottam kezeim. 

- Gyere! - mosolyogtam rá, mire megfogta kezeim, én pedig felhúztam. Teljes teste az enyémnek dőlt, miközben karjait nyakam köré fonta és álmos szemeit az enyéimbe fúrta. 

- Nem tudok járni... - engedte el magát, vigyorgó arccal. Ha nem fogtam volna rendesen, biztosan elesett volna. - Vigyél ki a fürdőbe! - parancsolta kedvesen. 

- Meg is pisiltessem őfelségét? - kérdeztem, mire egy "ühüm" volt a válasza. Felnevettem, miközben felkaptam karomba, hogy teljesítsem kérését. Kicipeltem, majd leraktam a fürdőszoba közepére,  a derekát fogva. - Vegyél egy hideg zuhanyt, attól majd  felébredsz, én pedig addig csinálok valami kaját! - nyomtam egy puszit homlokára, és lementem a földszintre. Gondoltam a rántotta tökéletes reggeli lesz, mert jó laktató és feltölti energiával, amire szüksége is lesz, hiszen a mai munkanapja elég nehéz lesz. A tűzhely előtt álltam, kavargatva a tojást, és közben elkalandoztak gondolataim. Örültem, hogy dolgozik, de hogy pont ilyen helyen, annak nem. Minden nap fáradtan ért haza, ami miatt kezdtem egyre jobban aggódni. Nem mindenki termett erre a munkára, és főleg nem ő. Nem az a fajta, akinek a folytonos állás, és cipekedés jót tesz... Észre is vettem rajta, hogy mióta minden nap be kellett járni, hogy ledolgozza az elmaradását, teljesen más lett. Folyton duzzogott, fájt mindene, és alig beszélgettünk, mert mindig elaludt, akár mit is csináltunk. Féltem, hogy valami baja lesz, olyan kis törékeny... Gondolataimnak apró kezek hasamra simulása vetett véget. Arcomra azonnal egy hatalmas mosoly kúszott, ahogy hozzám bújt, lágy puszit hintve lapockámra. - Jobban vagy? - kérdeztem, hasamon összekulcsolt kezeit simogatva. 

- Egy kicsivel jobban, de a fejem szétesik... Remélem a fájdalomcsillapító megteszi hatását, mert ha nem, akkor szét fog robbanni! - morogta hátamba, majd elengedett és helyet foglalt az asztalnál. Elzártam a tűzhelyet, és a mellettem lévő két tányérra helyeztem a gőzölgő reggelit, amiből az egyiket Louis elé helyeztem, egy pohár naracslével együtt, a másikat pedig magam elé tettem. Jóízűen esett neki a rántottának, én pedig mosolyogva figyeltem minden mozdulatát, a velem szemben ülő legcsodálatosabb férfinak. Én vagyok a legszerencsésebb a világon, hogy ő az enyém. Hogy minden este vele alszom el, és minden reggel mellett ébredek. Csókolhatom édes ajkait, felfedezhetem teste minden porcikáját, melyet már csukott szemmel ismerek, érezhetem egyedi, ellenállhatatlan illatát és hallgathatom vékony, rekedtes hangját, mely lágyan simogatja dobhártyámat.

- Hahó! - lengette meg kezét arcom előtt, ezzel kirángatva gondolataimból.

- Hm?

- Minden oké? Meg sem kóstoltad... - nézett rám aggodalmas tekintettel. Szeretetteljes mosolyt küldtem felé, hogy lássa, minden rendben van.

- Csak elkalandoztam... - fogtam kezembe a villát, és enni kezdtem. - Meddig dolgozol? 

- Estig, tizenegyig, talán... - tette le az evőeszközt, lehörpintette a narancslevet, és jóllakottan dőlt hátra a székben. 

- Csörgess meg, ha végzel! Elmegyek érted! - láttam nemtetszését arcán, de nem fogom engedni egyedül mászkálni, míg Lucas nincs a kezeim között.

- Holnap edzésre megyek Zaynnel! - közölte mosolyogva. Örültem neki, hogy önvédelmet tanul, bár attól még ugyanúgy vigyázni fogok rá, akár mennyire is tudja majd megvédeni magát. 

- Megyek én is! - jelentettem ki. 

- Nem! - vágta rá azonnal, mire meglepődve néztem rá, majd összevont szemöldökkel fürkésztem arcát.

- Ez szarul esett... - biggyesztettem le ajkaimat szomorúan. Felállt, és egyenest felém lépdelt, majd beült az ölembe. Keze közé fogta arcomat, míg én derekát markoltam.

- Bocsi. - húzta el száját. - Nagyon szeretném, ha eljönnél, vagy, ha te lennél az edzőm, de -nyomott egy puszit ajkaimra. - nem tudnék koncentrálni, és a legtöbb edzés szexbe torkolna!

- Az összes! - mondtam vigyorogva, ajkaira tapadva. Felkuncogott.

- Na, látod! - nevetett. - Majd itthon megmutatok egy-két fogást, amint tökélyre fejlesztettem, oké? - bólintottam beleegyezően, csókot hintve szájára. Pár percig még élveztük egymás társaságát, aztán felmentem, hogy magamra rántsak valami ruhát, és elvittem Lout a munkahelyére. Hosszú csók után, jó munkát kívánva köszöntem el tőle, megvárva, míg bemegy, ringatózó csípővel. Tudtam, hogy nekem csinálja. Tudja jól, hogy figyelem, meg azt is, hogy ezzel ki tud készíteni... Ezért még kapni fog, csak érjen haza... Amint becsukódott mögötte az ajtó elindultam, de nem haza, hanem Zaynhez. Hiába kopogtam, és kiabáltam a háza előtt, nem kaptam választ, ezért visszaültem a kocsiba, és a tetkó szalon felé vettem az irányt. Leparkoltam, bezártam az autót és átsétáltam az utca túloldalára, a szalonhoz. Lenyomtam a kilincset és beléptem az ismerős helységbe. Tetkók ezrei sorakoztak a falon, ami vörösbe burkolódzott. Imádtam ide járni, tetszett minden, és akár merre néztem, minden egyes dolog, Zayn stílusát tükrözte. A keménységét, a művészet iránti szenvedélyét és a lágy szívét, amit csak én tudtam igazán, hogy van neki. A pult mögött, egy agyon tetovált, és piercingelt srác állt, akit eddig még nem láttam. Furán végigmért. 

- Zayn? - kérdeztem ügyet sem vetve rá.

- Hátul, épp tetovál! - mondta, én pedig egy "köszi" kíséretében hátra mentem, a tetováló részlegbe, ami egy kis helység volt. Ismerős volt a járás, hiszen az összes tetkót, ami a testemet borítja, Zayn csinálta. Soha senki mással nem varratnék csak vele, és most is ezért jöttem. 

- Hello, Haver! Bemehetek? - kérdeztem, a függöny előtt állva, amin egy hatalmas halálfej éktelenkedett. Nem akartam berontani, mert egyszer már jártam úgy, hogy épp egy intim tetkót varrt egy csajra, én pedig köszönés nélkül elhúztam a függönyt, és hát a lány nem igazán volt boldog... Meg a pasija sem... Azóta szólok, mielőtt belépnék.

- Szeva! Gyere! - amint kimondta, belestem, majd beléptem a szentélybe. Köszöntem a srácnak, akin már alig volt hely egy újabb tetkóknak. Ez gusztustalan... - Mi járatban? - kérdezte, miközben helyet foglaltam az egyik széken, kezembe véve a portfóliót, amibe belelapoztam.

- Van valami fejlemény? - vezettem rá tekintetem. Nemlegesen megrázta a fejét, amitől csalódott lettem,  de hát mit vártam, hogy egy héten belül lesz valami?... 

- Nem megy ilyen egyszerűen, meg amúgy is megbeszéltük, hogy amint van valami hívlak! 

- Oké, értettem, csak nem tudok nyugodtan maradni míg... - hallgattam el, mert majdnem kimondtam, hogy míg meg nem ölöm, de szerencsémre eszembe jutott, hogy nem egyedül vagyunk. - vége nem lesz ennek az egésznek... - fejeztem be a mondatom, mire Zayn megértően bólintott. - Figyu, hol vannak a betűtípusaid? - kérdeztem, más felé terelve a témát. Felállt a székről, a polcokhoz lépett, és pár perc keresés után a kezembe nyomta a mappát, amit azonnal kinyitottam, keresgélve benne, valami szép betűtípust.

- Tán csak nem egy újabb tetkó? - nézett rám felvont szemöldökkel, halvány mosollyal arcán. Nem is tudom honnan találta ki...

- Úgy döntöttem csináltatok még egyet, de ez lesz az utolsó! - jelentettem ki. Elég volt belőlük, de ezt az egyet még meg akarom csináltatni.

- És mit? Várj! - gondolkodott el. - Betűtípus... Ó, meg van! - vigyorgott. - A következő feliratot akarod a farkad főlé: Louis tulajdona! - röhögött fel, mire fejbe dobtam egy papírgalacsinnal. 

- Idióta! - horkantam fel. Szerintem, ha megtudja nem fog nevetni... - Majd elmondom... - néztem tovább a betűtípusokat, amiben meg is találtam a nekem tetszőt. Le is rajzoltam, hogy lássam hogyan fog kinézni. Elővettem egy másik portfóliót is, amit szintén átnéztem. Annyi jó mintát találtam benne, hogy el is tettem messzire, mert még kedvem támad újabbat varratni. Miután elment az agyontetovált srác, Zayn leült velem szembe és kíváncsian fürkészett. 

- Szóval, elmondod, vagy harapófogóval kell kihúznom? - nevetett fel, én pedig nagyot sóhajtottam, és húztam az időt, amennyire csak tudtam. - Bökd már ki! Annyira nem lehet durva! Nem tudod, miket tetoválok egyes embereknek... Jézusom, ne is beszéljünk róla! - vigyorgott. 

- Ne nevess ki! Sokat gondolkodtam rajta, és arra jutottam, hogy meg akarom csináltatni! Tudom, hogy hülyének fogsz nézni... - mondtam, felé fordítva a lapot, amelyre, lerajzoltam azt az öt betűt, ami a legtöbbet jelenti számomra. Tátott szájjal, kiguvadt szemekkel nézett hol rám, hol a rajzra. Mondtam, hogy nem fog nevetni... Kellett pár perc, míg meg tudott szólalni a sokk után.

- Most viccelsz velem? - kérdezte ledöbbent arccal. Jót röhögtem arckifejezésén, amit pontosan így képzeltem el.

- Nem, ez halálosan komoly! De, ha nem vállalod, akkor keresek mást! - fenyegettem meg, de tudja jól, hogy csak viccelek.

- Megcsinálom! Csak... Biztos vagy benne? Ez örökre ott marad! - próbált kedvesen lebeszélni róla.

- Átgondoltam, hidd el! - nyugtattam haverom. - És ez örök lesz, ahogyan a tetkó is! - mosolyogtam rá.

- Rendben, te tudod! - egyezett bele. - Akkora legyen, mint amit rajzoltál? - kérdezte, én pedig bólintottam. Úgy beszéltük meg, hogy én megrajzolom a papírra, ő pedig rám tetoválja, aminek nagyon örültem, hiszen így mondhatni, a felét én csináltam...