92.rész

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy nem válaszolok a kommentjeitekre, de mindegyiket elolvastam, nagyon szépen köszönöm kedves, dícsérő szavaitok! Hálás vagyok, hogy itt vagytok és olvassátok írásom! Hoztam egy újabb részt, hogy könnyebben induljon az iskola. Sajnálom, ha béna, de még mindig nem vagyok a toppon...
Jó olvasást!

Dreamy Girl

Louis

Sietve lépdeltem Hazza után, aki a kis stégre lépve meggyújtotta a színes üvegekben elhelyezett gyertyákat, melyeknek fényei gyönyörű színben pompáztak. Nagyon szép látvány volt, és míg én ezzel voltam elfoglalva, addig ő már régen a csónakban állt, rám várva. Izgatottan lépdeltem a csónak elé, aminek az alján egy pokróc hevert, és az oldalán egy-egy gyertya égett, melyeknek fényei világosságot adtak.
- Gyere! - nyújtotta felém kezét, hatalmas mosollyal arcán. Besegített, amitől a kis csónak imbolyogni kezdett. Megijedtem, hogy belesek a tóba, de Hazza két erős kezével, derekamnál fogva megtartotta testem. - Ülj le, még mielőtt beleesel a vízbe! - engedett el, én pedig leültem a csónak orrába, míg ő eloldotta a kötelet, és elhelyezkedett velem szembe, kezeibe véve az evező lapátokat. Mosolyogva figyeltem minden mozdulatát. - Milyen volt az edzés? - kérdezte, miközben evezett. Eddig eszembe sem jutott az izomláz, ami egész idáig kínzott, de ahogy kimondta, ismét éreztem a végtagjaimban a fájdalmat.
- Fárasztó... - sóhajtottam. - Minden porcikám sajog...
- Akkor, Zayn jól megdolgoztatott! - nevetett fel kedvesen, én pedig bólintottam. A tó hullámzott, ahogy haladtunk előre, egyre beljebb. Néztem a vizet, amely az éjszakai égbolttól korom sötétnek hatott, és csak a hold fénye volt, ami fehérré festette a felszínét. Kicsit kihajoltam, hogy beledugjam kezeim. Hideg volt, de akkor sem húztam ki, hanem élveztem a simogató érintését bőrömön. Hazza abbahagyta az evezést, mire oda fordítottam fejem, arcát kémlelve. Láttam rajta, hogy ideges. Nagy levegőt vett, aztán szemeimbe nézett.
- Sajnálom, amit tettem, nem volt szép tőlem. - kezdett bele mondandójába, én pedig feszülten figyeltem. - Nem akartam ezt, tudod jól, hogy az életemnél is jobban szeretlek, és soha nem bántanálak! Inkább haljak meg! - szavaitól könnyek gyűltek szemeimbe. Próbáltam visszatartani, nem akartam elérzékenyülni, de nem ment. - Azon is csodálkozom, hogy ezek után még hozzám szóltál... Meg sem érdemlem, hogy itt legyél velem. Azért hoztalak ide, hogy bocsánatot kérjek mindazért, amin miattam kellett keresztül menned. Megértem azt is, ha nem bocsátasz meg, mert meg sem érdemlem... - hajtotta le fejét, és nagyot nyelt. Küszködött a beszéddel, hangja el-elcsuklott. - Szeretlek, Louis, de te sokkal jobb embert érdemelsz... Szörnyű voltam, vagyok és leszek, ezen nem tudok változtatni... Nem tudok leállni a munkával, én erre születtem, próbáltam, mégis visszatértem. - egy kósza könnycsepp futott végig, a gyertyák fénye által megvilágított, fájdalommal teli arcán. Le akartam csókolni őket, viszont ez most nem az a pillanat volt. - Rossz ember vagyok! - szipogva törölte le könnyet, melyek egyre csak folytak. - Már az elején abba kellett volna hagyni, tudom, el kellett volna engednem téged! - felnézett rám, szemei könnyektől csillogtak. - De nem tudtam megtenni, Lou, mert nélküled nincs életem! Nélküled egy senki vagyok, és én önző módon magamhoz láncoltalak... Szeretlek, viszont nem akarom, hogy bajod essen... - mélyet sóhajtott, nekem pedig patakokban folytak könnyeim. Erőt vettem magamon, és végre szólásra nyitottam számat, amin alig akart kijönni gyenge hangom.
- Ne mondj ilyet, Hazza! Te nem vagy rossz ember, ezt verd ki a fejedből! Emlékszel, mit mondtam neked? - hagytam egy kis szünetet, aztán folytattam - Nem érdekel a múltad, én így is szeretlek, és szeretni is foglak bármit is teszel! Igaz, nagyon megijedtem mikor rám förmedtél, de legbelül tudtam jól, hogy sosem bántanál... Gondolkoztam sokat, míg külön voltunk. - mondtam a pokróc anyagát kémlelve, mert nem tudtam volna a szemeibe nézni. - Nem örülök, hogy ez a munkád, mert féltelek. Félek, hogy egyszer nem jössz haza... Nem akarom úgy tölteni az estéimet, hogy azon aggódjak, vajon ma láttalak utoljára? - csuklott el a hangom. - Ebbe bele fogok bolondulni, már csak a gondolatra is összeugrik a gyomrom. - hunytam be szemeim, és zokogni kezdtem. Nem tudtam megállítani könnyeimet, csak folytak és folytak, és ha így folytatom, elárasztom velük a csónakot. Hirtelen fázni kezdtem, de aztán valami melegség fogott körül. Hazza szorosan magához húzott, kezeivel hátam simogatta, miközben halkan csitítgatott.
- Sajnálom! - suttogta fülembe, mire fejemet nyakába fúrtam, beszívva bódító illatát. Annyira hiányzott érintése, közelsége, nem is tudom, hogy hogyan bírtam ki nélküle. Mi egymásnak vagyunk teremtve, nem létezhetünk a másik nélkül. Nyugtató, biztonságot nyújtó karjaiban nem érdekelt semmi a jövővel kapcsolatban, csak az, hogy együtt maradjunk és szeressük egymást, mert az élet túl rövid, és sosem lehet tudni, mit hoz a sors számunkra. - Annyira szeretlek, Lou! - csókolta meg fejem búbját. Elhúztam arcom nyakától, és gyönyörű, könnyektől csillogó zöld íriszeibe néztem, melyek mindig rabul ejtettek. Ajkai elnyíltak, ahogyan az enyém is, arca közeledett, szerettem volna ismét megérezni puha, édes ajkait, de elhúztam fejem. Rémülten nézett rám. 
- Valamit el kell mondanom neked... - ijedten húzódott el, várva, hogy folytassam. Kerestem a szavakat, és fogalmam sem volt, hogyan fogjak hozzá. - Először ígérd meg, hogy nem akadsz ki, bármit is mondok, és nem fogsz hülyeséget csinálni, oké? - értetlenül bólintott, én pedig megköszörültem a torkom. - Olyat tettem, amire nem vagyok büszke, de hajtott a kíváncsiság, sebezhető voltam... - húztam a dolgot, ahogy csak tudtam, mert nem akart kijönni belőlem, akár hogy is formáltam szavaim.
- A lényeget! - morogta, mintha csak tudta volna, mit akarok mondani.
- Tudod, Shane...
- Lefeküdtél vele?? - kiabált rám, mire megrezzenve, félve húztam össze magam. Hallottam sóhaját, majd éreztem hátamra simuló hatalmas meleg tenyerét. - Bocs, nem akartam. - suttogta bűnbánóan.
- N-nem f-feküdtem le v-vele... csak csókolóztunk... - félve ejtettem ki az utolsó szót. - Sajnálom, nem...
- Hányszor? - kérdezte, hangjában érezni lehetett a dühöt, amit próbált visszafojtani. Nyeltem egyet, aztán magam elé suttogva kinyögtem a válaszom.
- K-kétszer, de... én voltam a hibás, ne bántsd Shanet, kérlek... - emeltem fel a tekintetem, hogy szemeibe nézhessek. Tudtam, hogy ha azt mondom, hogy ő csókolt meg, akkor ki fog akadni, és biztos beveri a képét, ezért muszáj volt ezt hazudnom. Hiába vizslattam arcát, nem tudtam róla leolvasni semmit. Csak nézett maga elé, mereven. - Mondj már valamit! - szólaltam meg, mert ez a csend őrjítő volt. Inkább ordítsa le a fejem, csak szólaljon már meg.
- Éreztem, hogy ez lesz... - halkan felsóhajtottam, amiért ismét hallom hangját. - Ettől féltem, attól a perctől fogva, hogy bevallottad nekem, nem volt még senkid. - húzott magához, fejem pedig mellkasára helyeztem, hallgatva szívverését.
- Nem jelentett semmit! És azonnal meg is bántam... - suttogtam magam elé, mire puszit hintett fejem búbjára. - Szörnyen érzem magam miatta! - húzódtam el tőle, hogy szemeibe nézhessek. - Sajnálom, nem akartam, hülye voltam, egy idióta, tudom ez... - nem tudtam befejezni mondatom, mert megcsókolt. Pár másodpercig tartott, épp el akart húzódni, de kezeim közé fogva arcát, éhesen kaptam duzzadt ajkai után. Bizseregtem csókjától, melyre már ki voltam éhezve. Borzasztóan hiányzott mámorító csókja, melytől felpezsdült a vérem. Kezei csípőmre vándoroltak, és ölébe húzott, miközben nyelvével bejárta szám minden szegletét. Szenvedélyesen faltuk egymást, és szorosan tartottam tarkójánál fogba, mintha attól félnék, hogy elveszítem. Hátamra vándoroltak kezei, majd lassan hátradőlt, így húzva engem is magával. Elterült a pokrócon, míg én rajta ültem. Csókunk egyre hevesebbé vált. Fenekembe markolt, amire egy nyöszörgés volt válaszom. Lassan mozogni kezdtem felette, amitől ágyékunk összedörzsölődött, mindkettőnkből sóhajokat szakítva fel torkunkból. Levegőhiány miatt elszakadtunk egymástól, homlokom az övének döntöttem, becsukva szemeim. Éreztem arcomon meleg leheletét, amelytől libabőrös lettem. Boldog voltam, amiért elmondtam neki Shanet, és hogy így reagált rá. Azt hittem soha többé nem akar majd látni, vagy esetleg megundorodik tőlem... Viszont a nadrágjában lévő keménység nem erről árulkodott. Elmosolyodtam, még mindig csukva tartva szemeim. Lágyan cirógatta hátam, aztán hajamba túrt. Sajnos, még volt egy vallomásom, amit hiába is akartam eltitkolni, nem lehetett, ugyanis ha tovább megyünk, meg fogja látni a zúzódásaim... Ezért jobb, ha most közlöm vele...
- Hé! - simított végig arcélemen, mire kinyitottam szemeim. Érintésére melegség öntötte el szívem. Felültem rajta. - Valami baj van? Látom, hogy nem itt jársz! - könyökére támaszkodva felhúzta magát, és megcsókolt. Pár másodperces csók volt, ami mondható inkább puszinak, de máris belebizseregtem.
- Valamit még el kell mondanom... - hajtottam le a fejem, mélyet lélegezve. Vártam, hogy közbe szóljon, de nem tette, csendben, aggódó tekintettel fürkészte arcom. - Tudod, mondtad a kórházban, hogy a sok alkohol, miatt képzelődtél... - bólogatott. - Nem attól volt, nem az alkohol, és nem is én mondtam... Lucas járt nálad... - ahogy kimondtam nevét, teste megfeszült. 
- Micsoda?? - kérdezte döbbenten. - A kis rohadék! - morogta összeszorított fogakkal, kezét ökölbe szorítva. 
- Ő mondta nekem, hogy...
- Találkoztál vele?? - szólt bele mondatomba. - Bántott? - az eddigi haragja elszállt, és aggódó tekintettel fürkészte arcom. Csendben ültem, majd nemlegesen megráztam fejem. - Louis!! - szólt rám erélyesen. - Ne hazudj!! - morogta. Nem tudtam szavakkal elmondani, ezért becsuktam szemeim, megragadtam a felsőm alját és felhúztam, ezzel megmutatva kék-zöld foltjaim. Élesen szívta be a levegőt, majd megrezzentem, mikor éreztem ujjai hegyét hasamon. - Édes istenem, Lou! - suttogta fájdalmas hangon. - Miért? Miért nem szóltál? - nyitottam ki lehunyt szemeim. Ajkaival végigcsókolta a bőröm a zúzódások mentén. - Az edzés! - emelte fel fejét. - Erőltettem a dolgot, neked pedig iszonyatosan fájhatott, miért nem szóltál? 
- Túléltem! - mosolyogtam rá, hogy lássa minden rendben van, de ő nem viszonozta.
- Ki fogom nyírni! - morogta. - Megkeresem, és borzalmas kínok között fogom a másvilágra küldeni!! - fújtatott, kezét ökölbe szorítva, amitől kidagadtak erei, mind a kezén, mind a nyakán. Megsimogattam arcát, ezzel próbálva lenyugtatni, majd kezeimmel kinyitottam ökölbe szorított kezeit. Először nem engedte, de aztán hagyta, hogy megtegyem.
- Hagyd, Hazza! Nem éri meg, nem akarom, hogy bajod essen! - hajoltam arcához, amit lágy csókokkal hintettem be. - Megoldjuk valahogy, csak kérlek, ne tégy semmit egyedül, rendben? Nem tudod mire képes... - pusziltam meg ajkaik. - Ígérd meg! - nagyot sóhajtott, aztán ajkaimra hajolt. Azonnal bejutást adtam neki. Csókja lágy volt, szeretettel teli, teljesen más volt, mint az előbbi, de ezt is imádtam. Akár mit is csinált, és akárhogyan, nekem mindig tökéletes volt.
- Megoldjuk... - suttogta számba. - Viszont, ezek után nem mész egyedül sehova! Én viszlek a munkába, és el is megyek érted, ha pedig nem érek rá, majd Zayn elhoz. - lehelete folyton csiklandozta arcom. És megint ott vagyunk ahol voltunk, ismét engem kell védeni... Utáltam ezt... - Szeretlek, nem hagyom, hogy bármi bajod essen! - vezette fel kezét tarkómra, aztán hajamba, amibe beletúrt. Lehunytam szemeim érintésére. Szorosan magához húzott, puszikat hintve nyakamra. 
- Én is szeretlek! - suttogtam fülébe, melyre egy apró csókot nyomtam. Hirtelen felsikoltottam, elhúzódva Hazzától, ugyanis valami hideg folyadék cseppent arcomra. 
- Mi az? - nézett rám ijedten. Felkuncogtam, mikor ismét rám cseppent. 
- Eső?!... - néztem fel az égre, ahogyan Hazza is. A holdat sötét felhők takarták el, és a távolban látszottak a cikázó villámok, és halk morajlásuk, ami követte őket. 
- Asszem sietni kellene! - állt fel, visszaült helyére, aztán sebesen evezett kifelé a partra. Egyre jobban csöpörgött, és mikor már kiértünk zuhogott. Sietve kiszálltunk, kikötötte a csónakot, aztán megfogta kezem, és futásnak eredtünk. Elég nehéz volt lépést tartani vele, ugyanis Hazza kétszer akkorát lépett, mint én. Alig láttam, úgy zuhogott. A füves, homokos talaj, pár percen belül sárrá változott. Csurom vizesek lettünk, a cipőm pedig tocsogott. 
- Szállj be! - nyitotta ki a kocsi ajtaját, ahova sietve huppantam be. Ő is beült a vezető ülésre, felkapcsolva a belső világítást. - Ez igen! Szépen zuhog! - nézett rám, én pedig elnevettem magam, mert úgy nézet ki, mint egy ázott puli. A haja lelapulva lógott arcába. - Mi olyan vicces, ha szabad kérdeznem? - kérdezte játékos hangon. Annyira röhögtem, hogy alig bírtam kinyögni.
- Olyan... vagy... mint... egy... ázott kutya... - vihogtam. Mosolya fülig ért, mikor belenézett a visszapillantó tükörbe. 
- Szerinted ez vicces? - morogta, de közben láttam, hogy alig bírja ki nevetés nélkül. Hevesen bólogattam, már-már sírtam, annyira röhögtem. Hazza elkapott, áthúzott magához, úgy, hogy az arcom a lábai között voltak, a fenekem pedig égnek állt. Eléggé nyomta a hasam a kézifék, de most nem törődtem vele. - Viccelődsz még rajtam? - csapott fenekemre, miközben egyik könyökét hátamra helyezte, hogy ne tudjak felkelni.
- Kapd be! - nevettem fel, próbálva kiszabadulni. Rácsapott még párat, én pedig  jajgattam, minden egyes ütésre. Támadt egy ötletem, amit sikerült is megvalósítanom. Rámarkoltam nadrágon keresztül férfiasságára, amitől teste megfeszült, és keze lehanyatlott fenekemre. Lassan dörzsöltem, amire sóhajt kaptam válaszul. Hol gyengéden, hol erősebben masszíroztam, ő pedig hangosakat nyögött, hátsómba markolva. Éreztem, ahogy egyre keményedik, csak az volt a baj, hogy én is. Felsandítottam arcára. Fejét teljesen nekidöntötte a fejtámlának, ajkai elnyíltak a kéjtől feltörő nyögésektől. Gyönyörű látvány volt, amitől lüktetni kezdett ágyékom. Gonosz voltam, ezért elvettem kezem, és visszaültem az ülésembe magamat markolva, ugyanis nagyon fájt odalent. Hazza morogva nézett rám, levegőért kapkodva.
- Amit elkezdtél... - lihegte. - azt illik is befejezni... - vigyorgott, én pedig gonosz mosolyt küldtem felé.