88.rész

Sziasztok!

Igyekeztem hamar hozni, mert nem tudom, hogy mennyi időm lesz ebben a pár hétben vagy akár hónapban...  Sajnos megint minden összejött, ezért nem tudom mikor tudom hozni, lesz-e energiám egyáltalán írni... Megpróbálkozom.
Nagyon szépen köszönöm a sok kedves szót, amivel blogom illetitek, nem is tudjátok milyen sokat jelent ez nekem! :3 Köszönöm a tetsziket, és a chatben kapott csodálatos kommenteket is! 

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Louis

Nagyon féltem, a szorítása pedig iszonyatosan fájt. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy itt és most vége az életemnek. Nem akartam meghalni, úgy nem, hogy nem beszélhettem Harryvel. 

- Na, mi van, ennyi volt a nagy szád? Elkaptalak, és máris feladod? - markolta egyre erősebben csuklóm. Felszisszentem a fájdalomra, ami végigsöpört testemen. Próbáltam kihúzni kezem, de ezzel csak még rosszabbat tettem, sokkal nagyobb fájdalmat okozva saját magamnak. 

- Engedj már el... - sziszegtem. - Hagyj békén... Mi a fenét akarsz tőlem? - felkuncogott, majd elővett valamit, amivel összekötötte csuklómat. A kötél belevágott bőrömbe, amitől felnyögtem. Égett alatta érzékeny bőröm. Amint, megbizonyosodott róla, hogy nem tudom kiszabadítani kezem, elgáncsolt, és térdre lökött. Elém állt, állam alá nyúlt, és felhúzta, hogy szemeibe nézzek. - Rohadj meg! - köptem szavaim.. Elvigyorodott, majd megszólalt.

- Jobb lesz, ha visszafogod magad, ugyanis a kis buzi barátod most nem tud segíteni, magadra maradtál! - vigyorgott gonoszul, bennem pedig egyre jobban felment a pumpa. - Azért van bennünk valami közös...

- Nincs bennünk semmi közös, és nem is lesz! Te egy gerinctelen féreg vagy, aki a saját testvérét képes tönkretenni! Az ilyen ember, nem normális! - mondtam ki gondolataim, nem törődve a következményekkel. Megragadta hajam, majd hátrahúzta jó erősen, így nyakam kifeszült. 

- Mondjad párszor, hátha elhiteted magaddal, de te is tudod jól, hogy benned is Tomlinson vér folyik, csak ki kell várni a megfelelő pillanatot. - engedte el hajam, így végre nyelhettem, és lélegezni is könnyebb volt. - Tudod mi az előnye annak, hogy egyformák vagyunk?! - hallgatott el, egy kis hatásszünetet tartva. - Hogy te lehetek, és alig tűnik fel valakinek! A kis buzi is elhitte, hogy én vagyok te! Minden szavamat elhitte, és még meg is tette, amire kértem, vagyis te kérted! - felnevetett. 
- Mit műveltél vele? - kérdeztem felnézve rá, arcán még mindig ott volt az a gusztustalan vigyora. 
- Meglátogattam... - nevetett fel, majd fülemhez hajolt. - Szegénynek annyira összetörted a szívét, hogy alkoholba fojtotta bánatát, hát ilyen az igaz szerelem?! 
- Mit tettél vele? - könnyeim elhomályosították szemeim, hangom pedig elcsuklott a gondolatra, hogy ott járt a házamba, és még Harryvel is találkozott. Simán megölhette volna.
- El se hiszed mekkora öröm volt látni, ahogy összetörik, mert a kis Louis - mondta gúnyosan nevem  - arra kéri őt, hogy ölje meg magát! És hogy senkinek sem fog hiányozni, még neki sem! - horkant fel, belőlem pedig kitört a sírás. Magam előtt láttam, Harry döbbent, és fájdalomtól eltorzult arcát. Annyira sajnáltam szegényt, hogy ezt át kellett élni. 
- Te rohadék! - annyira mérges volt, hogy szinte köptem a szavakat. Nem tudom honnan volt erőm, de felálltam, és nekiestem, úgy, hogy mindketten a földre estünk. Addig-addig mozgattam, a már véresre dörzsölt csuklóm, hogy sikerült kioldanom, és azonnal ütni kezdtem Lucast, ahol csak értem. - Meg akartad ölni a Szerelmem! Kinyírlak te szemét! - kiabáltam hisztérikusan. Elöntötte az agyam a düh, nem tudtam megállítani magam, csak ütöttem, ahol értem. A könnyeimtől már nem láttam, így nem tudhattam előre, hogy egy hatalmas ütést kapok gyomromba. Fájdalmasan felnyögtem, és a hasamhoz nyúlva borultam le róla. Összegörnyedve szűköltem. Még a levegővétel is iszonyatosan fájt. Még egyet belém rúgott, amire ordítás szakadt fel torkomból. 
- Kis harcias! Látod, mondtam én, hogy van amiben hasonlítunk... - röhögött fel, majd lehajolt mellém, megragadta hajam, és felhúzott térdelő helyzetbe. - Velem sokkal jobb életed lenne, mindened meglenne! Nem kellene a pénz miatt aggódnod, annyit kereshetnél amennyit csak akarnál! - engedte el hajam, és előre lökött, amitől az arcom a földnek ütközött. Tenyeremet előre rakva próbáltam felhúzni magam, de az erőm igencsak elfogyott, így ott feküdtem a hasamon, arcomat a földre helyezve. - Van egy jó kereső üzletem. - nevetett. - Tudod mivel foglalkozom?! Az olyanokat, mint te, eladom, jó sok lóvéért... El sem tudod hinni mennyi pénzt perkálnak ki egy friss húsért, főleg ha fiatal, és szűz! - röhögött gonoszan, nekem pedig felfordult a gyomrom a hallottaktól. Undorító volt. Nem akartam hinni a fülemnek, és még ő a testvérem... Hasamhoz nyúltam, megpróbáltam felhúzni magam, de visszaestem. Még párszor megpróbáltam, de nem sikerült, nem volt erőm hozzá. Ismét megragadta hajam, és felhúzott. A fájdalom már elviselhetetlen volt, minden testrészembe belenyilallt. - Gyere velem, Louis! Minden sokkal jobb lenne! Lenne egy hatalmas házad, kocsid, és még csajod is! Elfelejtetném veled a buzulást, normális lehetnél! Na, mit szólsz? - nézett szemeimbe, én pedig azt hittem rosszul hallok. Azt hiszi, hogy engem ez érdekel, vagy, hogy majd mindent megbocsátok neki és boldogan mondok igent. Azt várhatja. 
- Nem! - nyögtem erőtlenül. - Nekem nincs szükségem rád! Vannak barátaim, akik igazán szeretnek! Soha nem mennék veled! Tönkretetted az életem! - köptem bele arcába. Morogva törölte le, majd hasamba ütött. Már szinte a fájdalmat sem éreztem, annyit kaptam. 
- Most úgy pofán ütöttelek volna!! - mondta dühösen. - Csak nem akarom, hogy meglássák a nyomát... Szóval, barátaid, mi? Komolyan, Louis? Ennyire nem lehetsz szánalmas... - horkant fel. - Arra nem gondoltál, hogy netán nem is igaziak azok a barátok?! Hm? Lehet, hogy egyikük, vagy akár az összes az én besúgom... - nevetett fel. - Sose voltak barátaid, senki sem szeretett, nem tűnt fel? Csak azért beszélgettek néha veled, mert az tesóm vagy, és megkértem őket! - elengedte hajam, amit egy ideje szorongatott. Nem tudtam megtartani magam, így a földre dőltem. Nem akartam hinni neki, de szavai beférkőztek agyamba. 
- Ők a barátaim... - mondtam, viszont nem voltam már semmiben sem biztos. Lehet, hogy igaza van, lehet, hogy nem is kedvelnek, csak Lucasnak dolgoznak... Szemeimbe ismét könnyek gyülekeztek. Nem tudtam róluk elképzelni, hogy ilyet tennének, mégis ott motoszkált bennme, a tudat, hogy mi van, ha mégis?... 
- Persze, a barátaid... - mondta gúnyosan. - Harry meg a nagy szerelem... Meséld csak be magadnak, ha ettől jobba érzed magad! - leguggolt mellém, én pedig ránéztem gonoszan csillogó szemeibe. - Gondolj csak bele, vajon mit szerethet benned? Hm? Mi az, amit egyáltalán szeretni lehet benned? Gondolkozz el ezen, Louis! - állt fel. - Majd találkozunk még, addig is gondold át az ajánlatomat! - mondta, majd elsétált, mint aki jól végezte dolgát. Ott feküdtem a poros földben, nem akartam még felkelni, féltem, hogy visszajön. A szavai még mindig fejemben visszhangoztak, nem tudtam mit higgyek el belőlük... Ők a barátaim, nem tennének velem ilyet, vagy mégis?... Pár perc után, lassan, fájdalmak közepette sikerült felkelnem. Hasamat fogva térdeltem le anya sírjához, és elköszöntem tőle. Elindultam hazafelé, muszáj volt rendbe tennem magam, mielőtt bemegyek a kórházba. A járókelő furcsán néztek rám, biztos véres lehetett arcom, de ez most nem tudott érdekelni, haza akartam érni minél gyorsabban. A házhoz érve kinyitottam az ajtót, amit be is zártam magam mögött, hiszen féltem, hogy Lucas képes lesz még ide is utánam jönni. Felmentem a fürdőbe, hogy szemügyre vegyem magam. Tényleg véres volt az arcom, de nem az én vérem volt. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott, hogy behúztam neki. Büszke voltam magamra, még ha nem is volt olyan nagy szám. Lemostam arcom, helyreállítottam kócos hajam, aztán lezuhanyoztam. A hasam szép színekben pompázott már most... Kinyitottam a szekrényt, és bevettem a legerősebb fájdalomcsillapítót. Átöltöztem, hosszú ujjút felsőt vettem fel, hogy a kötél okozta sérülések ne látszódjanak. Elpakoltam a fontosabb dolgaim, majd hívni akartam egy taxit, de ahogy megfogtam a telefonom csörögni kezdett. Zayn. Lucas szavai ismét beférkőztek tudatomba. "Arra nem gondoltál, hogy netán nem is igaziak azok a barátok?! Hm? Lehet, hogy egyikük, vagy akár az összes az én besúgom... " Nem! - korholtam le magam, ilyenre nem is gondolhatok. 
- Szia, Zayn! - szóltam bele nyugodt hangon.
- Szeva! Megyek be Harryhez, csak gondoltam szólok, hogy ha még nem voltál bent, akkor elmegyek érted, és beviszlek. - hadarta egy szuszra. Igazából nem örültem neki, hiszen kettesben akartam lenni Hazzával, de nem mondhattam neki, hogy ne gyere, mégiscsak legjobb barátok.
- Épp most készültem bemenni, ha nem nagy teher, akkor örülnék, ha elvinnél. - mondtam kedvesen, mire egy "mindjárt ott vagyok" volt a válasz, aztán letette. Felhúztam a cipőm, bezártam az ajtót, és kint állva az utcán vártam Zaynre. Ahogy megérkezett, beültem mellé.
- Jól vagy? - kaptam rögtön a kérdést, miközben bekapcsoltam a biztonsági övet. 
- Megvagyok. - motyogtam. - Ránéztem, ő pedig engem vizslatott. Láttam, hogy valami nem tetszik neki. - Nem indulunk? 
- Ja, de! - indította be a motort, majd nagy gázzal elindultunk. Nem szóltunk ezután egy szót sem. Én azon izgultam, hogy mi van Harryvel, és hogy hogyan fogom neki elmondani, hogy Lucas volt nála, mikor részeg volt... Ha megtudja, hogy megvert, akkor teljesen ki fog akadni. Ha viszont nem mondom el, akkor azt fogja hinni, hogy én mondtam neki... Istenem, elegem van már ebből az egészből! 
- Nem vagy valami közlékeny, mi van? - állt le a piros lámpánál, és felém fordult.
- Nincs hangulatom hozzá, fáradt vagyok, ki vagyok... Bocs... - mondtam kicsit mogorván.
- Oké, kussolok! - lépett a gázra, mikor zöldre váltott a lámpa. - Csipkerózsika! - dünnyögte, szinte alig hallhatóan, de nekem megütötte fülem.  Felnevettem. Látom, nem felejt...
- Kapd be! - mosolyogtam, mire ő is. Eléggé fájdalmas volt, még úgy látszik nem hatott a gyógyszer. Próbáltam nem kimutatni mennyire nem bírok most nevetni. 
- Ha ezt akarod! Csak Harrynek ne szólj! - vigyorgott, mire megforgattam szemeim, és vállba vágtam. Feljajdult, tettetve, hogy mennyire fáj neki.
- És még én vagyok Csipkerószika?! Akkor te ki vagy? Hamupipőke? - kuncogtam jólesően, Zayn pedig morgott egyet. Amikor őt piszkálják, az már nem annyira tetszik neki... Gondolhattam volna...
- Csak próbálj meg így szólítani, és Harrynek nem lesz kit dugnia! - röhögött, én pedig ismét megforgattam szemeim. Idióta. Leparkolt a kórháznál, és ahogy kiszálltam az kocsiból gyomrom apróra zsugorodott, szívem meg vadul kalimpált...