86.rész

Halihó!

Nagyon szépen köszönöm a csodás szavakat, amivel blogom illetitek! :3 Imádlak benneteket, és hálás vagyok, amiért itt vagytok, és olvassátok írásom! :) Nélkületek nem jutottam volna el idáig! <3

A részről nem mondok semmit, majd ti eldöntitek! :)

Jó olvaskodást! :D
Ui: Ez a betűtípus jobb?

Dreamy Girl

Niall

- Mi van? - kérdezte Zayn. 

- Liam... - suttogtam alig hallhatóan. Megforgatta a szemeit, majd vállamnál fogva visszafordított.

- És mi van akkor? Egész életedben kerülni akarod? Ne légy már ilyen beszari! - dünnyögte fülembe, miközben tolt előre, aztán elengedett. Leültem, Zayn pedig mellém huppant. Liam a mellette ülő sráccal beszélgetett, így nem vett minket észre, szerencsére.

- Sziasztok! - köszönt Zayn, én pedig legszívesebben arcon csaptam volna. Láttam arcán, azt az elégedett vigyorát, amitől a falra tudok mászni. A fekete hajú srác azonnal visszaköszönt, Liam pedig először felénk fordult, majd ledöbbenve nézett ránk. Nagy nehezen kinyögött egy "sziasztokot", aztán pedig kínos csend állt be közénk. Feszélyezve éreztem magam, és azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnék most elmenni úgy, hogy ne legyen nagyon feltűnő a szökésem. 

- Szomjas vagyok, veszek innivalót, te kérsz valamit? - fordultam Zayn felé, aki összevont szemöldökkel nézett rám. Tudom, elég hülye ötlet volt, de legalább nem kell itt ülnöm addig is. Nemlegesen megrázta a fejét, én pedig felkeltem a székből, és elindultam az üdítőautomata keresésére. Nem voltam szomjas, de valami ürügy kellett ahhoz, hogy eljöhessek onnan. Beledobtam az aprót, megnyomta a gombot, kiválasztva a kedvenc üdítőmet. Nem történt semmi. Újra megnyomtam. Semmi.

- Hogy az a... - ütögettem oldalba, aztán rugdostam. Szerencsére nem volt senki a kórház folyosóján, ezért tovább ütlegeltem. - Ezt nem hiszem el, elnyelte a pénzem! Te rohadék! - döntöttem neki homlokom az automata üvegének, és mélyet sóhajtottam.

- Segítsek? - kérdezte egy ismerős hang, amitől gyomrom görcsösen ugrott össze. Felé fordultam, halvány mosoly bujkált ajkán.

- Elnyelte a pénzem! Hiába ütögettem, semmi... - léptem el az automatától, helyet adva Liamnek. Odaállt a gép elé, és bedobott még egy pénzérmét, majd megnyomta a gombot. - Parancsolj! - nyújtotta felém az üdítőmet, amit elvettem tőle. - Kevés volt a pénz... - mosolyodott el, mire én is. Ekkora béna nem lehetek.

- Kösz... Elnéztem... - mosolyogtam kínosan. - Akkor... én...  - indultam volna vissza, de hangja megállított.

- Miért viselkedünk így? - kérdezte. - Régen minden jó volt... Hiányoznak a hülyüléseink... - csuklott el hangja. Behunytam szemeim, nagy levegőt vettem, és feléje fordultam. Szája lefelé görbült, szemei a kitörni készülő könnyektől csillogott. - Nem akarom, hogy ez legyen, hiányzik a legjobb barátom. Tudom, a szerelmet nem tudjuk újraéleszteni, hiszen mindketten jól tudjuk, hogy elmúlt, de a barátságunk ne vesszen el vele együtt. - ugyanezt éreztem én is, hiányzott a baromkodásaink, és a  beszélgetéseink.
- Én se szeretném, ha vége lenne, de hogyan tudjuk ezt megoldani? Attól félek, már nem lenne ugyanaz, mint régen... Nem beszélhetjük meg a nő, meg persze a pasi ügyeinket... Kínos lenne...
- Megpróbálhatjuk. Az elején biztos furcsa lesz, viszont miután ezen túljutottunk, lehet minden olyan lesz, mint régen. - ahogy kimondta a szavakat, halvány mosoly jelent meg arcán. 
- Végül is egy próbát megér. - mosolyogtam rá. - Akkor próbáljuk újraépíteni barátságunkat. - mindketten megkönnyebbülve felsóhajtottunk, nekem pedig egy hatalmas kő esett le mellkasomról. Még beszélgettünk egy kicsit, aztán visszamentünk a váróba, ahol is Zayn nagyon jóba lett a fekete hajú sráccal. Mérgesen néztem rájuk, szarul érintett, hogy lelépek , erre máris egy másik pasival ismerkedik... Oké, nem járunk, de akkor is... Meg még rohadt jóképű is... Szemét... - morogtam magamban. Zayn mikor meglátott, huncut vigyorral az arcán nézett rám, nekem viszont nem volt kedvem mosolyogni... 
- Míg ti elvoltatok, addig összeismerkedtünk. Ő itt Shane, Louis új haverja. - mutatott be minket egymásnak. Meglepődtem, akkor nem Liam új barátja?... Leültem Zayn mellé, és Liamet figyeltem. Sokkal rosszabbul éreztem magam, mint akkor, mikor azt hittem, hogy Liamnek van valakije, most így hogyan mondom meg neki, hogy én a mellettem ülő feketével vagyok... bár csak szex, és úgy sem lesz belőle semmi, nem is értem miért idegeskedem emiatt. Miközben Louist vártuk, beszélgettünk. Shane nagyon jó fej, pedig első ránézésre nem tűnt annak, de kellemeset csalódtam benne.

Louis 

Idegesen, remegő kezekkel nyitottam be a kórterembe, ahol Hazza feküdt. Azt mondták aludni fog, aminek egy kicsit örültem, mivel nem tudtam, mit fogok neki mondani, ha felébred. Kellett még egy kis idő... Félelemmel telve léptem be a fehér, nyomasztó kórházi szobába. Hazza ott feküdt az ágyán. Arca sápadt és látszott rajta, hogy kimerült. Szemei csukva voltak, amitől kicsit bátrabb lettem. Nagyot sóhajtva lépdeltem az ágy mellé, és békésen szunyókáló arcát kémleltem. 
- Szia... - suttogtam. - itt vagyok... - hangom remegett. Kezéért nyúltam, amit lágyan cirógatni kezdtem. - Miért csináltad?... - csuklott el hangom, ahogy kiejtettem szavaim. - Tudom, hogy hülye voltam, de akkor is, nem így kellett volna megoldani, Hazza... - könnyeim utat törtek maguknak. Erősnek akartam mutatkozni, viszont nem ment. Az én hibám, ha hagytam volna, hogy megbeszéljük, akkor nem jutunk idáig. - Sajnálom... - szorítottam meg kezét, miközben patakként folytak könnyeim, végig arcomon. 
- L... Lou?... - annyira megijedtem, hogy kirántottam kezem, és hátra ugrottam kicsit. Nem számítottam rá, hogy fel fog ébredni. Egy szót se szóltam, csak álltam ott, mint egy cövek, arcát kémlelve. Szemei még mindig csukva voltak, ezért megfordult a fejemben, hogy észrevétlenül kisurranok. Megráztam a fejem erre a gondolata. Ekkor barom azért mégsem lehetek. - Louis?... Itt vagy? - suttogta erőtlen hangon. Pár percig még álltam, aztán megszólaltam.
- Itt vagyok, Hazza. - nyögtem ki végre. Mintha egy halvány mosolyt láttam volna arcán megjelenni, ahogy kimondtam szavaim.
- Akkor... - nyelt egyet, amitől fájdalmasan eltorzult arca. - nem haltam meg... vagy...vagy te is meghaltál? Ugye nem? - nyöszörgött. 
- Nem haltál meg, és én sem. Szerencsére időben rád találtunk. - fogtam meg kezét, amit lágyan megszorított. Leültem az ágy szélére, figyelve arra, nehogy ráüljek. 
- Megtettem, de látod nem sikerült, pedig... - köhögött, amitől ismét fájdalom járta át testét. - nagyon igyekeztem...
- Miért Hazza? Miért tetted? - kérdeztem remegő hanggal. Még mindig nem érettem, hogy miért csinálta ezt. Sosem gondoltam volna, hogy Harry ilyet tesz, nem így ismertem meg.
- Te... Te mondta, én meg megtettem, amit kértél... - láttam, ahogy csukott szemeiből egy könnycsepp csordul ki, végigfolyva arcán. Ajkai legörbültek. Ledöbbenten ültem mellette. Nem értettem miről beszél. Én mondtam neki? Mit? Hogy legyen öngyilkos? De hiszen nem is beszéltünk. Összezavarodtam.
- Miről beszélsz Hazza? Én nem mondtam ilyet, sose mondanék! Biztos csak álmodtad, vagy a gyógyszerek miatt! - simítottam el a homlokába lógó haját, amikor is résnyire nyitotta szemeit,  rám vezetve tekintetét. 
- Azt mondtad, hogy öljem meg magam, mert mindenkinek ez lesz a legjobb. - sírta el magát. Nem akartam hinni a fülemnek. Mi ez az egész? Valami rossz vicc? Miért mondja ezt, mikor én ott se voltam, és nem is beszéltem vele... - Szeretlek Louis, tudom, hogy mindent elrontottam, de... - folytatta volna, viszont a nővér félbeszakította mondandóját. 
- A betegnek pihennie kell! - fordultam az ajtó felé, ahol a nővér állt. - Egy percet kapnak, hogy elbúcsúzzanak! - mosolygott, majd kiment, becsukva maga mögött az ajtót. Visszafordultam, és fénytelen zöld szemeibe néztem, amelyek enyéimbe fúródtak. 
- Most sajnos mennem kell, de holnap is jövök! - hajoltam homlokára, amire egy apró csókot hintettem. El akartam hajolni, mire elkapta csuklómat. Összevont szemöldökkel néztem rá. 
- Szeretsz? - kérdezte fáradt hangon, nyögdécselve. Meglepődtem kérdésén.
- Persze, hogy szeretlek! - mosolyogtam rá. - Ez nem kérdés, Hazza! 
- Akkor miért mondtad, hogy öljem meg magam? 
- Én nem mondtam ilyet, sose mondanék ilyet, hiszen szeretlek. Nem tudom, honnan veszed ezt...
- Elnézést. - szólt ismét a nővér. - Lejárt az idő. - jött be, és Harry ágya mellé állt. 
- Rendben. - másztam le az ágyról, majd megfogtam kezét. - Most mennem kell, holnap jövök, addig is pihenj, és gyógyulj meg. Szia. - köszöntem el. Kimentem, de még mindig a szavai jártak fejemben. Nem értettem semmit, nem tudtam miről beszél. Nagyon reméltem, hogy csak a gyógyszer miatt beszél félre, vagy csak álmodta az egészet...
- Hogy van? - lépett hozzám Zayn.
- Felébredt. Az orvos azt mondta, hogy minden rendben van vele, egy-két nap és jöhet haza. Holnap te is bemehetsz hozzá, biztos örülne neked. - mondtam, majd el akartam menni, hogy a többeknek is elmondjam a hírt, de Zayn nem engedett.
- Mi történt köztetek? - tolt egy kicsit arrébb, hogy a többiek ne hallják. Ettől féltem. Mindenki érdeklődik majd a történtekről, de én nem akarok erről senkinek beszélni. 
- Összekaptunk... nagyon... - sóhajtottam. - Nem akarok beszélni erről, oké?
- Rendbe, megértem, de ha szükséged van valamire, csak szólj. - bólogattam. - Akkor menjünk! - szólt a többieknek is, mire mindannyian megindultunk kifelé. Niall mellém lépett, és vállamra téve kezét húzott magához.
- Minden rendbe jön! - biztatott, ami nagyon jól esett. Kiérve a kórházból a hűvös levegő megcsapta arcom. Jólesett, kicsit felfrissített. Már virradt. Shanehez léptem, hogy felvázoljam neki a dolgokat. 
- Úgy érzem itt az idő, hogy haza menjek! Köszönöm, hogy befogadtál! A ruhát majd átviszem, és egyszer meghálálom, amit értem tettél! - mondtam, mosollyal arcomon.
- Ez természetes, bármikor segítenék neked! Én köszönöm, hogy azok utána mit tettem, még szóba állsz velem... - hajolt arcomhoz, amitől szemeim kipattantak. Puszit hintett arcomra.  - Harry nagyon szerencsés! - kacsintott rám, majd beült Liam kocsijába. 
- Most már minden rendben lesz, pihend ki magad, rendben? - ölelt magához Liam. 
- Tudom. Köszönöm, hogy itt voltál. - mondtam, mire biccentett egyet, és beült a kocsiba.,aztán elhajtottak Shannel. Megindultam Zayn kocsijához, és beültem hátra. Nagyon sóhajtottam, alig vártam, hogy végre hazaérhessek, és pihenhessek egyet. 
- Hova vigyelek? - kérdezte Zayn.
- Haza!
- Biztos, nem akarsz nálam maradni? - fordult hátra Niall. 
- Jobb lesz otthon. - halványan elmosolyodtam. Előre fordult, én pedig gondolkodóba estem. Mióta van Niall, Zayn autójában? Mióta vannak jóban? Együtt jöttek? A kocsi motorja felzúgott, aztán elindultunk, én pedig nem bírtam tovább és megkérdeztem, mert furdalt a kíváncsiság. 
- Ti mióta vagytok ilyen jóban? - ahogy kimondtam kérdésem, megfagyott a levegő a kocsiban.