85.rész

Hali Mindenkinek!

Imádlak benneteket, annyira boldog vagyok, mikor olvasom kommentjeiteket, minden egyes kedves szavaitokkal bearanyozzátok napomat! :3 Nem tudom elégszer megköszönni, azt a sok jót, amit tőletek kapok! :3 Köszönöm, hogy itt vagytok, és olvassátok blogom! :') Ahogy megígértem, már itt is van a kövi rész! :) Nem is tudom, nem vagyok megelégedve vele, többször is átjavítottam, de még mindig nem az igazai... :/ Sorry

Jó olvasást! 

Dreamy Girl

Louis

Még mindig csak vártunk. Őrjítő volt ez az egész. Ajkaim véresre harapdáltam, körmeim szinte elfogytak. Az idegeim tönkre mentek, úgy éreztem minden energiám elhagyott. Ott ültem egyedül, jó messze a többiektől. Nem volt szükségem senkire, csak Hazzára. Fejem az ajtó felé fordítottam, mikor meghallottam, hogy kinyílik. Azonnal felpattantam, a doktort látván.

- Harry Styles hozzátartozója? - kérdezte komoly arccal, én pedig éreztem, ahogy kifolyik arcomból a vér. Rosszul lettem.

- I-igen! M-mi van vele, doktor úr? Ugye jól van? - kérdeztem remegő hanggal. Alig vártam, hogy megkapjam a választ, mégis rettentően féltem tőle.

- Minden rendben van, épp időben találtak rá. Kimostuk a gyomrát, majd átvitték az egyik kórterembe. Most még alszik, de nemsokára fel fog ébredni. Egy-két nap, és helyrejön. - szavai hallatán, megkönnyebbülten fújtam ki, az eddig benntartott levegőm.

- K-köszönöm... - csuklott el a hangom. Annyira boldog voltam, hogy azt el sem tudom mondani.

- Még van egy-két vizsgálat, de utána bemehet hozzá. Az egyik nővér majd szólni fog önnek. - tájékoztatott - Nyugodjon meg, a barátja jól van. - mosolygott, aztán otthagyott engem, potyogó örömkönnyeimmel. Hatalmas mosollyal indultam meg a fiúk felé, akik felpattanva a székről, megnyugodva öleltek magukhoz.

- Minden rendben van! - mondtam, mire ismét pityeregni kezdtem, de már az örömtől. Mindketten hátam simogatták, majd mikor elhúzódtam tőlük, szipogva töröltem le könnyeim. - Fel kell hívnom, Zaynt! Tudnia kell mi van Harryvel, hiszen legjobb barátok! - bólintottak, én pedig elővettem az összerakott telefonom - ami szerencsémre működött - és tárcsáztam a számát. Elég hosszasan csengett, mire felvette.

Niall

Hulla fáradtan feküdtem, Zayn ágyában. Kiszívta az összes energiám, meg sem tudtam mozdulni.

- Eszméletlen vagy! - húzódott közelebb hozzám, majd fölém hajolt, jobb lábát átvetve enyémen. Mellkasom simogatta, miközben ajkaimra tapadt. - Nem tudok betelni veled! - csókolt meg, nyelve vadul nekiesett enyémnek. Keze hasamra téved, köldökömnél körözött ujjaival, aztán szép lassan, észrevétlenül közeledett az érzékeny részemhez. Elkaptam csuklóját, mielőtt célba ért volna.

- Ne, nincs több energiám. - suttogtam szájába.

- Engem nem zavar az sem, ha csak fekszel! - kuncogott, én pedig jó erősen mellbe vágtam.

- Idióta! Alul is elhasználódtam... Viszont - mosolyogtam - te nem! - kacsintottam rá.

- Nem-nem! - tiltakozott azonnal. - Engem nem dugnak, csak én dugok másokat! - jelentette ki, határozottan. Az állam is leesett szavai hallatán.

- Akkor még szűz vagy? - vigyorogtam, fülég érő szájjal.

- E téren igen... De, csak azért, mert én nem akartam, pedig már sokan seggbe akartak rakni! - mondta büszkén.

- Nem kell magyarázkodni! - nevettem el magam, olyan szinten, hogy könnyeim is kicsordultak.

- Fogd be! - tette tenyérét számra. - Inkább csókolj meg! - hajolt közel hozzám, miután elvette kezét számról, és várta, hogy megtegyem, amit kért. Ajkaira tapadtam, szenvedélyesen faltuk egymást, miközben dús hajába túrtam, de nem bírtam ki sokáig, beleröhögtem csókunkba. - Niall! Ne szórakozz! - harapta meg alsó ajkamat, majd játékosan meghúzta azt.

- Bocs... - mosolyogtam - Szűzike! - vihogtam. Annyira jó volt felcseszni az agyát. Morcos fejjel nézett rám.

- Rendben, te akartad! - ült rá csípőmre, majd elkezdte oldalam csikizni. Röhögésem fokozózott, alig kaptam levegőt, közben pedig próbáltam eltolni kezeit.

- Neee! Zaaayn!! - sikoltoztam, mint egy kislány.

- Van kedved még gúnyolódni?

- Neeeem, kééérlek, engedj eeel... - röhögtem, könnyeim pedig kicsordultak. 

- Egy baj van, nem hiszek neked! - folytatta tovább kínzásom. Annyira fájt már a hasam, és egyre jobban fuldokoltam. Utáltam mikor csikiznek, mert szörnyen csikis vagyok, mindenhol. Ez egy átok. Zayn telefonjának csörgése mentette meg az életem. Hálát adtam érte, még ha közben gyűlöltem is, mert félbeszakított minket. - Szerencséd van! - hagyta abba kínzásom, nagy mosollyal arcán. Lehajolt, csókot hintve ajkaimra, én pedig tarkójára vezettem kezem, ezzel nem engedve, hogy elhúzódjon. - Telefonom van... - dünnyögte a számba. Szomorúan engedtem el. Az éjjeliszekrényen lévő készülékéhez nyúlt, miközben még mindig rajtam ült. 

- Ne vedd fel! - kérleltem kiscica szemekkel. Sajnálkozóan nézett rám, majd füléhez emelte a telót.

- Igen? - mosolygott rám, miközben beleszólta a készülékbe. Dús, fekete hajába túrtam, amit felállítottam, ezáltal, úgy nézett ki, mint egy kakas taréj, viszont neki ez is piszokul jól állt, mint minden... Rohadék... Barna szemeiben huncutság csillogott, csókra hívó ajkai pedig elnyíltak. Annyira izgató volt, még így is, hogy holt fáradt voltam, és semmi kedvem nem lett volna még egy menetre, bár a testem nem ezt mondja... Mosolya lassan hervadt le arcáról. Éreztem, hogy valami nincs rendben. - Micsoda? - hangja kicsivel magasabb volt. - Mi... Hogy... Mi történt? Jól van? - dadogta idegesen. Gyomrom összeugrott a hallottaktól. Valami nagy baj lehet. - Azonnal megyek! Sietek! - nyomta ki, leugorva rólam, és felkapdosta ruháit a földről, melyeket egy gyors mozdulattal magára rántott. Vártam, hogy mondjon valamit, de semmi, mintha ott se lennék.

- Mondanál valamit? - kérdeztem felkelve az ágyból, felkapva bokszerem, ami az ágy mellett volt. - Zayn! - szóltam rá erélyesebben. Megtorpant, tekintetét rám vezette. - Mi a baj? Valaki megsérült? 

- Harry! Bevitték a kórházba! Begyógyszerezte magát! - nem akartam hinni a fülemnek. Harry öngyilkos akart lenni?... Beleborzongtam, már a gondolatra is. Mi a fene történt köztük, ami ezt váltotta ki Harryből?...

- Megyek veled! - kaptam magamra a földön szanaszét dobált ruháim.

- Várj! - állított meg. - Nem tudhatják, hogy együtt vagyunk. Ha most együtt megyünk be, akkor lebukunk.-mondta elém állva.

- Szerintem ilyen helyzetben nem ezzel fognak törődni... - néztem barna íriszeibe. - Másrészt pedig, Louisnak szüksége van rám. - Zayn nagyot sóhajtott, majd derekamnál fogva magához húzott. Szorosan átöleltük egymást, éreztem leheletét fülemnél, amitől jóleső libabőr futott végig hátamon. Beszívtam sajátos illatát, amit elraktároztam magamnak. 

- Valahogy megoldjuk! - puszilt nyakamba, majd elhúzódott tőlem, és a szükséges cuccait kezdte keresgélni. Az én telefonom is megszólalt. Zayn kíváncsian fürkészett. Kihalásztam zsebemből, és a fekete felé mutattam, hogy lássa ki hív. Louis volt az. Felvettem, próbáltam nem lebuktatni magam, hiszen már mindent tudtam...

- Mi a fene ütött Harrybe? - suttogta maga elé, mikor beültünk a kocsiba. A kormányt markolászta, de olyan szinten, hogy ujjai elfehéredtek. Nem válaszoltam, mivel nem tudtam, hogy most tőlem kérdezi-e, vagy csak hangosan gondolkodik. Felém sandított, ez által tudatva velem, hogy nekem szegezte kérdését. 

- Annyit tudok, hogy összekaptak Louisval! - néztem rá. 

- Oké, viszont ez még nem a világ vége! Hogy jutott ilyen az eszébe?... Harry sosem tenne ilyet! - morgolódott, az utat figyelve. Ezután csendben telt az út, láttam arcán, hogy teljesen elmerült gondolataiban. Magam sem tudom miért tettem azt, amit tettem, de kezem automatikusan az övére simult. Gyengéden megszorítottam, mire rám vezette tekintetét. Megijedtem, hogy mit fog szólni, de mikor halvány mosoly kúszott ajkára, megnyugodtam. Lágyan megcirógatta kézfejem, amitől bárgyún vigyorogtam. 

- Nem lesz semmi baj! - mondtam, mire bólintott. Leparkolt a kórház parkolójában, majd sietve berohantunk. Jobbra-balra kapkodtam a fejem, keresve Louist. Mikor megláttam, azonnal odarohantam hozzá, és megöleltem. Ő is átkarolt, szorosan magához húzva. Hátát simogattam, miközben belesuttogtam fülébe.

- Nem lesz baj, itt vagyok! Harry pedig szívós! - ahogy kimondtam szavaim, sírni kezdett. Pár perccel később lehiggadt, én pedig elhúzódtam tőle. - Hogy van? Mondtak már valamit? - kérdeztem kék, sírástól duzzad szemeibe nézve. Látszott rajta, hogy teljesen ki van merülve, arca beesett volt, és sápadt. 

- Kimosták a gyomrát, most alszik... Azt mondták, hogy minden rendben lesz... - ismét sírni kezdett. Nem értettem miért teszi, hiszen elmondása szerinte jól van.

- Ez jó hír, nem? Ezek szerint minden rendben van! Nem? - vártam válaszát, ami hosszas hüppögés után megérkezett.

- Minden az én hibám! Ha beszélek vele, és nem nyomom ki a hívásait, akkor nem történt volna ez! Majdnem megöltem őt... - temette tenyerét arcába. Ismét magamhoz öleltem. 

- Louis, nem tehetsz róla, ezt verd ki a fejedből! - suttogtam fülébe. Teste remegett a zokogástól. - Ne emészd maga ezen, oké? - bólintott. - Harry jól van, és csak ez számít! 

- I-igen... - szipogott. 

- Elnézést! - váltunk el egymástól, majd a hang irányába fordultunk. Egy alacsony fekete hajó, kedves arcú nővér állt előttünk. - Be lehet menni hozzá, de csak egy valaki. Még alszik, viszont bármikor felébredhet. - közölte velünk aranyos hangon. 

- Köszönjük. - mosolyogtam. 

- Menj be hozzá, Louis! - szólalt meg mögülem Zayn. Megugrottam, nem számítottam, hogy a hátam mögött áll. - Téged szeretne látni, ha felébred! - megmosolyogtam szavait. 

- Nem hiszem... én... nem vagyok képes rá... - hajtotta le fejét, a padlót vizslatva.

- Bármi is történt köztetek, szeret téged! - fordította meg Louist, és a kórterem felé tolta. - Menj! - engedte el, majd visszajött hozzám. 

- Jól vagy? - kérdeztem. 

- Persze, most már jobban, és örülök, hogy te is itt vagy velem! - simított végig karomon, észrevétlenül. Libabőrös lettem érintésétől. - Üljünk le! - indultunk meg a váróterem műanyag székei felé, és mikor megláttam, hogy hova is tartunk, megtorpantam. Liam ült az egyik széken, egy sráccal oldalán. Nem, ez nem lehet igaz! Meg akartam fordulni, és visszamenni, de Zayn mellkasába ütköztem. Kérdőn nézett rám.