79.rész

Kedves Olvasóim!

Visszatértem, vagyis remélem! :) Nagyon sajnálom és borzasztó lelkiismeret furdalásom van, hogy itt hagytalak benneteket ennyi ideig rész nélkül! :/ Kicsivel jobba vagyok, és bízok abban, hogy innen már csak feljebb jutok! Köszönöm kedves szavaitokat, imádlak benneteket egytől egyig! :3 <3 Remélem, azért még itt vagytok? Igyekszem még jobban összeszedni magam, hogy hozhassam minél hamarabb a kövi részt! :)
Inkább nem mondok semmit erről részről :)
Jó olvasást!
Éééés meg van a 100. követőm! Imádlak benneteket! :')


Dreamy Girl

Niall

- Kérsz inni? - kérdezte Louis a konyha felé tartva.

- Egy hideg víz jól esne, ha van... - mondtam, majd a tv képernyőjére tévedt tekintetem. Ismerős volt a film, amit néztek, már láttam, elég durva...

- Tessék! - adta kezembe a vízzel teli poharat, aztán lehuppant mellém, kicsit felém fordítva testét. Belekortyoltam a frissítő folyadékba, ami nagyon jólesett felmelegedett testemnek, ugyanis elég meleg volt a mai napon. - Horror? - böktem a fejemmel a megmerevedett képkocka felé. Először nem tudta miről beszélek, értetlen képpel bámult, majd leesett neki.

- Jaaa... - mosolygott. - Hazza akarta nézni, én hülye meg belementem... Undorító! Soha többé nem fogok tudni rendesen aludni ezek után. - borzongott meg, amitől mosoly kúszott ajkaimra. Annyira aranyos, hogy képes megnézni egy ilyen filmet, holott nagyon utálja, de Harry miatt megteszi. Ez a szerelem... Fájdalmas sóhaj hagyta el számat. - És... hogy vagy? - kérdezte arcom fürkészve. 

- Megvagyok... csak... tudom, hogy tegnap beszéltünk és biztos unsz már, de nem akartam egyedül lenni, most. Mert ha bent ülök a lakásban, akkor folyton kattog az agyam és meg fogok bolondulni. Ne haragudj, hogy zargatlak benneteket. - néztem aggódó szemeibe, melyek engem pásztáztak. Combomra helyezte apró kezét, majd lágyan megszorította. 

- Tudod, hogy nem zavarsz, ezt gyorsan felejtsd el! Az ajtóm mindig nyitva áll előtted! - mosolygott szeretetteljesen, én pedig próbáltam visszafogni kitörni készülő könnyeim. 

- Miért... Miért tűnt el a szikra? Miért aludt ki a láng, ami kettőnk között volt? Hiszen olyan jól megvoltunk, megértettük egymást, erre, tessék... - hajtottam le a fejem, a pohár üvegén lévő cseppeket vizslatva.

- Annyira szeretnék neked választ adni erre, de nem tudok... Tapasztalatlan vagyok e téren... Meg a tanácsadás sem az erősségem... - mondta, miközben letettem a poharam a kis asztalra. Louis felé fordultam és szorosan hozzá bújtam, fejem nyakába fúrva. Zokogni kezdtem, ő pedig lágyan cirógatta hátam.

- Add ki nyugodtan. - körkörös mozdulatokkal simogatott, miközben fülembe suttogta szavait. - Minden rendben lesz, ígérem! - folytattam sírásom.

- Sz...szeretem... - szipogtam, levegő után kapkodva. - Mindig is... szeretni fogom... de már nem úgy... - fúrtam bele fejem még jobban a nyakhajlatába. 

- Shh... - csitítgatott. - Itt vagyok, és amiben csak tudok segítek, oké? Nem vagy egyedül! - bólintottam szavaira, mivel megszólalni nem tudtam volna, a folytonos zokogástól. Igazából már én sem tudom mi van. A láng kialudt, ezzel együtt a szerelem is, mégis fáj... Hiszen jó pár hónapot együtt töltöttünk, amit sosem fogok elfelejteni. Apró mosoly bujkált ajkaimon, ahogy agyamat megrohamozták a képek. Nagyot sóhajtottam. Fogalmam sincs hány perc telt el, de kiszáradtak könnycsatornáim. Elhúzódtam Louistól, letörölgettem az arcomra száradt könnyeim. 

- Köszönöm, hogy itt vagy velem! - szipogtam.

- Rám mindig számíthatsz! Igaz, nem sokat tudtam segíteni... - húzta el száját. Halkan, erőtlenül felnevettem.

- Nekem már az is sokat jelent, hogy itt vagy, meghallgatsz és elviseled, hogy bőgök, mint egy kislány. - mosolyodtam el. Louis felkuncogott. Beszélgettünk még egy kicsit, majd eltereltem a témát vidámabb dolgok felé. Épp az új munkahelyéről, az első napjáról beszélt, mikor megakadt tekintetem egy elég csúnya folton a nyakán. Eddig annyira el voltam foglalva a problémáimmal, hogy észre sem vettem, pedig majd kiszúrta a szemem. 

- Mi az ott?? - mutattam a zúzódásra, félbeszakítva mondandóját, ami nem tudom mi volt, mert lekötötte figyelmem az a hatalmas lilás folt a nyakán. Kezével odakapott, amitől felszisszent. - És a csuklód?? Te jó ég, Louis! - kaptam el karját, hogy szemügyre vegyem. Szép színekben pompázott. - Harry?... - néztem aggodalmas tekintettel Louis zavarban lévő arcát. Minden rossz dolog átsuhant az agyamon. 

- N-ne gondolj semmi rosszra! - nyugtatgatott. - Mi... csak... tudod... - dadogta pírba borult arccal. Annyira zavarban volt, hogy alig tudott beszélni és a tekintetem is folyton kerülte. Összeráncolt homlokkal vártam válaszát. A csengő halk dallama szakította meg csevelyünket. Louis egy "mindjárt visszajövökkel" kiment, ott hagyva engem a kanapén, gondolataimba merülve. Mi a franc történik itt? 

- Wáó! - hallottam meg egy ismerős hangot. Istenem... már csak ő hiányzott. - Látom Harry bevadult! - nevetett fel, majd mikor beért a nappaliba tekintetünk összetalálkozott. - Hello Szöszke! - vigyorgott száz wattos mosollyal. Megforgattam a szemeim, egy halk "Szia" kíséretében, közben pedig lehajtottam fejem, hogy ne kelljen rá néznem.

- Minek köszönhetem a látogatásod? - kérdezte Louis. Felsandítottam, mire Zayn huncut mosolyával találkoztam. 

- Szeretném visszakérni a bilincset! - mondta egyenesen a szemeimbe nézve. Köpni, nyelni nem tudtam. Sosem voltam zavarban ilyen témában, most mégis éreztem, ahogy lángolni kezd arcom. Mi a franc történik velem? - Hátha szükségem lesz rá! - húzogatta fel-le szemöldökét, majd megnyalta alsó ajkát, mindezt úgy, hogy közben nem szüntette meg velem a szemkontaktust. Azonnal elfordultam és a tv képernyőjét kezdtem el bámulni. Bilincs? Zayntől? Louisnak? Mi a francnak kell az ne... Ekkor leesett. A zúzódás a csuklóján, a lila folt a nyakán... Elmosolyodtam. Sosem hittem volna, hogy Louis belemegy ilyenekbe. Büszke voltam rá. Végre helyre került az élete és a gátlásait is levetkőzte, ha nem is előttem, de Harry előtt igen. 

- Ööö... mi... mindjárt hozom... addig... szóval... - dadogta zavartan, majd hallottam, ahogy felszalad a lépcsőn, elég sietősen. A helységre kínos csend telepedett. Alig vártam, hogy Louis visszajöjjön, mert már kezdtem kellemetlenül érezni magam Zayn társaságában. Éreztem magamon égető tekintetét.

- Hol a herceged? - kérdezte csipkelődve. Nem szóltam semmit, továbbra is a tvt bámultam. - Zűr van a paradicsomban? - nevetett fel gúnyosan. Kezeim ökölbe szorítottam, szinte már fújtattam. Felpattantam dühömben, fejem lángra lobbant. 

- Fogd be! Semmi közöd az életemhez! Törődj a saját silány kis életeddel, seggfej!! - indultam meg az ajtó felé, messze kikerülve Zaynt, aki lemerevedve állt a nappaliban. 

- Várj, Niall! - szólt utánam Louis. - Hova mész? Nem akarsz itt maradni vacsorára? - kérdezte, utolérve engem. Megtorpantam az ajtó előtt állva. Nagy levegőt vettem, ezzel próbálva lenyugtatni magam.

- Bocsi, mennem kell! A szüleim már meghívtak vacsorára, mert már rég voltam náluk! - erőltettem magamra egy mosolyt. 

- Minden rendben? - tette kezét vállamra. 

- Persze! Köszönöm, hogy ismét meghallgattál! - öleltem magamhoz, majd elköszöntem. Kilépve az ajtón, magam mögött hagyva barátom, üresség érzése fogott el. Hova menjek? Nincs kivel lennem... Hazudtam, nincs semmiféle vacsora, csak nem akartam Zayn közelében maradni. Szomorkásan baktattam a park felé. Leültem egy távolabbi kispadra, amit egy bokor választotta el a játszótéren játszó gyermekektől és a rájuk vigyázó szüleiktől. Arcom tenyerembe helyeztem és elmélyedtem gondolataimban, amit természetesen valakinek meg kellett zavarnia.

- Vacsora a szülőkkel, mi? - morogtam tenyerembe, mikor meghallottam hangját. Nem igaz, hogy nem tud leszállni rólam... Felemeltem a fejem, egyenesen barna íriszeibe néztem. 

- Rohadtul nincs kedvem hozzád, nem tűnt fel? Már megmondtam, hogy felejts el! - böktem ki erélyesen. Ennek ellenére leült mellém, mintha meg sem hallotta volna szavaim. 

- Nem igazán érdekel! Akkor is itt maradok, ha tetszik, ha nem! - mondta komolyan, előre szegezve tekintetét. 

- Követtél?

- Nem!

- Aham...

- Egyet jól jegyezz meg Szöszi, soha nem járok mások után, mindig ők jönnek utánam! - jelentette ki magabiztosan, kihúzva magát ültében. Megfogattam szemeim beképzelt mondatára. 

- Szállj le rólam!! Kurvára nincs hozzád kedvem! - szaladt ki számon, de itt és most ez nem érdekelt. 

- Nem vagyok rajtad! - nevetett fel, majd hatalmas mosollyal arcán hozzá tette. - Még! - nem szóltam semmit, csak hallgattam és figyeltem a bokrokon lévő feketés bogyókat, melyeket a madarak csipegettek. - Amúgy meg, tudtam, hogy ez lesz... - összehúzott szemöldökkel néztem arcára. Érdekelt, hogy mit akar ebből kihozni. - Egyformák vagytok... és ez nem jó, tudod, az ellentétek vonzzák egymást, mint Harry és Louis. Harry domináns, Louis pedig visszahúzódó, csendes... Ti pedig mindketten csendesek voltatok. Én domináns vagyok...- azt hittem menten leszédülök a padról. Mit képzel magáról, hogy itt papol nekem a kapcsolatokról meg a vonzásról?? 

- Azt se tudod miről beszélsz!! Volt már valaha egyáltalán hosszú távú kapcsolatod? Szerintem nem, szóval fog be és törődj mással!! Rólam pedig szállj le!! - keltem fel a padról, majd elindultam hazafelé. Tiszta ideg voltam. Hogy lehet ekkora barom. Utálom!! Ennyire az életben még nem utáltam senkit! Sietve lépdeltem a megszokott úton. Nem néztem hátra, minél előbb haza akartam érni. A bejárati ajtóhoz érve elővettem kulcsom és behelyeztem a zárba. Próbáltam forgatni, de semmi, meg sem mozdult.  - A rohadt életbe!! - csapkodtam az ajtót tenyeremmel. - Mi a szar van ezzel?? - rugdostam, egyre szebben szitkozódva. Hallottam valami neszt mögülem. Felsóhajtottam. - Én vagyok az egyetlen kivétel, akit követsz?? - tettem bele ismét a kulcsot a zárba.
- Nem követlek! Erre lakom és hallottam, hogy szenvedsz!
- Hogyne... Akadj már le rólam!! - mondtam mérgesen, csapkodva az ajtót. - Értsd már meg, hogy soha nem fogsz megkapni!!
- Legalább had segítsek... Vagy jössz hozzám aludni? Tudok jó programokat estére! - nevetett. Megforgattam szemeim, de nem szóltam semmit, csak tovább próbálkoztam. - Engedj ide! - tolt arrébb, kicsit sem kedvesen, majdnem elestem. Nem láttam semmi abból, amit csinált, ugyanis arcát figyeltem, ahogy nyelvét kidugva koncentrál a feladatra. Bicepsze megfeszült, amit szívem szerint megfogtam volna, hogy érezzem, ugyan olyan kemény-e, mint amilyennek innen látszik. Alsó ajkamba harapva figyeltem tetkóit, izmait és ajkát. Fejezd be! - korholtam le magam. Megráztam fejem ezzel kiűzve gondolataim. Kiegyenesedett, majd rám nézett, kezében a kulcsokkal.
- Sikerült! - vigyorgott büszkén.
- Akkor add ide a kulcsomat? - tártam ki tenyerem, hogy beletegye az említett tárgyat. 

- Vedd el, ha bírod! - emelte fel feje fölé, huncut mosollyal arcán.
- Zayn!! Add ide azt a szart!! - mondtam dühösen, fújtatva.
- Ó, beszélj csúnyán, az felizgat! - harapta be alsó ajkát. Nem bírtam tovább, elé léptem és megpróbáltam elkapni a kulcsot, amitől egész testem az övéhez simult. - Ez az, dörgölődj hozzám! - vigyorgott továbbra is. Szavai hallatán eltávolodtam tőle.
- Tudod mit? - tettem karba kezeim. - Baszd meg! Inkább kint alszom!
- Gyorsan feladtad... - görbült le szája széle. - De, ha adsz egy nyelves csókot, akkor odaadom. - mosolygott rám huncutul, megcsörgetve kezében a kulcsot.
- Felejtsd el!!! Soha a büdös életbe!! Nem fogsz megkapni!! - jelentettem ki. - Játszadozz mással! - lépett előrébb, eltüntetve a biztonságot nyújtó távolságot köztünk. Nagyot nyeltem, szívem vadul kalimpált, gyomrom görcsbe rándult.
- Nem úgy tűnsz, mint aki nem akarja... - hajolt fülemhez, majd belesuttogott. - Látom, hogy kívánsz, alig várod, hogy megdugjalak, a szíved majd kiugrik a helyéről, alig kapsz levegőt, a nadrágod meg elég szűkös! - kuncogott, aztán elhajolt. Lihegve néztem kéjtől csillogó barna íriszeibe.
- N-nem! - remegett  hangon. - Nem akarlak! Add ide a kulcsot! - nyújtottam felé ismét kezem. Elkapta csuklóm és a falnak tolt. Teljes testével nekem feszült, kezeim oldalamra szorította, arca pedig vészesen közel volt enyémhez. Lassan hajolt felém, ajkai súrolták enyémet.
- Csókolj meg! - suttogta. Éreztem leheletét számon.
- N...nem! - dadogtam, hol szemébe, hol ajkaira vezetve tekintetem.
- Ez nem kérdés volt! Azt mondtam csókolj meg! - erősködött, megszorítva csuklóm.