2014. június 30., hétfő

78.rész


Sziasztok! 

Újra itt vagyok, bár nem változott semmi állapotomban, sőt romlott, mégis hoztam a kövi részt... Ne haragudjatok, ha nem jó, de most valahogy nem megy... Nagyon szépen köszönöm az energiát, amit küldtetek nekem, a kedves, dicsérő kommenteket és a tetszikeket, ja és a feliratkozót! :)

Ui.: Blog reklámozás: Az egyik kedvenc írónőm új történetet indított el, és szeretném nektek ajánlani! Imádom, nagyon tehetséges, szóval nem bánjátok meg, ha benéztek hozzá! :3 
És a Sinister blogba is nézettek be! ;)
  Jó olvasást!

Dreamy Girl



Louis

Reggel elég kómásan ébredtem. Alig bírtam kinyitni szemeim. Száz ágra sütött a nap, amitől a szoba szinte világított, ezzel is megnehezítve szemeim nyitva tartását. Óvatosan oldalamra gördültem, és Hazza békésen szunyókáló arcát fürkésztem. Olyan volt, mint egy angyal... Egy angyal, aki eljött hozzám, hogy kirángasson magányos, szürke életemből. Régebben el sem tudtam volna képzelni, hogy valaki mellett ébredjek, most meg nem tudnám elviselni, ha nem lenne mellettem. Tekintetem végigvezettem arcán, onnan lefelé haladva izmos mellkasán, hasfalán, elérve "V" vonalához, melynek folytatása a takaró alatt végződött. Sajnos... Arcomra mosoly kúszott, ahogy morogva átfordult másik oldalára, izmos hátát mutatva nekem.  Legszívesebben hozzá bújnék, végig csókolnám lapockáját, lefelé haladva gerince vonalán. De nem akartam felébreszteni, had aludjon. Óvatosan kimásztam az ágyból, leültem a szélére, lerakva lábam a padlóra. Felszisszentem a fenekembe nyilalló fájdalomra. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog fájni. Nem bántam meg, örültem, hogy megtettem, hiszen nagyon élveztem, minden egyes percét, a tegnap estének. Felkeltem, halkan a szekrényhez mentem, kivéve belőle egy nadrágot és egy felsőt. Mosolyogva lábujjhegyen mentem ki a szobából, de nem bírtam ki, hogy ne nézzek vissza Szerelmem gyönyörű arcára. Szerelmes, bárgyú mosollyal húztam be magam után az ajtót. A fürdőbe érve a tükörbe néztem, és ledöbbentem a látványra, ami fogadott. A nyakamon egy hatalmas piros, lilás folt éktelenkedett. Közelebb hajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem.
- Jézusom! - szaladt ki számon. Ahogy hozzáértem, éles fájdalom hatolt belém, mire felszisszentem. Aztán megláttam csuklómat is. - Basszus! - kaptam szám elé kezem. Hogy a francba megyek így dolgozni?? - gondoltam magamban. Az első nap ki fognak rúgni... A fenekem meg sem merem nézni, igaz az nem látszik, de iszonyatosan fáj... Megmostam fogom, majd arcom is, miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom eltüntetni holnapra a lilás foltokat... Már a ruhákat is felhúztam magamra, de még mindig nem jutott  eszembe semmi... Gyomrom hangos korgása szakított ki gondolkodásomból, jelezve, hogy ideje lenne már megpakolnom. Lementem a konyhába hogy készítsek valami reggelit, vagyis ebédet, mert már lassan dél felé járt az idő. Kinyitva a hűtőt kerestem valami harapni valót. Szerencsémre tojás mindig van itthon, így meg is volt oldva, hogy mit is eszünk. Tükörtojás lesz. Elővettem egy serpenyőt, belevertem a tojásokat és miközben vártam, hogy elkészüljenek, a tegnap esti dolgok jártak agyamban. Szinte hallottam Hazza mély, élvezetes nyögéseit, éreztem, forró, égető érintéseit és izgató csókjait, ahogy végig járja minden porcikám. Lehunyt szemekkel, mosollyal az arcomon kalandoztam tovább, mikor valami furcsa szag ütötte meg orrom. Lenéztem és láttam, hogy füstöl a kaja.
- A fenébe! - emeltem le a tűzhelyről a serpenyőt, majd elzártam. Sietve az ablakhoz rohantam, hogy kinyissam, kiűzve az égett szagot a konyhából. Sosem történ még ilyen velem... A kukába kapartam ki a pocsékba ment ételt, majd kimostam a serpenyőt, hogy újra neki lássak, a tojások megsütésének, figyelve arra, hogy ne kalandozzak el.
- Mi ez a szag? - hallottam meg rekedtes hangját, amire hátrafordultam. Haja összekuszálva meredezett mindenfelé, arcán látszódott, hogy még aludt volna, szemei aprók voltak, melyekkel engem pásztázott.
- Odaégett a kaja... - húztam el szám, mire megindult felém. Szorosan magához ölelt, fejét nyakamba fúrva. Beszívtam egyedi és utánozhatatlan illatát. Kezeivel hátam cirógatta, majd lejjebb haladt egészen fenekemig, amibe belemarkol, én pedig fájdalmasan felszisszentem. Azonnal elvette tenyerét rólam, elhúzódott, hogy szemembe nézhessen. Láttam az aggódást zöld íriszeiben.
- Sajnálom, nagyon fáj? -görbítette le a száját. - Tudtam, hogy nem kellett volna...
- Semmi bajom! - szakítottam félbe, kezeim közé véve arcát, szeretetteljes mosolyt küldve felé. - Nem bántam meg, nagyon is élveztem! - hintettem apró csókot szájára. El akartam húzódni, de hajamba túrva visszahúzott magához, birtokba véve ajkaim. Éreztem fogkréme mentolos ízét, ahogy nyelvével táncba hívta enyémet. Hosszabb csókcsata után elváltunk egymástól, levegő után kapkodva. - Szívesen folytatnám, de ismét le fog égni a kajánk. - fordultam a serpenyő felé. Hazza mögém állt, átkarolt és kezeit hasamon pihentette, állát pedig vállamra helyezte. Kicsit hátrább dőltem, hogy még jobban hozzásimulhassak testéhez. Forró ajkai lágyan puszilgatták nyakamat, amitől jóleső sóhaj szakadt fel torkomból.
- Jó az illatod, kis tigris! - dünnyögte nyakamba. Elmosolyodtam szavain. Sosem szerettem mikor becéznek, de mióta Hazzával megismerkedtem, már nem ugyanúgy gondolkodom, mint régen. Olyan dolgok, amik régen idegesítettek, most egyáltalán nem zavartak.
- Kint eszünk? - kérdeztem hátranyúlva, hajába simítva. - Nagyon szép az idő, használjuk ki.
- Remek! - puszilt nyakamba, majd elengedett, hogy kivegyen két tányért és az evőeszközöket. Lehelyezte a konyhapultra. - Felöltözöm, mert le fog fagyni a tököm, egy szál boxerben! - ment ki, és hallottam, ahogy felfelé szalad a lépcsőn. Kiszedtem a tányérokra a tojást, vágtam hozzá kenyeret, öntöttem mindkettőnknek narancslevet., majd kivittem a tányérokat és elhelyeztem a kinti asztalon. Hazza hozta a többi szükséges dolgot, már felöltözve. Leültünk - ami számomra kicsit fájdalmas volt, de nem akartam mutatni - egymással szembe, majd nekiálltunk a reggeli-ebédnek. Csendben ettünk, néha egymás pillantását elkapva mosolyogtunk a másikra. Kellemes meleg volt, a madarak csicseregtek, én pedig jóllakottan dőltem hátra a székben, pár pillanatra behunyva szemeim. - Mit szeretnél ma csinálni? - nyitottam ki szemeim hangjára. Egyetlen egy dolog esne most igazán jól, a pihenés.
- Pihenni! Nem akarok megmozdulni sem! - mosolyogtam Hazzára, aki felállt és mellém lépett. Kérdőn néztem fel rá, mikor kinyújtotta kezét felém.
- Kívánságod teljesítem! - vigyorgott, én pedig elfogadtam kezét, mire felhúzott. Csókot hintett ajkaimra, aztán felkapott és mint egy menyasszonyt vitt be a nappaliba. - Hol szeretnél pihenni? Kanapé vagy ágy? - elgondolkodtam kérdésén, majd feleltem.
- Kanapé! Nézzünk filmet! - mosolyogtam, mire puszit nyomott arcomra. Alig vártam, hogy együtt lehessünk, összebújva a kanapén, egész nap. Óvatosan letett az ülő garnitúrára, én pedig kényelmesen elhelyezkedtem rajta, lábamat felrakva a kis asztalra, Hazzára várva, aki időközben eltűnt.
- Van egy-két film... Én most horrort néznék, de ahogy gondolod... - tette be a pendriveot, kezébe vette a távirányítót és leült mellém. - Basszus, az innivalót elfelejtettem! - ugrott fel, megindulva a konyha felé. - Addig gondold meg mit szeretnél nézni! - tűnt el a látómezőmből. Nem igazán vagyok oda a horrorért, de mivel Hazza szeretné, így belemegyek, hogy azt nézzük. Majd becsukom a szemem a durvább részeknél. - Parancsolj, kis tigris! - adta kezembe a poharat, a benne lévő hideg kólával. - Na? - ült le szorosan mellém, és kíváncsian fürkészve várta válaszom.
- Legyen horror... - mondtam, mire mosolya hatalmassá vált. Felém hajolt, apró puszit nyomva ajkaimra. - Imádlak! - csókolt meg ismét, nyelvét is hozzáadva, ezzel elmélyítve csókunk. Hajába túrva élveztem masszírozó nyelvét, mely enyémet járta körbe. - Akkor mehet? - hajolt el, lihegve. Megnyaltam alsó ajkam, miközben bólintottam. Elindította a filmet, mire szorosan hozzábújtam, fejem vállára hajtva. Átkarolt, majd hajamat kezdte birizgálni, amitől mosoly terült el arcomon. A film elég durva volt, nem is nagyon figyeltem oda, hanem Hazza mellkasába fúrva hallgattam a hangokat, amelyek ugyanolyan borzasztóak voltak, mintha néztem volna... Soha többé nem engedem, hogy ilyet nézzünk. Hót nyugodtan ült, miközben én folyton megrezzentem, minden hülye zajra. A film felénél járhattunk - gondolom - mikor megszólalt a csengő. Ijedten ugrottam meg. Hazza hatalmasat nevetett. - Kis beszari! - nyomott egy csókot homlokomra, aztán leállította  a filmet és várt. - Nem kellene kinyitni, nyuszi? - piszkált, mire vállba vertem, morcosan nézve rá.
- Kapd be! Nem vagyok nyuszi! - durcásan keltem fel a kanpéról.
- Majd este édes! - hallottam huncut nevetését, mikor már kint voltam a bejáratnál.
- Álmodozz! - morgolódtam miközben kinyitottam az ajtót.

Niall

Idegesen álltam az ajtó előtt. Nem akartam ismét zavarni őket, de muszáj volt valakivel lennem, mert különben megőrültem volna magamban, gondolataimmal. Hallottam Louis hangját, majd nyitódott az ajtó. Meglepődve nézett rám, aztán aggódás ült ki arcára.

- Niall? Baj van? - kérdezte.
- Semmi... csak... nem akartam egyedül lenni... - hajtottam le fejem, a cipőm orrát vizsgálva. - De, ha zavarok akkor...
- Ugyan már te sosem! Gyere be! - invitált be. Levettem a cipőm, aztán a nappaliba mentem. Harry ott ült a kanapén, a tvben valami film ment, ami le volt állítva. Barom. - korholtam le magam. Megzavarom őket, csak azért, hogy ne legyek egyedül. Hazza köszönt, mire én is.
- Tényleg nem akarok zavarni... - mondtam, Louis felé fordulva.
- Nem zavarsz! Harry úgy is el akart menni bevásárolni, nem igaz? - nézett Louis az említettre, aki először nem értette a célzást.
- Ja...igen... persze! - dadogott, miközben felkelt a kanapéról.
- Adom a listát! - ment ki a konyhába Louis, majd egy cetlit adott Hazza kezébe. Egy apró csókot váltottak. Mosoly kúszott ajkaimra, ahogy figyeltem őket. Annyira aranyosak voltak, mégis eközben szívem darabokra hullott, Liam miatt. Tudtam jól, hogy nem tehetünk semmit, ha a láng kialudt... Megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem fogok baráttal járni, mert ha vége, akkor nem csak a szerelmedet, de a legjobb barátodat is elveszted, egyszerre, mint ahogyan most én is... Bár  reménykedtem abban, hogy talán az idő begyógyítja a sebet, túl leszünk rajta és újra barátok lehetünk... Ennek viszont nagyon kicsi az esélye..

17 megjegyzés:

  1. jajj Imádom .. ! :D <3 nagyon aranyos rész lett.!! nagyon cukik.. azért sajnálom szegény Loui-t. elég durva volt hazza az ágyban. :D szegény Niall. :( remélem minden rendben lesz velük is .! :) siess a kövi résszel.!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :D Louis élvezte annak ellenére, hogy kicsit fáj neki ;) Majd kiderül, hogy mi lesz Niallal és Liammel.

      Törlés
  2. Kis nyunyók :3 Milyen aranyosak :3 Niall :(
    Küldöm az energiát továbbra is! :-) :D Remélem jobban leszel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Azok bizony :3 Köszönöm, az energiád is sokat segítette, nagyon aranyos vagy! :3

      Törlés
  3. Istenem! De édesek!!!
    Jajjjj, de szeretem az ilyen részeket. Bár nálad mindig az izgalomé a főszerep, talán pont ezért a ritkaságszámba menő nyugis, idilli részek a kedvenceim.....és persze a szex!!!
    Nem tudom miről beszélsz, hogy nem megy az írás, de ha ilyen, amikor alkotói válságban vagy, akkor mi hátradőlhetünk:))

    Niallt nagyon sajnálom, remélem te is, mert akkor reménykedhetünk a békülésben;)

    Nagyon várom a következő részt. Puszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok bizony :3 Most egy kicsit nyugis lesz, de igyekszem izgalmassá tenni, már van egy-két ötletem :D
      Nem tudom, nehezen megy, de úgy látom még is tetszik az olvasómnak... :)
      Sajnálom persze, viszont kérdéses, hogy kibékülnek-e :D

      Puszi és köszönök mindent :)

      Törlés
  4. De édesek Istenem:33 Nagyon jó lett,nem tudom miért mondod hogy nem..Talán azért amit Becca mondott :) Tőled az izgalmat szoktuk meg,és az nyilván jobban bejön mint az ilyen nyugis :) Nem azt mondom hogy nem jó,mert nagyon cuki,most mondtam csak na.. Érted:DD Remélem javulni fog a helyzeted,Nialléknél meg békülés vagy jöjjön össze valakivel;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok :3 Köszönöm szépen, örülök, hogy bejött! :D Igen, próbálok izgalmat is hozni bele, mert kicsit eltunyult a történet... Értem :D
      Kicsivel jobb, és remélem, hogy ezek után csak még jobb lesz ;)
      Majd kiderül mi lesz Niall sorsa :D

      Törlés
  5. nem kellett sokat várni.:) szerencsére már majdnem meghaltam nélküled.:o
    nagyon aranyos imádom...hát te lány egyáltalán nem látszik hogy alkotói "válságban" vagy.:3
    csodásan írsz mint mindig ne idegeskedj ennyit NYUGALOM.*-*
    ÖNBIZALOM ÉS MEG EGY KIS ÖNBIZALOM.:3
    ennél jobb blogot még sosem olvastam.:$
    továbbra is megy az energia.<3
    kérlek legyen Ziall olyan aranyosak együtt pont kiegészítik egymást mert Zayn a rosszfiú Niall meg cuki ja és Zayn meg Hazza legjobb barátok és Ni meg Lou is.*o*
    és így lehet grupi...xD
    csak viccelek.:p
    de am tényleg egy álmom váltanád vele valóra.:$ :3
    kérlek szépen nagyon szeretném.:) <3
    u.i.: köszönjük hogy itt vagy nekünk MESTER.:3
    imádunk.<3
    ja az voltam aki múltkor regényt írt.:$
    a nevem Barbi.*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm... Grupi xd érdekes lenne :D

      Törlés
    2. Nagyon aranyos vagy! :) Köszönöm szépen, és örülök, hogy nem látszik, akkor csak én érzem így... Próbálok nyugodt maradni.
      Az kell ide, önbizalom, csak nagyon nehezen jön, de most igyekszem felturbózni ;)
      Annyira jó olvasni ezeket a mondatokat, hogy el se tudod képzelni! Köszönöm, hogy itt vagy és olvasol! :3 A te energiád is nagyon sokat segített, éreztem! :3
      Majd kiderül mi lesz Niallal :) Grupi?? :D XD Az igen :D Háát... ööö.. ezen még nem gondolkodtam, dehogynem :D
      Én köszönöm nektek/neked, hogy itt vagy! :3

      Törlés
  6. Nagyon sajnálom hogy nem lettél jobban!! :( Bárcsak segíthetnénk! :(( <3
    A rész viszont irtó aranyos lett, nem értem miért vagy mindig elégedetlen magaddal, mi imádjuk az írásodat. :) Csak így tovább, ügyesen! És gyógyulj meg hamar! <3
    Puszi: Szilvi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már ezzel, hogy írsz segítesz! :3 De ez nagyon kedves tőled, annyira aranyos vagy! :3 Köszönöm, hogy itt vagy és olvasol! :)
      Örülök, hogy tetszett! :D
      Igyekszem gyógyulni, kicsivel jobban vagyok és remélem, hogy ez már csak jobb és jobb lesz :)

      Törlés
  7. Kedves Dreamy Girl!
    Nem tudom hogy mi, de valami nagyon megfogott a blogodba. Talán az ahogyan írsz, vagy valami màs. Nem tudom, de most nem is ez a lényeg.
    Én ebbe a Larrys dologba nem hiszek. De az, ahogyan te elképzeled, és leìrod, teljesen megfogott. Szóval csak gratulálni tudok.
    Engem nagyon érdekelne hogy mi lett Liamékkel?!
    Remèlem hogy a következő - vagy azutánni- rèszben kiderül.

    A többi blogodhoz is grat.
    Puszi: Amy ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Amy!
      Köszönöm szépen, hogy írtál :) Nagyon örülök, hogy megfogott a blogom, és hogy itt vagy és olvasod! :3 És még nem is vagy Larrys, wáó! :D
      Ki fog derülni, ígérem :)
      Köszi, igyekszem :)

      Törlés
  8. Áhh úristen meghalok kérlek hozz új részt vagy végem...://
    ez a blog olyan nekem mint a drog már kezdenek megjelenni az elvonási tünetek..:cc
    nagyon hiányzol meg a blog is kérlek siess..<3 :)
    nagyon nagyon nagyon várom..*o*
    boccs de kezdek bedilizni és ez szörnyű..:o
    puszi: Barbi (the future Mrs. Horan.:$ ez lemaradt múltkor)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hoztam :d Kicsit késve, de hoztam :)
      Köszi szépen, ez nagyon sokat jelent nekem :D
      Annyira aranyos vagy, és jelentem, visszatértem, vagyis nagyon remélem! :D
      Sajnálom, hogy ennyit kellett várni... :/

      Törlés