73.rész

Halihóóó!

Itt is van a kövi rész! :)

Sajnos a szavazás nem jött össze, de én úgy vettem észre, hogy akik írtak, azok szeretnék Niall életét is követni. Így, úgy döntöttem, hogy lesz Niall szemszöge is, de persze Larryé a főszerep! ;)

Köszönök nektek mindent! ;)

Jó olvasást!

Dreamy Girl

 Louis 

Harry idegesen markolta a kormányt, ujjai teljesen elfehéredtek. Tekintete folyton Zayn felé irányult és dühösen fújtatott, mint egy felbőszült bika. Alsó ajkát harapdálta, amiből, ha így folytatja, ki fog csordulni a vér. A levegőben, szinte fogható volt a feszültség, ami Hazzából áradt. Egy hirtelen, nem várt mozdulattal kiszállt a kocsiból, nekem pedig összeugrott gyomrom. Bevágta az ajtót, majd fel-le járkált, idegesen hajába túrva. Nem tudtam, miért ilyen feszült, valami miatt nem tetszhetett neki az a srác, akivel Zayn még mindig beszélt. Sejtésem volt, miszerint valami rossz fiú lehet, aki miatt mindannyian bajba kerülhetünk. Tekintve múltjukat… Hazza nekidőlt az autónak, ami által hasa az üvegnek nyomódott. Ha nem ilyen szituációban lettünk volna, akkor biztos valami vicceset tettem volna, mint például, lehúztam volna az ablakot és hasát csikizve, nevetésre késztettem volna, vagy megkocogtattam volna az üveget, de ebben a helyzetben nem lett volna szerencsés bármelyiket is véghezvinni. Mikor átnéztem a másik irányba, láttam, amint fekete barátunk lekelez a sráccal, és felénk indul. A vér is megfagyott bennem, féltem, hogy mi fog történni. Féltem, hogy itt és most egymásnak esnek, amit persze nekem kell majd leállítani. Alig mertem levegőt venni, ahogy figyeltem őket. Gyomrom kisméretűre zsugorodott és készen létben álltam, ha netán közbe kéne avatkoznom. Bár nagyon reméltem, hogy nem lesz erre szükség… Zayn a kocsi mellett állt, Harry pedig a másik oldalon. Eltolta magát, aztán a kocsi elejéhez ment, mire barátja is ugyanezt tette. A szélvédőből láttam minden egyes mozdulatukat és arckifejezésüket. Hallottam hangos ordibálásukat, láttam idegesen kapálódzó végtagjaikat, dühtől eltorzult arcukat, ahogy egymásnak köpték szavaikat. Ordibálásukból nem sokat értetem ki, csak egy-két szót tudtam elkapni, amivel nem sokat értem. Körül néztem, hogy van e szemtanúja egymásnak esésüknek, de nem láttam senki erre felé, szerencsére. Nem tudom mennyi idő telhetett el, mikor Harry egy legyintéssel megindult a vezetői oldal felé. Beült mellém még mindig fújtatva, méregtől vöröslő arccal, kitágult orrlyukkal és beindította a motort. Zayn egy percet még várt, aztán behuppant a hátsó ülésre. Éreztem, hogy ez a húsz perces út, egy örökkévalóságig fog tartani. Bekötöttem biztonsági övem és vártam, mi is fog történni. Csend telepedett a kocsira, viszont a feszültséget érezni lehetett a levegőben. Fullasztó volt ez a hallgatás, és már-már azért könyörögtem, hogy ordibáljanak egymással. Harry nagy gázzal indult el, amitől a szívem torkomban dobogott. Megmarkoltam a biztonsági övet. Sose vezetett ilyen durván, mint most, szinte féltem mellette. Aztán megtörte a csendet erélyes hangjával.
-Mi a jó büdös francot gondoltál?? - köpködte szavait. - Mi a faszért álltál le beszélni vele? - nézett bele a visszapillantó tükörbe, gondolom Zaynt figyelte, miközben tövig nyomta a gázt. Meg se mertem nézni,  mennyivel repesztünk, de biztos voltam benne, hogy a megengedett sebességet már rég túlléptük.
- Semmi közöd hozzá, mit művelek! Az én életem és nekem szükségem van a pénzre!! - válaszolt erélyes hangon, kicsivel hangosabban, mint Hazza.
- Semmi közöm hozzá??? - ütött a kormányra, mire összerezzentem, az ülésbe fúrva magam. Visszakönyörögtem a nyomasztó csendet… Haza akartam menni. Most. - Semmi?? Veled nőttem fel, szinte már testvéremként tekintek rád és nincs közöm ahhoz, hogy hogyan baszod el az életed??? - kezdte egyre jobban felemelni hangját. - Kiléptünk belőle, nagy nehézségek árán, erre újra akarod kezdeni?? Akkor mi a jó büdös francot értünk el vele?? - markolta kormányt, ideges tekintettel figyelve az utat.
- Nem tudok leállni!! Értsd már meg, nekem ez a véremben van!!
- Mindent abba lehet hagyni, csak akarni kell, de te úgy látom, nem akarod… - sóhajtott egyet, kicsit levéve hangerejéből. - Ezért szenvedtünk annyit, hogy most feladd? -  kérdezte, mire kicsivel hosszabb csend állt be.
- Kell a pénz… - suttogta Zayn. Hazza lelassította a motort, mivel piros lámpát kaptunk és hátra fordult.
- Miért nem szólsz? - kérdezte. - Tudok kölcsön adni! A legjobb barátok vagyunk, mindenben támogatjuk egymást, nem? - nézett továbbra is hátra.
- Igen, de ebben nem! A kölcsönnel nem megyek semmire, a szalonnal nem tudok annyi pénzt összeszedni, hogy fent tudjam tartani.
- Akkor annyit adok amennyivel, ki tudod húzni egy pár évig.
- Nem! Ezt magam kell, hogy megoldjam, te nem tudsz segíteni és nem is akarom, hogy segíts! - láttam Hazza arcán, hogy ismételten dühbe gurul. Kisebb gondolkodás után előre fordult, erősen koncentrálva valamire.
- Mibe keveredtél már megint, míg nem voltam itt? - emelte fel hangját és minden kezdődött elölről. - Ha??
- Semmibe! - vágta rá, kicsit se meggyőzően, ezt még én is éreztem.
- Higgyem is el!! Ismét börtönbe akarsz menni?? Tetszett az az élet?? - túrt bele hajába, idegesen. Megdöbbentem a szavak hallatán. Zayn volt börtönbe?? Jézusom, mit kell még tudnom?! Dudálás szakította félbe beszélgetésüket és gondolkodásomat. - Ne dudálj seggfej, mert kimegyek és kiverem az összes fogad!! - dühöngött Hazza.
- Z-zöld a-a lámpa… - szólaltam meg alig hallhatóan. Rám nézett szikrákat szóró tekintetével, majd gúnyos mosollyal arcán válaszolt.
- Kösz, hogy figyelmeztetsz! Amúgy nem vagyok vak!! - indult el, kicsit erélyesebben, mint kellett volna. Ez a mondata szíven ütött, kedvesen megszólaltam, erre ezt kapom. Durcásan az üveg felé fordultam és próbáltam nem meghallani egymáshoz intézett kiabálásukat. Az út így telt el, aztán mikor Zayn házához értünk, mindketten kiszálltak, majd ott is folytatták tovább veszekedésüket. Rohadtul nem tudott már érdekelni. Az egyetlen dolog, amire vágytam, hogy haza mehessek, és minél messzebbre elkerüljem Harryt. Miután beült az autóba, egy szót sem szóltunk egymáshoz. A házhoz érve, azonnal kiszálltam, amint megálltunk. Elővettem a kulcsom és a zárba helyeztem. Kinyitva az ajtót léptem be a nyugalmat adó otthonomba. Harry nem jött utánam, hanem nagy gázt adva elhúzott. Becsaptam a bejárati ajtót, és dühösen ledobtam kulcsom, majd lerúgtam cipőm. Éreztem, hogy könnyeim hamarosan kicsordulnak. Leültem a kanapéra, és szabadjára engedtem őket. Lehet, ezt nem így kellett volna lereagálnom, de most jól esett kiadni magamból a feszültséget, amit Hazza nekem is átadott. Miután elfogytak könnyeim, megkönnyebbültem és összedobtam valami ebédet. Turkálva a tányérban, ültem, egyedül a konyhában, de igazából egy falat sem ment le torkomon. Mikor befejeztem a turkálást, elmosogattam és vártam. Már több mint négy óra eltelt, azóta, hogy elhajtott. Kezdtem ideges lenni, de nem mertem felhívni. Kiültem a teraszra, egy csésze kávéval, mikor megszólalt telefonom. Szívem vadul kalimpálni kezdett, gyomrom pedig összeszorult. A kijelzőn egy szám villogott. Óvatosan szóltam bele, mire egy ismeretlen hang válaszolt.
- Jó napot! Louis Tomlinsonnal beszélek? - kérdezte.
- Igen…
- Szeretném megkérdezni, hogy még mindig munkát keres, mert a kávézóban, ahova beadta önéletrajzát, megüresedett egy felszolgálói állás. Érdekelné? - kérdezte, mire arcomra mosoly kúszott. El se akartam hinni, hogy felhívtak. Azonnal igent mondtam rá, nem kellett gondolkodnom rajta. Megbeszéltük, hogy holnap reggel bemegyek, aztán ott majd mindent elmond. Boldogan köszöntem el és letettem a telefont. Reméltem, hogy jól fogok teljesíteni, mert nagy szükségem volt erre az állásra, ugyanis a focival nem sokat tudtam keresni. Sajnos örömöm, csak addig tartott, míg eszembe nem jutott Hazza. Kitöröltem fejemből a gondolatokat. Úgy voltam vele, nem eszem magam ezen. Már lassan kezdett esteledni, ezért lezuhanyoztam, megmostam fogam és felhúztam a pizsamám. Kiültem a teraszra, ahol kellemes hűvös levegő járta át testem, ezzel is felfrissítve engem. Hallgattam a tücskök, békák énekét, majd az órára pillantottam. Hajnali négy volt. Megdöbbentem, hiszen nem éreztem az idő múlását és a fáradtságot sem. Hol a francba lehet? - aggódtam. Kezembe vettem a telefont, éppen tárcsázni akartam a számát, mikor autó zúgását hallottam. Tudtam, hogy ő az, ismertem kocsija motorának hangját. Sóhajtottam egyet, mivel fogalmam se volt, mit is tegyek most… Ajtó csapódását hallottam, majd ahogyan lerúgja cipőjét, és egyenesen felfelé megy a lépcsőn. Pár perces keresgélés után, úgy döntöttem bemegyek. Megálltam a nappaliban, vele szemben. Egy ideig néztük egymást, aztán idegesen megszólalt.
- Hol a francba voltál? Végig kutattam a házat miattad, azt hittem valami baj van!! Te meg kint ültél nyugodtan?? - morgolódott, mire felment bennem a pumpa. Ezt nem gondolhatja komolyan, hogy még neki áll feljebb.
- MÉG HOGY ÉN TÜNTEM EL!! - kiabáltam, kiadva minden dühöm. - TE HOL A PICSÁBA VOLTÁL? ITT ÜLTEM, ARRA VÁRVA, HOGY HAZA GYERE, MAJD SZÉTVETETT AZ IDEG, MERT NEM TUDTAM, MI VAN! MÁR MINDEN MEGFORDULT A FEJEMBEN!! - ordítottam, miközben kezemmel mutogattam összevissza. Hajamba túrtam, aztán fel- alá járkáltam.- Úgy bántál velem, mintha valami rosszat tettem volna… - folytattam tovább, halkabban. - Tudod milyen szarul esett?? - néztem megdöbbent tekintetébe. - Aztán meg itt hagytál, szó nélkül és hajnali négyig haza sem jöttél… Itt ültem rád várva, még ebédet is csináltam… Holnap korán kell kelnem egy fontos dolog miatt, de hála neked olyan leszek, mint egy mosott rongy… - néztem le a padlóra, meztelen lábujjaimat vizsgálva. Jól esett, hogy mindezt kiadhattam magamból és reméltem, hogy Harry is felfogja, mit is tett.
- Én… - kezdett bele, mire felemeltem tekintetem. Szemében megbánás tükröződött. - Sajnálom… - suttogta. - Nem akartam, hogy így legyen… csak felidegesített a délelőtti dolog…és...
- Nem érdekel Hazza, ez nem mentség. - vágtam szavába, nem volt kedvem most végig hallgatni, hiszen holnap fontos napom lesz. - Hagyjuk, szeretnék aludni, aztán holnap megbeszéljük! - mentem fel a lépcsőn, majd visszafordultam. - Csak, hogy tudd, a kanapén alszol! - indultam meg a szoba felé. Kezembe vettem párnáját és takaróját, amikkel lesétáltam a nappaliba. Kezébe nyomtam, egy „jó éjt” kíséretében.
- Lou… -  kapta el karom és maga felé fordított. Eltoltam magamtól, felmentem a lépcsőn és befeküdtem az ágyba. Hosszas forgolódás után sikerült végre álomba szenderülnöm.
A telefonom idegesítő ébresztőjére ébredtem. Hirtelen azt se tudtam, miért is keltem fel ilyen korán. Aztán minden beugrott. A fejem majd szétesett, a három órás alvás miatt. Kómásan kislattyogtam a fürdőbe, ahol a tükörbe nézve megijedtem reggeli ábrázatomtól.
- Jézusom! - tapogattam arcom, aztán megmostam jéghideg vízzel és már kicsivel jobban nézett ki. Elvégezve teendőim, bevettem egy fájdalom csillapított, aztán lementem az aló szintre. Hazza a kanapén aludt, hason fekve, arca a párnába gyűrődve, lelógó kézzel és lábbal, a takaró pedig a földön hevert. Végig néztem testén, melyen csak egy alsógatya volt. Elmosolyodtam, nagyon aranyos látványt nyújtott. Mérges voltam a tegnapi miatt, de ebben a helyzetben nem tudtam haragudni rá. Halkan elosontam mellette, írtam egy cetlit, aztán felhúztam cipőm és kiléptem a reggeli hűvös levegőre.
 Eléggé kifáradtam, ugyanis a főnök befogott dolgozni, hogy lássa, mennyire vagyok alkalmas erre a feladatra. Délig bent voltam, de így elsőnek ez is sok volt, nem igazán voltam hozzászokva az álláshoz. Bár fociztam, ez mégis teljesen más volt. Boldogan léptem ki az utcára, és indultam meg haza, mivel megkaptam az állást. Jövő héten kezdhetek is. Sietve indultam haza, hogy elújságoljam Hazzának, a jó hírt, de a mosoly lefagyott arcomról, miután eszembe jutott a tegnapi nap. Annyira el voltam foglalva a felszolgálással, hogy kiment a fejemből az este történtek. A házhoz érve, az ajtó előtt állva, nagy levegőket vettem, majd szép lassan kifújtam. A kilincset megmarkolva gyomrom összeugrott. Kinyitva az ajtót, orrom finom illatok csapták meg. Értetlenkedve húztam össze szemöldököm.
- A rohadt életbe! - hallottam meg Hazza mérges hangját, ami a konyha felől érkezett. - Átkozott sütő! - morgolódott. Halkan lerúgtam a cipőim és megindultam a hangok irányába. Az illat, mely beférkőzött orromba, egyre intenzívebb volt. Tudtam, mi folyik itt, csak nem akartam elhinni. Megálltam az ajtóban, figyelve Harryt a nagy munkában. Az asztal meg volt terítve, minden a helyén volt, ő pedig a tűzhelynél szerencsétlenkedett. Az illatokból ki tudtam következtetni, hogy spagettit csinál, így még murisabb volt az egész, hiszen ez a legegyszerűbb étel. Valami más illat is keringett a levegőben, valami süti lehetett, de hiába szimatoltam, nem jöttem rá, mi is az. Elnéztem még egy darabig bénázását, majd mikor felém fordult, azonnal letöröltem arcomról a mosolyt, komor ábrázatot felvéve. Megtorpant és egy ideig csak néztünk egymás szemébe. Gondoltam segítek neki, elkezdeni...

- Mit csinálsz? - érdeklődtem még mindig komoran. Nem akartam, hogy azt higgye ilyen gyorsan megbocsátok neki, pedig már akkor megtörtént, mikor megláttam a terítéket és a nagy igyekezetét.

- Ööö... ebédet... - mondta zavartan. 

- És miért? - tettem a hülyét. Ajkait lebiggyesztve lépett közelebb hozzám. Láttam szemeiben az őszinte megbánást.

- Szeretném helyrehozni a tegnapit... - sütötte le szemeit.

- Szerinted ennyivel el lehet rendezni? Azt hiszed, hogy a nyakadba fogok borulni, és azonnal megbocsátok, csak mert főztél nekem? - szívattam kicsit, amitől bűntudatom támadt, de akkor is megérdemelte.

- Reméltem... - suttogta halkan