71.rész

Sziasztok! 

Imádlak benneteket! :3 Köszönöm a sok pozitív visszajelezést, nagyon hálás vagyok értük, ha tehetném mindannyiótoknak személyesen megköszönném, hogy itt vagytok és támogattok engem! :') Ésssss átléptük a 100.000-et!!! :o Wáóóó! Te jó ég, aztamindenit, ezt el se hiszem! :$ Köszönöm :3
Sokan találgattatok mi is lesz ebben a részben, most minden kiderül, sajnos mindkét tábornak nem tudtam teljesíteni a kívánságát, de azért remélem, így is tetszeni fog! ;)
Ui: Ismét egy blogot szeretnék hirdetni, ami persze Larrys!
Ide kattintva megtaláljátok -> More Than Friends. Nekem nagyon tetszik, ezért gondoltam megosztom veletek is! :)
Jó olvasást!

Dreamy Girl

Louis

Hazza nyakam kényeztette, miközben Zayn fenekemhez nyomta magát, kezével pedig pólóm alá férkőzött, cirógatva alhasam. Sóhajok törtek fel torkomból, annyira élveztem tevékenységüket.
- Hogy te milyen gusztustalan vagy... - suttogta fülembe Szerelmem. Azonnal eltoltam magamtól és láttam undorodó arckifejezését, amivel engem vizslatott. Mi történik?? Nem értettem semmit az egész szituációból...
- Köszi Zayn, innen már átveszem! - mondta, én pedig döbbenten álltam Hazza előtt.
- M-mi f-folyik itt? - dadogtam, hol rá, hol a távolodó Zaynra nézve.
- Én mentem! - intett és elment. Kettesben maradtunk, és a csend, ami a házra telepedett nyomasztó volt. Levegőt is alig mertem venni. Felé fordultam, értetlen képet vágva.
- Az ágyában voltál, míg én távol voltam?? Nála vigasztalódtál?? Még hogy hiányoztam... Most is képes lettél volna lefeküdni vele?? Gusztustalan vagy!!! Felfordul tőled a gyomrom!! - vágta fejemhez durva szavait, melyektől könnyeim azonnal folyni kezdtek, nem tudtam megállítani őket. Nem is feküdtem le Zaynnal, nem tudom miért állítja ezt...
- Hazza... én... - szipogtam, de nem tudtam befejezni mondatom, mert közbe szólt.
- Ezt nem fogod kimagyarázni! - köpte szavait. Meg akartam fogni kezeit, viszont elhúzta előlem. - Ne érj hozzám!! Soha többé!! Megértetted?? - rivallt rám, majd megindult az ajtó felé, majdnem fellökve engem.
- Harry... ne menj el, kérlek... - könyörögtem könny áztatta szemekkel. Nem akartam elhinni, hogy ez történik velünk. Ez valami rossz vicc, vagy csak egy szörnyű rémálom. Nyugtatgattam magam.
- Azt hittem te más vagy... - fordult felém, könnyes arccal. - de tévedtem... tudod, én igazán szerettelek, sose csaltalak volna meg senkivel, még ha lett volna rá alkalmam, akkor sem... - suttogta maga elé, mégis tisztán hallottam szavait, melyek éles tőrként döfték át szívemet.  - te pedig... - nem fejezte be, csak állt ott, szomorkásan, a padlót bámulva.
- Szeretlek! Mindig is szerettelek és szeretni foglak! Soha nem feküdtem le Zaynnal, soha nem tenném meg!! - sírtam, így könnyeimtől alig láttam őt. - Ne menj el! Nem akartam! Hazza... - borultam térdre, még mindig zokogva. Nem akarom elveszíteni, csak őt szeretem és senki mást. Nélküle nem ér semmit az életem. Ha itt vége szakad mindennek, akkor nekem is. - Szeretlek... - suttogtam, de mivel semmi válasz nem érkezett, felnéztem rá. Arca eltorzult a fájdalomtól, amit nem értettem, de mikor fehér pólójára vezettem tekintetem, egy pirosas folt jelent meg, mely egyre csak nagyobbodott, pont a szívénél. Kétségbeesetten figyeltem, ahogy felsője, a vértől, izmos testéhez tapad. Lenézett véres pólójára, majd felemelve tekintetét rám vezette. Lelkemig hatoltak zöld íriszei, melyben a szomorúság, a csalódottsággal keveredett.
- Te tetted ezt velem... - folytak könnyei. - Miért? Mivel érdemeltem ezt ki? - suttogta bánatosan. Nem értettem semmit... Én? Mit? Hogyan? Kezemre tévedt tekintetem, amiben egy fegyver volt. Azonnal eldobtam ijedtemben. Hogy került ez ide? Teljesen összezavarodtam.
- Harry... én... - álltam fel és elé léptem. - Szeretlek... - fogtam meg kezeit, melyek jéghidegek voltak. Megrémültem. Arca, mely mindig ragyogott, most sápadt volt. Szemei, melyek zölden csillogtak, most elvesztették fényüket. Teste összecsuklott, de még mielőtt elesett volna, elkaptam. A padlón térdelve fogtam karjaimban elernyedt, kihűlt testét. - Ne hagyj itt kérlek... - simítottam ki arcából haját, miközben zokogtam felette. Szívem darabokra hullott, ahogy lenéztem rá. Tenyerem csupa vér volt, ahogy Hazza felsőteste is. - Nem akartam, Hazza... - folytak könnyeim, amik eláztatták fehér, élettelen arcát. - Szerelmem... - simítottam végig arcélén. - Istenem! Kérlek, add vissza őt nekem! - néztem felfelé, mintha onnan bármilyen segítséget is kaphatnék. - kérlek... - könyörögtem, fejét simogatva. Nem történt semmi... Megcsókoltam hideg ajkait, majd a fegyverért nyúltam és halántékomhoz emeltem. - Megyek utánad... - suttogtam, és lenéztem arcára, miközben meghúztam a ravaszt...
Ijedten kaptam mellkasomhoz, szívem majd kiesett a helyéről. Testem tisztára leizzadt, kezeim remegtek.  Levegőért kapkodva néztem körül, majd mikor láttam, hogy a hálószobában vagyok, kicsit megnyugodtam. Kezeimet néztem, melyek nem tocsogtak a vértől. Harry!! Néztem oldalra, az ő térfelére, de nem volt ott. Idegesen ugrottam ki az ágyból, mikor vércseppeket láttam a párnáján és a lepedőn. Kiszaladtam a folyosóra.
- Harry!! - szóltam hangosan, de nem jött válasz. Egyenesen a fürdőbe vettem az irányt, és mikor megláttam a mosdókagyló fölé görnyedve, megnyugodtam. Hatalmas mosollyal az arcomon siettem hozzá, majd szorosan átöleltem, meleg testét. Könnyem utat törtek, mikor felfogtam, hogy itt van és él. Az egész csak egy rossz álom volt. - Csak álmodtam... - sóhajtottam egy nagyot. Fejem, fedetlen mellkasába fúrtam, beszívva nyugtató, édes illatát.
- Mi a baj? - kérdezte. Hangja aggodalommal volt teli.
- Rosszat álmodtam... - dünnyögtem mellkasába. - azt, hogy... meghaltál... - csuklott el a hangom a végén, ugyanis szörnyű volt kimondani is. - Aztán felébredtem és megláttam a vért a párnádon és megijedtem. - szorítottam még jobban magamhoz.
- Ha így szorítasz, akkor nem sokáig maradok életben... - kuncogott fel, én pedig engedtem szorításomból. - Amúgy meg jól vagyok, csak vérzik az orrom... bár, ha így folytatja, lehet, elvérzem. - nevetett fel, mire fejem elemeltem mellkasától és a mosdón heverő vörös zsebkendőkre néztem. Tényleg sok vér volt már ott.
- Gyere, hajolj a mosdó fölé! - utasítottam kedvesen.
- De így kifolyik, nem fog elállni.
- Dehogynem! Ha hátra döntöd fejed, akkor mind lemegy a torkodon. Csak hajolj fölé, addig hozok még zsebkendőt! - kiszedtem egy párat, amiből kettőt, a hideg víz alá tettem és orrnyergéhez helyeztem. - Ezt fog és szorítsd erősen! - mondtam, mire megfogta. Tarkójára is tettem egyet. Nagyon durván vérzett, de tudtam, hamarosan el fog állni. Nyugtatásképp, hátát simogattam körkörös mozdulatotokkal, ahogy édesanyám is tette, mikor vérzett az orrom.
- Dr. Tomlinson rendel! - mosolygott. - Doktor Úr! Ha már így itt vagyunk, valami nincs rendben odalent... - mutatott nadrágjára. - Nem nézné meg? - kuncogott. Felnevettem. Nem akartam elhinni, hogy még ilyenkor is ez jár a fejében.
- Az éjszaka folyamán kétszer is szemügyre vettem és mindent rendben találtam! Tökéletesen működik! - csaptam fenekére, hatalmas vigyorral arcomon. - Vérzik még? - tereltem el a témát.
- Nem tudom. Nézd meg! - fordult felém. Kezeim közé fogtam arcát és kicsit felemeltem, hogy belelássak az orrába.
- Nem vészes, de azért bedugjuk! - téptem le egy kis darabot a zsebkendőből, amit óvatosan behelyeztem orrába. Ezután megmosta arcát, ami szintén tiszta vér volt.
- Kösz, nélküled elvéreztem volna. - nyomott egy puszit ajkaimra. Olyan jó érzés volt, hogy én ápolhattam őt és nem ő engem.
- Ugyan már, ez csak orrvérzés, nem a világ vége. Nekem kiskoromban nagyon sokszor eleredt az orrom, mindig anyához siettem, még az éjszaka kellős közepén is. - mosolyogtam, ahogy eszembe jutottak a régi dolgok. Hiányzik anya... nagyon... Hazza átölelt, hátam simogatva, puszikkal behintve nyakamat, mellyel elfeledtette szomorúságomat. Nem is tudom, mi lenne velem nélküle.
- Nekünk még van egy feladatunk. Ágyat kell venni. - kuncogott. Én is nevetni kezdtem, ahogy eszembe jutottat a tegnap esti dolgok. - De előbb együnk valamit. - bólintottam egyetértően, mivel már elég éhes voltam. Együtt megcsináltuk a rántottát, befaltuk, majd elmosogattunk. Ez is nagy valami, hiszen nem igazán szeret főzni és mosogatni se, most mégis szó nélkül nekilátott a dolgoknak. Meg is lepődtem.
- Fincsi volt! - nyomtam egy puszit ajkaira, aztán megöleltem. Nagyot sóhajtva bújtam mellkasához, ugyanis az álom még mindig a fejemben volt. Olyan élethű és szörnyű volt, hogy még egy jó ideig kísérteni fog. Ő is visszaölelt, puszit hintve fejem búbjára. Féltettem őt, tekintve múltját, amit akár mennyire is szeretnénk elfelejteni, mindig itt lesz velünk... Elűztem gondolataimat és eltoltam magamtól, épp csak annyira, hogy zölden csillogó íriszeibe nézhessek. Mosoly kúszott ajkaimra, ahogy neki is. - Imádom a gödröcskéidet! - ujjaimmal az említett részhez nyúltam. Vigyora, ha lehetséges, még nagyobbra nőtt.
- Én meg a feneked! - markolt bele az említett testrészembe, így húzva közelebb magához. Megcsókolt, nyelvével szenvedélyes táncba hívta enyémet. Hajába túrtam, játszadozva imádni való göndör tincseivel. Hirtelen felkapott, mire nyaka köré fontam karom, hogy le ne essek. Csókunkat nem szakította meg, miközben a bárszékre ültetett, kezeit két oldalamon a pultra helyezte. Lábaim közé férkőzött, amiket csípője köré fontam. Ajkaimtól elszakadva nyakam vette célba, érzékeny bőrömet kényeztetve, amitől sóhajok törtek fel torkomból. Jóleső érzés járta át testem minden egyes érintésére. Kezei combomra vándoroltak, és lágyan simogatta azokat. Halkan felnyögtem.
- Hazza... ágyat kell vennünk... - nyöszörögtem, ahogy nyakam szívogatta. Hiába mondtam bármit is, elengedte füle mellett, és tovább folytatta kényeztetésem. - Induljunk. - suttogtam fülébe, mikor hangos kopogás hallatszott a bejárati ajtó felől. Szerelemem felmordult, de nem mozdult, hanem ajkaimra tapadt. - Hé... - toltam el, mire morcos képet vágott.  Eltávolodott tőlem, én pedig lemásztam a székről, hogy kinyissam az ajtót. El se tudtam képzelni, ki lehet az ajtó mögött, viszont mikor megláttam hatalmas vigyorgó arcát, lefagytam.
- Hello, Louis! - köszönt, miközben végig vezette tekintetét rajtam. Az álmomban is ez volt...