2014. május 13., kedd

68.rész


Kedves Olvasóim!

Mérhetetlenül hálás vagyok minden egyes hozzászólásotokért, nagyon szeretlek benneteket, köszönöm, hogy vagytok nekem, és hogy kedves szavaitokkal feldobjátok a rossz napjaim. Na meg persze a sok dicséretet, amivel egy kicsit sikerül feltölteni önbizalmam, azzal kapcsolatban, hogy mégiscsak jó az, amit csinálok! :')
A résszel kapcsolatban annyi, hogy ismételten aranyos rész. :3 
UI. A kövi részre ( ami a 69-es. Megmondom őszintén, ha nem szóltok rám, nekem aztán eszembe se jut :)), volt egy-két kívánság, miszerint perverz legyen, és mivel ennyire szeretem az olvasóimat, így megpróbálom teljesíteni a kérésüket, de ennek az az egy átka van, hogy kicsit többet kell várni rá, mint az eddigiekre, mert szeretnék beleadni mindent! Ami remélem sikerülni fog! :)
Ja és egy újabb blogot szeretnék reklámozni Larry stylinson - Oneshot, szeretném, ha benéznétek, még csak most kezdte, de nekem nagyon tetszik, így gondoltam megosztom veletek is.
(remélem nem baj, hogy reklámoztalak )
Jó olvasást!

Dreamy Girl





Louis

Mosolyogva figyeltem, ahogy a tenyerében tartott, papírrepülős medált simogatta ujjbegyével.
- Sokat gondolkodtam rajta, hogy megvegyem e, de mikor végre eldöntöttem, hogy megveszem és vissza mentem érte, már nem volt ott... Szóval te voltál az. - nézett rám mosolyogva.
- Megelőztelek, szerencsére... - nevettem fel.
- Jól tetted, így sokkal értékesebb, hogy tőled kaptam. - hajolt hozzám egy csókra. Nagyon örültem, hogy ekkora örömet tudtam neki szerezni ezzel a meglepetéssel. Elhajolt tőlem, majd felhelyezte nyakába, és szomorkásan méregette tenyerébe fogva a medált. Láttam rajta, hogy sokat jelent neki. Szerettem volna megkérdezni, de úgy voltam vele, hogy ha akarja, akkor majd elmondja nekem is a történetét. Fejem vállára hajtottam, ő pedig egyik kezével átkarolta derekam, mire hozzá bújtam szorosan. Teste melege felmelegített enyémet. Tudom, van pulóverem, de Harry sokkal jobb volt annál. Lassan besötétedett, aminek köszönhetően megjelentek a fényes csillagok az égen, és a hold is, mely beragyogta az egész tájat. Gyönyörű volt, legszívesebben így maradtam volna örökre, kint a mezőn, Szerelemem ölelő, szerető karjaiban.
- Mi volt otthon, míg én elvoltam? - törte meg a csendet, mély hangjával. Nagyot sóhajtottam, igazából nem sok mindent tudok mondani neki, hiszen semmi mást nem csináltam, csak magamba roskadva néztem ki fejemből. Jó, eljártam Zaynnel dolgozni, de akkor se voltam igazán tisztában a dolgokkal.
- Nem sok... De te tartottad velük a kapcsolatot, nem? - néztem fel arcára.
- Jó, de mindig csak rólad kérdezgettem, mindig te voltál a téma. Zaynt is felhívtam, de nem volt valami közlékeny... Folyton lebaszta a fejem, hogy miért mentem el, meg mondta, hogy a tetkó szalonjában dolgozol. - nézett le rám. - Tetszett?
- Ha te is ott lettél volna, akkor igen... Viszont nélküled, nem igazán tudtam élvezni a munkát, és az életet sem... - fúrtam bele mellkasába arcom. Mély levegőt vettem, hogy magamba szívhassam az egyedi, Hazza illatot. Beletúrt hajamba, játszadozva tincseimmel.
- Sajnálom... ezt soha nem fogom tudni jóvátenni... - puszilt fejem búbjára, amitől mosoly kúszott ajkamra. Nem akartam erről többet beszélni, el akartam felejteni. Kibújtam ölelő karjaiból és megcsókoltam.
- Felejtsük el, rendben? - suttogtam ajkaira, mire bólintott. Nyelvével megnyalta ajkam, bejutást kérve, amit meg is adtam neki. Lágyan masszírozta nyelvem az övével, miközben kezével hátam simogatta, én pedig hajába túrva játszadoztam göndör tincseivel. Megharapta alsó ajkam, majd meghúzta. Felkuncogott. Összevont szemöldökkel néztem arcára, melyet a hold megvilágított és láttatni vélte gödröcskéit.
- Lefagy a tököm! - rázkódott meg teste, a hidegtől. Huncut mosolyt villantottam, ugyanis volt egy tervem. Egy gyors mozdulattal az ölébe ültem. Lábait kinyújtotta, hátát a fa törzsének döntötte. Arcát kezeim közé fogtam, majd megnyaltam ajkát, és amint meg akart csókolni elhúzódtam tőle, hatalmas vigyorral. Játszadozni akartam vele, pontosan úgy, ahogy ő is tette velem ebben a pár napban. - Te most szórakozol velem? - kérdezte, miközben kezeit derekamra helyezte. Bőröm felforrósodott erre az érintésére. Túlságosan is ki voltam éhezve, de akkor is húzni akartam a dolgot, ezzel megőrjítve Hazzát. Tökéletes büntetés számára, hogy nem kaphat meg még egy pár napig, amíg haza nem érünk. Már így is sok neki, érzem a hangulatingadozásaiból.
- Én?? Soha! - tettem az ártatlan, majd megcsókoltam, aztán nyakára tévedtem cuppanós puszikat hintve bőrére. Felsóhajtott, amitől mosoly kúszott ajkamra. Erősen megszívtam egy helyen, mire megmarkolta derekam, közben pedig nyögdécselt. Szemétnek éreztem magam, mégis élveztem kínzását. - Már nem fagy le? - suttogtam fülébe, mert éreztem, hogy mozgolódik alattam. Megnyaltam fülcimpáját, amitől ismételten nyögés hagyta el ajkait.
- De... - nyöszörögte mosolyogva.
- Ezen tudok segíteni! - suttogtam és ajkaira tapadtam. Egyik kezemet levezettem és masszírozni kezdtem a már dudorodó nadrágját.
- Ahh... - jött fel egy mély hang, amit több is követett, ahogy egyre erősebben dörzsöltem. Mikor már kellőképpen felizgattam, hirtelen abbahagytam minden tevékenységem és kipattantam öléből. Pár lépést hátráltam, hogy ne tudjon utánam nyúlni. Lihegve nézett rám. - Louis! - morogta elég ijesztő hangon nevem. Tudtam, hogy nem jó vele ilyet játszani, mert hát ő nem én vagyok, mégis folytattam.
- Mi az? - kuncogtam.
- Gyere ide és elmondom! - mosolygott gonoszan, alsó ajkát beharapva. Felnevettem, fejemet nemlegesen megrázva. Aztán kinyújtottam nyelvemet is, miközben hátrafelé lépdeltem, hogy minél messzebb legyek tőle, ha netán lenyugszik. - Azt mondtam, gyere ide! - morgolódott tovább.
- Gyere ide te! Vagy nem tudsz felállni? - csipkelődtem, de Hazza nem igazán tartotta viccesnek a dolgot.
- Louis! Vagy idejössz, vagy én megyek utánad, de akkor azt nagyon megbánod! - fenyegetett, de láttam arcán a halvány mosolyt, amit akármennyire is próbált visszafogni, nem tudta. Kicsit megnyugodtam.
- Gyere! - húztam tovább agyát. - Most visszakaptad, amit velem tettél. Legalább háromszor felizgattál, szóval ebbe az egybe nem fogsz belehalni! - mondtam kihúzva magam. Annyira vicces volt az elém terülő látvány. Ott ült a fa tövében, kezét lába közé helyezve. Láttam, hogy lassan kezd megnyugodni, amiből rájöttem, hogy nemsokára nekem annyi. Egyre hátráltam, és körül néztem, hogy merre is kell szaladnom, ahhoz, hogy a kocsihoz érjek biztonságban. Pár perccel később sajnos az lett, amitől tartottam. Lassan felállt, én pedig ijedten torpantam meg, mikor rám nézett. Tekintete olyan volt, mint egy éhes tigrisnek, aki be akarja cserkészni a vadat.
- Szerintem fussál! - vigyorgott, kivillantva fogait. Nem kellett kétszer mondani, azonnal futásnak eredtem, nem tudtam merre, csak futottam, mint az üldözött vad. Nem mertem hátra nézni sem. Szívem vadul kalimpált, levegővételem egyre szaporábbá vált. Az adrenalin pezsgett a véremben. - Gyerünk Baby! - kiabált utánam. - Ne legyél könnyű préda! - nevetett fel, ami túl közel hallatszott. Hátra pillantottam, ami ne volt jó ötlet, ugyanis azonnal el is estem, pont a hátamra. Fájdalmasan felnyögtem, a hátam érte ütéstől. Nem volt időm ezen gondolkodni, mert Hazza már rajtam volt. - Édes, nem mondták még neked, hogy soha ne nézz hátra! - kapta el csuklóm és a fejem fölé helyezte összefogva egyik kezével. - Most viszont az enyém vagy! - vigyorgott, majd ajkaimra tapadt. Durván faltuk egymást, ami nagyon tetszett, mégse akartam ezt. Próbáltam letolni magamról, ami nem volt egyszerű dolog, főleg, hogy kezeim leszorította, így lábammal lökdöstem. Elragadta a hév, éreztem, mert kicsit durván bánt velem, erősen szorította csuklóm, másik kezével pedig lenyomva tartotta testem, hogy ne tudjak felkelni. Megijedtem, hiszen sose volt még velem ilyen.
- Harry! Engedj el! - mozgolódtam alatta. - Kérlek... - suttogtam ezt az egy szót, mire lemászott rólam, és elterült a füvön.
- Bocs...sajnálom... csak tudod, már nehezen bírom... és ilyenkor nem tudok megálljt parancsolni...- mondta az eget kémlelve. Mellé gördültem. Átkaroltam mellkasát, aztán csókot nyomtam nyakára. Tudtam, hogy rosszul érzi magát miatta, ezért is csináltam, úgy mintha, mi sem történt volna. Éreztem, hogy nem tenne velem semmi rosszat. - De ez a büntetésem, és megérdemlem! - simította kezét az enyémre, mely mellkasán helyezkedett el. Még egy kicsit feküdtünk a fűben, a csillagokat figyelve, mikor megláttam egy hullócsillagot.
- Láttad? - kiáltottam fel örömömben az ég felé mutatva. Hazza bólintott és megcsókolt.
- Kívántál valamit? - kérdezte, mire szemébe néztem és elmosolyodtam.
- Nem, ugyanis itt vagy nekem és semmi másra nincs szükségem!  - csókoltam meg, puha ajkait.
- Reméltem is, hogy ezt mondod! - kuncogott, én pedig vállba ütöttem. - Na, menjünk, mert még megfázunk! - állt fel, kibontakozva karjaimból, aztán kezét nyújtotta és felhúzott magához. Összekulcsolta ujjaink, és így  sétáltunk a kőfalhoz. Előre engedtem, és mikor átlépte a falat nagyot nevettem. Láttam értetlen arcát,  amikor felém fordult. Nem tudta mi olyan vicces számomra. Mikor sikerült a fuldokló nevetésből kilábalnom, megszólaltam.
- Nem is tudtam... hogy - vettem nagy levegőket - hogy szereted a rózsaszín alsógatyát - nevettem fel újra - nagyon szexi - töröltem könnyeimet.  Annyira vicces volt, hogy egy olyan srác, mint Hazza, ilyen színű alsó hord.
- Fogd be! - nyújtotta kezét, de én arrébb löktem és magamtól felmásztam, aminek az lett a vége, hogy átestem. Fájdalmamban felnyögtem, majd odakaptam a sajgó könyökömhöz.
- Jól vagy? - emelt fel hónom alá nyúlva. Nevetni kezdtem ismét, mikor eszembe jutott alsója. - Látom, igen! - kapott fel karjaiba, mint egy menyasszonyt - Inkább karba viszlek, mert még összetöröd maga! - kuncogott. Amikor a kocsihoz értünk, óvatosan letett, majd beültünk az autóba. Beindította a motort és gázt adva elhajtottunk erről a csodálatos helyről. Nagyot sóhajtva fordultam Hazza felé. Arcát figyeltem, amit észre is vett. - Mi az? - pillantott rám, aztán gyorsan visszavezette tekintetét az útra.
- Szóval... Honnan van a szexi gatya? - kuncogtam. Elmosolyodott.
- Látom, nagyon érdekel, és nem fogsz addig leszállni erről a témáról, míg el nem mondom...
- Így van!
- Gondoltam... semmi különös története nincs, csak elkeverték a bőröndöm, legalább három napig nem volt semmi ruhám, mondjuk ez még annyira nem idegesített, de a gatyára allergiás vagyok, ha netán több napon keresztül kéne hordanom egyet, ezért muszáj volt vennem, de mivel nem volt sok pénz nálam, így egy elég olcsó helyre mentem, ahol, természeten a legnormálisabb alsókból nem volt a méretemben, így ez maradt... - mondta, néha felém pillantva.
- Aham.... de már megvan a bőröndöd, mégis rajtad van. - nevettem fel. - Nem tudtam, hogy ennyire tetszik!  - incselkedtem vele továbbra is.
- De tényleg, ez az igazság! Eddig Jensennél laktam, ott tudtam mosni, de miután megismerkedett egy csajjal, elköltöztem, hogy ne zavarjam őket. Egy hete vagyok itt a szállodában, itt pedig nem tudtam mosni és csak ez a gatya volt tiszta. - magyarázkodott.
- Persze, magyarázkodj csak, ezt nem fogod lemosni magadról. - folytattam piszkálását.
- Ne szórakozz velem! - markolt combomba. - Ismételten ki akarod húzni a gyufát?? - vigyorgott, felém pillantva.
- Oké, befejeztem! - mondtam duzzogva. Ezek után csendbe maradtam, de mikor a szállodához értünk és felmentünk a szobába, nem bírtam tovább.
- Hello Kitty! - kuncogtam feléje fordulva. Elkapta derekam, így tolva hátra az ágyhoz. Ledöntött rá, majd csikizni kezdett. - Ne!!! - fuldokoltam a nevetéstől. - Harry!! - sikoltoztam.
- Van még kedved incselkedni? - fordított meg, majd fenekemre csapott. - Tetszik? - csapot rá még egyszer, én pedig a takaróba temettem arcom, hogy ne legyek nagyon hangos. Természetesen nem fájt, de úgy tettem, mintha fájna.
- Áúú... - simogattam meg, a csapás érte testrészemet. Még egyet rácsapott, de persze nem erősen, csak játékosan. Valahogy sikerült megfordulnom és egy nagyot rúgtam, ami által tökön találtam.
- Basszus! A rohadt életbe! - nyögött fel, férfiasságát markolva, miközben arca a fájdalomtól eltorzult. Rádőlt az ágyra, összekuporodva. Azonnal odamásztam hozzá és vállára tettem kezem.
- Jól vagy? Nagyon fáj? Francba, nem akartam, ne haragudj... - simogattam arcát. Fájdalmasan nyögdécselt, majd mikor már kicsit össze szedte magát, megszólalt.
- Túlélem... - nyöszörgött. - Csak legközelebb jobban vigyázz, mert kicsi Harry nem fog jól működni, ha így bánsz vele! - elmosolyodott halványan, mire felnevettem.
- Nem inkább nagy? - kuncogtam továbbra is. Felült az ágyon, még mindig markolgatva férfiasságát és rám nézett huncut mosollyal.
- Hatalmas, és érted kiállt! - csókolt meg, de én ellöktem magamtól és mellkasába ütöttem játékosan.
- Menj inkább tussolni! - toltam lefelé az ágyról. Egy "jól van, megyek már" volt rá a válasz, aztán kiment a fürdőbe. Ledőltem az ágyra, szemeim lehunytam és mosolyogva gondoltam vissza erre a pár napra, amit együtt töltöttünk, távol az otthonunktól.

15 megjegyzés:

  1. IMÁDOM IMÁDOM IMÁDOM IMÁDOM JA ÉS IIIIMÁÁÁÁDOOM. :D olyan kis cukiik.. *-* siess a köviveel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy tetszett! :D Szerintem is azok! :3 Nem tudom mikor tudom hozni, csak annyit, hogy már íródik. :)

      Törlés
  2. Aw aw aw aw :3 Megőrülök, annyira imádom :D
    Hahh annyira beleéltem magam hogy... nekem is kell valaki akivel nézhetem a caillagokat... :D sirni fogok XD
    És első pápárá

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majdnem, csak pár percen múlt, majd legközelebb! XD Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy ennyire tetszik! :D
      Nekem is, amikor írom, ilyenek jutnak eszembe! :3 :D

      Törlés
  3. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ te Girl!!!!! <3 annyira de annyira de annyira imádlak!!! annyira szükségem volt egy ilyen nagyon hiperszupercuki részre!!!!! :DDDD *éppszerelmibánatbanszenvedekxd* annyira jó volt!!! és az előző is!!!
    Hallod.. alig tudom kivárni mindig a kövi részt!!! legszívesebben minden órában olvasnék egy új részt!!!:3 Áhhhhwwwww!!!!:3 annyira ariiiiii!!!!!!!!<3
    olvadozom................:3*-*
    Könyörgöm mester hamar hozd a részt!!!!!:D<3 annyira imádtam!!! hiperszupercukimukinfantasztikusanelképesztőenjó lett!!! xd (remélem el tudod olvasnixd)

    Sajnálom hogy nem írtam az előző résznél.. csak nm volt lelkierőm.. :( de az is rettentő jó lett!!! azt is vigyorogva olvastam!!!!:D úgy szeretlek!!<3 de vagy az én Mesterem!! Bárcsak egyszer annyira jól tudnék írni, mint te!!! *-*
    Siess a kövivel Mester!!!! <3:3*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy ennyire tetszett ez a rész is! :3 Te szegény, biztos minden rendbe fog jönni :)
      Olyan jó ezt olvasni, hogy ennyire várod a kövi részeket, még mindig hihetetlen számomra :)
      Nem tudom mikor tudom hozni, annyit elárulhatok, hogy már íródik, csak sajnos lassan... :/
      Semmi baj, nekem az is sokat számít, hogy tudom itt vagy és olvasod írásom :3
      Köszönöm kedves szavaid, el se tudod képzelni mennyit jelentenek nekem! :')

      Törlés
  4. ez annyira szuper volt! kérlek gyorsan a kövit!!!

    VálaszTörlés
  5. UUUUUUU WÁÁÁOOOOO...... Hát nem tudok mit mondani.... Ezt már nem lehet emberi szóval kifejezni!!!! *-----* Ez a legeslegeslegeslegesleges legfantasztikusabbnál ezerszer fantasztikusabb... *--* Nem erre még nem találták ki a megfelelő kifejezést! *-* <3
    Nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon agyon nagyon nagyon ügyes vagggyyyyyy!*---* Te vagy a példaképem! Annyira de annyira imádom a blogodat, hogy arra nincsen kifejezés! <3 :* Hihetetlen, hogy ilyen jól tudsz írni! *---*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszett a rész! :D
      Példakép? Én? :$ Wáóó, köszönöm, ez nagyon sokat jelent nekem :')

      Törlés
  6. UUUUUUUURISTEEEEEEEEEEN!!!!!!! IMADOMIMADOMIMADOMIMADOM!!!! *------*
    ANNNYIRA SZIPI SZUPI ES HIPER CUKI, HOGY AZ VALLLLLAMI HIHHHETETLENNNN!!!
    IMADLAK!!!
    URISTEN, TUDOD TE HOGY MEKKORAT SIKITOTT, MIKOR MEGLATTAM A KOMIDAT ES A FELIRATKOZASODAT A BLOGOMON???? MOST MEG MEGREKLAMOZOD IS?! URISTEN, SIROK, ESKUSZOM!!!
    NAGYON SZERETLEK ES NAGYON KOSZONOM AZT A SOK SZEP SZOT A BLOGOMOM ES NAGYON SZEPEN KOSZONOM HOGY IROD EZT A FANTASZTIKUSABBNAL IS FANTADZTIKUSABB SZTORIT!!!!!
    SZERETLEK!!!!
    PUSZI! XXX
    RENI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy ennyire bejött :D
      :3 Ez aranyos tőled, nem hittem volna, hogy ennyit jelent a kommentem, vagy feliratkozásom valakinek :$
      Megérdemled, hiszen nagyon ügyes vagy, csak kérlek bízz magadban! ;) Én köszönöm, hogy velem vagy és olvasod a blogom ;)

      Törlés
  7. omg ez annyira cuki :33 ügyes vagy várom a kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :3 Készül, csak lassan... :/

      Törlés