65.rész

Sziasztok!

Meglepetéééés! :D Gondoltam ezzel a résszel kívánok nektek szép hosszú hétvégét, pihenjetek sokat, szórakozzatok és akik érettségiznek, azok is kapcsolódjanak ki, higgyétek el, nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik, csak nyugodtan, okosan és mindenkinek sikerülni fog! Nagyon sok sikert kívánok az érettségizőknek, hajrá! ;)

Köszönök nektek mindent, ti vagytok a legjobbak, imádlak benneteket! :3 Minden egyes szavatokkal boldogságot hoztok szívembe! :$

Jó olvasást! 

Dreamy Girl

Louis

Csak én lehetek ekkora marha, hogy eddig nem néztem bele ebbe a rohadt laptopba. Nagyon mérges voltam magamra. Kutakodni kezdtem a böngészőben és az előzményekben. Már biztosra vettem, hogy Dublinban van, már csak azt kell megtudnom, melyik szállodában van. Izgatottan keresgéltem, csak úgy füstölt ujjaim alatt a billentyűzet. Több hotelt is megnézett, így nem volt könnyű kiválasztani azt, amelyikben talán megszállhatott. A legutolsó keresést néztem, és láttam, hogy elég sokat rákeresett, ezért erre tippeltem. Leírtam a címét, megnéztem a térképen a helyét, meg azt, hogy a repülőtérről hogyan tudok eljutni oda. Mindent felírtam egy cetlire, ami fontos volt. Megkerestem a leghamarabb induló repülőgép járatot, és lefoglaltam egy jegyet. Délután kettőkor indult, addig bőven el tudok készülni, aztán meg még a vonatot is el kell érnem, amivel a repülőtérre eljutok. Megnéztem mennyi pénzem van, kiszámoltam, hogy legalább az oda utat ki tudjam fizetni. Meglepődtem, amikor több volt rajta, mint kellet volna... Viszont most ezzel nem igazán akartam törődni. Felöltöztem, kicsit kikupáltam magam, megborotválkoztam, mert hát eléggé beszőrösödtem, és nem akartam így találkozni Harryvel. Felkapkodtam a fontosabb dolgaimat, amit egy hátizsákba pakoltam be. Írtam egy cetlire a fiúknak, hogy ne aggódjanak értem. Leírtam, hogy hova mentem és megígértem, ha megtalálom, felhívom őket. Bezártam az ajtót magam után, aztán elindultam sietve a vonatállomásra. Szerencsére nincs messze, legalább tizenöt perc sétálva. Megvettem a jegyem. Leültem a váróteremben, ahol már egy páran üldögéltek a vonatra várva. Idegesen doboltam a lábammal, annyira izgultam, hogy azt el se tudom mondani. Alig tudtam kinyögni hova kérem a jegyet. Pedig még el se értem a repülőtérre. Nem sokára meg is érkezett a szerelvény, ezért felpattantam és beültem a vagonba, elfoglalva az ablak melletti részt. Legalább egy óra lesz az út, amit fogalmam sincs, hogyan fogok túlélni. Elővettem telefonom, elindítottam valami játékot, amivel le tudom kötni magam. Szerencsémre sikerült, mivel arra eszméltem fel, hogy lelassít a vonat, majd a bemondó elmondja, hogy melyik állomásra érkeztünk. Gyorsan felkaptam a cuccom és kiléptem a friss levegőre. Elég sokan voltak, így lassan kitolakodtam a sínekről. Innen pedig busszal mentem tovább, ami egyenesen a reptérre vitt. Szerintem életemben nem utaztam még ennyit, mint a mai nap fogok. Felszálltam és vártam, hogy megérkezzünk. A reptérre érve besiettem a nagy épületbe. Annyian voltak, hogy alig tudtam eljutni az információs pultig. Életemben nem repültem még, így fogalmam se volt mit kell tennem, ezért, amit csak tudtam és eszembe jutott, megkérdeztem a kedves hölgytől, aki ellátott minden információval. Megokosodva ültem le a váróterembe. Kifújtam magam, mert már alig kaptam levegőt, a sok ide-oda rohangálástól és idegeskedéstől. 

A repülőn ülve valamivel nyugodtabb voltam, de azért még mindig görcsben volt gyomrom. Az út nem olyan hosszú, pont elég lesz annyira, hogy átgondoljam mit is fogok mondani neki. Nem fogok rögtön a nyakába borulni, azt elfelejtheti. Haragudtam rá, amiért ezt tette velem, és ezt azért olyan könnyen nem fogom megbocsátani. Kezemben szorongattam a papírcetlit, amire a szálloda neve, címe volt írva. Reméltem, hogy ott van, de ha mégse, akkor felhívom a srácokat, ők majd elmondják hol van, ha már idáig eljöttem utána. Az út gyorsan eltelt, a repülőről leszállva egyenesen a taxihoz mentem, ami a reptér előtt várta utasait. Beültem az egyikbe, bediktáltam a címet, aztán hátradőltem az ülésen. Húsz perccel és pár forgalmi dugóval később leparkolt a szálloda előtt. Kifizettem a taxis, majd kiszálltam. Ámulva néztem a gyönyörű épületet, mely, nem is igazán nézett ki szállodának. A hatalmas felirat felé indultam, ami a hotel nevét hirdette. Kinyitottam a hatalmas üvegajtót és ismételten leesett az állam. Nem jártam sok helyen, így minden ilyen dolog új volt számomra. Csodásan nézett ki belülről is. Gyönyörű barnás színben pompáztak a falak, amik nyugtatólag hatottak rám. Mindenki ki volt öltözve, én pedig kilógtam a sorból. Nem illettem ide, ebbe a kifinomult környezetbe. Kicsit elszégyellve indultam meg a recepciós pulthoz, ahol egy kedves, mosolygós fiatal hölgy állt. 

- Jó napot! Miben segíthetek? - kérdezte kellemes hangján. Kicsit habozva, de sikerült megszólalnom.

- Jó napot! Egy Harry Styles nevezetű urat keresek, ha minden igaz itt szállt meg. - mosolyogtam kedvesen. Ide-oda dőltem idegességemben. Most fog minden eldőlni. Nagyon szorítottam, hogy itt legyen.

- Azonnal megnézem, egy pillanat. - mondta, majd bepötyögött valamit a billentyűzeten, de olyan gyorsan, hogy alig tudtam követni szememmel. - Igen, itt szállt meg, akarja, hogy felszóljak neki? - kérdezte rám tekintve.

- Köszönöm, nem. Szeretném meglepni, ha lehetséges... Tudja ,rég nem találkoztunk már... - mosolyogtam angyalian a kedves hölgyre.

- Rendben, a második emelet 104-es szoba. - mondta, mire körül néztem, hogy merre is menjek. - Ha itt elfordul jobbra, ott lesz a lépcső, aztán a második emeleten balra forduljon. - utasított. Megköszöntem, és mente amerre mondta. Felsiettem a lépcsőn, majd balra fordultam, ahogy a hölgy mondta. Szaporán lépdeltem, de amikor megláttam a 104-es feliratot az egyik ajtón, gyomrom összeugrott és legszívesebbe n elfutottam volna. Elszállt minden eddigi bátorságom. Szívem vadul kalimpált, ki akart esni helyéről. A repülőn összeszedtem a gondolataim, amit majd a fejéhez vágok, de itt és most mindent elfelejtettem, csak az járt a fejemben, hogy látni fogom őt. Két hónap után ismét láthatom csodásan zöld íriszét, gödröcskés mosolyát, göndör tincset és magamba szívhatom mámorító illatát. Minden bátorságomat összeszedve egy hosszabb hezitálás után bekopogtam. Egy hangos "azonnal jövök" volt a válasz. Olyan jó volt ismét hallani mély hangját. Ahogy kattant a zár, úgy éreztem, menten elájulok. Gyomrom összeugrott, szívem majd kiesett a helyéről, torkom elszorult. 

- Miben se... - akarta kérdezni, de mikor meglátott lefagyott, ahogyan én is. Arcán döbbenet futott végig. Egy pár perc egymás szemébe nézés után megszólalt. 

- L-Lou... - makogott. Ahogy zöld szemeibe néztem, minden haragom elszállt, amit eddig éreztem. Mégse akartam azonnal nyakába ugrani, pedig meg tettem volna. - Te... hogy... mi... - hebegte szavait. 

- B-bemehetek? - kérdeztem félénken. Azonnal félre állt utamból és beengedett. Beljebb mentem, aztán felé fordultam. Becsukta az ajtót, és szembe fordult velem. Ott álltunk egymást bámulva. Annyi mindent akartam mondani neki, mégse jött semmi a számra.

- Hogy kerültél ide? - kérdezte.

- Miért hagytál el? - nem törődve kérdésével váltottam témát. Ez volt a legfontosabb dolog, amit meg akartam kérdezni tőle. Lassan felém lépdelt én pedig ugyanabban a tempóban léptem hátra. Amint észrevette megállt. 

- Te is jól tudod miért... Nem lehetünk együtt! Ha velem maradsz folyton bajba fogsz kerülni, ezt pedig nem akarom, így is már elég sok fájdalmat okoztam neked... - hajtotta le fejét.

- Értem, de az nem megoldás, hogy csak úgy otthagysz egy szó nélkül! Engem meg se kérdeztél, hogy én mit akarok!! - emeltem fel hangom. - Eldöntötted magadban, hogy nekem mi a jó, holott ezt velem kellett volna megbeszélned! De te gyáva voltál és elmentél, búcsú nélkül!!! - mondtam erélyesen. Itt volt az idő, hogy kiadjam magamból a haragot. - Egy "sajnálomot" hagytál magad után, amit a fiúknak kellett közölniük velem!! - vettem egy mély levegőt - Tudod milyen szörnyű volt ez a két hónap nélküled? 

- Szerinted nekem nem? Szerinted nekem minden könnyű volt?? - akadt ki - Azt hiszed, hogy poénból jöttem el, hogy nekem ez a két hónap boldogan telt??  El tudod képzelni, azt az érzés, amikor tudod, hogy a múltad miatta majdnem megerőszakolták a barátod?? Csakis miattam, azért, mert velem vagy!! És ne mond nekem, hogy ez nem így van, mert ez hazugság, te is jól tudod! A mai napig előttem, van az aznap este történtek, nem hagynak nyugodni... - halkult el a hangja. - Minden egyes nap beugrik a kép, és szörnyen érzem magam... - dőlt neki hátával az ajtónak. Szemeibe könnyek gyűltek. - Az én hibám volt minden... meg se érdemellek... - szipogott, felsőjével törölgetve könnycseppjeit. - Sajnálom Louis, én nem akartam ezt tenni, tudom, hogy nehéz volt neked, a fiúk mindent elmondtak és volt olyan pillanat, amikor úgy éreztem vissza kéne mennem, de mégse tettem. Próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy egyszer elfelejtesz... mégis legbelül tudtam sose fog ez megtörténni. Sajnálom, hogy ennyit szenvedtél miattam, de ez volt az egyetlen megoldás, amit tehettem... - sóhajtott. Könnyeim utat törtek maguknak, én pedig szabadjára engedtem őket. Kisebb habozás után megindultam felé. Olyan furcsa volt ez az egész. Ahogy elé álltam, azt se tudtam, hogyan érjek hozzá, ennyi idő után úgy álltunk ott, mint ha idegenek lennénk egymásnak. Remegő kézzel nyúltam derekához, majd magamhoz húztam. Szorosan átöleltem, kezével azonnal felsőmbe markolt. Arcát nyakamba temette. Éreztem könnyei végigfolyni bőrömön. Lágyan cirógattam hátát, és magamba szívtam ismerős, bódító illatát. Hosszabb ölelkezés után vállamba dünnyögött.

- Nekem kéne téged vigasztalni, nem fordítva... - felkuncogtam, mire elvált tőlem és szemeibe nézett. - Ígérem mindent rendbe hozok, persze ha velem akarsz maradni ezek után... - hajtotta le fejét. Álla alá nyúltam, és felemeltem, hogy kipirosodott, könny áztatta szemébe nézhessek.

- Szeretlek Harry, nem érdekel a múltad, fogd már fel, én téged választottalak! Te vagy a mindenem! - mosolyogtam rá, mire ajkaimra tapadt. Azonnal szabad utat engedtem nyelvének, hiszen erre vágytam már hosszú idő óta. Érezni akartam csókját, melytől testem bizsergés járta át. Annyira jó volt ismét vele lenni. Soha többé nem akartam távol lenni tőle. - Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el! - suttogtam szájába. 

- Soha! - válaszolt, majd ismét csókban forrtunk össze. Nem tudtam rá haragudni, akár mit is tett, örültem, hogy végre ismét együtt vagyunk.