62.rész

Sziasztok!

Nagyon szépen köszönök nektek mindent, imádlak benneteket, ti vagytok a legjobbak! :D
Köszönöm a +3 féliratkozót, a kommenteket és a tetszikeket! :D
A részről annyit, hogy ez valami nagyon rosszul sikerül, ne haragudjatok érte, de most ennyire futotta! Sajnálom :(
Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

- Hello! Ne haragudj... - néztem az előttem álló két cipőre, majd felfelé vezettem tekintetem, hogy tulajdonosát is szemügyre vegyem.  Egy átlagos testalkatú, szökés rövid hajú, kékes szemű fiatal srác mosolygott rám. Szerintem velem egy magas lehetett. Nagyon kedves volt így első látásra. 

- Szia! Segíthetek? - kérdeztem udvariasan, miközben kinyomtam a telefonom és zsebre tettem. 

- Leülhetek melléd, vagy foglalt? - kérdezte, mire körbe néztem, ugyanis számtalan hely várta gazdáját, mégis pont mellém akart leülni. Szerintem, láthatta arcomon a meglepődöttséget, ezért folytatta. - Jó, tudom, csak mi ketten vagyunk, és számtalan hely van, ami üresen áll, de nem akartam egyedül ücsörögni. - mosolyodott el, mire én is.

- Foglalj helyet! - mutattam a mellettem lévő üres székre. 

- Kösz! - dobta le magát és a cuccát. - Amúgy Jensen vagyok! Jensen Smith! - nyújtotta felém kezét, melyet barátságosan megráztam.

- Harry Styles! - mutatkoztam be én is. Elengedtem kezét, majd kifelé bámultam a nagy üvegablakon keresztül. 

- És miért döntöttél úgy, hogy hajnalok hajnalán elrepülsz innen? - kérdezte. Szívem összeszorult, ahogy eszembe jutott menekülésem oka. Magam előtt láttam arcát, mikor felébred, és nem talál engem. Láttam könnyeit, melyek miattam folynak eláztatva gyönyörű, angyali arcát. És ezt mind én okozom neki... Szemeim könnybe lábadtak, de igyekeztem nem mutatni gyengeségem. Erőt véve magamon válaszoltam az előbb feltett kérdésére.
- Erről nem igazán szeretnék beszélni... - mondtam keservesen, lehajtott fejjel.
- Oké, nem kérdezek, viszont én is ilyen voltam két hónappal ezelőtt. De most végre mindennek vége, szabad vagyok. - örvendezett, aztán folytatta tovább mondandóját, ami egyáltalán nem érdekelt. - Nem tudom, te milyen helyzetbe keveredtél, de az enyém szörnyű volt. Egyik nap hamarabb indultam haza a munkából, amit szerintem mindenkinek ki kell próbálni egy párszor a párjával, ugyanis ilyenkor szoktak lebukni azok, akik félrekefélnek. Ezért gondoltam nem szólok haza, inkább meglepem feleségem... Hát sikerült is a meglepetés, ugyanis a legjobb barátommal hempergett az ágyban, akivel, mint kiderül már az esküvő óta találkozgatnak. Fantasztikus, nem? De most már végérvényesen elváltunk, ezért is vagyok itt, és mehetek vissza a most már szabad életembe. - hadarta el egy szuszra életét, majd sóhajtott egy nagyot. Nem mintha most nagyon érdekelt volna gondja, hiszen nekem is van elég, mégis megsajnáltam szegényt, nem lehetett valami kellemes dolog.
- Sajnálom... Biztos nem lehetett egyszerű... - mondtam felé nézve, ő pedig bólogatott.
- Az élet nem könnyű... - mormogta. - De mindegy is, az élet megy tovább! - helyezkedett el a székben, én pedig nem értettem, hogy ezt most miért is kellett elmondania nekem, hiszen most találkoztunk először.
- Figyelj, - kezdett bele ismét - megkérhetlek arra, hogy ha netán nem ébrednék fel, akkor felkeltenél, mielőtt indul a gép? - bólintottam, mire megköszönte és bedugta a fülhallgatót fülébe. Lehunyta szemét, én pedig magam elé bámulva kalandoztam el gondolataimba. Lejátszottam, az összes emléket, amely Louisval volt kapcsolatos. Attól a perctől fogva, hogy akkor este elkaptam a parkban. Fura, hogy így találkoztunk... Ahogy visszagondoltam, eszembe jutott, hogy milyen dolgokat műveltem vele, borzalmas lehetett neki, mégis megmaradt mellettem... Tudtam, hogy nem ő tette velem azokat a szörnyűségeket, mégis, egy hatalmas félreértés miatt, neki kellett szenvedni a tettes helyett... Elővettem mobilom, ismét az ő mosolygós képét néztem. Fájt, hogy így kellett elhagynom, fájt a tudat, hogy soha többé nem ölelhetem szorosan magamhoz, nem csókolhatom csodaszép ajkait, nem túrhatok bele puha, dús hajába...Mégis mindenkinek így lesz a legjobb, ahova megyek, nem ismer senki, új életet kezdhetek, ezzel megvédve Szerelmem és barátaim.

Louis

Fejfájással ébredtem. Az erős fény, mely beszűrődött ablakomon, irritálta szemeim, ezért résnyire tudtam csak kinyitni. Elég durva buli lehetett, mivel nem igazán emlékszem belőle sok mindenre, főleg arra nem, hogy hogyan jutottam haza, és az ágyamba. Bár reménykedtem, hogy Hazza hozott haza, ki mást lehetett volna... Mosoly kúszott ajkaimra, ahogy eszembe jutott Szerelmem. Lassan átfordultam, hogy puszival ébresszem rózsaszín ajkait, de nem volt mellettem. Az ágy túl rendezett volt, sose szokott megágyazni miután kikel az ágyból... Valami rossz érzés futott végig rajtam, amit nem tudtam hová tenni. Visszaejtettem a fejem a párnára, ugyanis ahogy felemeltem egyből szédülni kezdtem. Úgy voltam vele, hogy Hazza tud még egy kicsit várni rám. Addig is próbáltam visszaemlékezni a tegnap estére. Erősen koncentráltam, de nem sok minden jutott eszembe. Emlékszem egy lányra, aki rám nyomult és a seggét rázta nekem. Elég gáz volt. Aztán Szerelmem berúgott énje is előbukkant, amitől mosoly terült szét arcomon. Nagyon vicces, amikor már van benne pár pohár pia. Miután semmi mást nem tudtam előkotorni emlékeimből, tovább lustálkodtam. Vagyis inkább azt mondanám, hogy szenvedtem egy sort az ágyban a puha dunna alatt. Mikor meguntam, nagy nehezen rávettem magam, hogy kikeljek a meleg fekhelyről. Lábaim lehelyeztem a padlóra, majd felálltam. Azonnal fejemhez kaptam, ami lüktetni kezdett. Vártam egy kicsit, aztán mikor helyre állt, lecsoszogtam a lépcsőn. Éreztem a finom illatot, mely egyre csak hívogatott a konyha felé. A nappaliba érve lepetten néztem a kanapéra, ahol Zayn aludt, félig lelógva a padlóra. Jót kuncogtam rajta. Ha lett volna annyi erőm, lefényképeztem volna, viszont a gyomrom hangos korgása arra késztetett, hogy a konyhába menjek. Csoszogva bementem az említett helyiségbe, ahol Niall és Liam serénykedett. Nem akartam megzavarni őket, csak az ajtófélfának dőlve figyeltem, ahogy sürögnek-forognak.
- Hol van a só? - nyitogatta ki a polcokat sorra, csak pont azt nem ahol volt. A legfelső polcot próbálta kinyitni, de túl magason volt, így nem érte el.
- Felemeljelek? - kuncogott Liam, mire Ni morgott valamit az orra alatt. Liam kinyitotta, majd levette a só tartót és odaadta a Szöszinek, aki egy puszit nyomott arcára köszönet képen.
- Szívesen megnéztem volna, hogy hogyan emeled fel! - zavartam meg meghitt pillanatukat, ugyanis nem akartam egész nap ott állni. Mindketten felém fordultak és arcukról azonnal lefagyott a boldog mosoly. Nem tudtam mire véljem ezt. Ennyire szörnyen nézhetek ki? Bele se néztem a tükörbe, mielőtt lejöttem volna...
- Ennyire borzalmasan nézek ki? - túrtam bele hajamba, kicsit rendbe rakva azt. - Amúgy meg jó reggelt! Lecsalogatott a finom illat! - mosolyogtam.
- Jó reggelt! - szólalt meg Szöszi barátom, egy apró mosolyt erőltetve magára. Valami nem stimmelt velük, láttam rajtuk.
- Amúgy, hogy-hogy mind itt vagytok? - kérdeztem kíváncsian.
- Öö... Zayn... meg mi is... szóval... gondoltuk itt maradunk, mivel kicsit eláztunk a múlt éjjel... - hebegett összevissza Liam.
- Na, jól van, mi bajotok van? - akadtam ki, látva arcukat. - Valami nagyon nincs rendben, látom rajtatok! - néztek rám kétségbeesett tekintettel. Ekkor viszont eszembe jutott, hogy Harryvel még nem is találkoztam.
- Harry hol van? - kérdeztem, mire egymásra néztek. Gyanús volt ez az egész, valami nagyon nincs rendben, csak még nem tudom mi. A csend mely ellepte a helyiséget, nyomasztó volt. Senki nem szólt semmit, csak egymás arcát fürkésztük egy pár percen keresztül.
- Jobb lenne, ha leülnél... - mondta Niall komoran. Hirtelen azt se tudtam mit csináljak, ez a mondat sose végződik jól, ez mindig bajt jelent, amit már ébredés óta érzek. Ott álltam továbbra is, egy lépést se mozdultam.
- Mi baj van? - kérdeztem kétségbeesetten. Egyre nyugtalanabb lettem, és idegesített, hogy úgy kell kihúzni belőlük a választ.
- Kérlek, ne akadj ki... Harry... e-elment... - mondta Ni egy nagy sóhajjal. Összevont szemöldökkel néztem rá, mivel azt hittem sokkal  nagyobb a baj.
- Hova? És mikor jön vissza?
- Nem érted, Louis? Nem boltba ment, vagy a lakására vagy bármi ilyen helyre, hanem elment! - hajtotta le a fejét. Na, jó most már tényleg nem értettem mi folyik itt.
- M-mi az, hogy elment?? - értetlenkedtem még mindig, holott, nagyon is jól tudtam, hogy is érti ezt. Mégis az agyam nem akarta elfogadni ezt a tényt. Hol Liamra, hol Niallra vezettem tekintetem.
- Sajnálom... - jött felém barátom. Át akart ölelni, de elhúzódtam tőle.
- Fejezzétek be! Ez nem jó vicc, ne szórakozzatok velem! - mondtam felemelve hangom. - Hol van?? - keltem ki magamból. Egyikőjük se válaszolt, csak álltak a konyha közepén. Idegesen elindultam körül a házban, hogy megkeressem Hazzát. Minden egyes helyiségbe benyitottam, arra várva, hogy kiugrik az egyik ajtó mögül. De sajnos nem így lett... Sehol se találtam...