60.rész

Sziasztok!

Köszönöm szépen a kedves szavakat és a tetszikeket is, na meg a több, mint 67,500 oldalmegjelenítést! Örülök, hogy ennyire szeretitek a történetem, amit a mái napig nem tudok elhinni! :3 És már a 60. résznél tartunk! :o Te jó ég, már ennyit megírtam, wáóó! :D

Remélem ez a rész is tetszeni fog! :)

Ui. Azért hoztam most, mert ha minden igaz, a hétvégén nem igazán lesz időm írni, így próbáltam hozni előbb, hogy ne keljen ismét egy hetet várnotok a következő részre! 

Dreamy Girl

Louis

Nem tudtam merre megyünk, a zene még mindig szólt, magamnál voltam, de hiába akartam kiabálni vagy lerángatni magamról a két kezet, nem sikerül. Fejem szédült, látásom elhomályosult, a beszédhangok eltorzultak. A kéz mely engem fogott, folyton lökött előre, ezzel segítve engem a járásban.
- Gyere! - tolt be egy helységbe, talán egy szobába.
- Elhoztad? - hallottam meg egy férfihangot, mely ismerősen csengett, de nem tudtam ki lehet a tulajdonosa. - Nagyszerű! Látom, bekapta a horgot! - nevetett fel gonoszan. Fejem csengett nevetésétől. - Pedig azt hittem, hogy nehezebb lesz!
- Mit akarsz csinálni vele? - kérdezte mellőlem egy vékony hang. - Ugye nem fogod bántani?
- Nem mindegy az neked! Semmi közöd hozzá! - emelte fel hangját a srác. - Most elmehetsz! És körülbelül tíz perc múlva hozd ide Harryt! Addigra kész leszek! - utasította a lányt. Hirtelen a két kéz, mely biztonságosan tartott eltűnt, én pedig a falnak dőltem. Hallottam egy hangos csattanást, amely mellőlem jött. Talán az ajtó csapódásának zaja lehetett. Kezemmel próbáltam egyensúlyozni, hogy el tudjak menni a faltól, de ismételten dülöngélni kezdtem. Valaki megfogott a derekamnál, így mellkasára dőltem. - Ne félj, nem lesz baj! - suttogta fülembe.
- Engedj el... - nyöszörögtem. Próbáltam kapálódzni, viszont nem értem el vele semmit.
- Nyugi! - fogta le kezeim - Lehet, két tablettát kellett volna beleraknom a piádba, mert még mindig nagyon eleven vagy! - engedett el és egy puha valamire estem. Gondolom az ágyra. Szörnyen rosszul voltam, a fejem egyre jobban hasogatott, forgott velem a világ, szédültem. Valaki felém mászott, éreztem, ahogy besüpped  magam mellett az ágy, majd ezt követően ráült csípőmre.
- Hazza? - kérdeztem erőtlenül, mire felnevetett.
- Ő nincs itt! - csókolt nyakamba, majd levette pólóm, én pedig hagytam. Nem akartam, mégse tudtam ellene semmit tenni. Próbáltam letolni magamról, vagy megütni, de karjaim nehezek voltak, olyan érzés volt az egész, minta nem is a sajátjaim lettek volna. Nem tudtam irányítani testem.
- Nem akarom... hagyj... - tiltakoztam szavakban, ha már fizikailag nem tudtam.
- Dehogy nem, hidd el, élvezni fogod! - mondta, majd átfordított a hasamra. Megkíséreltem lábammal rugdosni. de semmi sem történt. Kiabálni, sikítani akartam, de nem tudtam. Ellenkezni akartam, mégse tettem. Letolta nadrágom, mire megijedtem. Teljes testével rám feküdt, éreztem leheletét nyakamnál.
- Tudod - kezdte fülembe suttogva - látni akarom Harry arcát, amikor meglátja, hogy nem csak az ő farka járt a seggedben! - harapott fülembe, mire könnyeim potyogni kezdtek. Nem tudtam mást csinálni, csak feküdni és várni, hogy vége legyen ennek. Hallottam cipzárja hangját. Harry... - mondtam magamban, majd behunyt szemmel, a takaróba temettem arcom.

Harry

Louist kerestem mindenhol, valamilyen szinten sikerült kijózanodnom, hála a friss levegőnek, a hideg víznek, és a tömérdek kajának, amit lenyomtam torkomon. Egy jó ideje bolyongtam a nagy házban, legalább egy ismerős arcot keresve, hogy megkérdezzem látták e Louist. De mintha mindenkit elnyelt volna a föld... A lépcső mellett haladtam el, mikor valaki a nevem kiáltotta.
- HARRY! - elkapta a karom, de kirántottam magam, hiszen nem érek én most arra rá, hogy táncolgassak valakivel. - HARRY! - folytatta tovább követésem. - AZ ISTEN SZERELMÉRE ÁLLJ MÁR MEG! - ordította teli torokból, még a hangos zene mellett is kiválóan értettem szavait. Nem tudott érdekelni, csak mentem tovább. - LOUIS! - kiabálta, mire azonnal megfordultam. Egyáltalán nem ismertem a lányt, aki zihálva állt egy helyben, a táncoló tömegben. Azonnal elé léptem. Nem érdekelt, ki ő és honnan tud Louról, csak azt akartam tudni, hogy mi van vele.
- Mi történt? Láttad? Hol van? -  kérdeztem idegesen. Legbelül tudtam, hogy valami baj történt.
- Sam...a.. ő... - dadogta levegőéért kapkodva. Amint meghallottam ezt a bizonyos nevet, elöntötte testem a méreg.
- Mond már ki az istenit! - ragadtam meg vállánál fogva, ezzel szegény lányt halálra rémítve. Riadtan nézett rám, majd folytatta mondandóját.
- Meg... meg akarja erőszakolni... fent vannak jobbra az első szobában... - ledöbbentem szavai hallatán, először azt hittem csak viccel, de amikor végig néztem sápadt, kétségbeesett arcán, egyből tudtam, hogy tényleg igazat mond. Azonnal felszaladtam, mindenkit arrébb lökve. Szinte egy másodperc alatt odaértem az említett szobához. Berontottam, és az agyamat elöntötte a düh, ahogy megláttam Lout, tehetetlenül feküdni az ágyon, miközben Sam rajta ült.
- TE MOCSKOS DISZNÓ! - ordítottam kikelve magamból. Felé rohantam, és egy erőteljes mozdulattal lehúztam róla Samet. A földre rogytunk, én pedig azonnal ütni kezdtem arcát. Azt hiszem, agyam végérvényesen elborult... Csak ütöttem, ahogy csak tudtam, minden dühömet beleverve fejébe.
- HARRY! - hallottam, hogy valaki a nevem ordítsa. Nem tudott érdekelni, csak tovább püföltem Samet, akinek az arca tiszta vörös volt a vértől. Valaki hirtelen lerántott róla, majd szorosan lefogott, hogy ne tudjak ismét nekiesni annak a rohadéknak.
- ENGEDJ EL! - üvöltöttem. Dühösen fújtattam, mint egy megvadult bika. Kapálództam, őrjöngtem valaki szorító karjaiban. Semmi más nem lebegett előttem, csak az, hogy meg akarom ölni.
- Állj le, Harry! - mondta egy erélyes hang. Próbáltam kiszabadítani magam, de nem sikerült.
- ENGEDJ MÁR EL! - folytattam tombolásom, mire még erősebben szorított.
- Vigyétek már ki! - mondta idegesen, a fogságban tartóm. Egy srác jött be, aki felsegítette a padlóról Samet.
- MEG FOGLAK ÖLNI! - kiabáltam, vicsorgó fogakkal, miközben elvitték mellettem.
- Nyugodj már meg! Rendben? - csitított. Ekkor ismertem fel Olivér hangját. Ő volt a fogva tartóm. - Nem éri meg, hogy e miatt börtönbe kerülj, Louisnak  szüksége van rád! - nyugtatgatott továbbra is. Ekkor eszembe jutott a még mindig az ágyon fekvő Szerelmem.
- Engedj el, kérlek! - könyörögtem nyugodt  hangon.
- Elengedlek, de csak akkor, ha megígéred, nem csinálsz hülyeséget! - bólintottam, mire megszűntek szorító karjai. Azonnal Louhoz mentem, felhúztam nadrágját, majd magamhoz öleltem. Könnyeim potyogni kezdtek, ahogy belegondoltam min mehetett keresztül. És mind miattam... Lenéztem arcára és láttam, hogy könnytől csillogó szemekkel néz rám.
- Harry? - kérdezte lágy hangon. Tudtam, hogy tudatánál van.
- Nincs semmi baj! - simogattam arcát, mire halvány mosolyra húzta ajkait.
- Minden rendben? - kérdezte Liam. - Ugye nem... - csuklott el a hangja.
- Szerencsére nem, épp időben jöttem! - hajtottam le fejem. - Ez... ez nem normális... Meg akarta erőszakolni... Mit ártott neki?? - szipogtam, miközben könnyeimet törölgettem.
- Ez egy elmebeteg! De ne aggódj, a fiúk el fogják intézni, nem kell többet tartanotok tőle! - tette vállamra kezét, nyugtatólag simogatva. - Menjünk innen! Zayn és Niall már lent vannak a kocsinál. Tudsz vezetni, vagy menjünk egy kocsival, aztán majd visszajövünk a másikért? - kérdezte, miközben felálltam, karjaimban Louval.
- Szerintem egy kocsival menjünk, mert nem hiszem, hogy most tudnék vezetni... - indultunk meg kifelé a szobából. A kocsihoz érve betettem Lout és én is beültem mellé, hátra. Zayn is ott volt, eléggé elázva. Nagyokat horkolt, nyitott szájjal. Az út csendesen telt, bár ezen nem csodálkoztam... Ahogy Szerelmem figyeltem, rájöttem valamire, ami összetörte szívemet. Ismét szabad utat engedtem könnyeimnek, ahogyan eszembe jutott egy megoldás. Tudom, nem a legjobb dolog, mégis éreztem, ezt meg kell tennem érte...

- Biztos maradtok éjszakára? - kérdeztem Niallt, mikor megágyaztam a nappaliban. - Nyugodtan elmehettek, meg leszek velük.
- Persze, hogy maradunk. Menj csak fel Louhoz, mi addig vigyázunk Zaynre. Pillantottunk rá az említettre, aki a kanapén aludt nagyokat szuszogva.
- Kösz... - ennyit tudtam kinyögni, majd jó éjszakát kívánva felmentem. Bebújtam Lou mellé, szorosan magamhoz öleltem kicsiny testét.
- Harry? - suttogta. Kezével megragadta hasát simogató kezem.
- Itt vagyok, aludj csak! - pusziltam nyakhajlatába.
- Szeretlek! - szorította meg kézfejem, mire könnyek gyűltek szemeimbe. Ez az egy szó, mely csodálattal és boldogsággal kellene, hogy eltöltsön, most fájdalmat okozz szívemben... Gyomrom görcsösen összerándult, szívem pedig darabokra hullott...
- Én is szeretlek Lou! - pusziltam meg arcát. - Mindig is szeretni foglak! - bújtam hozzá még közelebb, magamba szívtam illatát, hogy soha ne felejtsem el, hogy mindig eszembe jusson, bármerre is visz az élet... Próbáltam aludni, de nem sikerült, folyton csak forgolódtam, és a ma történtek jutottak eszembe. Lejátszódott a fejemben, újra és újra. Mivel nem akartam felkelteni a mellettem békésen szuszogó Szerelmem, így óvatosan kikeltem az ágyból. Lementem a konyhába, hogy megigyak egy pohár tejet, hátha segít az elalvásban. Nagy meglepetésemre ott találtam Niallt és Liamet, az asztalnál ülve.
- Nem tudtok aludni? - kérdeztem, miközben a hűtőhöz mentem a tejes dobozért.
- Nem.. De látom te se... - mondta Niall. Kiöntöttem egy pohárba, majd betettem a mikróba, hogy megmelegítsem.
- Nem is baj, így legalább beszélhetek veletek a döntésemről... - vettem ki a már felmelegedett tejet és leültem velük szembe. Vizslattam az előttem lévő fehér folyadékot, miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan is kezdjek bele mondandómba. Nagyot sóhajtottam.
- A ma történtek ráébresztettek arra, hogy valamit tennem kell... - simogattam a pohár oldalát - Egész este ezen gondolkodtam és rájöttem a megoldásra. Szeretném, ha végig hallgatnátok. - emeltem fel tekintetem rájuk, mire mindketten bólintottak. Szemeikben láttam a bánatot és a sajnálatot, mintha csak tudnák, hogy mit készülök mondani...