57.rész

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy most tudtam csak hozni, de ihlet hiányban és időhiányban szenvedtem, persze minden este írtam egy keveset, csak elég lassan haladtam vele. :/ Viszont örömmel értesítelek benneteket, hogy ismételten újabbnál újabb dolgok jutnak eszembe a történettel kapcsolatosan, szóval az ihlet visszaszállt belém! :D Hála az égnek! ;)

Köszönöm szépen, a sok kommentet, tetsziket és a  +1-es ajánlásokat! 

A blog átlépte a 60,000 -es oldalmegjelenítést! :o Te jó ég, köszönöm nektek! :3

Imádlak benneteket! :3

Jó olvasást! 

Dreamy Girl

Louis

- Biztos be akarunk menni? - kérdezte, miközben tenyerét combomra helyezte. - Vagy inkább haza megyünk és találunk valami sokkal jobb elfoglaltságot! - indult meg felfelé keze.
- Miért akarsz, minden áron lebeszélni a buliról? Van valami, amit tudnom kéne? - állítottam meg az ágyékomhoz vészesen közeledő kezét. Arcát fürkésztem, melyről nem tudtam semmit leolvasni, csak azt a huncut vigyort, ami most nem igazán tudott érdekelni.
- Tudom, hogy nem vagy oda a bulikért... Nem akarom, hogy rosszul érezd magam...
- Télelem, nem fogok belehalni egy buliba, különben is már voltam egybe, ahova részegen elhurcoltál... Attól nem lehet rosszabb... - bár legbelül tudtam, hogy ez a buli teljesen más lesz, amitől ideges is voltam, de nem akartam elárulni neki.
- Rendben, akkor menjünk! - szállt ki a kocsiból, majd én is követtem példáját. Már innen lehetett hallani a dübörgő zenét és az emberek hangos ordibálását. Szerencsére a ház, mely gyönyörű és hatalmas volt, távol volt, a várostól, így senkit nem zavarhatott a ricsaj, mely elég hangos volt. Elgondolkodtam azon, hogy vajon honnan van ennyi pénze Olivérnek., hiszen nagyon fiatal még, ahhoz, hogy ilyen frankó háza legyen... Talán a szülők gazdagok... Gondolatmenetem Hazza szakítottam meg azzal, hogy mellém állt és megfogta kezem. Elindultunk a bejárati ajtó felé, mire egyre szaporábban kezdett verni a szívem, és levegőm is egyre fogyott. Azonnal tudtam, mi is a baj. Remek, pont ez hiányzott... Megtorpantam, elengedtem kezét. Szédülni kezdtem, ahogy egyre kevesebb oxigént tudtam bejuttatni tüdőmbe. Homlokom gyöngyözött. Tenyerem mellkasomhoz kaptam, aztán levegőért kapkodtam.
- Jól vagy?? - kérdezte aggódva. Kezéért nyúltam, hogy meg tudja valamiben kapaszkodni, ezzel is nyugtatva magam. - Végy mélye levegőt! - szorította kezem, miközben másikkal hátam cirógatta. - Gondolj valami jóra! - próbált megnyugtatni, miközben még mindig levegő után kapkodtam, sípoló hangot hallatva. Tudtam, nem sokára vége lesz, hiszen nem egyszer fordult már ez elő velem. Ez már az életem részévé vált... - Mondjuk rám, meztelenül! - kuncogott, mire kezdtem visszanyerni nyugodt szívverésem és levegővételem. - Na, látod, tudtam én, hogy ez segíteni fog! - puszilta meg arcom. Felkuncogtam, mikor már jobban éreztem magam.
- Hülye! - simogattam továbbra is mellkasom.
- Jobban vagy?
- Igen...
- Biztos? Ne menjünk inkább haza? Én mondtam, hogy nem jó ötlet! Most azonnal hazaviszlek! - kapott fel karjaiba.
- Jól vagyok! Tegyél le! - kapálóztam karjában. - Ha már idáig eljöttünk, nem megyünk vissza! - mondtam, mire óvatosan letett a földre, majd megigazította ingem.
- Miért nem mondtad, hogy pánik beteg vagy? - kérdezte szemeibe nézve. Láttam, bennük az aggódást, ami annyira jól esett.
- Mert nem tartottam fontosnak, hiszen elég régóta nem jött elő... Így kiment a fejemből is...
- Mióta van? - hajtottam le a fejem, majd kis szünet után válaszoltam.
- A baleset óta...
- És ez, egy nap többször is előfordul? - érdeklődött.
- Nem hiszem, vagyis eddig még nem volt rá példa... Miért kérded? - fürkésztem kíváncsian arcát.
- Rendben, akkor elmondom! - mondta, mire összevont szemöldökkel vártam válaszát. Fogalmam se volt, mit akar, de nemsokára megtudom, ha végre kinyögi. - Készülj fel, hogy ez a buli, hogy is mondjam... Durva lesz! - nézett rám, kíváncsian figyelve reakcióm. Az előbb sikerült megnyugodnom, erre most ismételten görcsbe rándult gyomrom. - Nem fog összeesni, ugye? - fogta meg mindkét vállam.
- Nem, de, ha ezzel, most meg akartál nyugtatni, akkor közlöm veled, hogy nem sikerült! - fújtam ki idegesen a levegőt. - Hogy érted, hogy durva??
- Ööö... Szóval... Itt legtöbben mondhatni "rossz fiúk" - mutatott idézőjelet ujjaival. - Nem egy átlagos buli... Mondhatnám, úgy is, hogy ha netán kijönnének a zsaruk, akkor elég nagy szarban leszünk! Tehát, ha szirénát hallasz, fuss! - mondta teljes komolysággal, majd vigyorra húzta száját. Nem tudtam eldönteni, hogy most szórakozik velem, vagy tényleg ennyire durva a helyzet. Szerinte nagyon vicces volt, gondolom arcomon nevetett, mivel sokkot kapva, lefagyva, nyitott szájjal néztem magam elé. - Azért el ne ájulj! - simogatta meg karom. - Na, mehetünk? - vigyorgott tovább, aztán megragadva kezem húzott a bejárati ajtóhoz. Én csak ott álltam az ajtó előtt, mint egy kőoszlop, mikor becsengetett. Nem értettem miért teszi, hiszen olyan hangos a zene, hogy szerintem meg se hallja senki. Vártunk egy kicsit, én pedig már kezdtem abban reménykedni, hogy nem fogunk bejutni. Aztán ahogy ezt kimondtam magamban, azonnal nyílt is az ajtó, ami meglepett. Olivér köszöntött minket egy kicsit már ittas állapotban.
- Igyatok! - adott kezünkbe egy-egy poharat, amiben átlátszó folyadék volt. Azonnal ellenkeztem, de Hazza intett, hogy igyam meg.
- E nélkül nem jöhetsz be, ez belépő! - mondta hangosan, fülemhez hajolva, és még így is alig hallottam az üvöltő zene mellett. Lehörpintettem, úgy, ahogy Hazzáék is. Marta a torkom, szörnyű volt. Köhögő rohamot kaptam. Nem vagyok az italok szakértője, de annyit azért tudtam, hogy ez pálinka volt. Hazza Olivérhez hajolva dumált valamiről, én pedig figyeltem őket.
- A fiúk is már itt vannak! - mondta fülemhez hajolva. Olivér betessékelt minket, Hazza pedig megfogva kezem, indult meg a tömegen keresztül. Alig bírtunk átvágni, annyian voltak. Ijesztőbbnél ijesztőbb alakokat pillantottam meg a zsúfolásig megtelt házban. A zene bömbölt, a fiatalok táncoltak, ordibáltak kezükben egy-egy itallal. Összehúzva magam mentem Szerelemem mögött, de még így is folyton nekem jöttek, majd fellökve engem. Na, ez is egy indok, amiért nem járok bulizni. A konyhába értünk, ami szintén gyönyörű volt és persze modern. Ezen meg se lepődtem. Itt nem voltak olyan sokan, még.
- Egyél valamit! - mondta az asztalra mutatva, melyen bőséges kaják, ropogtatni valók voltak. - Felszívja az alkoholt! - körbe vezettem tekintetem, majd egy egészen jól kinéző szendvicset választottam. A konyha pult teli volt piás üvegekkel, mindenki ott állt és öntögette össze a löttyöket. Mi lesz itt még? Az utolsó falatot is lenyeltem, mikor Hazzához hajoltam.
- Megkeressük a fiúkat? - szörnyen hangos volt a zene, alig hallottam saját hangom.
- Először táncolj velem!
- Nem! Nem szeretek, és nem is akarok! - tiltakoztam azonnal, mire megragadva karom magához húzott.
- Rossz válasz! - suttogta ajkaimra. Derekamra téve kezét, tolt a táncoló tömeg felé. Egyáltalán nem volt ehhez kedvem, mégis belementem, csak, hogy örüljön. Megállt, majd egész testével nekem feszült, aztán mozogni kezdett. Egyszer már táncoltam vele, de már akkor is pocsék voltam. Próbáltam felvenni ritmusát, ami elég jól sikerült is. A testünk minden egyes része egymáshoz simult, amitől kicsit beindultam. Kezei levándoroltak fenekemre, így erősen magához húzva összeérintette ágyékunk, amit a zene ritmusára mozgatott. Teljesen kikészített ezzel a mozgással.
- Ugye, hogy nem is nehéz, nem kell mindenre azonnal nemet mondani! - csókolt meg, mire kezeim nyaka köré fontam. Nyelvét átdugta számba, majd tánca hívtam az enyémet. Annyira élveztem csókját, nekem dörzsölő ágyékát, hogy megfeledkeztem a körülöttem zajló eseményekről is. Levegőhiány miatt elváltunk egymástól. - Mostantól mindenre igen kell mondanod!  - nyalta meg alsó ajkam. Felhúzott szemöldökkel, kikerekedett szemekkel reagáltam szavaira.
- Tánc...olsz... ve... vel... em...? - kapta el karom egy elég részeg srác. Alig állt a lábán, annyira be volt állva. Hazzára néztem, huncut vigyort villantva rá.
- Igen! - kacsintottam Szerelmemre, aki meglepődve nézett rám. Az előbb mondta, hogy mindenre igent kell mondanom, én pedig jó fiúhoz méltóan teljesítettem.
- Húzz el innen, míg szépen mondom!! Ő az enyém!! - lökte el a részeg srácot, aki ennek köszönhetően majdnem elesett.
- Azt mondtad, igent kell mondanom! - mosolyogtam.
- Akkor helyesbítek! Csak nekem! - hajolt ajkaimra. Vadul nekiestünk egymásnak, kezeimmel testét jártam körbe, majd megállapodtam göndör fürtjeinél. Már kezdtem belejönni, mikor is valaki vállamra helyezte kezét.
- MENJETEK SZOBÁRA! - ordította fülembe, mire elváltunk egymástól. Hazza egyik haverja volt, akivel fociztunk, de most nem ugrott be a neve. Kezet fogtak, majd én is nyújtottam, hogy elfogadjam üdvözlését. Odahajolt Szerelmemhez, valamit súgva neki. Nem hallottam, viszont arcáról le tudtam olvasni, hogy valami nincs rendben. Mikor elment, felém fordult komoly arccal.
- Ne haragudj, nem szívesen hagylak itt, de Zayn nincs jól! És azt mondta, hogy egyedül menjek! - görbítette le ajkait. - Megleszel?
- Persze, menj csak! Majd megkeresem Niallékat! - csókoltam ajkaira.
- Ne fogadj el senkitől semmit!! Oké? - aggodalmaskodott, mire bólintottam, hogy megértettem. - És.. - folytatta tovább - ne menj el senkivel sehova, legyél mindig tömegben! - csókolt meg, majd elment.  Néztem, ahogy eltűnik alakja a táncoló tömegben. Remek... Most mihez kezdjek?