53.rész

Sziasztok!

Köszönöm a szép szavakat, a féliratkozókat és a tetszikeket, meg a chat kommenteket is! :D El se hiszem, hogy elérte a blogom az 50,000 oldalmegjelenítést! Wáóó, nagyon szépen köszönöm, ez még mindig hihetetlen számomra! :') Ti vagytok a legjobbak, hálás vagyok mindenért nektek! :3

Itt is van a következő rész, remélem elnyeri tetszéseteket! :D Bocsi a vége miatt, ismét! :/ ;)

Jó olvasást! :)

Dreamy Girl

Harry

Idegesen doboltam ujjaimmal a kormányon, miközben a rejtekhely felé tartottam, ami egy elhagyatott erdőben volt, kint a semmi közepén. Nem volt nagy valami, csak egy csomó romos épület. Nem hiszem, hogy bárki is járna arra, lehet, még azt sem tudják, hogy egyáltalán létezik az a hely. Mindig ott gyűltünk össze, ha nagyobb "megbeszélésre" került sor. Viszont én nem sokszor jártam ott, talán háromszor. Nem is igazán kívánkoztam oda. Legtöbbször itt végezték ki azokat, akik nem úgy dolgoztak, mint ahogy a főnök szerette volna, vagy ha valaki elrontott valamit, akkor itt kapta meg a büntetést, mint ahogy most én is. Igazából nem is a miatt idegeskedtem, hogy meghalok, hanem a miatt, hogy mi lesz Lou-val nélkülem. Így is ez a pár nap teljesen kikészítette, akkor mi lesz vele, ha megölnek?? Bele se merek gondolni...Megígértem neki, hogy visszajövök, tehát akár mi is lesz, nem fogom hagyni magam. Zayn meg remélem elég jó tervvel készült. Hiába kérdezgettem tegnap, nem árult el semmit. Ez teljesen kikészített. Annyit mondott, hogy ez is a terv része, mivel, ha tudom, mire készül, akkor túl nyugodt leszek, amit a főnök azonnal ki fog szúrni és akkor lőttek az egésznek. Remélem igaza van... Már jó egy órája hajtottam, mikor az igencsak alig észrevehető lehajtóhoz értem. Teli volt nőve gazzal, így alig lehetett látni az utat, mely az elhagyatott helyhez vezetett. Az út befelé szörnyű volt, ide-oda dobálta a kocsit meg benne engem is. Hosszas zötykölődés után sikerült megérkeznem. Leparkoltam az egyik félreeső helyre. Már itt voltak, láttam a lámpa halvány fényében az ismerős autót. Kiszálltam a kocsiból, és elindultam a romos épületek felé. Messziről láttam, hogy a két elhagyatott ház között álltak, engem várva. Magabiztosságot mutatva lépdeltem a főnököm és a két gorillája elé.
- Nocsak, nocsak! Egyedül jöttél? - üdvözölt mély hangjával.
- Nem találtam meg! Így hát itt vagyok! - tártam szét karom, feladva magam. Gonosz mosolyt lövellt felém, majd intett a két gorillájának, akik elkaptak és hátrakötözték kezeim, aztán pedig letérdeltettek a poros földre.
- Csalódtam benned Harry! - mondta komolyan rám nézve. - Tudod, - állt elém - én mindent megadtam neked. Ha nem lettem volna, sehol se lennél, csak bolyonganál az utcán, étel után  kutatva. Senkit nem érdekeltél volna... Én mégis befogadtalak a csapatomba. Egy igazán tisztelettudó, magabiztos, jó vezéregyéniséget faragtam belőled, erre most így viselkedsz? Ez a hála azért, hogy ennyi mindent megtettem érted? - járkált előttem fel-alá - Hazudtál nekem! Becsaptál! És tudod jól, hogy ezt nem tűröm el senkitől! - húzott be egyet arcomba, minek hatására fájdalmasan felnyögtem.
- Bazd meg! - köptem szavaimat, mire meglepetten nézett rám. Tudtam, hogy ezt nem szabadna, de Zayn azt mondta, hogy próbáljam meg húzni az időt. Én pedig megteszem, amennyire csak tudom.
- Látom, nem tanultál a múltkoriból! - vágott orrba, mire éreztem, ahogy a vérem torkomon át lefolyik. Előre hajoltam, így vérem a földre csöpögött, kis tócsát alkotva előttem. Rohadtul fájt. Minden egyes lélegzetvételre belenyilallt a kínzó fájdalom.
- Ki foglak nyírni! - mondtam fogamat összeszorítva, majd felemeltem fejem és gúnyos mosolyra húzta ajkaim.
- Fogd be! Nem mondtam, hogy beszélhetsz! - ütött hasba, mire összegörnyedve nyögtem a fájdalomtól. - Élvezed? Akarsz még?
- Meg fogsz dögleni! - köptem arcába a vérem. Dühösen letörölte, majd hajamnál fogva felhúzott a földről. Fájdalmasan felkiáltottam, tőlem zengett az egész környék. Lábra állított, ami elég kínzó volt, mert nem tudtam teljesen kiegyenesedni a hasamra mért ütés miatt. De, tartottam magam, nem láthatja, hogy gyenge vagyok, erősnek kell mutatnom magam.Még pár ütést kaptam a már eddig is fájó hasamba. Összerogytam, magzatpózban feküdtem a piszkos földön.
- Térdeltessétek fel! - kiabált erélyesen. Két erős kéz nyúlt értem, és nem éppen finoman felrángattak a homokból.  - Van egy jó játékom! Biztos élvezni fogod! - sétált elém, kezével erősen megragadta állam, aztán felemelte, hogy szemembe nézhessen. - A neve Orosz rulett... - vigyorgott önelégülten - Biztos ismered. - engedte el állam, majd elővette pisztolyát, amiből kiszedte a töltényeket. - Csak egy lőszer kell hozzá! - mutatta fel azt a bizonyos egyet. - aztán betette a tárba. Homlokomhoz emelte a fegyvert. - Csak tudod, én máshogy játszom, szeretem, ha fáj, és szenvedsz, mielőtt meghalsz, ezért nem fejre játszom, hanem... - vitte lefelé és a szerszámomhoz nyomta, jó erősen, amitől felszisszentem. - Tudod, ez elég érzékeny terület... lassú, fájdalmas halált okoz... - húzta meg a ravaszt, majd lőtt, de szerencsémre nem sült el. - Ohh... mázlista - nevetett fel. - Akkor játszhatunk tovább!
- Mit akarsz tőlem? Mit tegyek? Ölj meg, csak ne szórakozz velem! - kiabáltam remegve. Rohadtul megijedtem ettől az egésztől. Mindenre számítottam csak erre nem. Azt hittem megöl és ennyi, bár magam sem tudom, hogyan hihettem ezt.
- Hazudtál nekem! Ezért elég nagy büntetés jár! - húzta meg ismét a ravaszt, mire szemeim összeszorítva vártam a fájdalmat, ami nem jött el. Nagyot sóhajtottam. - Hogy neked mekkora mázlid van! De, így legalább még érdekesebb! - nevetett fel gonoszul, amitől a hideg futkosott a hátamon.
- Soha nem hazudtam! - jelentettem ki erélyesen. Zayn hol a jó életben vagy?? Nem bírom már tovább húzni!
- Nem hazudtál?? Most is azt csinálod!!! - vágott arcon a pisztollyal. - Hülyének nézel?? Azt hiszed, nem tudom, hogy ki volt az a srác, aki aznap meglátott minket?? - húzta meg ismét a ravaszt, ami megint nem sült el. Remegni kezdtem, teljesen beparáztam. Tudja, hogy Louis volt az, aki aznap ott volt, de akkor miért...Kerekedtek ki szemeim, mikor minden leesett.
- Mi van? Leesett, hogy miről beszélek? - kérdezte vigyorogva.
- Mindvégig tudtad!! - mondtam dühösen - És azt akartad, hogy én hozzam eléd, hogy lássam, hogyan kínzod meg!! - akadtam ki, mire arcára mosoly kúszott. Intett az egyik gorillájának, én pedig idegesen néztem, hogy mi is fog történni. Nem értettem miről van szó, bár sejtettem, hogy ebből nem fog semmi jó kisülni...
- Nem kellett volna egyedül otthon hagynod... egyedül... a sötétben...védtelenül... - kezem ökölbe szorítottam, agyamat elöntötte a düh, ahogy szavait hallottam.
- Mit műveltél? - ordítottam idegesen. Jókedvűen felnevetett, legszívesebben neki rontottam volna és letéptem volna nyakáról a fejét.
- A fiúk meglátogatták a drága kis szerelmedet! - nem akartam hinni fülemnek. Lou... nem, nem az nem lehet, biztos csak viccel... Ha valami baja esett... Istenem!
- Csak szívatsz!! - köptem mérgesen.
- Biztos? Úgy ismersz te engem? - mondta önelégülten. - Hozd ide! - kiáltott fel. Fejem arra fordítottam, amerre eltűnt az egyik kopasz, és szívem összeszorult, amikor megláttam Lou testét, melyet ide-oda rángatva helyezte le a földre. Fején egy zsák volt, de én rögtön felismertem őt. Ugyanúgy letérdeltette mint engem, viszont fogta, mert alig tudta megtartani magát.
- Mit tettél vele?? Engedd el őt, neki semmi köze az egészhez!! - kiabáltam kétségbeesetten, majd fel akartam állni, de lábával mellkason rúgott, így visszaestem.
- Kicsit eljátszadoztunk vele!! Nagyon harcias, alig bírtuk lefogni, mikor felébredt a kábaságból! Muszáj volt kicsit lenyugtatni ismét!! - nevetett fel jóízűen, bennem pedig forrt a düh.
- Te rohadék!! Engedj el!! Kinyírlak! - ordibáltam, mint egy őrült. - Engedj el!! - próbáltam kiszabadulni a csuklómat szorító kötélből.
- Előtte még szórakozunk egy kicsit!! - mondta, majd Lou-hoz lépdelt. Dühöm fokozódott, mikor lerántott róla a zsákot, és megláttam kába arcát, feje pedig lecsuklott. Szemei nyitva voltak, de látszott rajta, hogy nem is tud igazán magáról, vagy arról, hogy hol van. Felálltam, és elindultam feléjük, viszont a mögöttem álló pasas észrevette, ezért egy nagy ütést mért rám, amitől visszaestem a földre. Fájdalmat nem éreztem, semmi másra nem tudtam gondolni, csak Lou-ra. Ha valami baja esik, meg fogok őrülni.
- Hozzá ne merj érni, a mocskos kezeiddel!! - üvöltöttem, miközben ismét próbáltam felállni, csakhogy ezt, a két kéz mely lefogott, nem engedte.
- Tudod, - mondta, közben a pisztollyal Lou arcát simogatta. - olyan kis harcias, csak elfojtsa magában... Olyan, mint te, Harry, te is ilyen voltál, kis beszari, aztán mikor hozzám kerültél, teljesen megváltoztattalak. Végre lett belőled valaki, és most ezt el akarod dobni magadtól? - nézett rám, miközben odatartotta Lou homlokához a fegyvert. - Már rég lelőttem volna... viszont azon gondolkodtam, lehet megtartom, egy újabb Harry csak jól jöhet nekem...
- Ne merészeld!!! Itt vagyok én, csak engedd el!!  - hajtottam le fejem, szemeim elhomályosultak a felgyülemlett könnytől. Nem akartam, hogy gyengének lásson, de belefáradtam abba, hogy erősnek mutassam maga. - Szolgálni foglak, amíg csak élek!! Csak őt hagyd békén... könyörgök... - mondtam halkan, könnyeimmel küszködve. Feladtam, éreztem, hogy már nincs semmi esélyem...
- Nocsak! Jól hallottam? - lépett elém, felemelve a fegyver csövével fejem. Bólogattam. - Szerinted nekem rád van szükségem? Szerinted nélküled nem érek semmit? Azt hiszed, annyira fontos vagy nekem, hogy inkább hagyom futni azt a lehetőséget, hogy egy új kínzót hozzak létre?! Felejtsd el, te már nem kellesz  nekem! Mindenki kap egy új lehetőséget, amit te is megkaptál, mégis elszúrtad!! Szóval... - tartotta a fegyvert ismét az ágyékomhoz. Lou-ra vezettem tekintetem, könnyeim folyni kezdtek arcomon... Tudtam mi fog rá várni, ha valaki nem menti meg. Féltettem őt, féltettem azoktól a dolgoktól melyeken nekem is át kellett mennem. Nem akarom, hogy baja essen, én kevertem bele őt, ebbe az egészben, holott tudtam jól, hogy ha együtt maradunk, annak ő issza meg a levét. Szemeim rajta tartottam, magam elé képzeltem csodás hangját, elbűvölő mosolyát és vidámságot hozó nevetését. Azt az estét, melyen minden megváltozott, félénk arcát, mellyel levett lábamról.
- Szeretlek Lou! - suttogtam, majd lehunyva szemeim vártam, hogy elsüljön a fegyver.. ami meg is történt...