41. rész

Sziasztok!

Itt is van a következő rész, remélem elnyeri tetszéseteket! :) Nagyon szépen köszönök nektek mindent, örülök, hogy itt vagytok és olvassátok a történetem! :3 :') A következő rész nem tudom mikor jön, ez sok mindentől függ, hétvégén nem lesz időm írni, így majd talán a hét közepére meglesz! Asszem most így ennyit akartam! :)

Jó olvasást és kérlek írjatok, ha már nem annyira tetszik, mert akkor kicsit meggyorsítom, hogy hamarabb a végére jussak!

Dreamy Girl

Louis

- Nagyon vicces, mondhatom... - mondtam gúnyos hangon. Nekem semmi poénos nem volt benne, majd szétesett a fejem és legszívesebben levágtam volna a nyakamról.

- Mióta vagy ilyen állapotban? Ettél egyáltalán valamit? - kérdezte. Azt se tudtam, hogy hogyan kerültem ide, vagy hogy milyen nap van...

- Nem tudom, alig emlékszem így is valamire, nemhogy arra, hogy ettem e valamit...

- Aham... Mindjárt kész a leves, hozok neked belőle, hátha segít! - mondta, majd kiment a konyhába. Gondolni se bírtam a kajára, folyton émelygett a gyomrom. Legszívesebben inkább aludtam volna egész nap.

- Tessék! - tette le a tányért a kis asztalra. Rápillantottam a gőzölgő levesre, ami ínycsiklandozó illattal töltötte be a szobát. Kívántam is meg nem is...

- Nem hiszem, hogy meg bírom enni...

- Muszáj lesz! Semmi más nincs a gyomrodban csak a pia! Valamennyit enned kell! - tolta közelebb az asztalt, hogy jobban hozzáférjek. - Vagy én etesselek meg?? Nem hiszem, hogy örülnél neki! - vigyorgott rám. Erőt vettem magamon és lassan enni kezdtem. Beismerem, nagyon jól esett, csak kicsit tartottam attól, hogy nehogy viszont lássam. Mikor megettem, kicsivel jobb lett a hangulatom és a gyomrom is örült, hogy végre nem piát öntök bele.

- Kösz! Ez nagyon finom volt! - dőltem vissza a kanapéra.

- Elég szépen leittad magad! Mire volt ez jó?? Ha beszéltél volna Harryvel, akkor minden megoldódott volna és mindez nem történt volna meg. Miért nem engedted neki, hogy megmagyarázza? - kérdezte, mire szemeibe néztem. Már én is tudtam, hogy ezt nem így kellett volna megoldani... tudom, hogy hülye voltam, de akkor még nem fogtam ezt fel... elég szarul is érzem magam miatta, hiszen Hazza az én hibám miatt szenved...

- Nem akarok erről beszélni! - húztam fejemre a takarót. Szégyelltem magam és azt amit tettem. 

- Rendben, ahogy érzed! - hallottam lépteit zaját, ahogy egyre távolodtak tőlem. 

- Várj! - húztam le a takarót, ezzel láttatva ismét arcomat. Nem néztem rá, csak magam elé meredtem. - Szerinted is hülye voltam? Mármint, most már én is tudom, hogy túldramatizáltam a dolgokat, de én már csak ilyen vagyok... - hajtottam le a fejem szomorúan. Nagy meglepetésemre mellém ült a kanapéra. Én pedig arrébb csúsztam. Fura volt ez a helyzet...

- Ne félj már! Ha bántani akarnálak, már rég megtettem volna! Amúgy meg Harry mindent elmondott nekem, szóval nem akarlak kinyírni! - kuncogott, majd folytatta. - Most... de ki tudja mi lesz később... - néztem rá komolya arcára, mire rémület kerített hatalmába. Felnevetett, ahogy meglátta képemet. - Csak vicceltem! - nagyot sóhajtottam szavai hallatán - vagy nem... mindegy is... - nevetett tovább. - Szóval, elég hülyén viselkedtél! Ha hagytad volna, hogy megmagyarázza a dolgokat, minden másképp alakult volna, de így legalább mindketten rájöttetek, hogy milyen szarul is érzitek magatokat egymás nélkül! Másrészt pedig, Harry is hülye volt, mert igazán elmondhatta volna, hogy mire készül! Tehát mindketten idióták vagytok! - röhögte el magár ismét. Úgy vettem észre nagyon jót mulat kettőnk bénaságán, legalább van akinek ezzel örömet okozunk... Amúgy meg igaza volt... Mégis a legnagyobb hibát én követtem el azzal, hogy aznap utána mentem. Sajnos ezen már nem változtathatok... Ismét fejemhez kaptam, megint belé hasított a fájdalom. Soha többé nem iszom, az egyszer biztos... bár ezt már kétszer megfogadtam az életben, mégis újra megtettem... Zayn hirtelen felállt mellőlem. Sajgó fejemhez kaptam és masszírozni kezdtem, hátha ér valamit. 

- Vedd ezt be! Nem sokat segít, de valamilyen szinten csillapítja a fájdalmat! - mondtam, majd kezembe adta a tablettát és egy pohár vizet. Bevettem a számba, aztán lenyeltem a vízzel. 

- Figyelj Louis! Szóval... nem igazán az erősségem a bocsánat kérés... - vakarta meg tarkóját és nagy levegőt vett - szóval... tudod... sajnálom, amit veled tettem... nem tudtam, hogy nem te voltál az, aki azt a sok szörnyűséget elkövette ellene... - nem nézett rám, csak a földet pásztázta, amin elmosolyodtam, olyan aranyos volt, ahogy kinyögte ezt a pár szót. 

- Semmi baj. Nem haragszom rád, csak egy kicsit fura ez a helyzet, de egy idő után megszokom... asszem... - néztem rá, mire ő is rám emelte tekintetét, amelyben megkönnyebbülést véltem felfedezni. 

- Amúgy is megkaptam érte a büntetést! 

- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem felhúzva szemöldököm. Nem értettem miért mondja ezt, vagy mire értette. Hazza bántotta volna?? Ez hülyeség, biztos nem tenne ilyet, hiszen olyanok egymásnak, mint a testvérek. Bár az enyém sajnos, ilyenre képes lenne... Szomorodtam el, ahogy emlékeim utat törtek fejemben...

- Nem teljesen ez miatt! De én úgy tekintek ezekre a sebekre, mint büntetésre! - mondta visszahozva engem a jelenbe. Felnéztem rá, mire felhúzta felsőjét, ami által megláttam a testét borító vágásnyomokat és az ütésfoltokat. Megdöbbentem, amikor tudatosult bennem, hogy mit kellett átélnie. Sajnáltam őt. Igen, ez az én nagy problémám, mindenkit képes vagyok sajnálni, még azt is aki rosszat tett nekem... Szánalmas vagyok... 

- Sajnálom... - ez volt az egyetlen szó, amit ki tudtam nyögni. Leengedte felsőjét, majd ismét mellém huppant. 

- Megérdemeltem, ne sajnáld! - mondta mosolyogva. Zayn elég jó fej, nem is gondoltam volna róla, hogy tud normális is lenni, persze mindig csipkelődik, de csak finoman. Beszélgetésbe elegyedtünk. Elmesélt sok mindent magáról, meg hogy mit csináltak régebben Harryvel. A durva részeket mindig kihagyta, amiért hálás voltam neki. Engem viszont egy dolog nagyon is érdekelt, amit nem igazán mertem feltenni neki, mégis hosszabb gondolkodás után kiböktem.

- Te... szóval... nem is tudom, hogyan kérdezzem meg... - hebegtem idegességemben.

- Na ki vele, tőlem bármit kérdezhetsz! - vigyorgott rám, én pedig éreztem, ahogy arcom vörösödni kezd. 

- Szóval...voltatok... együtt... mármint, szóval... tudod... érted... nem?? - dadogtam, miközben rá se mertem nézni, inkább a kezeim fixíroztam, ahogy szorongatom a takarót. Zayn hangosan felnevetett.

- Úgy érted megdugtam e? - nevetett tovább. Utáltam, hogy ennyire zavarba tudok jönni ettől a témától... Nem szóltam semmit csak bólintottam. - És ez miért olyan fontos neked? 

- Tudni akarom, nem mintha megharagudnék vagy ilyesmi, csak kíváncsi vagyok rá. - néztem rá. 

- Igen! - mondta ki azt a szót, amit vártam, mivel tudtam, vagyis éreztem, hogy volt valami köztük. - De semmit nem jelentett neki, ez csak amolyan, nem volt senki más dolog volt... 

- Rendben! Ennyi elég volt, kösz! 

- Nem vagy kíváncsi a részletekre? Szívesen elmesélem, hogy mit szeret Harry! - nevetett ismét, mire megint fülig vörösödtem. - Bár, ahogy ismerem őt, szerintem már rég tudod, hogy mit szeret az ágyban... nem szokta halogatni a dolgot!

- Na jó, vége! Köszi, de ebből a témából elég volt! - állítottam le. Nagyon élvezte, hogy zavarba tud hozni, jókat vihorászott rajtam.

- Oké, Csipkerózsika! - ütögette meg combom lágyan. - Én most kimegyek kajálni, te pedig pihenj és kiabálj, ha valamire szükséged van! 

Egy ideig ültem a kanapén, aztán úgy döntöttem bemegyek Hazzához. Lassan felkeltem. Már annyira nem voltam rosszul, talán a gyógyszer segített kicsit. Elbotladoztam az ajtóig, majd halkan benyitottam a szobába. Mosoly kúszott ajkaimra, ahogy megláttam őt háton fekve, teljesen kiterülve az ágyon. Odamentem, óvatosan befészkeltem magam mellé. Fejem csupasz mellkasára helyeztem, mire karjával átkarolt, egy morgás kíséretében. Magamba szívtam csodás illatát, kezemmel pedig lágyan cirógattam fedetlen mellkasát, majd letértem hasára. 

- Sajnálom Hazza... - pusziltam meg mellkasát. - Szeretlek! - csókoltam nyakába, mire halkan nyöszörgött egyet. - Hülye voltam, minden az én hibám, mint mindig... mindent elcseszek magam körül, így vesztettem el édesanyám is... - kezdtek könnyeim utat törni, ahogy eszembe jutott a baleset napja - de téged nem akarlak elveszíteni, te vagy a mindenem, nélküled nem ér az életem semmit... ígérem, soha többé nem leszek ekkora marha... - suttogtam szavaim. Valahogy sokkal jobb érzés volt, így elmondani, tudva, hogy alszik, de valahol legbelül éreztem, hogy hallja. 

- Én is szeretlek te kis lüke! - riadtam fel csodás hangjára- Felemeltem fejem és gyönyörű zölden ragyogó szemeibe néztem. - Nem a te hibád, el kellett volna mondanom mindent, de féltettelek! És nem cseszel el semmit, az a baleset nem miattad volt, ne hibáztasd magad, kérlek... - néztünk egymás szemébe. Nem tudtam mit felelni, fel se fogtam igazán szavait, annyira belemerültem csodaszép íriszeibe, arcába és göndör hajába. 

- Meg csókolsz végre, vagy várnom kell rá még pár hetet! - mosolyodott el, mire én is felvillantottam száz wattos mosoly. Ajkaira hajoltam és lágyan cirógattam enyémmel. Kicsit húzni akartam agyát, ami sikerült is, mert legördített a hátamra és fölém hajolva rátapadt ajkaimra. Vad, mégis gyengéd csókot váltottunk. Nem akartam soha elválni tőle, így akartam maradni vele örökre. Beletúrtam göndör hajába, így húzva magamhoz még közelebb. Másik kezemmel pedig felfedező útra indultam mellkasától hasára, majd izmos hátára csúsztattam tenyerem és lágyan cirógattam. Hazza oldalamon simított végig, minek hatására libabőr futott végig testemen. Lassan haladt lefelé, combomnál állt meg, majd visszafelé haladva megközelítette érzékeny pontom, ami egy sóhajt váltott ki belőlem. Elmosolyodott. Szinte kiabált testem Hazza csókjáért, érintéséért. Levegőért kapkodva szakadtunk el egymástól. Szemeibe néztem, ami csillogott a vágytól, boldogságtól. Elmosolyodtam és mikor visszaállt lélegzetem, nyakához kaptam, majd magamra húztam. Megharaptam alsó ajkát, kicsit meghúztam, közben másik kezemmel fenekére vándoroltam. Erősen megmarkoltam, hangosabb nyögést váltva ki belőle.

- Mivel tudnálak kiengesztelni? - kérdeztem kacéran. Hazza perverz képét látva már sejtettem mit szeretne.

- Hát... emlékszel mit mondtam, hogy mit szeretnék kipróbálni?? - vigyorgott - Na, azzal egy életre kiengesztelnél... - kacsintott rám, mire kikerekedett szemekkel néztem rá. Na ezt jól megcsináltad Louis...