38. rész

MEGLEPI!! :D

Halihó!

Gondoltam megleplek benneteket egy újabb résszel, igazából már meg volt írva, csak kicsit ki kellett pofoznom! :D Köszönöm a kedves szavakat és miegymást! :D :3 Imádlak benneteket! :D

A részről annyit, hogy remélem érthető volt, hogy mi hogy történt! :D És a köviben végre eljön az a pillanat amire mindenki várt, gondolom ki lehet venni a végéből! :D

A kövi rész nem tudom mikor jön, amint sikerül megírnom és felrakom! :)

Jó olvasást! :) és jó hétvégét, élvezzétek ki még a mai napot! :D

Dreamy Girl

Niall

- Mi az? Baj van? - szaladt le Liam egy szál gatyában. - Jézusom mi történt vele? - nézett a mellkasomnak dőlt Lou-ra. Majd mikor odasiettet hozzám, láttam az arcán a fintort. - Most már értem! Részeg... - segített megfogni Lout és lefektettük a kanapéra. Szörnyen nézett ki, a ruhája tiszta kosz volt a saját hányásától. A haja összeragadt, mint aki már egy jó pár napja nem fürdött. Az arca beesett, szemei alatt karikák húzódtak.

- Ezt nem hiszem el! Mi a francot csinált magával? Azt mondta minden rendben lesz... erre tessék... - mutattam a kanapén összegörnyedt testére. 

- Hozok egy lavórt, próbáld meg felébreszteni! - mondta Liam, aztán elment. Kiszaladtam a konyhába egy kis hideg vízért, leguggoltam mellé és arcára spricceltem, hátha felébred. Szólongattam, kicsit megpaskoltam arcát. - Lou! Kelj fel! - mondogattam folyamatosan, mire valami reagálást kaptam felőle. Egyet nyöszörgött, ami nem volt nagy valami, de ennek is örültem. 

- Itt vagyok! Felébredt? - kérdezte, majd mellém telepedett a földre. 

- Nem, de egy nyöszörgést már kaptam! Szerintem oldalra kéne fordítani, nehogy megfulladjon, ha netalántán hányni fog! - mondtam, mire Liam helyeslően bólintott, nagy nehezen megfordítottuk, mire sikeresen elhányta magát, szerencsére pont odatudtam rakni a lavórt. - Hogy a francba jutott el egyáltalán ide? Alig bír a lábán állni... 

- Fogalmam sincs, de ezt nem nekünk kell megoldani, ugye tudod? - nézett rám Li. - Itt van a telefonja? - tapogatta meg nadrágja zsebét. Kihúzta az említett tárgyat és kezébe vette.

- Mit csinálsz?

- Mivel az elméletem, miszerint meg tudják oldani ezt maguk is, megbukott, így kénytelen vagyok beleavatkozni! - nyomogatta a mobilt, majd füléhez emelte. Csörgött egy darabig, de nem vette fel.

- Hívd még! Lehet le van némítva! - mondtam. Még egy jó párszor hívta, mire nagy nehezen felvette. Nem tudtam mit mond Harry, csak Liam szavait hallottam. 

- Liam vagyok! Nem érdekel hogy hol vagy, vagy hogy mit csinálsz, most azonnal gyere Niall házához! - mondta mérgesen. Kisebb szünet után folytatta, gondolom Harry mondott valamit.

- Nem érdekel!!! Akkora egy seggfej vagy, meg Louis is!! Mind a ketten odavagytok egymásért, de inkább  szenvedtek minthogy  tökösek lennétek és egymás elé állva megbeszélnétek a dolgokat!! - kiabált dühösen a készülékbe Li. Hallottam, hogy Harry valamit motyog. - Leszarom, hogy nem akart látni!! Kicsit meg kellett volna erőltetned magad!! - kelt ki magából, majd kicsit lenyugodva folytatta tovább - Mindegy is... Louis itt fekszik holt részegen a kanapénkon, miattad... gondolom... és ki tudja mióta iszogat... Azonnal told ide a segged és vidd haza!! Nem a mi dolgunk, hogy ápolgassuk, hanem a tiéd!! - mondta ismét idegesen, majd kinyomta a telefont. - Két hülye!! Remélem idejön, mert ha nem, akkor én megyek érte, de annak nem fog örülni!! - tátott szájjal figyeltem Liam kiakadását, még sose láttam ilyen idegesnek, amióta együtt vagyunk. Ez új volt számomra, azt hittem nem lehet kihozni a sodrából... tévedtem... ennek a két idiótának sikerült...

- Bocs a kiakadásárt! Ez már nekem is sok! - nézett rám bocsánatkérően. 

- Semmi baj! - öleltem át, majd Loura néztem - Szörnyű így látni őt... nem akarom, hogy megint megismétlődjön az, amikor a szüleit vesztette el... - hajtottam le fejem, ahogy előtörtek belőlem az akkori emlékek. Liam magához húzott és egy puszit lehelt nyakamba, majd arcomra. 

- Nem fog, ígérem! Meg fogják oldani, csak kell egy kis löket nekik... - suttogta - Nyugodj meg! Nem lesz baj! - simogatta hátam, mire könnyeim is kicsordultak.

- H...H...Harry... - Lou nyöszörgése szakította meg ölelésünket. - Ha..rry... 

- Még részegen is Harry jár a fejében! - kuncogtam fel, mert ez annyira aranyos volt. Liam is mosolygott. 

- Két lüke szerelmes! - kacsintott rám fülig érő vigyorral arcán.

Harry

Elmentem Louis házához, de nem előtte parkoltam le, hanem jóval messzebb, nehogy valaki észrevegyen. Valami azt súgta, hogy el kell mennem hozzá. Mióta megtaláltam Zaynt, nem is jártam erre felé. Féltem, hogy a főnök megkeresteti a két gorillájával Lout, ezért kiszálltam az autóból és elsétáltam a házig, ami sötétségbe burkolódzott. Becsengettem, bekopogtam és vártam. Semmi választ nem kaptam, még egy apró mozgást se láttam. Visszamentem a kocsihoz, elővettem egy szál cigit, majd rágyújtottam. Nem akartam ismét betörni hozzá, ezért inkább vártam. Már félig elszívtam, mikor léptek zaját hallottam közeledni felém. Tudtam, ebből semmi jó nem fog kisülni...

- Nocsak-nocsak! Kit látnak szemeim, a nagy Harry Styles! - mondta gúnyos hangon. Már csak ez hiányzott... Megfordultam, kidobtam a cigit, majd eltapostam. 

- Mit kerestek itt? - kérdeztem magabiztosságot erőltetve hangomba. Nem akartam, hogy lássak a féleleme, mert igenis féltem. Tudtam, hogy ezt nem fogom épp bőrrel megúszni...

- Csak erre sétáltunk... Szerinted mi a francot keresek itt? Volt egy megállapodásunk, miszerint elhozod azt a kis senkiházit vagy különben megkínozlak! - mondta dühösen - Emlékszel rá, vagy elevenítsem fel?? - mosolygott gúnyoson. 

- Adj még egy hetet! Ígérem elhozom, már közel járok, hogy elkapjam! - próbáltam húzni az időt, ugyanis fogalmam se volt, hogyan fogom ezt megoldani. Hülye leszek Lout odaadni nekik, azt elfelejthetik, inkább megöletem magam.

- Már így is túl sok időt kaptál! - lépetek közelebb hozzám, majd mikor megálltak előttem, a főnök rám vigyorgott, mire összevontam szemöldököm - Fiúk! - nézett a két gorillájára. Időm se volt felfogni, olyan gyorsan mellém léptek és elkapták karomat. Ide-oda lökdöstem őket, rugdostam, ahogy csak bírtam, de hiába, túl erősek voltak.

- Tartástok erősen! - állt elém, megmarkolta állam és felemelte. Szemei szikrákat szórtak. Asszem végem van... - Miért vagy itt? Itt lakik a kis barátod? - nézett az előttünk lévő házra. - Vagy a kis suhanc? - fintorgott. 

- Nem! Egyik sem, csak erre jártam és ki kellett szellőztetem a fejem... - mondtam kicsit bátortalanul, mivel megijedtem, hogy netalán felkutatják az összes házat és akkor megtalálja Lout. Ezt is kinézem belőle...

- Ja, higgyem is el! És mi van a kis barátoddal Zaynel?? Megtaláltad már? - nevetett fel gonoszan, kirázott a hideg hangjától. Nem akartam elárulni neki, mivel ha ő akarta kinyírni, akkor ismét megteszi, ha megtudja, hogy életben van. 

- Nem! Nincs meg... - tetettem szomorúságot.

- Le is tehetsz róla, túl sok idő telt el! Szerintem egy árokban fekszik valahol, összeverve és vagdosva! Elvérzett, megfagyott! Higgy nekem, mér meghalt! - mosolygott. Ebből a szavakból azonnal rájöttem, hogy ő is benne volt, csak nem értettem miért, de jobbnak láttam nem mondani, kérdezni semmi. 

- Tudod mit? Bekaphatod! Nem halt meg, tudom hogy él! - fakadtam ki dühösen, ami lehet nem volt jó ötlet. Sajnos kimondtam, már nem szívhattam vissza.

- Ohh! Szóval így mersz beszélni velem, nagyon nagy lett a pofád! Azt hittem megtanultad a tiszteletet, de látom kell még egy kis nevelés! - ütött bele hasamba, mire fájdalmasan felnyögtem és meggörnyedtem, már amennyire engedték a karomat szorító kezek. Ismét kaptam egyet, pont ugyanoda, ami szörnyen fájt. Ajkaimat összeszorítva próbáltam küzdeni a fájdalom ellen. Aztán arcomba vágott kétszer egymás után. 

- Bazd... meg! - köptem ki számból kicsurgó véremet. Éreztem, hogy az orromból is folyik a vérem. 

- Úgy vélem nem volt elég! - húzott be ismét hasamba egymás után legalább hármat, aztán kigáncsolt valamelyik, ami által a hideg, kemény betonra estem. Iszonyú fájdalom járta át karom, amire sikeresen ráestem. Nem hagytak békén, tovább rugdostak. Összehúzva magam próbáltam védeni testem, aminek minden egyes porcikája iszonyatosan fájt.

- E..elég! Megértettem... - nyögtem, mire azonnal abbahagyták.

- Reméltem is! Lásd meg milyen rendes vagyok, egy hetet kapsz! Ha nem hozod el, akkor sokkal rosszabb vár! - mondta, majd elmentek. Kiköptem a számban felgyülemlett véremet. Lassan, a kocsiba kapaszkodva felhúztam magam, ami szörnyen fájt. A felsőmbe törölve távolítottam el véremet arcomról. Kinyitottam a kocsi ajtaját és nagy nehezen beszenvedtem magam. Elővettem a telefonom, mert már vagy négyszer rezgett zsebembe. A kezembe vettem és a képernyőn Lou neve villogott. Szívem összeszorult, gyomrom görcsbe rándult. Nagyot nyeltem és felvettem. 

- L..Lou! - nyögtem ki nevét, nem akartam hinni szemeimnek.

- Liam vagyok! Nem érdekel hogy hol vagy, vagy hogy mit csinálsz, most azonnal gyere Niall házához! - mondta mérgesen.

- De.. mi van? Nem tudok odamenni... nem vagyok valami... - próbáltam elmagyarázni a dolgot, de szavamba vágott.

- Nem érdekel!!! Akkora egy seggfej vagy, meg Louis is!! Mind a ketten odavagytok egymásért, de inkább  szenvedtek, minthogy tökösek lennétek és egymás elé állva megbeszélnétek a dolgokat!! - ordított a telefonba, mire meglepődtem, hogy milyen harsány is tud lenni.

- Nem akar látni... hiába mentem oda hozzá, az orrom előtt bevágta az ajtót! - dünnyögtem, nem igaz, hogy nem értette meg, hogy próbálkoztam mindennel, mégse akart velem szóba állni...

- Leszarom, hogy nem akart látni!! Kicsit meg kellett volna erőltetned magad!! Légy már férfi!! - ordibált, majd egy kisebb szünet után folytatta -  Mindegy is... Louis itt fekszik holt részegen a kanapénkon, miattad... gondolom... és ki tudja mióta iszogat... Azonnal told ide a segged és vidd haza!! Nem a mi dolgunk, hogy ápolgassuk, hanem a tiéd!! - nem volt időm válaszolni se, mivel azonnal kinyomta a telefont. Mikor felfogtam mit mondott, összeszorul a szívem. Louis miattam itta le magát... mindenről én tehetek... hiszen csak meg akartam védeni, erre még nagyobb bajt csinálok... Liamnak igaza volt, nem szabadott volna hagynom, hogy így elfajuljanak a dolgok, miért nem harcoltam tovább érte? De hisz nem tudtam vele szót érteni, nem engedte, hogy megmagyarázzam a dolgokat... Amint észbe kaptam beindítottam a kocsim és azonnal elindultam Niall házához... Meg mondom őszintén, kicsit féltem a fiúk reakciójától... elég volt mára egy verés, nem akartam ismét kapni...