36. rész

Sziasztok!

Itt is van a kövi rész! :)

Köszönök nektek mindent, a több mint 27.000 oldalmegjelenítést (wáóó XD), a kedves szavakat és a tetszikeket! :D

Kipróbáltam az időzítést, ez tök jó, így bármikorra beállíthatom, hogy kitegye a részt! :D Jó, hogy így 36. rész után rájöttem, hogy ez milyen jó dolog! XD

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Harry

Négy nap telt el azóta, hogy megtaláltam Zayn-t. Minden nap bementem hozzá, nem bírtam ki, hogy otthon ülve várjam a hívást. Reméltem, hogy pont akkor fog felébredni, mikor bent leszek vele, de ez eddig nem történt meg. Ma is bent voltam nála, majd mikor hazaértem leültem a kanapéra és töprengtem azon, hogy mit is csináljak. Jó lenne valami, ami el tudná vonni figyelmem Zayn-ról és Lou-ról, mert amint nem csinálok semmit rögtön ők jutnak az eszembe. Lou-t azóta az utolsó hívás óta egyszer sem kerestem... nem akart velem beszélni, ezért úgy véltem nem zaklatom tovább. Reméltem, hogy mihamarabb rájön, hogy nem is olyan nagy dolog amit tettem... Rápillantottam az órára a falon, még csak délután egy óra volt. Eszembe jutott, hogy nem is ettem semmi, de nem volt kedvem csinálni kaját, ezért inkább rendeltem. Egy fél óra múlva meg is hozták a pizzát, amit pár perc alatt befaltam. Elpakoltam az üres doboz, majd hirtelen eszembe jutott, hogy hova is mehetnék. Tökéletes hely a kikapcsolódásra. Nagyon régen jártam már ott, talán egy, de lehet hogy van az már két éve is. Beültem autómba és elindultam célom felé. Fél óra múlva meg is érkeztem a várostól nem messze lévő lőtérre. Lefordultam balra a földes útra, ami egyenesen oda vezetett. Hosszas zötykölődés után megpillantottam a pályát. Megrohamoztak a régi emléke, ahogy végignéztem a zöldellő tisztáson, ahol fa bódék és céltáblák sorakoztak. Itt tanultam meg mindent a lövészetről, itt kaptam kezembe életem első fegyverét. Nem volt senki, csak egy autó, azt pedig azonnal felismertem. A hely tulajdonosáé volt, akivel nagyon jóba voltam. Leparkoltam a kocsija mellé, kiszálltam és egyenesen az egyik bódé felé vettem az irányt, ami úgymond az iroda volt. Benyitottam, a pult mögött ott állt a rég nem látott barátom, aki amint észrevett széles mosolyt villantott felém.
- Szeva Derek! - üdvözöltem mosolyogva.
- Harry? Te jó ég, de rég láttalak! - mondta meglepetten, majd kijött a pult mögül és megölelt. - Szia! Kész férfi lettél! - veregette meg vállamat, miután elváltunk egymástól. - Hány éve is? Talán három? Mi szél hozott ide?
- Már három éve? De rég volt... Kellett egy kis kikapcsolódás és ez a hely a legjobb erre...
- Aham... Miért is? A főnök miatt? Mit csinált már megint? - kérdezte kicsit aggódva, ugyanis nagyon jól ismerte, mivel ide jártunk kiképzésre.
- Nem-nem... vagyis miatta is, de most más is nyomja a lelkem... - hajtottam le a fejem, amint eszembe jutott Lou.
- Álljunk csak meg! - néztem fel rá meglepetten. - Ha nem ismernélek akkor azt mondanám, hogy szerelmes vagy... de az nem lehetséges vagy mégis? - mosolygott rám, mire elfordítottam fejem. - A nagy Harry Styles szerelmes?! - nem szóltam semmit, csak bólogattam. Derek jól ismert, ezért is lepődött meg ezen, mivel tudott az egy éjszakás kalandjaimról. Mindent elmondtam neki, így nagyon jóba lettünk. Ő 30 éves, van egy felesége és egy csodaszép kislánya, aki... ha jól számolom... négy éves lehet. Sokszor hozott képet róla, amit büszkén mutogatott nekem.
- Aztamindent! Ezt is megéltem... és ki az a szerencsés aki ellopta a nagy Styles szívét? - kérdezte vigyorogva.
- Nagyon vicces vagy! Röhög a vakbelem! - villantottam rá egy gúnyos mosolyt. - Egy fiú... de hagyjuk, nem akarok erre gondolni, azért jöttem, hogy kikapcsolódjak! - Derek tudta, hogy nem csak a lányokhoz vonzódom, ezért is mertem elmondani neki. Mindig megértett és támogatott mindenben, szinte olyan mintha az apám lenne.
- Rendben, nem faggatlak, úgyis elmondod ha akarod! Gyere! - mondta, majd kivezetett a lőtérre, kezembe nyomta a védőfelszerelést. - Szólja ha bármire szükséged van!
-Főnökömről nincs képed, amit kirakhatnék célpontnak? - kérdeztem, mire hangos nevetésbe tört ki. Én is csatlakoztam hozzá.
- Sajnos ezzel nem szolgálhatok! Képzeld oda az arcát! - mondta és elment. Felvettem a fülhallgatót és a védőszemüveget. Kezembe vettem a pisztolyt, megtöltöttem tölténnyel és felvettem a pozíciót. Célzásba vettem a tábla fejét...

Két órával később

Letettem a fegyverem, a fülesem és a szemüvegem. Bevallom őszintén nem sokat segített, a dühömet le tudtam vezetni, de a fájdalmat amit a szívembe érzek semmi se tudja kitörölni, elfeledtetni.
- Szép munka! Kicsit utálhatod a főnököd! - mondta miközben megveregette vállamat. - Jobban vagy már?
- Túl jó vagyok! Pont a fejbe! - mosolyogtam rá - De sajnos nem segített... - szomorodtam el, ahogy ismét eszembe jutott Louis. Érezni akartam ölelését, csókját. Azt akartam, hogy mellettem legyen, hiszen nagy szükségem van rá... nélküle nem érek semmit, nincs értelme az életemnek...
- Figyelj! - zavarta meg gondolatom Derek. - Gyere, beülünk az irodámba, csinálok egy kávét és elmondod a bánatod! Na mit szólsz hozzá?
- Legyen... - egyeztem bele, bár semmi kedvem nem volt hozzá, mégis úgy véltem nem árt, ha kibeszélem magamból a dolgokat. Derekben meg megbízok. Beültünk a fotelba, ami nagyon kényelmes volt, mindig ezt választottam amikor kijöttünk ide lőni. Ez volt az én fotelom, már mindenki tudta, így nem ültek oda soha. Derek közben feltette a kávét, ami pár percen belül fortyogni kezdett. Kiöntötte a csészébe és elém rakta a kis asztalra. Leült ő is, velem szembe.
- Na mesélj! Mi történt? - nagyot sóhajtottam, kavargatni kezdtem a kávém és gondolkodtam azon, hogy hogyan is kezdjem.
- Szóval... végre szeretek valakit, erre mindent elrontok, nem vagyok valami jó a kapcsolatok terén... ezt te is jól tudod - néztem fel rá, mire bólintott - Tettem valamit, ami miatt mérges rám...
- Majd megbékél, higgy nekem! Mi is össze szoktunk kapni Maryvel, aztán kibékülünk, ez ennek a rendje! Nincs olyan pár aki ne veszne össze... Bár nem tudom mit tettél... ugye nem csaltad meg?
- Nem! Soha! - akadtam ki, hogy ilyet mond, mondjuk a múltamat tekintve megértem. - Nagyon szeretem őt, ilyet soha nem tennék vele! Ő a mindenem! - csuklott el a hangom. Belekortyoltam a forró kávéba, ami melegséggel töltött el. - De ez nem olyan, mint nálatok - folytattam - Már lassan több, mint egy hete nem akar velem beszélni, se telefonon, se személyesen és még az sms-re sem válaszol... gyűlöl engem, mert hazudtam neki... - nem bírtam tovább, szabadjára engedtem könnyeimet - pedig... csak... meg akartam védeni... - szipogtam. Tenyerembe temettem arcomat, hogy ne lássa könny áztatta szemeimet.
- Harry! Ne szomorkodj, hidd el, hogy meg fog bocsájtani! Egyszer rájön, hogy hibát követett el, szeret téged, erre hamarosan rá fog jönni! Csak várd ki! Rendben? - a fotelom karfájára ült, majd megsimogatta hátam. - Minden rendbe lesz!
- De.. de mikor? Félek, hogy túl késő lesz...
- Lehet neki több idő kell! Hagyd hogy megeméssze a dolgokat! Oké?
- Rendben... - törtölem le könnyeim, mikor megszólalt a telefonom. Kivettem zsebemből, megnéztem a kijelzőt, egy ismeretlen szám hívott.
- Bocs! - mondtam Dereknek, majd felvettem.
- Igen! Tessék? - szóltam bele.
- Jó napot! A kórházból hívom, Ön Zayn Malik hozzátartozója? - a gyomrom összeugrott, ahogy kimondta a szavakat. Istenem add, hogy jó hír legyen! Félve beleszóltam egy igent, majd összeszorított szemekkel vártam válaszát.
- Örömmel értesítem, hogy felébredt a kómából ma reggel! - el se akartam hinni amit mondott, egyszerűen boldogság járta át testemet, elmosolyodtam és úgy éreztem talán most minden helyre fog jönni.
- Kö..köszönöm, azonnal megyek! - tettem le, lehörpintettem a kávét, ami egy kicsit le is égette nyelvem, de ez most nem érdekelt. - Bocs , de most el kell mennem, nagyon köszönök mindent! - öleltem át, aztán el akartam indulni, de Derek még utánam szólt.
- Várj! - megálltam és felé fordultam. - Itt a telefonszámom, ha kell bármilyen tanácsa vagy valamire szükséged van, hívj nyugodtan! - elvettem a kártyát, megköszöntem majd leléptem. Rohantam az autómhoz, beültem és nagy gázzal elindultam a kórház irányába. Már sötét volt idekint, az órára néztem, fél hetet mutatott, jól elbeszélgettük az időt. Dereknek igaza volt, ez a "kiöntöm a lelkem" beszélgetés jól esett és mindenben igaza volt. Hagynom kell Louist, had eméssze meg a dolgokat. Tudom, hogy szeret és erre rá fog jönni... Nyomtam a gáz ahogy csak tudtam, nem érdekelt semmi, csak oda akartam érni és végre átölelni Zaynt. Szerintem hamarabb megtettem az utat, mint idefelé. Leparkoltam a kórház elé, Gyomorideggel lépkedtem a bejárathoz. Boldog voltam, hogy felébredt, de féltem attól, hogy nem fog emlékezni semmire. Amikor beértem azonnal kerestem egy nővért, hogy kikérdezhessem. Szerencsémre pont megtaláltam azt, aki hívott. Elmondta, hogy minden rendbe van vele, ha nem lesz gond, akkor akár egy hét múlva haza is mehet.
- És az emlékezete? - böktem ki a számomra nagyon fontos kérdést.
- Nem emlékszik a történtekre! Ami előtte és utána volt arra mindenre emlékszik! - mondta nyugodtan. Ennek valamilyen szinten örültem... Megköszöntem a nővérnek mindent, majd megmutatta melyik kórterembe menjek. Benyitottam. Zayn ott feküdt az ágyon, már valamilyen szinten jobban nézett ki. Felnézett, ahogy meghallotta, hogy valaki bejött. Mikor meglátott fájdalmas mosolyt villantott felém. Odasiettem hozzá és szorosan magamhoz akartam ölelni, de nem tettem, mert eszembe jutottak sérülései., így csak a kezét fogtam meg.
- Legszívesebben most átölelnélek, viszont az nem lenne valami kellemes érzés! - mosolyogtam, mire ő is. Nagyon fájhatott neki minden, ha már a mosolygás is nehézkes volt.
- Semmi baj... csak még nagyon fáj. - motyogta erőtlen hangon. - Azt hiszem azért túlélem, legalább is ezt mondták az orvosok...
Tudtam, hogy túl korai , mégis nem bírtam ki hogy ne kérdezzek rá.
- Ki tette ezt veled? - kicsit hezitált kérdésemet hallva, ami gyanús volt. Az járt a fejemben, hogy nem akarja elmondani, ezért azt hazudja, hogy nem emlékszik rá. Én akkor is ki fogom szedni belőle.
- Nem tudom... annyira emlékszem, hogy az ágyhoz bilincseltelek, amit nagyon sajnálok... örülök, hogy nem lett semmi bajod, nem is tudom mi lett volna ha...
- Zayn! Ne térj ki, kérlek! - vágtam szavába.
- Bocs, szóval felhívott a főnök, hogy azonnal menjek oda, mert van egy sürgős munka... elmentem hozzá és ennyi... semmi másra nem emlékszem. Az utolsó emlék az, hogy kiszálltam autómból, aztán meg itt ébredtem fel, tele sérülésekkel. - csukta le szemeit a mondat végére.
- Tudtam, hogy ő tette! - mondtam dühösen. - Ezt nem fogja megúszni, ha rajtam múlik! - szorítottam ökölbe kezeimet.
- Honnan gondolod hogy ő tette? A főnökünk, mi oka lenne rá, hogy kinyírasson engem, hiszen mindig megtettem amit kért... - na ez az amit én se értettem, de majd kiderítem.
- Nem tudom, ezen még gondolkodnom kell! A lényeg az, hogy jól vagy! - simogattam meg kézfejét.
- Harry! Nagyon  sajnálom hogy úgy bántam vele, annyira örülök, hogy nem esett bajod! - mondta bűnbánó arccal.
- Ne emészd magad ezen, tudom, hogy csak meg akartál védeni! Már rág elfelejtettem! - mosolyogtam.
- Köszönöm! És veled mi történt míg nem voltam itt? - Na ez az a kérdés amitől féltem, mi lesz ha elmondom neki a történteket, mit fog reagálni rá? Érzem, hogy egy hosszú beszélgetés veszi majd kezdetét...
- Elnézést! - kaptuk oda fejünket mindketten, mikor meghallottuk a nővér hangját - A betegnek pihennie kell! Jöjjön be holnap is a látogatási időben! - mondta, aztán kiment.
- Legközelebb elmesélem! Addig is pihend ki magad! - nyomtam egy puszit homlokára és elköszöntem.