34. rész

Halihóóó! 

Wáóó, úgy látom az előző rész nagyon tetszett, aminek annyira, de annyira örülök! :) Mikor megnyitottam a blogom és megláttam a sok komit, fülig ért a szám! :') Hálás vagyok mindenért, imádlak benneteket! :3

Mivel ilyen jók voltatok és ennyi komit kaptam, megleplek bennetetek ma is egy résszel! :) (Nem akartam még felrakni, kicsit húzni akartam az időt, de nem tudtam könyörgő szavaitoknak ellenállni! :)) Viszont az ezután rész nem tudom mikor jön! 

Köszönök mindent! :3

Jó olvasást! :) 

Dreamy Girl 

Louis

- Ne hazudj! - mondta durva hangon. - Mit láttál? - fogta meg erősen állkapcsom és szemembe nézve várt válaszomra. Remegve tekintettem haraggal teli barna szempárjába. Nem tudtam mit kell tennem, soha nem voltam még ilyen helyzetben. Ha elmondom neki, megöl, ha nem mondom el neki, akkor is megöl... Harry szavai kavarogtak fejemben, így jobbnak láttam nem elszólni magam.

- Semmit... - válaszoltam ismét, egy kicsivel több bátorságot belevéve hangomba. Hazza megszorította kezemet, mire felszisszentem, nem értettem miért csinálja ezt. Hirtelen egy ütést éreztem meg hasamnál,  mire fájdalmasan összegörnyedtem, már amennyire bírtam a szorító kezek miatt. Fel se tudtam eszmélni az előző ütéstél, máris kaptam még egyet, ami sokkal erősebb volt. Lerogytam a földre, magzatpózba vonaglottam az irtózatos fájdalomtól. 

- ÁLLÍTSD FEL! - kiabált a kopasz. Harry azonnal felrángatott, ami nagyon fájt, nem tudtam kiegyenesedni. 

- Úgy látom, ma senki se közlékeny... Ők se voltak azok! - mutatott, a még mindig térden álló alakokra, akik teli voltak vágásokkal és tiszta véres volt testük. 

- Te is így akarod végezni? - kapta el hajamat és hátrahúzta a fejem. Felmordultam tettére. Próbáltam elhúzni magam, vagy kiszabadulni, de mind hiába. 

- N..nem... ké...rem... - hebegtem. Gonosz mosoly villant meg arcán, majd előhúzott valamit a háta mögül és elém mutatta. Megugrottam, ahogy megláttam az éles tárgyat kezében. Egy kés volt az, aminek éle megcsillant a lámpák fényében. Rugdalódzni kezdtem, ki akartam szabadulni.

- Fogd már rendesen! - mondta dühösen, mire Harry engedelmeskedett. A férfi megmarkolta állkapcsomat, aztán a kés élét bőrömhöz érintette. Erősen belevájta, éreztem ahogy vérem folyni kezdett. Szemeimet összeszorítva fájdalmasan felnyögtem. Könnyeim potyogni kezdtek. 

- Szóval még mindig nem akarsz felelni kérdésemre? - húzta el a kést arcomtól. Nem szóltam semmit, tudom hiba volt, de nem tudtam mit mondani... - Rendben! Akkor átadlak a legtehetségesebb kínzómnak, majd ő kezelésbe vesz! - kacsintott rám gonosz vigyorral arcán. Intett egyet Harry-nek. Nem értettem ez mit akar jelenteni, de ekkor kigáncsolt és erélyesen lelökött a földre. Felnyögtem a fájdalomtól, mikor pont a felhorzsolt térdemre érkeztem meg.

- Lásd milyen rendes vagyok! Még egyszer utoljára megkérdezem, miért vagy itt? És ne mondd nekem, hogy ide jársz a gyár épületébe, egyedül, mert az nem hiszem el? Kit keresel? Ki küldött? - összeszorítottam szemeim, nem volt mit mondanom és nem is akartam...feladtam... Harry se segített... végig nézte, ahogy ez az alak kínoz...és ez volt a legfájóbb dolog, még a kés éles pengéje se okozott ekkora fájdalmat...

- Látom inkább a kínzást választod! Kötözd meg és állítsd oda a többiekhez, aztán elszórakozhatsz vele is! - mondta, majd Harry-hez dobta a kötelet. Felráncigált a földről, kicsit se gyengéden. Hátam mögé állva megkötözte kezeimet. 

- Ké...kérem...engedjen el... - kezdtem szipogni. - nem... mondok semmit... ígérem...csak hagyjanak elmenni... - könyörögtem elcsukló hangon. 

- És miért higgyek neked? Hmm? Az első dolgod úgy is az lesz, hogy beköpsz a rendőrségnek! 

- Nem! Nem! Soha nem tennék ilyet! - mondtam, hátha megkímél nekem. Bár ez marhaság, jól tudtam, mégis próbálkoztam. Hirtelen Harry-vel találtam szembe magam, mire lepetten néztem szemeibe. Láttam szemében a sajnálatot és a félelmet, ami engem is megrémített. Ha ő is fél, akkor az nagyon nem jelent jót. Meglepődtem, mikor a fülemhez hajolt. 

- Jól figyelj! Rúgj tökön olyan erősen ahogy csak bírsz, ne kímélj! Aztán fuss! Értetted? Rohanj, ahogy csak bírsz! Ne nézz vissza és csak akkor menj haza, ha már biztos vagy abban, hogy nem követnek! A kötél nem szoros...és... nagyon sajnálom... szeretlek - suttogta egy levegővétellel, majd lágy puszit hintett nyakamra. 

- Mi a faszt csinálsz? - kérdezte a kopasz idegesen. Harry feléje fordult. 

- Csak elmondtam neki, hogy hogyan fogom elérni, hogy beszéljen! Biztos élvezni fogj! - mondta gonoszan főnökére pillantva, aztán meg rám. Minden erőmet bevetve meglendítettem lábam és jó erősen tökön rúgtam. Odakapva, fájdalmasan nyögve görnyedt össze. Mikor észbe kaptam, azonnal futni kezdtem, leszedve magamról a kötelet. 

- KAPJÁTOK EL! - ordította a főnökük. Amilyen gyorsan csak tudtam, futottam, hátrapillantottam és megláttam, hogy a két fickó a nyomomba van. Gyorsabb tempóra kapcsoltam. Ilyenkor nagy hasznát vettem a focizásomnak, mivel a kondim elég jó volt, még ha nem is játszottam mindig. Ismét hátrapillantottam, kicsit távolabb voltak, ezért az álló autókhoz érve berohantam az egyik gyár épületébe. Leguggoltam az egyik ablak alá, ami a legközelebb esett a rozoga ajtótól. Ki volt törve, ezért hallottam a két srác lépteit, beszélgetését. Nem tudták merre mentem. Ezek szerint nem látták meg, hogy befutottam az épületbe. Szám elé rakva kezem próbáltam halkítani szapora levegővételem hangján. Szívem pedig majd kiugrott helyéről. Nagy levegőket szívva be tüdőmbe igyekeztem lenyugtatni magam. Mikor már lassabban vettem a levegőt, feltérdeltem, halkan felszisszentem, ahogy ismét a horzsolás fájdalma belém hatolt. Kilestem az ablakon. Nem láttam senkit, de mivel elég sok horror filmet láttam, így nem mentem még ki. Visszaültem a hideg földre és vártam... Jól tettem, ugyanis ismerős hangok csapták meg fülemet. 

- Várj! - mondta a kopasz. Egy fájdalmas ordítás hallatszott nem messze az ablaktól. - Mi volt ez Harry? Te sose szoktál kudarcot vallani! Most nekem kellett elvégeznem helyetted a piszkos munkát! 

- Sajn... -újabb ordítás, amitől szívem összeszorult. Harry miattam szenved... Szám elé kaptam a kezem, nehogy meghallják szipogásom, ugyanis folytak könnyeim Hazza fájdalmas ordításait hallva.

- Nem mondtam hogy beszélhetsz! Esküszöm, ha az a kis nyomoronc beköp, kinyírlak! - köpte a szavakat durván.

- Főnök! Nem...nem találtuk meg! - hallottam meg a két fickó lihegő beszédét. 

- Takarítsátok el a hullákat! - adta ki a parancsot - Remélem megtanultad a leckét! De még nem végeztem veled! Azt akarom, hogy keresd meg azt a kis buzit és hozd elém! Addig látni se akarlak! Ha nélküle jössz vissza, ígérem megtapasztalhatod saját bőrödön keresztül, milyen az amikor kínoznak! Most pedig húzz el! 

Hallottam Hazza fájdalmas nyögését, aztán ajtó csapódást és motor zúgást, majd egyre halkuló autójának zaját. A rettegés úrrá lett rajtam, tudván, hogy ő nincs itt. Féltem, remegtem. Mi lesz most? Mi lesz ha megtalálnak? Mi lesz Harry-vel? Akármennyire is haragudtam rá, nem akartam, hogy baja essen... az én hibámból... ha nem jövök ide, akkor ez mind meg se történ volna... megint elszúrtam... mindig bajt hozok mindenkire... Lehet ki kéne mennem feladni magam. Megölnek és akkor soha többé nem fogok senkinek se bajt okoz. Hazza is biztonságban lenne. Fogalmam sincs mióta ültem a hideg betonon a gondolataimba meredve, de annyira elvoltam, hogy csak az autók motorjának zajára eszméltem fel. Kilestem. Láttam elhajtani őket, mire nagyot sóhajtva vissza ereszkedtem ülő helyzetem és zokogni kezdtem. Fejem térdemre hajtottam. Megrezzentem, amikor meghallottam telefonom csengését, amely ebben a nagy, üres épületben hatalmas zajként hangzott. Elővettem. Azonnal lenyomtam, ahogy megláttam Harry nevét a kijelzőn. Lenémítottam, aztán erőt véve magamon kisétáltam az épület falai közül. Körül tekintettem, síri csend volt. Lassan sétálva elértem a kocsiig. Szerencsére senki nem vette észre. Kinyitottam, beültem és fáradtan nekidőltem az ülésnek. Becsuktam szemeim, a fejemben kavarogtak az események sorozatai, mindent átéltem újra és újra. Megszédültem, gyomrom émelyegni kezdett. Kinyitottam az ajtót, kihajoltam és azonnal kidobtam a taccsot. A tudatom most fogta fel igazán a történetek, látottakat. Amikor úgy éreztem hogy gyomrom lenyugodott, visszaültem. Elővettem a telefonom, nem figyelve arra, hány nem fogadott hívásom van, bepötyögtem Harry-nek az üzenetet.

Jól vagyok... Ne keress többet...

Elküldtem. Beindítottam a kocsit és hazavezettem. A telefonom folyton rezgett a zsebembe, de nem néztem meg. Nem érdekelt mit akar, most szükségem van az egyedül létre. Ahogy bekanyarodtam az utcámba, nagyot sóhajtottam, mivel nem láttam fekete autóját házam előtt. Megnyugodva parkoltam le, kiszálltam, aztán bementem a házamba. Azonnal bezártam az ajtót. Csend volt... régebben ez nem zavart... most viszont fájdalmasan hatol belém a tudat, hogy egyedül vagyok... Kezembe vettem mobilom, kis hezitálás után kioldottam és meglepetten láttam a húsz nem fogadott hívást és a tíz sms-t, ami mind Harry-től jött. Lassan olvasni kezdtem az üzenteket, mindegyikbe szinte ugyan az állt. Meg akarta beszélni a dolgokat... Eltettem telefonom és valami furcsa oknál fogva kinéztem az ablakon. A lámpák halvény fényében megláttam sötét autóját. Azonnal elhúztam a függönyt és felmentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam. A tükörben szemügyre vettem sérülésimet, főleg az arcomon lévő vágást. Hozzáérve felszisszentem, eddig nem is igazán fájtak, most hogy az adrenalin kezdett eltávozni testemből, minden sokkal fájdalmasabb volt. Nagyon reméltem, hogy teljesen be fog gyógyulni a sebem és nem lesz semmi heg. Becsoszogtam a szobámba, bedőltem az ágyba, mire ismét felszisszentem. Ezt még meg kell szoknom. Oldalra fordultam, magamra húztam a takarót és hasamat fogva próbáltam elaludni. Hiába voltam fáradt, túl sok minden kavargott fejemben, ami által az álom nem akart elragadni. Minden megint lejátszódott előttem... a kínzás, a pisztoly, az üldözés... Ennyi pont elég volt, hogy ismét patakokban folyjanak könnyeim... Mobilom megrezzent. Megnéztem üzenetem, bár tudtam kitől jött.

Sajnálom Lou... Szeretlek...

Csak ennyi állt benne... Leraktam az éjjeli szekrényre és álomba sírtam magam.