33. rész

Sziasztok!

Itt is van a kövi rész! :) Háát, eléggé megszenvedtem vele, valamiért nehézkesen akart megszületni... remélem azért nem lett rossz... Egy kicsit rövidebb lett, de itt kellett abbahagynom, hogy izguljatok egy kicsit! :) Nem sokára jön a folytatás! :) 

Köszönöm a kedves szavakat és a feliratkozót! :) 

Jó olvasást! 

Dreamy Girl 

Louis

Tisztes távolságból követtem Harry-t, szerencsémre elég sokan voltak a főúton, így nem volt feltűnő, másrészt pedig nem is ismeri Niall kocsiját. Nagyon ideges voltam, a kormányt szorongattam, olyannyira, hogy ujjaim elfehéredtek. Mindenféle gondolatok jártak agyamban. Féltem. Nem is, inkább rettegtem a következő percektől. Gyomrom összerándult, amikor Hazza jobbra jelezve befordult egy utcába. Én is lefordultam. Itt már egyre kevesebb autó volt, ezért lassabban hajtottam, hogy lemaradjak. Egyenesen ment tovább, egyre kijjebb érve a városból, elhagyva a lakóépületeket. Mivel rájöttem, hogy melyik gyárnál is vagyunk, ezért félreálltam egy kicsit eldugottabb helyre és leállítottam a motort. Innen gyalog megyek tovább, mert az autó már túl feltűnő lenne, ugyanis erre a madár se jár. Előkotorásztam a kesztyűtartóból a zseblámpát, amit Niall mindig ott tart vész esetére. Kiszálltam, felhúztam magamra a kapucnimat és elindultam a földes úton a régi gyárépületek felé. Nagy volt a csend, néha baglyok huhogása, néha pedig a bokorban meglapuló állatok zaja csapta meg fülemet. Nem hazudok, be voltam szarva. Folyton hátra, majd jobbra, aztán balra vezettem tekintetemet. A sok fa, bokor nagyon ijesztő volt, bárki kiugorhatott volna, elkapva engem. Olyan érzésem volt, mintha valaki követne, bár ezt betudtam a régi emlékeknek, amelyek most feltörtek ennek a helyzetnek köszönhetően. Minden egyes neszre felfigyeltem. Egyetlen ami biztonságot adott a zseblámpa, amely megvilágította utamat. Nem lesz semmi baj! Nem fog megtámadni senki, hiszen erre senki nem jár! - suttogva nyugtatgattam magam. Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Ezt egy párszor még megismételtem. Az éjszaka közeledtével egyre hűvösebb lett, kezdtem fázni, ezért kicsit gyorsítottam tempómon. Lassan futásnak eredtem, így legalább felhevítem a lehűlni készülő testemet. Körülbelül tíz perc múlva - zihálva - oda is értem a régi gyártelepre. Kifújtam magam és körülnéztem. Kirázott a hideg ettől a helytől. Elindultam előre, jobb és bal oldalamon épületek sorakoztak, leomladozott téglák, betört ablakokkal, rozsdás ajtókkal, kerítésekkel és nagyra nőtt gazzal. Megpillantottam az ismerős fekete kocsit, ami mellette még két ismeretlen jármű parkolt. Nagyot sóhajtottam. Ez nekem nem fog menni... lehet nem volt túl jó ötlet idejönni. A távolság egyre jobban csökkent, ahogy a bátorságom is. Mi lesz ha észrevesznek? Jézusom! Nem gondoltam át ezt az egészet. Megtorpantam. Épp vissza akartam fordulni, amikor beszélgetés zaja ütötte meg fülemet. Nem értettem mit mondott. Menjek vagy maradjak? Ez járt a fejemben...a kíváncsiság hajtott előre. Ha már idáig eljöttem, akkor már semmi értelme visszafordulni. Csak meglesem őket, aztán elhúzok. - gondoltam magamban. Lassan, és amilyen halkan csak tudtam, megindultam a hangok irányába, amik egyre hangosodtak, ahogy feléjük közeledtem. A falhoz simultam, így haladtam előre. Az épület sarkához érve megálltam. Tisztán hallottam a beszélgetésüket, de annyira ideges lettem, hogy fel se tudtam fogni a szavakat. Szívem hevesen vert, a torkomba gombóc volt, alig bírtam nyelni. Szám kiszáradt, pulzusom az egekben. Szédültem. Nagyon halkan beszívtam jó mélyen a levegőt, majd lassan kifújtam, ezzel lenyugtatva magamat. Behunytam a szemem. Egy pár másodpercig úgy tartottam, aztán bátorságot véve, kinyitottam és kilestem a fal mögül. A nagy gazban négy alak állt, körbe állva három térdelő alakot. Nem láttam el teljesen odáig, mert elég gyér fény világította meg őket. De egy valakit azonnal felismertem. A testtartása jellegzetes volt, amit bármilyen messziről is ki tudnék szúrni.
- Beszélj! - mondta Harry durva hangon, az egyik térdelő alak előtt állva. Megrezzentem hangjára, tudom milyen amikor dühös, de ez teljesen más volt... mintha nem is ő lenne...
- Azt mondtam beszélj! Ki a megbízód? - pár másodpercig csend honolt.
- Rendben! Te akartad! - mondta az egyik fickó, aki szintén állt. - Harry! - amint kimondta nevét, Hazza előhúzott maga mellől valamit. Hunyorítva próbáltam kivenni a tárgy formájából, hogy mi az. Nagyot nyeltem, mikor tudatosult bennem, hogy egy kés tart kezében. Odalépett az előtte térdelőhöz, majd végighúzta az éles pengét a férfi felkarján. Felordított fájdalmában, nekem pedig émelyegni kezdett gyomrom. Nem akartam hinni a szememnek, Hazza nem tehet ilyet... nem, nem... ez nem lehet igaz...
- Még egyszer megkérdezem! Ki a főnököd? - mondta ismét erélyesen.
- N... n...nem tudom... sose.. láttam... - nyögte.
- HAZUDSZ!! - kiabálta, aztán combjába bökte a kést. A fickó hatalmasat ordított. Szörnyű volt hallani, fájdalomtól eltorzult hangját. Remegtem a félelemtő.
-Látom élvezed! Kérsz még?
- N...nem... kérem... nem... tudok... semmit... kö...nyörgöm... ne... - Harry belevágta másik combjába is az éles kést. Szám elé kaptam a kezem, hogy visszafojtsam hangomat.  Könnyeim potyogni kezdtek, remegtem és rettentően féltem. Miért csinálja ezt Harry? Ezek után nem tudok a szemébe se nézni...
- Harry! Végezz vele! - mondta dühösen az egyik fickó, aki nyilván a főnöke lehetett. Lehunytam szemeim, könnyeim végigfolytak arcomon. Kérlek Hazza, ne tedd meg! - suttogtam magam elé, még mindig csukott szemmel.
- CSINÁLD MÁR AZ ISTENIT! - ordított a főnöke. - Vagy azt akarod, hogy betartsam az ígéretemet?
Kinyitottam szemeim, annyit láttam, hogy kezében egy pisztollyal állt, a vérző fickóra irányítva azt. Kicsit kijjebb léptem, ám ekkor valamibe belerúgtam, ami hangos csörömpöléssel gurult végig a betonon, majd megállt. Egy sörös üveg volt az. Azonnal visszabújtam a menedéket nyújtó épület mögé. Háttal nekidőltem és vártam reakciójukat.
- Van ott valaki! Láttam az árnyékát! - mondta egy ismeretlen hang.
- Menj utána és hozd ide! Vissza se gyere míg el nem kaptad! - mondta a főnöke. Rögtön futni kezdtem vissza a kocsim irányába. Az adrenalin dolgozott bennem, meg az élni akarás, ezért meg se kottyant a futás. Ahogy csak tudtam rohantam, nem mertem hátranézni se.
-ÁLLJ MEG! HIÁBA FUTSZ, ÚGY IS ELKAPLAK! - hallottam meg az ismerős hangot magam mögül. Gyorsabb tempóra kapcsoltam. Sajnos ez se volt elég, mert elkapott és leterített a betonra. Fájdalmasan felordítottam, ahogy a beton végighasította bőrömet a térdemen, tenyeremen. Maga felé fordított és döbbent arcával találtam szeme magam.
- Lou? Te... te... meg... hogy... a ... - dadogott meglepettségében - Bazd meg Louis! Az istenit! Mi a szart keresel itt? - dühöngött. Felsegített, de amint két lábon álltam, ellöktem magamtól.
- Hagyj békén! Eressz el! - mondtam dühös hangon. - Hazudtál nekem! Mindvégig a szemembe hazudtál, rezzenéstelen arccal! Én bíztam benned! - egyre hangosabbá vált hangom.
- Lou! Ez... ez... én... nem mondhattam el neked... meg akartalak védeni... sajnálom...
- Tűnj el az életemből! Érted?? Soha többé nem akarlak látni!! - mondtam sírva, mert könnyeim ismét utat törtek maguknak.
- Ne csináld ezt! Fejezd be! Azt se tudod miért csináltam ezt! Fogalmad sincs semmiről! - mondta idegesen.
- NEM ÉRDEKEL A MAGYARÁZATOD! ROHADTUL NEM VAGYOK KÍVÁNCSI RÁ! UTÁLLAK! ELEGEM VAN! VÉGEZTEM VELED! - kiabáltam teljesen kiakadva, egyáltalán nem figyelve szavaimra. Csak úgy maguktól törtek ki belőlem. Harry meg se tudott szólalni, csak hebegett össze-vissza, egy szót se értettem belőle.
- HOZD IDE, AZONNAL! - hallottam meg a főnök ideges, fújtató hangját. El akartam futni, de Hazza gyorsabb volt és elkapta karom. A kocsijának szorított, jó erősen. Felszisszentem, ahogy hátam nekiütődött az autónak.
- ENGEDJ EL! - ütöttem mellkasát, minden dühömet beleadva. - ROHADT SZEMÉT!
Kezét a számra tapasztotta, majd egész testével erősen nekem nyomta magát, így kettőnk közé szorítva kezeimet.
- Fogd be! - mondta erélyesen. - Most jól figyelj rám! Elé kell hogy vigyelek, szóval viselkedj úgy, mintha nem ismernél, ha kérdezi neved, találj ki egyet! Értetted? - nem reagáltam kérdésére. - Értetted? - kérdezte ismét, de még mindig lefagyva álltam szavai hallatán. Képed odaadni nekik? Ennyit érek neki?
- Az istenit Lou! - Szedd már össze magad, ez nem játék! Felfogtad?? - kiabált rám, mire bólintottam. Láttam arcán hogy kicsit megnyugodott.
- Tehát odaviszlek hozzájuk, nem ismersz, találj ki egy nevet! Lehet, hogy durva leszek veled, de ezt csak azért teszem, hogy megmentselek! Ne hidd el szavaimat, bármit is hallasz! Rendben? - azonnal bólogattam. Maga elé állított, kezével hátam mögött összefogta kezeimet, a másikkal pedig számra tapasztotta ismét. Így tolt a főnöke elé. Remegni kezdtem, ahogy megláttam az embereket, akik mind minket figyeltek. Keze szorítása csuklómon erősebbé vált, mire fájdalmasan nyöszörögtem tenyerébe. Próbáltam kiszabadulni, de erősen tartott.
- Üdvözöllek köreinkben! - mosolygott gonoszan a főnök. Végre láttam egész valójában. Kigyúrt testű, kopasz pasas volt. - Mi szél hozott erre? Hmm? Tudod-e, hogy nagyon rossz helyre tévedtél? - nevetett gonoszul, aztán elém lépett. - Vedd le a kezed! - utasította Harry-t, aki azonnal engedelmeskedett. - Mit láttál?
- S..semmit! - hebegtem.
- Ne hazudj! - mondta durva hangon. - Mit láttál? - fogta meg erősen állkapcsom és szemembe nézve várt válaszomra...