17. rész

Sziasztok!

Megérkeztem a következő résszel! Nagyon de nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam!! :/ 

Hálás vagyok a kommentekért és a dicsérő szavakért!! :D Most se felejtsetek el kommenteket hagyni, mert imádom olvasni Őket! :D

Jó olvasást!

Dreamy Girl

Louis

-Soha nem foglak elengedni...-suttogta számba szavait.

Meglepődtem kijelentésén, hiszen alig ismerjük egymást, mégis jól esett. Nem szólaltam meg, csak lágy csókot nyomtam puha, édes ajkaira.  Tudtam nem ez a legjobb pillanat, de tudni akartam mi történt még Harryvel. Nehéz volt neki is és nekem is mégis meg kellett beszélnünk. 

- Szeretném tudni, hogy mi történt azután... - néztem félve könny áztatta szemeibe. Nem felelt.

- De ha nem akarod... - nem tudtam folytatni, mert félbeszakított.

- Folytatom... - mondta komoran.

Megfogta kezeimet és behúzott a szobámba, leültünk egymással szembe az ágyra. Harry nagyot sóhajtott és belekezdett mondandójába.

- Miután ez megtörtént, azt mondta: " Remélem ízlett a drágalátos focistád!" majd még hozzátette, hogy ha valakinek el merem mondani nagyon megbánom. Nem mertem velük kötekedni. Felkeltem nagy nehezen, mikor körülnéztem akkor láttam meg, hogy egy elhagyatott gyárban voltam. Elindultam hazafelé, bementem a házba, szerencsére szüleim nem voltak otthon, mert üzleti útra mentek. Ők tudták, hogy meleg vagyok, nem tagadtak ki, de máshogy viselkedtek velem miután elmondtam nekik. Úgy döntöttem lelépek, ezért pár holmim bepakoltam egy kisebb táskába. Az utcán éltem jó pár hónapig. Hajléktalanokkal voltam, befogadtak, amiben csak tudtak segítettek. Egyik este Zayn jött oda hozzám, az egyik parkban voltam. Rám terítette kabátját, majd elment. Párszor megismételte ezt, plusz még ennivalót is hozott nekem. Beszélgettünk, egyre jobban kötődtem hozzá, mígnem megkérdezte nem e akarok vele lakni, mivel mindig is szeretett volna egy kis öcsit. Boldogan belementem. Az erdőben lévő házába vitt, suliba nem jártam, emberekkel is alig találkoztam, csak Zayn haverjaival. A végére olyanná váltam, mint Ő, minden üzletébe engem is bevett. Drogokat árultam, fegyverekkel kereskedtem és elintéztem az ügyfeleket, ha nem akartak fizetni...- itt megcsuklott hangja.

- Öltél is? - hebegtem. Pár percig csend lett, vártam válaszát. Figyeltem arcát, amiről semmit nem tudtam leolvasni.

- Nem, de... ott voltam, amikor Zayn... elintézett egy-két ügyfelet. - nagyot sóhajtott becsukva szemeit. 

- Elég szörnyű dolgokat csináltam Én is, de soha nem öltem meg senkit...- remegett hangja.

Oda akartam bújni hozzá, szorosan átölelni, hogy érezze nincs egyedül, mégse tudtam megtenni. Féltem tőle, pedig tudtam, hogy nem lenne képes bántani engem. Gondolkodásomból mély hangja szakított félbe.

- Sok mindent elkövettünk, ebből szereztünk pénz, meg Zayn tetováló szalonjából. Mondtam neki, hogy Én is szerzek valami munkát, de nem érdekelte. Tudtam jól, vigyázni akart rám, mindig maga mellett akart tudni. Legbelül éreztem, hogy többet érez irántam, mint barátságot, ezt párszor ki is mutatta. 

Egy hosszabb csend után ismét folytatta. Lehet várta válaszom vagy valami, de nem tudtam megszólalni. 

- Aztán megláttalak a pályán, amikor egyik nap egyedül fociztál. Akkor el akartalak kapni, mégis legbelül valami azt súgta, hogy várjak, így hát vártam. Kieszeltem a tervem, Zaynt is beavattam... a többit meg már tudod.- fejezte be mondandóját. Rám nézett, megremegtem tekintetére. Kétes érzelmek kavarogtak bennem. Hosszabb csend után megszólalt.

- Gondolom nem tartod a kapcsolatot Lucassal, mondjuk ezt megértem, de a szüleid hol vannak, mert mindig a kis Szöszivel láttalak!

Még mindig Harry múltján gondolkodtam, nem bírtam kiverni fejemből amiket mondott. 

- Louis, hahó? Kérdeztem valamit! - lengette kezét arcom előtt.

- Bocsi...- vakargattam meg nyakamat.- Szóval, nem tarom vele a kapcsolatot már középiskolás korom óta. Ugyanis nagy nehezen akkor váltak el szüleim, mivel Apám folyamatosan bántalmazta Édesanyámat és Engem is. Lucas volt a szent, de ez ellen nem tehettünk semmit. Tesóm mindig belekevert minden rosszba, otthon pedig úgy adta elő, hogy Én voltam a hibás. Édesanyám tudta, hogy nem így volt. - nagy levegőt vettem, erősnek kell maradnom, nem sírhatom magam el ismét.- Mikor elváltak Lucas, apámmal ment és másik suliba íratta be, szerencsémre. Ez nem volt neki elég, ugyanis bármikor összefutottam vele, mindig megalázott. Kb: 1-2 évre rá Édesanyám megismert egy férfit. nagyon rendes volt. Szerette Őt, annyira jó volt látni, hogy Anyukám ismét boldog volt.- elmosolyodtam, ahogy felidéztem gyönyörű mosolyát.

- És Ők hol vannak? - kérdezte kíváncsian.

- Meghaltak... kb 3 éve, autóbalesetben... Én is ott voltam... - elcsukott hangom, mélyeket lélegeztem. 

- Istenem, Lou, annyira sajnálom! - ölelt magához szorosan. Nyakába temettem arcom és beszívtam bőre illatát. Sose éreztem még ilyet, mindig eltoltam magamtól mindenkit, kivéve Niallt, de Ő a testvéremnek számított. 

- Megölöm! - mormogta halkan Harry. Hirtelen eltoltam magamtól és meglepetten néztem szemébe, reméltem rosszul hallottam.

- Mit mondtál? 

- Azt mondtam, hogy megölöm, hogy tehetett veled ilyet, a saját testvérével! Egy beteg állat! - dühöngött.

- Hol van? Megkeresem és végzek vele! - kezeit ökölbe szorította. Arca vörös lett, szemeiben tisztán látszott a harag. 

- Harry, nyugodj meg! Ezzel nem oldasz meg semmit! 

- Azt kérdeztem, hogy hol van? - meredt rám dühösen. Megrémisztett.

- Nem... nem tudom..., a balesetem óta nem hallottam róla... - hebegtem ijedten.

- Most el kell mennem!!! - ugrott fel az ágyról, ott hagyva engem.

- Várj! Hová mész? - ugrottam fel Én is, követtem Őt a lépcsőn lefelé.

- Semmi közöd hozzá! - ordított.

- Kérlek...kérlek, nem menj el.... kérlek... azt mondtad, sose fogsz elengedni...- suttogtam magam elé könnyeimmel küszködve.

Megállt, egy ideig csak állt, nem mozdult. Megfordult, meglátva könnyes szemeimet minden harag elszállt szeméből.

- Maradj itt velem...nem akarok egyedül lenni...

- Sajnálom Lou! - karolt át, szorosan magához húzott. Erre volt szükségem, hogy valaki szeressen. Mindig is erre vágytam.

- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte mosolyogva.

- Nekem mindegy, bármi jó lesz, csak veled lehessek! - nyomtam egy puszit ajkaira. Gyomrom hirtelen felmordult, mire elnevettem magam.

- Megvan a program, úgy hallom. - húzta fel szemöldökét, miközben megpuszilta arcom.

- Mit szeretnél enni? - kérdeztem boldogan.

- Bármi jöhet, minden evő vagyok! 

Elsétáltam a hűtőig, de semmi nem volt benne. El kell mennem bevásárolni különben éhen fogok halni.

- Nincs semmit itthon, elmehetnénk venni valamit. - néztem Harryre.

- Vagy rendeljünk? - mutatott telefonjára. - Majd holnap bevásárolunk, rendben? 

- Oké! - mosolyogva felé léptem és átöletem. 

Magához húzott, miközben megrendelte a pizzát. 

- Remélem gyorsan ideérnek, mert nem bírom sokáig.- fúrtam bele arcom mellkasába. 

Harry felnevetett, hirtelen felkapott, lábaimmal átöleltem derekát, kezeimet nyaka köré vezettem. Lágyan megcsókoltam, míg a kanapéhoz nem értünk. Lerakott és ölembe mászott. Elkezdte nyakam csókolgatni, néha felszisszentem mert még érzékeny volt a bőröm előző tettei miatt. Mozgott felettem, ami halk sóhajokat váltott ki belőlem, az őrületbe akar kergetni, megint.

- Várj... ne...- sóhajtottam.

- Hmm? miért? - nézett rám, értetlen fejjel.

- Mert mára elég volt! Már kétszer...szóval na... - hebegtem. Tiszta kínos, hogy nem tudok erről beszélni...

- Imádom, amikor ilyen zavarban vagy! Az a baj Lou, hogy ha velem akarsz lenni, ezt meg kell szoknod. Ugyanis nagyon kanos vagyok, egy nap többször is! - vigyorgott kajánul. 

Leesett az állam. Ezt nem fogom bírni. 

- Hahaha, nagyon vicces, majd megtanulod kordában tartani magad! - haraptam meg orrát óvatosan.

Megszólalt a csengő, szerencsémre. 

- Majd Én megyek! - szállt le rólam Harry.

Kimentem a konyhába, két pohárral és Kólával tértem vissza a nappaliba. Életembe nem voltam még ilyen éhes. Leültünk egymás mellé, elkezdtünk falatozni. Kicsit később jól lakottam dőltünk hátra a kanapén, rádőltem Harry mellkasára, Ő pedig átkarolt. Egyenletes szívverését hallgatva nyomott el az álom...