16. rész

Sziasztok! 

Meg is hoztam az új részt! Annyit szeretnék mondani róla, hogy részben egy film (amit soha nem fogok elfelejteni) ihlette meg ezt a rész, nem teljesen így történt, változtattam rajta sok mindent! 

Köszönök mindent nektek, annyira szeretem olvasni a hozzászólásaitokat! :) Mindig boldogsággal tölt el, amikor olvasom Őket! :3 Köszönöm a +1 feliratkozót is! :3 

Jó olvasást! 

Dreamy Girl 

Harry

Nem akartam elhinni amit mondott. Bár volt benne valami, ugyanis teljesen máshogy viselkedett Louis, mint az ikertesója. Máskülönben meg miért hazudna, mi értelme lenne? 

- Szerintem nem ártana megbeszélnünk a dolgokat és tiszta vizet önteni a pohárba. - mondtam, mert már nagyon örültem volna ha minden kiderül.

- Nem ártana, főleg miután elraboltál aztán meg... szóval... na... - vakargatta idegesen tarkóját - elég közeli kapcsolatba kerültünk - dadogta fülig vörösödve.  Ezt nagyon bírtam benne, olyan kis ártatlan. Huncut vigyort dobtam felé, amitől ha egyáltalán lehetséges még jobban elpirult. 

- Először öltözzünk fel! - mondta próbálva nem végignézni rajtam, ugyanis meztelen voltam. 

- Mi az? Nem teszik? - kihúztam magam és rákacsintottam.

- Jaaj már! Neked mindig ezen jár az eszedbe? Fejezd már be! - mosolyogta el magát a mondandója végéhez érve.

- Jó lenne, ha kimennél, míg felöltözöm.

Nagyot sóhajtozva kimentem és egyenesen a nappali felé vettem az irányt, ugyanis ott hagytam a ruhát amit Louis adott nekem. Felöltöztem, mikor az ablak felé nézve egy alakot láttam meg. Kisiettem, de senki nem volt ott. Bármerre néztem üres volt az utca. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért felvettem egy cipőt majd körülsétáltam a ház körül, aztán pedig az utcán is körül néztem. Sehol senki. Visszabaktattam a házba. 

- Hol voltál? - ugrottam meg hangjára. Nem számítottam rá.

- Csak... csak friss levegőt szívtam.- hazudtam neki, nem akartam megijeszteni, főleg hogy nem is tudom ki volt az és mit akart.

- Akkor? - mutatott a kanapé felé. 

Leült, Én pedig vele szemben helyezkedtem el a kis asztalon. Nehéz volt erről beszélnem, senki nem tudta mit történt, kivéve Zaynt, de neki is csak most nemrég mondtam el. 

- Ha nem akarod akkor nem muszáj, majd...

- Elmondom - vágtam szavába.

Annyira fura volt, hogy valakinek kiönthetem a szívem, persze Zayn mindig velem volt, de előtte nem mertem megtörni, keménynek és erősnek mutattam magam ha vele voltam. Louis más volt, éreztem hogy neki bármit elmondhatok, meg fogja érteni. 

- Szóval... A szüleimmel Holmes Chapel-ben éltünk, de ide kellett költöznünk, mert kaptak egy jó munkalehetőséget. Középiskola második évétől kezdtem itt a sulit, elég nehéz volt egy már összeszokott osztályba beilleszkedni. Alapból nem voltam egy barátkozós típus, jobban szerettem otthon lenni tanulni, olvasni és rajzolni. Semmi más nem érdekelt. Már az első héten sikeresen megismerkedtem a suli rossz fiújával aki mindenki felett állt, nem tudtam a nevét, mert mindig a becenevén szólították. Azt hiszem valami Cas vagy mi volt. Folyton belém kötött, pedig nem csináltam semmit. Nekem jött, fellökött, ellopta a ruháimat mikor edzés után tussoltam és ahogy csak tudott megalázott. Mivel nem voltak barátaim, nem  is ismerkedtem, ezért csak elmentek mellettem rám se nézve. Egyik hétvégén kimentem a parkba, mindig odamentem rajzolni, de aznap foci meccs volt. Beültem a leghátsó sorba és rajzoltam. Ekkor megláttam Őt a focipályán. Teljesen másmilyen volt, a mosolya, a szemei csillogtak, olyan barátságosnak tűnt, nem akartam elhinni hogy ez Cas.
- Mert... az.. Én voltam - mosolygott Louis, láttam hogy visszaemlékszik arra a napra.
- Most már tudom! - néztem kék szemeibe egy halvány mosollyal számon. - Észre se vettem, hogy mit rajzolok, csak akkor láttam meg amikor végeztem vele. Te voltál rajta, ahogy belerúgsz a labdába. Igazából ezt a rajzot adtam neked, akkor amikor... tudod... -hajtottam le a fejem, visszaemlékezve Zayn tettére- mindegy...
- Sajnos nem találtam meg, szerintem kiesett vagy nem tudom... - gondolkodott el Louis.
- Sajnálom, pedig gondoltam hogy így emlékezni fogsz rám, de mindegy is mivel nem Te voltál az aki elkövette ellenem ezt az egészet. Tehát elraktam a rajzot és mindig magammal vittem. Egyik nap a suliban megint fellökött Cas és..
- Lucas, az igazi neve Lucas - mondta Louis. Bólintottam.
-...kiejtettem a kezeimből mindent a rajz pedig egyenesen elé esett. Felvette és amikor meglátta, kikerekedtek szemei, majd fejemhez vágta mindenki előtt hogy egy buzi vagyok és belé szerettem.  Szó nélkül kikaptam kezéből és elfutottam. Nem mentem iskolába pár napig, szüleim észre se vették, mert folyton dolgoztak. Egyik nap viszont kimentem friss levegőt szívni, sétáltam egyet a parknál, már kezdett besötétedni. Igyekeztem haza, amikor sikerült belebotlanom Lucasba és bandájába. Mint már kiderült, nem véletlenül ugyanis tudták hogy arra leszek. Elkaptak, szememet és számat bekötözték. Betuszkoltak egy autóba majd elvittek egy helyre... - nagyot nyeltem, nem akartam erről beszélni, de tudnia kellett! Felrémlett újra minden és szemeimbe könnyek szöktek.
- Nem kell elmondanod ha nem akarok, de én csak segíteni szeretnék neked- fogta meg kezeimet és megsimogatta. Felnéztem rá láttam, hogy szemei könnybe lábadtak. Bólintottam majd minden erőmet összeszedve folytattam.
- Összevertek,  megvagdostak és utána...letérdeltettek, levették a tapaszt számról majd a szememről a kötést, nem láttam sok mindent mert sötét volt, de egy fiú állt előttem, akinek szintén be volt kötözve a szája. Arra kényszerítettek, hogy leszopjam. Muszáj volt megtennem, mert azzal fenyegettek hogy megölik a fiút, ha nem teszem meg. Hát megtettem... - folytattam volna tovább, de Louis felugrott szája elé téve kezét és felszaladt a lépcsőn. Amikor észbe kaptam utána szaladtam. Bezárkózott a fürdőbe.
- Louis, mi a baj?? Engedj be, erről te nem tehetsz, hallod? - dörömböltem az ajtón.
- Kérlek, nyisd ki az ajtót... - hallottam bentről kétségbeesett sírását.
- Louis... könyörgöm.. - suttogtam halkan, mire kattant a zár és Louis könnyektől áztatott arcával találtam szembe magam.
- Én voltam az Harry.... én voltam az a fiú! - potyogtak könnyei, olyan rossz volt így látni Őt. - Sajnálom... Én... annyira sajnálom... - zokogott Louis.
- Nem a  Te hibád! Értsd meg, erről Te nem tehetsz!! - öleltem szorosan magamhoz, mígnem az Én könnyeim is folyni kezdtek.
- Sajnálom... nagyon...- suttogta fülembe szipogva. Még jobban magamhoz öleltem, jólesően simogatta hátam, ami megnyugtatott.
- Én is sajnálok mindent, amit veled tettem! - könnyeim újra potyogni kezdtek. Eltoltam egy kicsit magamtól, gyönyörű szép szemeibe néztem és lágyan megcsókoltam.
- Soha nem foglak elengedni... - suttogtam szájába.
A gondolataim pedig csak egy dolgon jártak, a bosszún...