2013. október 11., péntek

6. rész


Haliho!

Itt a következő rész, remélem tetszik! :)
Köszönöm a sok hozzászólást és a 8 feliratkozót, el se tudom hinni, hogy ennyien vagytok már! :) Ja és 666 látogató, tetszik ez a szám! :)
A részről: először is bocsi a végéért, de így izgibb, másodszor pedig innentől bedurvulnak a dolgok, bár a végéből lehet sejteni! Gondoltam egy résszel hamarabb szólók,  hogy fel tudjalak benneteket készíteni! :)
Jó olvasást! :)

Dreamy Girl  =)


Louis 

Csend volt, nem hallottam a természet zaján kívül mást. Nem tudom mióta ülhettem itt, de nekem hosszú időnek tűnt. Elővettem zsebemből a telefonom, hogy felhívjam Niallt. Ekkora szerencsétlen nem lehetek, nem akarom elhinni-mondtam magamba, mikor megláttam,hogy a mobilom lemerült. Vártam egy kis időt, erőt véve magamon kiléptem a konténer mögül. Elindultam a kijárta felé, a végén jobbra majd balra néztem, amikor megbizonyosodtam arról, hogy nincs itt senki, kirohantam és hazáig meg se akartam állni. Életemben nem futottam még ennyit mint mostanában. komolyan, lassan maratoni futó válhatna belőlem. Néha hátrapillantottam, nem követet senki, szerencsére. 
Berohantam a házba, ekkor nekimentem valakinek és ráestem. 
- Louis!- szorosan ölelt magához Niall.
- Jól vagy, próbáltalak hívni, de ki volt kapcsolva a telód, azt hittem... istenem, úgy örülök hogy nem esett bajod!-kipréselte a szuszt is belőlem.
Nem válaszoltam, annyira rémült voltam, hogy nem tudtam egy szót se szólni. 
- Mi a baj, hisz Te remegsz!- tolt el és szemeimbe nézett.
- Louis! Szólalj már meg!- rázott meg vállaimnál fogva. Eltoltam magam tőle, majd lemásztam róla és próbáltam kinyögni bármit is.
- Mi történt, mond el, itt vagyok most már nem lesz semmi baj- jött közelebb hozzám.
- H...Ha..Harry!
- Micsoda? Mit akart? Hogy talált meg? Bántott?- halmozott el kérdésekkel. Ráztam a fejem.
- Z..Zaynt küldte, hogy... fogjon el…- nyögtem és potyogni kezdtek könnyeim.
- Azt akivel hazajöttél a fesztiválról?- Bólogattam.
- Bassza meg, sajnálom, tudtam hogy nem szabadott volna hagynom hogy egyedül gyere el a meccsről. 
- Nem a Te hibád, hülye voltam!- szipogtam.
- Ugyan, nem tehetsz semmiről- simogatta meg karomat.
- Mi a francot akar tőled? Miért csinálja ezt? Két hónap után is még utánad jön, normális az ilyen?- értetlenkedett Niall. Őszintén nekem se volt semmi fogalmam, hogy miért jó ez neki. Nem értettem semmit az egészből. 
- Harry egy őrült!- ejtettem ki remegő hanggal a szavakat.
- Hagyjuk most ezta lényeg hogy biztonságban vagy, nem engedem hogy bántson, megértetted?- fogta kezei közé arcom és szemeibe nézett.
- Igen, köszönöm, hogy vagy nekem!- öleltem újra szorosan magamhoz.
- Tudod, hogy bármit megtennék érted, olyan vagy mintha a testvérem lennél!-súgta fülembe. Nagyon jól esett ezt hallani, mivel én is így gondoltam rá már nagyon rég óta. 
- Aludhatok veled?- kérdeztem eltolva magamtól. Volt saját szobám, az egyik vendégszobát megkaptam, de most nem akartam egyedül lenni.
- Persze, de előbb nem akarsz enni?
- Nem, egy falat se menne le a torkomon.
- Akkor gyere, menjünk fel- mosolygott rám.
Megfürödtem, fogat mostam és felöltöztem meleg pizsamámba. Niall már az ágyban volt. Bebújtam mellé, a mellkasára hajtottam a fejem a kezemmel pedig átöleltem szorosan a derekát. 
- Hogyhogy itthon voltál?- eddig ez eszembe se jutott, annyira meg voltam ijedve.
- Hamarabb szabadultam, mert nem volt akkora forgalom, ezért is akartalak hívni, hogy ha még a pályán vagy akkor kimentem volna, de nem sikerült. Eléggé megrémültem, te sose szoktad kikapcsolni a telód. Siettem haza, de nem voltál itt, ekkor már tudtam valami nincs rendben. Amikor berohantál pont indultam megkeresni téged.
- Lemerült az a rohadt telefon!- dühöngtem.
- El kellene menni a rendőrségre feljelenteni Zaynt és Harryt!- felemeltem tekintetemet kijelentésére.
- Nem, nem és nem.- ideges lettem- Azt akarod, hogy még jobban rám szálljanak, kifognak nyírni és különben is nincs bizonyíték ellenük a mi szavunk semmit se ér!!- keltem ki magamból.
- Rendben, nyugodj le, hülye ötlet volt, nem gondoltam át rendesen.
- Inkább próbáljunk meg aludni!- mondta, közben lekacsolta az éjjeli lámpát.
- Jó éjt, Louis!
- Jó éjt, Niall!
Alig tudtam elaludni, forgolódtam, próbáltam összerakni fejemben a történeteket, kerestem a megoldást, azt hogy miért is én vagyok az áldozat, mit ronthattam el, de nem jöttem rá. Járt az agyam, szinte hallottam ahogy kattognak a kerekek, de az álom mégiscsak erősebb volt és leterített...

2 héttel később:

Későn ébredtem, imádtam a vasárnap reggeleket, ilyenkor minden olyan csendes és nyugodt,érezni hogy a világ megpihen… 
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és lementem a konyhába. 
- Reggelt, látom a finom illatok lecsalogattak!- hallottam meg Niall hangját.
- Neked is, nagyon éhes vagyok!- ezt a gyomrom korgása is megerősítette.
- Hallom- nevetett fel.
- Rántottát csináltam egy kis szalonnával, remélem ízleni fog.
- Nyami, ide vele!- kaptam ki kezéből.
Be is happoltam elég gyorsan, szinte meg se tudtam ízlelni. Szöszi barátom ezen nagyon jót vigyorgott.
- Látom nagyon ízlett vagy csak éhes voltál?
- Mindkettő!- nevettem el magam.
- Mit lesz a mai program?- érdeklődtem, hátha kitalált valamit.
- Sajnos nekem el kell mennem dolgozni, mert Liam beteg lett és felhívott hogy tudnám- e helyettesíteni. - Nekem mindig ilyen szerencsém van- fintorgott.
- Semmi baj, majd találok valami elfoglaltságot- mosolyogtam rá.
A mosogatás után megbeszéltük, hogy jövő héten elmegyünk bowlingozni és Liamat is meghívjuk, csapunk egy jó kis partit. Örültem, mert nem ártott már egy kis szórakozás. Közben csináltam forró csokit míg Niall beizzította a videojátékot, elég rég nem játszott már, úgyhogy itt volt az ideje. 
- Mennem kell készülődni, mert nem érek oda hét órára, ha így folytatom-tette le a konzolt.
- Persze, megértem, pont most amikor vesztésre állsz!- nevettem gonoszul.
Megindult az emelet felé, félúton visszafordulva hozzátette:
- Mentsd le, innen folytatjuk és akkor meglátjuk hogy ki is lesz a nyertes!- vigyorgott.
Hat óra körül baktatott le, én pedig kikísértem a kapun, jó munkát kívántam neki, ám ekkor megláttam hogy a postaládában van valami…Kinyitottam majd kezembe vettem egy fehér borítékot amin a nevem állt. Se feladó se cím. Ez meg mi???
Bementem közben a borítékot vizsgálgattam, beérve az előszobába kinyitottam. Nem akartam a szememnek hinni... kezdtem olvasni a keszekusza kézírást:

Szia Szépfiú!

Nem szép dolog, hogy már megint megszegted a szabályom, először elfutsz aztán leütsz és még a barátomat is kijátszod, nem tanultál még az eddigiekből, ezt nagyon meg fogod bánni, velem nem lehet szórakozni! Amit akarok azt úgy is megszerzem! Ha erőszakkal de akkor is az enyém leszel Szépfiú!
Ui: tudom hogy ma egyedül leszel…a barátocskád nem segíthet rajtad!
Alig várom a találkozást!

Nem kellett aláírnia már a megszólításból tudtam, hogy Ő az.
Majd kiugrott a szívem, lüktetett a fejem, szédültem, alig kaptam levegőt… ahogy mellkasomhoz kaptam kiejtettem a papírt a kezemből...Harry meg fog találni akár hová megyek, mit tegyek?? És honnan tudja, hogy egyedül vagyok?- kérdezgettem magamban. Mikor lenéztem láttam hogy a hátulján is van írás:

Ja és a kis szöszinek ne merj szólni, mert a te lelkeden fog száradni ha netán valami baja esik a munkahelyről hazajövet!  

Neee, csak Őt ne! Nagyon ideges lettem, próbáltam kitalálni valamit. Niall után kell mennem, nem hagyhatom, hogy baja essen, ki tudja mire képes Harry.
Felszaladtam átöltözni, mert még mindig pizsamában voltam,felkaptam az első kezembe eső nadrágot majd egy piros pulcsit, telefonom, pénztárcám és a kulcsom a zsebembe raktam. Elindultam Szöszi barátomhoz, tudtam hogy hol van az a hely ahol Liam dolgozik. Futottam, minél hamarabb utol akartam érni. Megálltam tárcsáztam a számát, de nem vette fel, nem járhat olyan messze, mert most indult el nemrég. Kifújtam magam, a térdemre helyeztem a kezem és összegörnyedve próbáltam levegőhöz jutni.
- Gyerünk Louis, meg tudod csinálni!- biztattam magam.
- Basszus– mondtam mérgesen- Bazd meg Harry, rohadj meg, te seggfej!- ordítottam.
- Az fogja tenni veled, csak várd ki a végét!- hallottam meg Zayn hangját. Felé fordultam és láttam az elégedett vigyort arcán.
- Soha!!! – ordítottam- Érted?? Soha!!! Soha!! – közben egyre hátrébb lépdeltem, amikor is valaminek vagy valakinek neki mentem.
- Biztos vagy te ebben Szépfiú, hmm?- súgta a fülembe mély, rekedtes hangjával.
Magához szorított jó erősen, testemhez fogva karjaimat. Kapálóztam, ordibáltam.
-  Segítség, valaki segítsen!- ordítottam, ahogy csak a torkomon kifért.
- Milyen erélyes valaki, de jobban szeretném, ha tartanád a szép hangod arra mikor tőlem sikítozol!- puszilt bele fülembe.
-  Zayn, most! Siess, mert még valaki meghallja!
- Nee, kérlek, neee! Segítsééég!- próbálkoztam, de mind hiába. Zayn elém állt és egy kendőt nyomott a számra.
 Szép álmokat Szépfiú!- hallottam Harry utolsó szavait a fülemben...elsötétült előttem minden...


14 megjegyzés:

  1. VarázsLou!!!!!!!!!*-* imádom!! zourry!4:3 áá imádom!!! hm...lezs Zourry szex?.xd gyors kövit:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszii :D Erről nem nyilatkozom, még Én se nagyon tudom, hogy mi is lesz! :)

      Törlés
  2. ÁÁÁÁÁÁÁÁ imádom persze most sem mondta hoyg van kövi én akartam az első komizó lenni >.< na de majd legközelebb és én is kérdeném Lesz Zourry sex? bocsi csak egy hullámhosszom jár az agyunl xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii :D Ugyan azt tudom mondani mint az előbb, hogy nem nyilatkozom és még Én se tudom, hogy mi lesz! :) Semmi baj, már észrevettem, hogy egy hullámhosszon vagytok! :)

      Törlés
  3. úristen, szerencsétlen Louis, de imádom a blogodat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii :D Szegény és még mi vár rá... már előre sajnálom :/

      Törlés
  4. Ur Isten!! Ur Isten!! Ur Isten!!! Annyira jooo *.* Imádom!! Remélem lesz benne Zourry sex lesz benne xD de féltem Louist! O.o annyira joo!! Wáá.... gyorsan kövit!!!! *.*
    U.I: ma olvastam elöször a blogodat! És nagyon jo! Én is ugyanolyan kezdö vagyok min te.. ugyhogy hajrá!!! *.* :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! :D Örülök, hogy tetszik! :) Nem ismered véletlenül Manóó Maci ort és Pakkör Pítört? XD
      Ui: Én is olvastam a tiéd (bocsi hogy ide írom) és tetszik, ilyennel még nem találkoztam, csak nem tudok oda írni mert nem akarok google+-ot csinálni!

      Törlés
    2. De! Ismerem öket! Pakkör az egyik legjobb barátnöm.. ö rángatott bele Larry világába! Neki köszönhetem hogy irok! :) nem baj hogy ide irtad.. majd megprobálom megoldani az ilyeneket is.. hogy tudjon mindenki komizni.. :))

      Törlés
  5. Uramatyám!*-* Hát ez valami eszméletlen lett!! Imádlak<3 Ja és én is csatlakozom az elözôekhez,örülnék a Zourry sexnek :D Persze,azért egy kicsit sajnálom Louist,de már várom,hogy meg tudjuk mit csinálnak vele Harryék :D Kérlek siess a kövivel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii :D El se hiszem, hogy ennyire tetszik! :3
      Igen, szegény Louis! :/
      Igyekszem minél hamarabb hozni! :)

      Törlés
  6. mikor lesz új rész??? :))

    VálaszTörlés
  7. Woah! Hát szépen elkapták Lout. 😱
    Ahj Nini ilyenkor te sem veszed fel a telót. 🙄
    Annyira imádom olvasni! 😍

    VálaszTörlés