2013. október 5., szombat

3. rész


Hello!

Itt a megígért 3. rész! :)
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket! El se tudom mondani milyen jó érzés olvasni őket! :')
Köszönöm a két feliratkozót is! :)
Nem tudom mikor lesz következő,  igyekszem minél hamarabb hozni! :)
(a hibákért meg elnézést, próbáltam kijavítgatni de lehet hogy még maradt benne!)
Jó olvasást! :)

Dreamy Girl =)

Louis

- Már mondtam hogy nem vagyok me…- nem tudtam befejezni a mondatot mert rátapasztotta a száját az enyémre, erősen szorítottam össze a szám, hogy ne tudjon bejutni. Felmordult de akkor sem hagytam magam. Egyik kezével szorosabbra fogta a kezeimet a fejem felett a másikkal végig simított felsőtestemen pólón keresztül. Lassan haladt lefelé míg el nem ért a gatyámba lévő dudorhoz. Egyre szaporábban vettem a levegőt és egy nyögés hagyta el a számat amikor erősebben markolta a férfiasságom. Kihasználva a helyzetet bedugta a nyelvét a számba és felfedező útra indult vele. Nem akartam engedni neki, ezért ráharaptam az alsó ajkára, kicsordult a vére és ismét éreztem sós ízét.
- Bazd meg!- hallottam meg mérges hangját.
Újra közeledett felém, ezt onnan tudtam, hogy éreztem leheletét az ajkamon. Nem csókolt meg újra...
- De ha szereted az erőszakot, rajtam ne múljék, Én a híve vagyok!- ráharapott a fülcimpámra erőteljesen. Felordítottam mert nagyon fájt, éreztem hogy kibuggyan a vérem és folyik le a nyakamon.
- Kiabálj csak, ezzel még jobban felizgatsz!- közben lenyalta nyakamról a vért...undorító...
Hirtelen letépte rólam a felsőm és a mellbimbómat harapdálta... egyre lejjebb haladt mígnem elért a V vonalamhoz és ott beleharapott bőrömbe, felnyögtem és éreztem hogy még szűkebb lett a nadrágom. Élveztem a dolgot...nem...nem ez nem lehet , mi történik velem? Gondolatimból Harry szavai ébresztettek fel.
- Louis -nyögte- akarlak de nagyon...jobb lesz ha megadod magad, mert ha ellenállsz az csak még jobban fog fájni!- mondta kéjesen.
-Én..nem...-kezdtem volna bele mondandómba, de Harry művelete megakadályozott a beszédben. Mire felfogtam mit csinál, már kicsatolta az övem, majd lehúzta rólam a nadrágot, kezével elkezdett simogatni gatyámon keresztül, majd csókokkal hintette el  merev férfiasságom. Nagyon nyögtem és egyre jobban kezdtem élvezni, de nem akartam lefeküdni vele, undorodtam ettől a gondolattól. Ekkor rám ült, majd elkezdett mozogni felettem, az őrületbe kergetett, összeszorítottam a szám, nem akartam hogy hallja mennyire tetszik a dolog.
- Engedd ki Louis, tudom hogy élvezed, akarom hallani a kéjes nyögésed amit én váltok ki belőled!
Egyre gyorsabban mozgott. Összeszorítottam a számat és szemeimet.
- Azt mondtam hogy ne tartsd vissza!- szinte ordította. Megragadta a nyakam és kicsit megszorította. - Nem értetted mit mondtam?- egyre jobban szorított. Alig kaptam levegőt.
-E..engedj el, kér..lek!- mondtam fuldokolva.
Eleresztette nyakam, felállt rólam, halottam hogy kicsatolta az övét. Itt a lehetőség gondoltam. Megfogtam az ütőt ami a fejem felett volt. Amikor rám ült fejbe vágtam, leborítottam magamról, felvettem a nadrágom a földről, megkerestem telefonom, láttam hogy még mindig a földön fekszik, reménykedtem hogy nem öltem meg... Kirohantam és futottam Niall otthona felé. Feltárcsáztam szöszi barátom.
- Mit akarsz ilyenkor?- halottam meg álmos hangját.
- Nyisd ki a terasz ajtód nemsokára ott vagyok - hadartam el gyorsan, majd leraktam.
15 perc futás és sikeres famászás után beestem Niall szobájába. Leültem a foteljába, próbáltam megnyugodni, levegőért kapkodtam.
- Mi történt veled? Hol a felsőd?- pattant ki hirtelen szöszi barátom szeme.
Amikor már kaptam rendesen levegőt elmeséltem neki mindent.
- Micsoda?? Egy pasi??? Megerőszakolni???-  nem hitt a fülének. Bólintottam.
- Itt maradhatok nálad egy darabig?
- Persze, amúgy is egyedül lennék, mert a szüleim elutaznak munka ügyben és egy ideig nem is lesznek itthon.
- Köszi, ugrottam a nyakába. Hálám örökké üldözni fog! - vigyorogtam rá.
-Neked bármit, tudod jól!- mosolygott rám.
- Keresek pizsamát addig tussolj le.
Elindultam a szobájából nyíló fürdőbe majd mikor végeztem felöltöztem és bebújtam Niall mellé. Nehezen bírtam elaludni... forgolódtam, Harry járt az agyamban...minden egyes szava visszhangzott fejemben...
Reggel mikor felébredtem nem tudtam hol vagyok vagy hogy álom e volt ami megtörtént.
Megdörzsöltem szemeim majd minden világos lett, sajnos nem álmodtam. Felhúztam a tegnapi nadrágom majd Nialltól loptam egy felsőt, ami igaz kicsi volt rám, de nem volt másik ruhám. Lebattyogtam a konyhába. A szülei már nem voltak itthon.
-Jó reggelt, jobban vagy?- kérdezte elém rakva a reggelit.
-Jó reggelt, kicsit jobba érzem magam, de el kéne mennem a házhoz körülnézni meg ilyesmi…- mondtam lehajtott fejjel.
- Majd én elmegyek, ha nem akarsz neked nem kell jönnöd.
- De..de nem akarom hogy… bajod essen…
- Nem megyek egyedül, elhívom Liamet és viszünk magunkkal egy ütőt is, ne aggódj szerintem már nincs ott a házadban. Bólintottam, de féltettem, nem akartam hogy miattam valami történjen vele.
Felöltözött majd elindult és közölte hogy hív ha baj van.
- Köszi Niall ,te vagy a legjobb, nem tudom hogy háláljam meg.
- Nincs mit, te is megtennéd értem ugyanezt- mosolygott rám, majd kiment.
1 óra múlva jött vissza:
-Nem volt ott, tehát még él-megnyugodtam e szó hallatán- nem vitt el semmit se - számolt be a látottakról.
Hozott pár ruhát, felhívta üveges ismerősét, hogy megcsinálja az ajtóm. Mindent elintézett helyettem, ilyen az igazi barát. Nem tudom mi lett volna velem nélküle...
Nem akartam visszamenni a házamba, feléje nézni se...soha...soha többet...

2 hónappal később:

Fáradtan ébredtem, megdörzsöltem szemeimet és kikeltem az ágyból. Elvégezem reggeli teendőim, majd kerestem egy nadrágot, beletúrtam a fiókba és kezembe akadt Harry nadrágja. Igen, jól hallottátok, azon a bizonyos éjszakán sikerült az Ő nadrágját felkapni a padlóról az enyém helyett és a legfurább hogy még mindig megvan, nem dobtam ki. Nem mondtam el Niallnak, hogy megtartottam, biztos hülyének nézne, mondjuk nem csodálnám. Visszatettem, felöltöztem, elindultam a konyhába. 
- Jössz akkor a fesztiválra?- kérdezte haverom míg csinálta a reggelit.
Igen, még mindig Niallnél lakom, pedig eltelt 2 hónap, egyedül nem járok el sehova, mindig van velem valaki, hol a szöszi barátom, hol pedig Liam. Nagyon jóba lettem vele, jó fej srác sokszor átjön hozzánk és így hármasban hülyülünk, szerencsére Ő is olyan lüke, mint Mi. Örülök, hogy még egy baráttal gazdagabb lettem.
- Megyek, ki nem hagynám! – mondtam gúnyosan.
- Most mi bajod van? Legalább egy kicsit kikapcsolódsz...Liammal ott leszünk melletted, nem kell aggódnod azóta el telt 2 hónap, nem hiszem hogy visszajön.
Vontam vállat és behappoltam a reggelit. Este 7 körül indultunk el, felkaptam egy nadrágot és egy csíkos pulcsit, mert egyre jobban beköszöntött az ősz és kezdtek hűvössé válni az éjszakák. Felállítottam a hajam-igazából úgy nézett ki mintha össze vissza kuszálta volna a szél-de nekem így tetszett. Niall már toporzékolva várt az ajtóban.
- Gyere már, olyan vagy mint egy menyasszony!- vigyorgott rám.
- Ha ha ha nagyon vicces! – böktem vállba- Be kellett állítanom a hajam, nem látod?
-Jaaa- nézett rám- azt hittem elaludtad!- nevetett fel.
Összefontam karjaim és mérgesen néztem rá.
-Jól van na, nem akartam megbántani kicsi lelked, csak menjünk már, mert Liam nem szeret várni!- tessékelt ki az ajtón...
Nem volt kedvem a mulatozáshoz, az emberekhez.. igazából semmihez sem... viszont szerettem volna ha barátom azt látja,hogy boldog vagyok és túlléptem a történteken...

11 megjegyzés:

  1. Mindenre számítottam,csak erre nem:D Nagyon imádom ezt a blogot és ez a rész is szuper lett,csak úgy,mint a többi!^^ Már várom a kövit*-*

    VálaszTörlés
  2. szia, nagyon jó lett, bírom h Harry ilyen agresszív lett. Zayn benne lesz a történetben? Ha már benne vannak, akkor őt se hagyd ki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze Zayn is benne lesz, nem hagyhatom ki, hisz Ő is a fiúkhoz tartozik! :) Köszi :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik,már várom a kövit !! :D hát..azt hiszem ennyi a mondanivalóm :D ja még valami..Imádom a blogot !! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, nagyon jól esik! :) És Köszönöm, hogy feliratkoztál! :)

      Törlés
  4. nagyon jó lett!:D tetszik! gyors kövit szegény LouLou

    VálaszTörlés
  5. Szuperjó, abba sem tudom hagyni az olvasást. *-*
    Csak egyetlen dolgot fűznék hozzá, remélem annak fogod fel, aminek szántam: építő kritikának. Ez pedig az lenne, hogy az ember ilyenkor szerintem a rendőrséget hívja, de ezt a cselekvést te nem írtad bele. Ha engem valaki megerőszakolna, az első gondolatom az lenne, hogy rendőrség. Kiváltképp, ha olyan aktusba kényszerítene, amely még az identitásommal sem egyezik. (Mindegy, hogy valóban nem egyezik-e, vagy ennek az ellenkezőjére később jövök rá. A pillanatban úgy tudom, hogy nem egyezik. Meg egyébként is nemi erőszak.)
    Bocsánat, tényleg nem akarom bántani az érzéseidet, csak elmondtam a véleményem. Ezen kívül teljes szívemből imádom a sztorit! <3 :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó ez a blog imádom..��

    VálaszTörlés
  7. Aggódtam Louért, azért örülök hogy megmenekült. 🥰Niall kis cuki muki. Örülök hogy vigyáznak Loura.

    VálaszTörlés